A Juventus új általános igazgatója az átigazolásokról beszélt.
Giuseppe Marotta felvázolta a terveit, melyek fiatal és olasz jegyeket viselnek magukon.
A tavalyi dicstelen szezon után nyáron Marottára vár a feladat, hogy új csapatot építsen. A La Gazzetta dello Sport hasábjain megjelent interjúból az is kiderül, hogy ki vette rá Marottát a torinói kalandra.
"Leginkább az elnök. Andrea Agnelli fiatal, de ifjú fiú kora óta benne van a labdarúgásban, mióta az apjával és a nagyapjával elkezdett Juventus meccsekre járni. Egy Agnelli visszatérése azt jelzi, hogy a klub hisz a tervekben."
"A klub nagyszerűségét nem csak a játékosok magas technikai szintje garantálja. A költekezés nem elég a siker eléréséhez. A hozzáadott érték abból a kultúrából származik, amit a klub átad az egyéneknek: az eggyüvé tartozás érzése, a versenyszellem, és az örökös javulási vágy."
"Ha ez megvan, akkor fegyelmet is hoz. Meglátják, hogy Del Neri a megfelelő ember a megfelelő helyen. Azon dolgozunk, hogy egy versenyképes csapatot hozzunk össze, de türelemre van szükségünk. Nem szabad figyelmen kívül hagynunk a pénzügyi paramétereket, mert a Calciopoli után bárkinek nehéz lenne a talpraállás."

Amikor arról kérdezték, hogyan építi újjá a Juventust, Marotta a következőt válaszolta:
"Mindenekelőtt azt folytatjuk, hogy fiatalokba fektetünk be, és még jobb, ha ők olaszok. A Juventus mindig is egy gyűjtőhely volt a válogatott számára, és ezt folytatni szeretnénk. Az elnök fontos szempontnak tartja az akadémiára való figyelmet, és én ezt boldogan elvállaltam."
Az interjú alapján kevés esély látszik Miloš Krasić megszerzésére.
"Megtettük az ajánlatunkat a CSKA Moszkvának, de ők ezt nem fogadták el. Ezután mentünk a magunk útján, a legfrissebb például Lanzafame."
Ugyanakkor Marotta beszélt a Radio Anch'io lo Sport adásában is a szerb esetleges leigazolásáról.
"Még nincs végleg lezárva az üzlet, de most Martínez felé fordultunk, aki amúgyis egy fontos játékos. Ha a CSKA átértékeli a követeléseit, akkor beszélhetünk újra Krasićról."
Végül pedig néhány szó arról, hogy Bonucci megszerzése sem volt könnyű.
"Nem volt egyszerű meggyőzni a Bari és a Genoa csapatát, hogy miénk legyen Bonucci. Elégedettek vagyunk, mert a védő pontosan megfelel az elvárásainknak."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.