Következzék egy nagyon jó cikk a Nou San Trafford blogról.

A szerző Dino Vercotti, és az írás az 1985-ös, brüsszeli BEK-döntőn bekövetkezett tragédia 25. évfordulójára készült.

A világ egyik legnagyobb klubjának döntőfóbiáját akár viccesre is vehetnénk, ha 25 évvel ezelőtt nem minden idők legtragikusabb fináléjában fordult volna meg a jobbára azóta is tartó tendencia.

Egy BEK-győzelem, ami semmit nem ér, egy kupa, amihez 39 halálos áldozat vére tapad, és egy undorító állatokból álló angol horda: mindenki kitalálta, hogy az 1985 májusában, a brüsszeli Heysel stadionban lejátszott mérkőzésről lesz szó.

Illetve a mérkőzésről egyetlen szó sem, a Juventus történetét megszállottan kutató kollégával abban maradtunk, ezen a napon nem lett volna szabad futballmérkőzést rendezni, csendes tiltakozásul úgy teszünk, mintha nem is lett volna.

Hajtás után Dino Vercotti korabeli dokumentumok, újságok, és azóta megjelent, de nálunk nem, vagy csak nagyon nehezen hozzáférhető források alapján idézi fel a brüsszeli eseményeket, a következményeket, és magát a tragédiát.

Következzék egy nagyon jó cikk a Nou San Trafford blogról.

A szerző Dino Vercotti, és az írás az 1985-ös, brüsszeli BEK-döntőn bekövetkezett tragédia 25. évfordulójára készült.

A világ egyik legnagyobb klubjának döntőfóbiáját akár viccesre is vehetnénk, ha 25 évvel ezelőtt nem minden idők legtragikusabb fináléjában fordult volna meg a jobbára azóta is tartó tendencia.

Egy BEK-győzelem, ami semmit nem ér, egy kupa, amihez 39 halálos áldozat vére tapad, és egy undorító állatokból álló angol horda: mindenki kitalálta, hogy az 1985 májusában, a brüsszeli Heysel stadionban lejátszott mérkőzésről lesz szó.

Illetve a mérkőzésről egyetlen szó sem, a Juventus történetét megszállottan kutató kollégával abban maradtunk, ezen a napon nem lett volna szabad futballmérkőzést rendezni, csendes tiltakozásul úgy teszünk, mintha nem is lett volna.

Hajtás után Dino Vercotti korabeli dokumentumok, újságok, és azóta megjelent, de nálunk nem, vagy csak nagyon nehezen hozzáférhető források alapján idézi fel a brüsszeli eseményeket, a következményeket, és magát a tragédiát.

A mérkőzés előtti hangulat

Olaszország focilázban ég 1985. május 29-én. Az aznap megjelenő La Gazzetta dello Sport óriási terjedelemben vezeti fel a Juventus-Liverpool BEK-döntőt.

Candido Cannavó főszerkesztő vezércikkében arról ír, hogy az 1983-as, Hamburg ellen elveszített athéni döntő óta Giampiero Boniperti, a Juventus elnöke alig tud aludni, hiszen várja, hogy az a csapat, amelyet egész életen át szolgált, végre megnyerje a legfontosabb kupát.

"A Juventus nem használódott el az elmúlt két évben. Viszont nem lehetne megemészteni azt, ha a legfontosabb kupát ismét elbukná." - írja Cannavó.

Lodovico Maradei sem tud elszakadni a két évvel korábbi eseményektől, szinte teljesen annak fényében vizsgálja a Liverpool elleni meccset. Egy hosszabb idézet az alapvetően optimista cikkből:

"Az elmúlt évek két legjobb csapata néz ma farkasszemet egymással, hogy eldöntsék, ki uralja az európai labdarúgást: a latinos stílus legjelesebb képviselője és a legerősebb, legszervezettebb brit együttes. A Liverpool teljesen különbözik a 83-as Hamburgtól. Fagan csapata egyértelműen erősebb, mint Happelé volt.

Viszont ez nem jelenti azt, hogy a Juve ebből a helyzetből rosszabbul jön ki, sőt... Az előző évben a Róma már megmutatta, hogy le lehetne győzni ezt a Liverpoolt. Az elmúlt egy év – úgy tűnik – erősítette a Juventus esélyeit.

A római meccshez képest nem lesz ott a pályán Souness, a játék szervezője, akinek az angolok nem tudták megtalálni az utódját. Szintén nem játszik a tartalékokhoz száműzött Lee. Dalglisht ugyan láthatjuk majd ma este, de ő sem lett fiatalabb tavaly óta. Bár az utóbbi hetek formája alapján a Liverpool feljövőben van, de biztosak vagyunk benne, hogy ez a csapat már túljutott a csúcson. A Juventusnak két-három hónappal ezelőtt lett volna a legjobb esélye legyőzni a mai Liverpoolt, egy rugalmas taktikával és egy olyan támadóval, aki a betömörülő védelem ellenszerét remekül ismeri.

A januári Szuperkupa-győzelem nem befolyásolja az aktuális meccsről alkotott véleményünket, bár kétségtelenül az lenne a legegyszerűbb, ha az év eleji, torinói összecsapásból indulnánk ki. Ma vajon melyik Juventus fut majd ki a pályára? Ez a mérkőzés nagy kérdése.

Nem hisszük, hogy Fagan túl tudja szárnyalni Happel két évvel ezelőtti tettét, amikor az egy tökéletes stratégiával teljesen összezavarta Trapattonit. Azt még nem tudni, hogy az angolok edzője emberfogást alkalmaz-e majd Platinivel szemben. Amúgy sem gondoljuk, hogy egy ember meg tudná állítani Michelt. A legfontosabb, hogy a Juventus ragaszkodjon a saját játékához, amely a gyors ellentámadásokon alapul. Platininek kell futtatnia a többieket, nem pedig fordítva.

Ha a Juve játéka úgy fog működni, mint a legjobb napokban, ha gyilkos kontrákat sikerül majd vezetni, ha Tacconi, Brio és Favero nem lesz bizonytalan, ha a támadók nem őrlődnek fel fizikálisan, akkor a győzelemre éhes Juvétól nem lehet elvenni ezt a kupát.

Egész Olaszország szurkolni fog értük, hiszen már 16 éve, hogy utoljára olasz klubhoz került a BEK-serleg. A Liverpool eddig mind a négy döntőjét megnyerte, a Juventus mind a kettőt elveszítette. A nagy számok törvénye alapján mindkét sorozatnak meg kell szakadnia…"

Az újság harmadik oldalán ismét Boniperti a főszereplő, amikor is a kupához való viszonyáról faggatják:

"Játékoskorom óta üldözöm ezt a trófeát, de akkoriban még nem volt ekkora jelentősége. Döntőt játszani a Liverpool ellen: ez óriási ösztönző erő arra, hogy mindent beleadjunk, és megmutassuk magunkat. A Juventus meg akar felelni a szurkolók várakozásának."

A Brüsszelben élő olaszok is nagyon várják már az esti mérkőzést: a Juventus győzelme esetére óriási fiesztát szerveznek Brüsszel főterére, a Grand Palace-ra.

A döntőre kilátogat Giovanni Saragat, Olaszország belga nagykövete:

"Nem ez az első kupadöntő, amelyet a helyszínen tekintek meg. Rossz emlék a belgrádi finálé, amikor Rep - fájdalmasan elevenen élő – góljával 1-0-ra kikaptunk az Ajaxtól. Ahogy Önök, úgy én is optimista vagyok. Biztos vagyok benne, hogy az olasz szurkolók nagyszerű példáját adják majd a civilizáltságuknak, ahogy tették már korábban is hasonló alkalmakkor. Remek hangulatot várok, erőszakmentes estét."

Ugyanez az elvárásuk – elég nyíltan – a rendőröknek is: nem hiszik, hogy az olaszok okot adnak majd az aggodalomra. Marchoul csendőrparancsnok elárulja, hogy az angolok minden lépését figyelni fogják. Marcoul egyébként gyakran nyaral az olasz tengerparton, illetve az Orta-tónál.

"Nem vagyok benne biztos, hogy az olaszok veszélyesek lennének." - mondja.

Az olasz drukkerek gyakorlatilag szabadon mozoghatnak majd: a buszaik bárhol leparkolhatnak A Heysel területén kétméteres magasságú kerítés van, a szektorok között biztonsági személyez is védi majd a rendet.

A belépés előtt a szurkolókat megmotozzák, illetve fémdetektorral is megvizsgálják. Egy kanyar lesz az olaszoké, egy az angoloké, ezek egymástól biztonságosan el lesznek különítve. A csendőrség szerint semmi esély a balhéra.

A hírek szerint Baldvin belga király is fontolóra veszi, hogy kimenjen a meccsre, felesége, az olasz származású Paola hercegnő viszont biztosan ott lesz. A satdionba kb. 15 ezer Juventus-drukkert várnak, ebből több, mint 3000 Torinóból érkezik majd: egy kisebb részük autóval, a többiek pedig buszokkal és charterjáratokkal keltek útra.

Az újság beszámol arról, hogy több hamis belépőre akadtak, és rengeteg a jegyüzér.

A balhé árnyéka felsejlik, igaz, nem túl aggasztó formában: a belgiumi Ostendbe hajón megérkező brit szurkolók közt kisebb csetepaté alakul ki, amelynek a közbeavatkozó rendőrök hamar véget vetnek.

Edzői elvárások, fizikai és lelki állapot

Giovanni Trapattoni nem titkolta a Liverpool támadójátékával kapcsolatos félelmét, és Kenny Dalglish semlegesítését tartotta elsődlegesnek:

"A skót a Liverpool kulcsjátékosa, tartok a közte és Rush között lévő remek összhangtól. Dalglish megállítására négy lehetséges megoldásom is van: Favero, Tardelli, Cabrini vagy Bonini. Nem fogjuk megismételni az athéni hibáinkat."

"Elképzelhető, hogy a Liverpool több akciót fog majd vezetni, de nyitva tartjuk majd a szemünket, és adott esetben képesek leszünk lecsapni rájuk. Minden tiszteletem az ellenfelünké, de ők is 11-en leszünk, és mi is. Biztos vagyok benne, hogy ma az igazi Juventus láthatjuk majd a pályán."

A másik edző, Joe Fagan ezt mondta:

"Nem fogjuk megváltoztatni a játékunkat csak és kizárólag Platini miatt: a szokásos zónavédekezést alkalmazzuk majd, szerintem a Juventusnak kell majd aggódnia az ellentámadásaink miatt. A játékosaimnak nem beszéltem sokat az ellenfelünkről, nem akartam felnagyítani a tudásukat: erősek, ez tény, de őket is meg lehet állítani."

Doktor La Neve, a Juventus csapatorvosa már több mint 20 éve dolgozik a klubnál. Szerinte a csapat kirobbanó formában van:

"Tardellivel kezdeném. Senki sem büszkélkedhet hozzá hasonló erőnléttel a keretből. Világbajnoki formában van. Platini szintén ideális az állapota , kipihent, jó az étvágya, sem fizikálisan, sem mentálisan nincsenek problémái. Bonieket még sosem láttam ilyennek, energiával teli és nagyon jókedélyű. Tacconinak nagyon jót tett, hogy ledobott pár kilót. Nem csak fizikálisan, hanem lelkileg is hasznos volt ez neki. Elég csak megnézni az edzésmunkáját."

A tragédia

Ilyen előzmények után közeledik Brüsszel a Juventus-Liverpool mérkőzés felé. Egy óra van már csak hátra a fináléig.

Az északi kanyarban lévő Z-szektor háborús övezetté válik, miután a Liverpool szurkolói hirtelen támadásba lendülnek az ott helyet foglaló Juve-drukkerek irányába.

A rendőrök beavatkoznának, de későn érnek oda: a megrémült emberek a pályát és a szektort övező kerítés felé szaladnak, aki azon átjut, megmenekül. Aki azonban az oldalt található, a nyomás miatt összeomlásnak indult falnak szorul, annak nincs kiút: 38-an halnak meg, az áldozatok közül 31 olasz. Négyszáz ember megsérül.

21 óra 39 perckor a csapatok pályára lépnek, hogy lejátsszák minden idők talán legbizarrabb mérkőzését, amelyen a Juventus nyer. Pontosabban: ahol a Juventus több gólt rúg mint az ellenfele. De ez akkor keveseket érdekelt, utólag meg senkit sem.

Az UEFA-t már a helyszín kijelölésekor is kritika érte, mégpedig mindkét klub részéről: a stadion rogyadozott, hiányzott a kötelezően előírt vészkijárat és menekülési folyosó, a lelátók mellett a játéktér is elhanyagolt állapotban volt - deszkadarabok a földön, omladozó falak, amelyekből hullott a vakolat, a szektorok betonaljzata repedezett, az illemhelyeket beázások sújtották.

A szervezetten érkező juvésok az N-szektorban kaptak helyet, ez pontosan szemben volt a liverpooliak által megszállt stadionrésszel. Az angolok kemény magja mellett pedig ott volt a már említett, pokollá változott Z-szektor: ide azok kerültek, akik döntő többségükben a Juvénak szorítottak, viszont nem Olaszországból érkeztek vagy nem tartoztak szervezett csoportokhoz. Akár komplett családok is. A Z-szektort két fémháló védte a mellettük lévő liverpooli szurkolóktól.

Egy óra volt tehát még hátra a kezdőrúgásig, amikor az angolok megindultak a többségében juvésok által megtöltött Z-szektor felé. A britek úgy hitték, hogy köveket dobáltak át hozzájuk a szomszédos olaszok. Nem ez történt: pont az angolok lőttek ki egy rakétát az ellenfél drukkereire.

A gyűlölet ereje gyakorlatilag tövestől kitépte az elválasztó kerítést, és rázúdult a hátrálókra. A meglepett nézők menekülni próbáltak, voltak olyanok, akik a pánik perceiben levetették magukat a szektor tetejéről, voltak, akik a szomszédos szektorba próbáltak átjutni, mások – a kerítésen átmászva - a pálya felé kerestek kiutat.

Mindezt a belga rendfenntartó erők csak nézték. A tragédia legfőbb okozója az a fal volt, amelyhez a szurkolók szorultak, és amely nem bírta el azok súlyát: összeomlott, maga alá temetve az embereket.

A pusztítás döbbenetes: 400 sebesült, 38 halott (ebből 31 olasz, 4 belga, 2 francia és egy ír). Az események közben a hangosbeszélőn keresztül intik nyugalomra a nézőket, később a két csapatkapitány, Scirea és Neal is azt kérik a szurkolóktól, hogy őrizzék meg a hidegvérüket.

A tribünön helyet foglaló Boniperti kétségbeesetten próbál információkat szerezni, a szavaiból kitűnik, hogy nincs tisztában azza, hogy mi zajlott le néhány perc alatt:

"Mi történt? Hihetelen zűrzavar van itt. Az igaz, hogy Agnellitől azt kérték, hogy ne jöjjön be a stadionba?  És az, hogy vannak halottak is? Reméljük, hogy nincs így. Fogalmam sincs, hogy mi válthatta ezt ki az angolokból."

Agnelli és a döntő egyik díszvendége, Kissinger volt amerikai külügyminiszter valóban nem mentek be a stadionba, visszafordították az autójukat.

A város eközben felbolydul: az összes kórház megnövelt kapacitással dolgozik, a mentőautók folyamatosan érkeznek a helyszínre, Brüsszel összes taxisának kiadják az ukázt, hogy segítsenek a sérültek szállításában.

A túlélők az olasz újságírókhoz fordulnak, hogy tájékoztassák az otthoniakat: jól vannak.

Határoznak a mérkőzéssel kapcsolatban: focizni kell, különben újabb tragédia történhet. Vajon milyen logika szülte ezt a döntést? Holttestek hevernek a stadion környékén, 400 ember orvosi ellátásra vár - az volna a legfontosabb, hogy megrendezzék a döntőt?

23 óra 30 perckor véget ér a találkozó, de mindenki attól tart, hogy történni fog még valami. A szurkolók a pályaudvarra és a repülőtérre érnek. Egyesek szinte őrjöngenek a dühtől, de nagyjából béke van.

Első körben letartóztatnak 8 angolt. Hajnalodik. A brüsszeli katonai kórházban 6 igazságügyi szakértő megkezdi a halottak boncolását. A rendőrség egy picit kiengedhet. Az éjszaka úgy telik el, mintha mi sem történt volna 1985. május 29-én Brüsszelben.

Azonnali reakciók

Másnap a Juventus olasz válogatott játékosai Mexikó felé veszik az irányt, hiszen a nemzeti csapatukra ott várt feladat. Tardelli, Rossi, Scirea és Cabrini még mindig az események hatása alatt állva a következő közlemény adják ki:

"Maga a klub és mi, játékosok sem akartuk, hogy megrendezzék ezt a meccset, tekintettel a halottakra. Az UEFA vezetői és a belga rendőrség döntött így, biztonsági szempontokra hivatkozva. Nekünk, pályán lévőknek egyértelműnek tűnt, hogy a szurkolók nincsenek tisztában azzal, hogy mekkora tragédia történt, ez Platini góljánál látszott a leginkább."

"Fociztunk, azzal az óriási felelősséggel a vállunkon, hogyha nem tesszük ezt meg, akkor további bajok történhetnek. A focival lepleztük el a döntéshozókat, azokat, akik a meccs lefújása után eltűntek. A kezünkbe adták a kupát, és azt mondták, hogy mutassuk meg a szurkolóinknak. Egy színjáték volt az egész."

Michel Platini ezt nyilatkozza a torinói hazaút előtt:

"Nem tudtam lecsukni a szemem egész éjjel. Folyamatosan a híradásokat néztem: egy igazi mészárlás volt, megmagyarázhatatlan az egész. Amikor ez történt, mi az öltözőben voltunk, csak bizonytalan hírek jutottak el hozzánk. Aztán néhány UEFA-vezető elmondta nekünk, hogy rettenetes események zajlottak le, legalább 20 ember meghalt."

"Ilyen körülmények között játszani? Az öltözőben is megoszlottak a vélemények: voltak, akik hallani sem akartak a pályára lépésről. Amikor kiérkeztünk a játékoskijáróból, sok szurkoló azt kérte tőlünk, hogy ne vállaljuk a játékot. Aztán amikor a bíró belefújt a sípjába, akkor már csak a labdára koncentráltunk. Mintha egy színházi előadás lett volna: az élet ment tovább. A gólörömöm annak szólt, hogy elértünk egy komoly célt. Ez mindig része lesz a játéknak."

Paolo Rossi:

"Többen mondták nekünk, hogy ne focizzunk. Talán jobb lett volna, ha nem tesszük. A mérkőzés csak egy apró betűs megjegyzés volt a tragédia mellett."

A La Gazzetta dello Sport május 30-án értetlenségének adott hangot a mérkőzés megrendezése miatt. Az újság szerint hihetetlen döntést hozott az UEFA, továbbá kihangsúlyozta a belga szervezők hatalmas felelősségét.

Manlio Fantini, a Gazzetta egyik cikkírója megemlíti, hogy a meccs előtti délután a belvárosban többször is nagyon feszült volt a hangulat a két tábor tagjai között, rendőröket pedig nem lehetett látni a környéken. Állítólag történt egy késelés is, 16 óra 15 perckor egy angolt szúrtak hasba, akit életveszélyes állapotban szállítottak kórházba.

Szintén a La Gazzetta számol be arról, hogy a német állami televízió kettes csatornája nem volt hajlandó leadni a mérkőzést az azt megelőző események miatt. A németek így tilatkoztak az UEFA döntése ellen. A milánói sportlap ekkor még 47 - köztük féltucat angol – áldozatról írt.

Június 1-jén Tacconi, Platini és Morini sportigazgató meglátogatta a még mindig Brüsszelben kezelt sérülteket. Közülük négyen ekkor kómában voltak. Az újságok megírták, hogy egy olasz drukker, a 41 éves Marco Manfredi eltűnt. Utoljára akkor látták, amikor az angolok megtámadták a Z-szektort. A családja Belgiumba utazott, hogy hátha rábukkannak valamelyik kórházban.

Az eltűnt férfi életben maradt, viszont az események hatása alatt állva sokkot kapott, és semmire nem emlékezett: vonattal tért vissza Torinóba, miközben büntetőcédulákat gyűjtött be, mivel nem volt pénze jegyre. Nem tudni hogyan, de a Molinette kórházban kötött ki, ahol egy barátja felismerte őt, végül hazaszállították lakóhelyére, a Torinótól pár km-re lévő Moncaileribe.

Erkölcsi dilemma, írók csatája

Az UEFA június 6-án gyorssegélyként 500.000 svájci frank kiutalásáról határozott, amelyet a 38 áldozat családja kapott meg.

Eközben már bőven zajlottak azok a viták, amelyek azt feszegették, hogy megfelelően kezelte-e a helyzetet a Juventus. Sok érv elhangzott, pro és kontra, de talán nem hibázunk nagyot, ha úgy gondoljuk, ahogy már a többség azt a tragédia perceiben vagy nem sokkal utána gondolta: a Juventusnak nem szabad lett volna pályára lépnie.

Gianni Rocca a La Repubblica c. napilapban már május 31-én azt írta, hogy ezt a kupát vissza kell utasítani. Két nappal később Franco Recanatesi – a nevezett lap egy másik újságírója – szintén erkölcsi dilemmájának ad hangot a brüsszeli eset kapcsán.

Bírálta Gianni Agnellit és Giampiero Bonipertit, akik mindketten fényes győzelemként értékelték a Liverpool feletti sikert. Recanatesi kifogásolta Brio viselkedését is, aki mosolyogva mutatta a kupát a repülőgép lépcsőjén, miután a csapat visszaérkezett Torinóba.

A köztudottan Juve-szimpatizáns író, Mario Soldati megvédte a klubot:

"A Juventus megfelelően viselkedett. Akik a játékosok ünneplését kritizálják, azok elfelejtik, hogy a focistáknak fogalmuk sem volt a tragédia valós mértékéről. Akik ezt a viselkedést bírálják, azok nem tudhatják, hogyha egy csapat szívvel-lélekkel küzd a győzelemért, akkor teljesen kizárja a külvilágot. A szörnyűségek mellett ott volt egy sportesemény is. Igen, nem szégyellem kimondani: örülök ennek a kupának. Mi, Juventus-szurkolók már évek óta vártunk rá."

Egy másik korszakos irodalmár, Italo Calvino ellentétes véleményen volt:

"Én megértem azt, hogy nehéz lett volna ennyi embert kimenekíteni a stadionból. Ugyanakkor a csapatoknak nem szabad lett volna vállalniuk a játékot. Mégis, hogyan lehet ilyen körülmények között focizni? Mindegy: ami történt, megtörtént. Újrajátszás? A kupa visszaadása? Ezek a szimbolikus gesztusok engem nem érintenek meg."

Sergio Segre piemonti származású európai parlamenti képviselő szintén bíráló hangnemet ütött meg:

"A játékosok helyében én nem hagytam volna figyelmen kívül a tragédiát. A mérkőzést követő örömünnepet igazán meg lehetett volna spórolni…"

Az utolsó halott

A brüsszeli sebek még be sem forrtak, amikor 1985. augusztus 14-én jött egy újabb rossz hír: az Erasme kórházban elhunyt a 31 éves Luigi Pidone, aki a BEK-döntő óta kómában volt.

Az ANSA olasz hírügynökség 14 óra 49 perckor hozta nyilvánosságra, hogy Pidone 77, öntudattalanul töltött nap után meghalt. Mindez nem volt váratlan, hiszen az állapota napok óta romlott, és már a belga orvosok sem hittek a felépülésében. Így lett ő a Heysel 39. áldozata.

Következmények

A tragédia természetesen büntetőjogi felelősségre vonást követelt. Az eljárások – beleértve az első-, másod- és harmadfokú döntéseket is – hat évet vettek igénybe.

Ennek keretein belül 26 angol huligánt vontak vád alá, de felelniük kellett az események szervezésében érdekelteknek is.

Így bíróság elé állt Jaques Georges UEFA-elnök, illetve Hans Bangerter főtitkár, Albert Rossens, a belga labdarúgó-szövetség főtitkára, Vivianne Baro sporttanácsnok, Charles Ferdinand Nothomb, belga belügyminiszter, Hervé Brouhon, Brüsszel polgármestere, illetve a brüsszeli csendőrség 5 vezetője.

Az elsőfokú bírósági eljárás 6 hónapig és 11 napig tartott, 1989. március 28-án pedig megszülettek az ítéletek.

A 26 angol közül 10-et bizonyíték hiányában felmentettek, 1-gyel szemben azért szüntették meg az eljárást, mert más bűncselekmények miatt angliai börtönben ült. A maradék 14 mindegyikét – gondatlanságból elkövetett emberölésért - 3-3 éves szabadságvesztésre ítélték, a feltételes szabadulásukra másfél év után kerülhetett sor.

Mahieu csendőrkapitány 9 hónap felfüggesztett szabadságvesztést és 500.000 frank pénzbüntetést, Albert Rossens 6 hónap felfüggesztett szabadságvesztést és 30.000 frank pénzbüntetést kapott.

A belga szövetségnek 3,5 milliárd lírás pénzbüntetést kellett fizetnie. Az UEFA tisztségviselőit felmentették a vádak alól, akárcsak a brüsszeli polgármestert, illetve Baro sporttanácsnokot. A bíróság az áldozatok családtagjai részére polgári jogi igényként 4 és 7 milliárd közötti összegeket ítélt meg.

1990 és 1991 során sor került a másod- és harmadfokú eljárásokra is. A fellebbezési tanács 1990. június 26-án megváltoztatta a korábbi ítéleteket: egy angol vádlottat felmentett, kilencet 4 évre, hármat 5 évre ítélt el, mindegyikőjük 60.000 frank pénzbüntetést is kapott. Végül csak néhány hónapot kellett börtönben tölteniük.

Az első fokon felmentett Hans Bangerter UEFA-főtitkárt 3 hónapos felfüggesztett szabadságvesztésre és 30.000 frank pénzbüntetésre ítélték, Mahieu csendőrkapitányt pedig felmentették. A harmadfokú eljárás során a legfelsőbb bírói fórum már nem változtatott a korábbi ítéleteken, így 1991-ben jogerősen befejeződött a Heysel-ügy.

A sportjogi következmények ennél jóval nagyobb publicitást kaptak: a Liverpool 6, a többi angol csapat 5 évig nem vehetett részt az európai kupákban. A Juventusnak két mérkőzést zárt kapuk mögött kellett rendeznie, Belgiumot pedig 10 évre eltiltották a nemzetközi kupadöntők megrendezésétől.

Vissza- és megemlékezések

1985 óta többször megemlékeztek a brüsszeli eseményekről. 1989-ben a mérkőzés svájci játékvezetője Andrée Daina egy olyan nyilatkozatot tett, amely felháborította az olaszokat: szerinte a Z szektorban is ugyanolyan elemek tartózkodtak mint a támadást indító angoloknál.

Ami finoman fogalmazva csúsztatás, kicsit kevésbé finom szóval élve: hazugság. Azóta már bizonyossá vált, hogy az angolok nem csupán nekirontottak a semleges Z-szektorban ülőknek, de szúróeszközeik is voltak. Több olasz szurkolót is vágott és szúrt sebekkel kellett kezelni.

1986. március 2-án egy arezzói szállodában megalakult a brüsszeli áldozatok családjait tömörítő érdekvédelmi egyesület (L'associazione fra le famiglie delle vittime di Bruxelles). A kezdeményezés sajnos nem volt túl népszerű, mindössze 21 család jelezte részvételét, és ezek közül többen később vissza is léptek a bíróság előtti igényérvényesítéstől.

Tíz évvel a tragédia után jelentette be az olasz állam, hogy az érintettek összesen 2 milliárd 52 millió lírát kaptak (ebben nincsenek benne a bíróságok által megítélt kártérítési pénzek). A belgák állták a kórházi számlákat, az áldozatok és sérültek hazaszállításának költségeit, valamint a temetések kiadásait. Az angol kormány 1986 júliusában 356 millió lírát utalt át az áldozatok családtagjainak, 50 milliót pedig a sérülteknek. Az UEFA 80 millió, az olasz kormány 197 millió lírát adott.

A legnagyobb felajánlás az Agnelli alapítvány 870 milliója volt, végül magánszemélyek részéről mintegy 34 millió líra érkezett.

Ha azt vesszük alapul, hogy egy euró kb. 2000 akkori olasz lírának felel meg, akkor láthatjuk, hogy ezek az összegek szinte aprópénznek számítottak. Az Olasz Labdarúgó Szövetség egyetlen lírával sem segítette a sérülteket és az elhunytak hozzátartozóit...

A döntő napjának 10. évfordulóján Antonio Cabrini így nyilatkozott:

"Nehéz este volt ez mindenki számára. A meccset le kellett játszani, még akkor is, ha minden gondolatunk a lelátón történtek körül járt. Kezdetben elhárítottuk a pályára lépést. Aztán az UEFA döntött a kérdésben, így focizni kellett. Most már azt mondom, hogy ez így volt helyes. Ha nem rendezik meg a mérkőzést, az még nagyobb tragédiához vezetett volna, polgárháború törhetett volna ki Brüsszelben."

"A meccs végi ünneplés? Szerettük volna kárpótolni azokat, akik eljöttek értünk Belgiumba, és áldozatot vállaltak a csapatért. A győzelem sportszempontokat figyelembe véve értékkel bír. Emberi szempontból viszont semmit sem jelent."

2000-ben Belgium és Hollandia közösen rendezett Európa Bajnokságot. Az olasz válogatott pont a belgákkal került egy csoportba, így pályára lépett Brüsszelben, a Heysel helyén felépített Baldvin Király Stadionjában.

Az olaszok természetesen megemlékeztek a 1985-ös tragédiáról, a stadion oldalában található emlékfalnál helyezték el virágjaikat. Itt nyilatkozott úgy Alessandro Del Piero, hogy sosem feledi az akkori estét.

"Kint fociztam a házunk előtt, és folyamatosan kérdezgettem a szüleimet, hogy mikor kezdődik már a meccs. Ők mondták, hogy várjak még: nem akarták, hogy a tv közelébe kerüljek, és lássam a pusztítás képeit. A döntőt úgy néztem végig, hogy mit sem tudtam a halottakról. Másnap az iskolában mesélték el a barátaim, hogy mi történt."

A brüsszeli emléktáblánál szinte mindig megtalálható egy-egy virágcsokor vagy sál, ezt én is megtapasztaltam, amikor a 20. évforduló idején elmentem az egykori Heysel-hez.

Ez nem csoda: a Juvénak Brüsszelben van az egyik legnagyobb külföldi szurkolói szekciója. Bár Olaszországot megdöbbentette a 25 évvel ezelőtti horrorisztikus este, a Juvéval kapcsolatos mély megosztottság végül nem kímélte az áldozatok kegyeletét sem.

A mai napig előfordul, hogy akár Milánóban, akár Firenzében "Liverpool! Liverpool! Liverpool!" kiáltásokkal sértegetik a Juve-szurkolóit.

Néhány évvel ezelőtt egy Fiorentina-Juventus mérkőzésen a hazaiak egy olyan kiírást feszítettek ki, amelyen ez állt: "39-en hiányoznak közületek".

Amikor tavaly ősszel a Fiorentina a Liverpoollal játszott a Bajnokok Ligájában, az olaszok tiszteletüket fejezték ki az angolok irányában, egyértelműen a brüsszeli eseményekre utalva.

A mérkőzés előtt a Fiorentina ultrái a pályára vittek egy kiírást, amelyen ez állt: "Your history for us is a legend". Azaz: "A ti történelmetek számunkra legenda". A 2009 októberi Juve-Fiorentinán több firenzei is "Meno 39" (-39) feliratú Liverpool-mezben jelent meg.

A Juventus drukkerei erre egy közlemény jelentettek meg, amely így szólt:

"Mi sem vagyunk angyalok, nem vagyunk senkinél sem különbek, a mi megnyilvánulásaink sem makulátlanok. Viszont soha nem mímeltünk tiszteletet olyan céllal, hogy ezt a látszólagos tiszteletet mások meggyalázására használjuk fel."

2005-ben, pont a 20. évforduló napjaiban a BL-ben összecsapott egymással a Juve és a Liverpool. Az angolok barátkoztak volna, óriási apparátust mozgatott meg az UEFA és mindkét klub azért, hogy közeledjenek egymáshoz a szurkolók.

Ez egy naiv (és hazug) elképzelés volt. Egy ilyen eseményt nem lehet élőképekkel és közös sálakkal semmissé tenni.

2005-ben Terry Wilson elítélt (aki 10 hónapig volt a börtönben) ellátogatott Arezzóba, az egyik áldozat, a medikusként dolgozó Roberto Lorentini családjához. Wilson 1985-ben 18, míg Roberto Lorentini 33 éves volt. Wilson olaszul kért bocsánatot a családtól, és elmondta, hogy amikor visszaterelték őket a szektorokba, ő nem látott holttesteket, fogalma sem volt a pusztítás mértékéről.

Nem csak az angolok részéről történtek bocsánatkérések. Az egyik juvés ikon, Marco Tardelli – szintén 2005-ben - önkritikát gyakorolt a La Gazzetta dello Sportban:

"Nem lehetett megtenni, hogy ne lépjünk pályára, hiszen a döntés kötelezett bennünket. Azonban a mérkőzés végén nem kellett volna ünnepelnünk, és ezért bocsánatot kérek. A szurkolók hívtak oda minket. Abban a pillanatban úgy tűnt, hogy ez helyénvaló, de most – annak ellenére, hogy nem voltunk tisztában azzal, hogy mennyire magas a halottak száma – meg kell követnem azokat, akiknek ez a jelenetsor fájdalmat okozott. Sosem éltem meg győzelemként ezt a kupát."

Phil Neal akkoriban a Liverpool csapatkapitánya volt. Ő így emlékezett:

"Rákényszerítettek minket a játékra. Én és Scirea ezt olvastuk be a hangosbeszélőbe: „Legyetek nyugodtak, játszani fogunk.” Ma már úgy gondolom, hogy hagyni kellett volna az egészet, és azonnal haza kellett volna indulni. Addig az estéig azt hittem, hogy a foci csak egy sport: tévedtem."

"Még most is emlékszem a döntő előtti utolsó edzésünkre, amikor is láttuk, amint egy 10 év körüli kissrác megpróbál átmászni a stadion rogyadozó kerítésein. Megdöbbentett bennünket, hogy az UEFA egy ilyen helyszínt jelölt ki a döntőnek. Mint egy építési terület: mindent elborított a lehulló vakolat. A mérkőzés szürreális volt. Senki sem vitatkozott a bíróval, nem tudtuk, hogy mennyien haltak meg. Egyszer ránéztem Platinire, és láttam rajta, hogy neki sem számít igazán ez a meccs."

A Heysel-katasztrófa nem csak az emberek fejében és lelkében él tovább. A már szóba került brüsszeli emlékhely mellett szintén említést érdemel az arezzói stadion előtt található, Roberto Lorentiniről elnevezett tér, valamint a Reggio Emiliában emelt, oszlopokból álló monumentum.

Sokáig kérdéses volt, hogy a Juventus jövőre elkészülő új stadionjában lesz-e valami, ami megörökíti az 1985. május 29-én történteket: a mostani állás szerint lesz, a részletek még nem ismertek.

Közben a szurkolók az interneten aláírást gyűjtenek, hogy az aréna mellett legyen egy tér vagy utca, amely a 25 évvel ezelőtt elhunyt 39 ember emlékét ápolja:

Rocco Acerra (29)
Bruno Balli (50)
Alfons Bos
Giancarlo Bruschera (21)
Andrea Casula (11)
Giovanni Casula (44)
Nino Cerrullo (24)
Willy Chielens
Giuseppina Conti (17)
Dirk Daenecky
Dionisio Fabbro (51)
Jaques François
Eugenio Gagliano (35)
Francesco Galli (25)
Giancarlo Gonnelli (20)
Alberto Guarini (21)
Giovacchino Landini (50)
Roberto Lorentini (31)
Barbara Lusci (58)
Franco Martelli (46)
Loris Messore (28)
Gianni Mastrolaco (20)
Sergio Bastino Mazzino (38)
Luciano Rocco Papaluca (38)
Luigi Pidone (31)
Bento Pistolato (50)
Patrick Radcliffe
Domenico Ragazzi (44)
Antonio Ragnanese (29)
Claude Robert
Mario Ronchi (43)
Domenico Russo (28)
Tarcisio Salvi (49)
Gianfranco Sarto (47)
Amedeo Giuseppe Spalaore (55)
Mario Spanu (41)
Tarcisio Venturin (23)
Jean Michel Walla
Claudio Zavaroni (28)