Giorgio Chiellini a nemzeti csapat edzőtáborában beszélt a Del Neri irányítása alatt kialakuló új Juventusról.
Nagy kíváncsiság veszi körül a torinói együttest, mióta napvilágot láttak a személyi változások a csapat élén.
"Amennyiben Del Neri a szokásainak megfelelően fog itt is dolgozni, a csapatunk kemény és agresszív lesz. A többi dolgot figyelembe véve is minden megváltozott, úgyhogy ez még egy kérdőjel. Sok ember, akikkel az elmúlt években dolgoztunk együtt, már nincsenek a csapatnál. Majd a szezon végén kell mérleget vonni."
Még mindig a Juvéról szólva, Chiellini egyetért abban Buffonnal, hogy kemény munkára van szüksége a csapatnak, azonban ő is elutasítja azt a feltevést, hogy néhány játékos a közelgő világbajnokságra "pihent" volna.
"Ebben a szezonban elég sokszor rosszul teljesítettünk, de senki sem gondolhatja, hogy ez amiatt volt, mert néhány játékos a világbajnokságra pihent. Ez hihetetlenül hangzik."
A 25 éves védő beszélt a világbajnokságra készülő válogatottról is.
"Jó munkát végzünk. A többi válogatott védelmében van valami kis extra, de végül mindig a csapat számít, nem az egyén. A védelem csak akkor játszik jól, hogyha az egész csapat jól játszik. A meccsek nem két, három vagy négy védő jó játékán múlnak. Meg vagyok győződve, hogy jó teljesítményt fogunk nyújtani a világbajnokságon."
Végül néhány szó arról, hogy nem Olaszország, hanem Franciaország rendezheti a 2016-os Európa-bajnokságot.
"Olaszország megérdemelte volna a rendezést. Már a 2012-ben is nekünk kellene rendeznünk, de akkor Lengyelország és Ukrajna lesz a házigazda. A mostani döntés egy elég nagy csapás, és nagyon szomorú vagyok emiatt. Az Európa-bajnokság új lökést adott volna az olasz labdarúgásnak. Egy ilyen esemény új bevételi forrásokat generál, amelyek segítségével rendbehozhatnánk a stadionokat is. A Juventus jelenleg is ezen dolgozik, az európa-bajnoki kandidálástól függetlenül, de forrás nélkül nem könnyű a kluboknak."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.