A tegnap esti, Milan elleni vereség után vélhetően utolsó nyilatkozatát adta Juventus trénerként Alberto Zaccheroni.
Januárban csatlakozott a klubhoz, és most el is hagyja a kispadot. Alberto Zaccheroni láthatóan csalódott volt a tegnapi mérkőzés eredményével, és persze a szezon kimenetelével is.
"A hozzáállás mindig nagyon pozitív volt, de minden esetben csak kevés ideig tartott, mert amint hátrányba kerültünk, elvesztettük a bátorságunkat. Csak a nagy sajnálat marad, ami még hosszú ideig velem lesz. Csak azt mondhatom, hogy a legjobbamat nyújtottam, de nem tudtam úrrá lenni az itt megtalálható rengeteg problémán."
A szezon vereséggel végződött, betetőzve az egész éves csalódást keltő teljesítményt.
"A meccs hasonló volt az elmúlt néhány mérkőzéshez. Őszintén reméltem, hogy más lesz. Sajnos amint Antonini feltörte a védelmünket azokkal a passzokkal - amiket amúgy tanulmányoztunk a találkozó előtt -, véget ért számunkra az összecsapás. Jól tartották a labdát, mi pedig képtelenek voltunk ellenállni. Sajnos nem vagyunk olyan állapotban, hogy bonyolult dolgokat véghez vigyünk."
"Nem ilyen teljesítményt vártam és kértem a fiúktól. Muszáj elfogadnom, hogy ami a pályán történt, azt jelenti, hogy egyáltalán nem játszottunk. Nyilvánvalóan minden Juventus szurkoló szomorú a helyzet miatt. Ilyen körülmények között egyszerűbb csendben maradni."

Zaccheroni Ferrara helyetteseként érkezett, de csak a hetedik helyet tudta megszerezni.
"A feladatom a kezdetektől nyilvánvaló volt. Elfogadtam akkor a helyzetet, tehát most nem panaszkodhatok emiatt. Tudtam, hogy mibe kerültem bele, és tapasztalt edzőként azzal is tisztában voltam, hogy csak az eredmények számítanak."
"El is próbáltuk érni ezeket az eredményeket, a játékosok mögöttem álltak. Belefutottunk azonban 10 szörnyű napba, a Siena, a Fulham, a Napoli és a Sampdoria elleni találkozókon. A helyzet elromlott, a csapat pedig onnan kezdve nem épült fel. Meg volt az esélyünk, hogy az Udinese ellen visszatérjünk, de sajnos az együttesnek egyszerűen elfogyott az ereje. Talán az volt az egyetlen találkozó, ahol jobban teljesíthettünk volna, az összes többin úgy tűnt, hogy jók vagyunk, de aztán a félidőben elfogyott az energia."
"Vannak sztárjaink, de nem voltak olyan állapotban, hogy 90 percet kibírjanak. Ha 7-8 ilyen játékosod van, akkor szörnyen nehéz a helyzet. Fizikailag és pszichikailag is kiürültünk."
A tréner ugyanakkor nem bánja, hogy csatlakozott a Juventushoz.
"Mindent megtennék újra, de reménykednék benne, hogy a játékosok jobb állapotban vannak. Még ma is rá voltam kényszerítve néhány váltásra a nem megfelelő erőállapotú játékosok miatt."
Zaccheroni nem tartotta magában a következő szezonra szóló jótanácsát sem.
"A következő idényben a játékosoknak nagyon kell akarniuk a visszatérést. Amikor a Milanhoz csatlakoztam, a csapat két rossz éven volt túl, de a játékosok révbe akartak érni, és végül sikerült is. Ez alapvető lesz a következő szezonra nézve. Remélhetőleg nem lesz ennyi probléma sem. Remélem magammal viszem a gondokat. Azt hiszem, jövőre számításba kell venni ezt az évet is, de nem túlságosan. Én inkább a fizikai aspektust figyelném. Megpróbálnám megérteni, melyik játékos szenvedte el a legtöbb sérülést az elmúlt években. Remélem, hogy a Juve főszereplő lesz a következő idényben, de ehhez a csapatnak olyan játékosokra van szüksége, akik 38 mérkőzésen fittek, nem pedig csak 6-7 találkozón."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.