Luca Belcastro csütörtöki bemutatásának hatására úgy gondoltuk, megpróbálunk egy interjút kérni a fiatal reménységtől, hogy még közelebb hozzuk őt a rajongókhoz, és a szurkolókhoz.
Itt olvashatjátok a beszélgetést, amit a Brescia elleni rájátszás mérkőzés után sikerült megejtenünk.
- Meglepődtél, mikor Magyarországról megkerestelek? Számítottál rá, hogy a szurkolók már errefelé is jól ismerik a neveteket?
"Kicsit megdöbbentem ettől a magyarországi "hívástól", de azért nagyon örültem is neki."
- Elég messze születtél Torinótól. Hogyan sikerült a Juventus akadémiájára kerülnöd?
"Igen, Sidernóban (Calabriában) születtem, elég messze Torinótól. Tizenhárom évesen próbálkoztam először a Juvénál, aztán tizennégy évesen már Torinóba is költöztem, miután aláírtam a csapathoz..."
- Sokakat megleptél - legalább is Magyarországon - az idei kiveló teljesítményeddel. Te hogyan értékelnéd az idei szezonodat?
"A szezon elején még én sem vártam magamtól, hogy így teljesítsek. Azt gondoltam, hogy harcolnom kell azért, hogy biztos helyem legyen a csapatban és elnyerjem Bruni mester bizalmát. Ez a jól és keményen végzett munkának köszönhetően sikerült is. Remélem, továbbra is ezen az úton maradok!"
- A nagy sikerek után a (kupa megnyerése) jött egy rosszabb periódusa a csapatnak. Miben látod ennek az időszaknak a problémáit?
"Igen, a viareggio-i torna után fizikálisan és mentálisan is visszaestünk. Sajnos ez ahhoz vezetett, hogy pontokat veszítettünk a bajnokságban, és a csapat iránti bizalom is megcsappant... De most úgy fest, hogy szép lassan magunkra találunk. Reméljük a legjobbakat!"
- Mi az a poszt, ahol legszívesebben játszol, vagy ahol leginkább otthon érzed magad?
"Rendszerint középső vagy szélső középpályásként játszom, de néha trequartistaként is lehetőséget kapok. Én személy szerint feltolva, a kapuhoz közel szeretek játszani, de mindenben alárendelem magam az edző utasításainak, és ott játszom, ahol éppen szükség van rám."
- Hogy érzed, miben kellene fejlődnöd?
"Meg kell próbálnom folymatosan jó teljesítményt nyújtani, és ebben nagyon sokat fejlődtem az idén, valamint fizikailag is sokat kell még erősödnöm."
- Kivel érted meg magad legjobban a pályán, és a pályán kívül?
"Mondjuk úgy, hogy mindenkivel jóban vagyok a pályán és azon kívül is. Nincs problémám senkivel."
- Sok szurkoló többek között benned látja a Juventus jövőjét. Te hogy érzed, van esélye hogy egy saját nevelésű fiatal kölcsönadások nélkül bekerülhessen a nagycsapatba? Mert látjuk, hogy például a hozzád hasonló játékstílusú Giovinco is nehézségekkel küzd.
"Azt én is remélem, hogy én vagyok a Juventus jövője, mert ez az álmom, de rettenetesen nehéz lesz rögtön az első csapatba kerülnöm. Majd meglátjuk, mit tartogat számomra a sors."
"Éppen hazafelé tartunk Bresciából, kikaptunk 3-2-re, Immobile szerezte a két gólunkat... Nem játszottunk túl jól, de kis túlzással az életünk árán is be akarunk kerülni Olaszország legjobb nyolc csapata közé. A visszavágón mindent beleadunk majd és reméljük, hogy mi jutunk tovább."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.