A Gazzetta dello Sport információi szerint a Juventus illetékesei a Rafa Benítez által kért technikai stáb megszerzésén dolgoznak.
Már hosszú hetek, hónapok óta tartanak a pletykák, melyek szerint Alberto Zaccheroni nyári távozása után Rafa Benítez érkezhet a Bianconerihez. Egyes feltételezések szerint Benítez ügynöke, és a Juventus vezetői hétfőn találkoztak, hogy részletekről is tárgyaljanak.
Az olasz média szinte biztosra veszi, hogy már csak kis részleteket kell pontosítani a megegyezés létrejöttéig.
A Gazzetta dello Sport úgy tudja, hogy Benítez szóban már el is fogadta a Juventus évi 4.5 milló eurós ajánlatát, sőt belement abba is, hogy jelenlegi 12 fős stábja helyett mindössze 6 segítője legyen.
A Juventus állítólag már meg is kapta a listát, kiket szeretne Benítez maga mellett tudni.
1. Antonio Pintus, a West Ham United erőnléti edzője
2. Mauricio Pellegrino, Benítez jelenlegi asszisztense
3. Eduardo Macia, Benítez jelenlegi játékosmegfigyelője
4. Paco De Miguel, Benítez jelenlegi erőnléti edzője
5. Amedeo Carboni, akivel Benítez még a Valencia együttesénél dolgozott együtt. Őt sportigazgatónak szeretné a spanyol térner.
6. Mauro Pederzoli, aki jelenleg a Milan alkalmazottja, de korábban dolgozott a Liverpool megfigyelőjeként is, sőt korábban a Torino sportigazgatója is volt.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.