A jelek szerint a Juventus a nyár folyamán komolyan meg szeretné erősíteni a védelmét.
Ahogyan arról már korábban is lehetett hallani, a Bianconeri vezetőinek kívánságlistáján Philippe Mexes igen előkelő helyen szerepel.
A sportmediaset.it értesülései szerint a francia hátvéd esetleges leigazolása nagy támogatást élvez Torinóban, sőt, a két klub már fel is vette egymással a kapcsolatot a tranzakció miatt.
Gondot jelenthet Mexes ára, ugyanis a Roma vezetői legalább 16 millió eurót szeretnének kapni a védőért, a Juventus részéről viszont soknak tartják ezt az összeget.
Mexes szerződése 2011-ben lejár, így a nyári átigazolási időszak lehet az utolsó alkalom, hogy a római klub valamennyi pénzt kapjon a francia távozásakor. Mexes Ranieri keze alatt kikerült a kezdőből, így szerződésének meghosszabbítása nem tűnik valószínűnek.
A Juventus ezt szeretné kihasználni, hogy jutányos áron megszerezze a franciát. Az üzlet részét képezheti Luca Marrone, akit a Roma állítólag szeretne a fővárosba csábítani.
Leonardo Bonucci megszerzése sem ígérkezik túl könnyűnek. A 22 éves olasz védő idén nagyszerű teljesítményt nyújt a Bari csapatában, és a pletykák szerint a Juve is kivetette hálóját az Interben nevelkedett játékosra.
Bonucci a Bari és a Genoa közös tulajdonában van, és a Sky Sport 24 jelentése szerint a Bianconeri vezetői hivatalos ajánlatot tettek a két klubnak a védőt illetően.
Davide Torchia, Bonucci ügynöke azonban hamar rövidre zárta a találgatásokat.
"Először is, Leonardo jelenleg csakis a Bari csapatával törődik, hiszen az ottani jó teljesítményével szeretne hozzájárulni a klub bentmaradásához."
"A többi csak pletyka, hiszen a játékjogát két együttes birtokolja, és hiszem, hogy ők képesek lesznek együttműködni a későbbiekben. Persze most még korai erről beszélni." - idézte az ügynököt a Tuttomercatoweb.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.