Hivatalos: Candreva a Juventusnál folytatja

Antonio Candreva kölcsönbe a Juventus csapatához került.

candrevaPont került a tárgyalások végére, és a középpályás Torinóba költözik, ahogy arról a Bianconeri hivatalos weboldala is beszámol.

Antonio Candreva az Udinese tulajdona, ám ezt a szezont a Livorno együttesében kezdte. Kiváló teljesítményével hamar felhívta magára a figyelmet a 22 éves játékos, az olasz válogatottba is kapott behívót.

A hírek szerint a kölcsönszerződés lejárta után a Juventusnak opciós joga lesz Candreva megvásárlására is. A friss szerzemény akár már a Roma elleni derbin is bemutatkozhat. Candreva igazi univerziális középpályás, bárhol megállja a helyét, legvalószínűbb helye mégis a középpálya szívében, Diego mögött lehet.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr494651833

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_137099 2010.01.20. 19:21:02

Okos döntés.Nagyon nagy tehetség.De ha nem válik be nem kell megvenni.Marchisio-Sisso-Candreva.ezen a poszton biztos a jövő....

Ismeretlen_53881 2010.01.20. 19:22:44

Szerintem is korrekt húzás volt. Tehetséges, van fél éve a bizonyításra, sokat nem veszíthetünk.

mmartin91 2010.01.20. 19:28:18

Igen, ez az, szükség volt még egy emberre a padon. Nem volt elég Iago és Paolucci visszahozatala, még egy "minőségi" játékossal "erősödött" a keret. Jólvan, jól haladunk a játékospiacon, most már az Inter is összeszarhatja magát, mert nem minden nap erősít a Juventus három ilyen igen rendkívüli képességű futballistával, mint ezek. Egyébként az mindenképpen pozitívum, hogy csak kölcsönbe érkezik, mivel így akkor június 30-án FedEx-szel lehet majd visszaküldeni Livornóba, majd onnan ugyancsak ezen eljárással Udinébe...

Ismeretlen_72926 2010.01.20. 19:30:39

csak most akkor mi a afszért nyilatkozta Bettega kb 2napja,hogy nem lesz új játékos? enynit ér egy nyilatkozat náluk?

Ismeretlen_137099 2010.01.20. 19:35:19

Olasz válogaott játékos és minden valószínűség szerint utazik a VB-re.Ha mindenki így gondolkozna mint te, ma nem lenne Camoranesi-Zambrotta-Marchisio-DelPiero-Chiellini.Ők mind fiatal tehetségek voltak mikor ide kerültek és nagy játékosok lettek vagy azon az úton járnak.Nem egy 30éves nagy nevű majmot vettünk, vagy egy sztárt nagy pénzért.Az összes nagy olasz szakértő isteníti a srácot.Ráadásul úgy is játszani fog mert vinni akarják a VB-re Lippi, és mint tudjuk nagy a befolyása a csapatunknál.....

Ismeretlen_139256 2010.01.20. 19:36:09

Nagyon jó boldog vagyok!! 22 evés és ki tudja mi lesz meg belőle benne ott van a győzni akarás a bizonyítási vagy Ilyen emberek kellenek a juveba!!!

juventus 79 2010.01.20. 19:36:21

Na mostmár bajnokeséjesek vagyunk!Még Ferraraval kellene hoszabitani.És eladni pár védöt.

Mr. Ocean 2010.01.20. 19:37:55

mmartin Nem kötekedésképp, de ha tudsz embert aki jelenleg a Juventusba igazolna akkor írd le a nevét..(: Semmiképp sem minőségi megoldás Candreva, de ettől a rendszertől (blanc-secco-ciro) sokat nem várok el. Akik megjelentek nevek (Ledesma,Foggia,) anyámkínja még ez elég elfogadható üzlet. De ide eredmények kellenek, hogy mi bámrmi jónevű embert idehozzunk. Mit tudunk ajánlani per pillanat egy Inter vagy Milan mellett..semmit sajnos

laverda 2010.01.20. 19:40:18

Mellesleg az inter is szerette volna, csak hát olasz.

juventus79 2010.01.20. 19:40:26

Csak arra akarok kilyukadni hogy középájásunk van da védőnk csak 1

Ismeretlen_137099 2010.01.20. 19:47:37

Igen a védelem egy kalap kaki.De attól még Candreva lehet jó játékos.Ranocchia lehet érkezett volna télen de fél évre lesérült.

vizi8 2010.01.20. 19:50:27

Lehet, hogy védőink vannak, de kp-n veszítjük el a mérkőzéseket. Sem a támadást sem a védekezést nem segíti a kp.

Ismeretlen_137099 2010.01.20. 19:55:57

ezzel Candreva átveheti a irányító szerepét a csapatban, és végre támadhat is a brazil amihez ért.Ezzel lesz egy harmónia a középpályán, bár csoda nem fog történni, Ferrara nem lesz jobb edző, Amauri jobb csatár,Grosso-Legro-Canna jobb védő....

szijem 2010.01.20. 19:59:38

vizi8 nem kotekedeskeppen mondom, de a vedelm meg rosszabb helyzetben van mint a kozeppalya, nem hiaba kapunk minden meccsen golt, sot sok golt :) De en sem sok eselyt latok h ez a vezetoseg barmit kitudna hozni ebbol a szezonbol...

4Evorg 2010.01.20. 20:07:03

Akiknek habzik a szájuk,mondják már meg,hogy hány Livorno meccset láttak,amelyiken ő is játszott,szerintem igen keveset,ha egyáltalán láttak,szóval mielőtt leírnátok a gyereket,nézzétek meg a Juve mezében játszani,nem állítom,hogy jó lesz,de az is megeshet,én bízok benne,szurkolok neki,akik meg nagy nevekről beszélnek,azok gondolkodjanak már el,hogy NINCS PÉNZ!Nem jutottunk be a legjobb 16 közé ezért és egyéb okok miatt sincs pénz,hugyért meg nem adják oda Ribery-t,ha ő egyáltalán ide akarna jönni. FORZA JUVEEEEEEEEEEEEEEEEEE!!!!!

mmartin91 2010.01.20. 20:10:49

Na most összességében egy ilyen Candreva szintű játékosra egyáltalán nem volt szükségünk. Ő egy egyszerű középső középpályás, persze a mai trend alapján "ragasszuk" rá ezt a feltűnően jól hangzó "hátravont irányító" elnevezést, amit mint tudjuk, ráakasztanak minden olyan középső középpályásra, aki tud 5 méternél távolabbra passzolni. Példának okáért szerencsétlen Felipe Melo is amolyan hátravont irányítónak számított még a nyáron, ettől függetlenül gondolom mindenkinek leesett, hogy egy sima védekező középpályásról van szó az ő személyében is, amivel nincs semmi gond, mert tényleg kiváló játékos a maga posztján, de ahhoz a poszthoz köze sincs. Na már most, védekező középpályásból van már három (Felipe Melo, Sissoko, Poulsen), plusz ott van még Marchisio is, aki ugyancsak képes hasonszőrű feladatokat ellátni. Ezek alapján én úgy ítélem meg, hogy erre a fiatal (februárban 23 éves) tehetségre nem igazán volt szükségünk, mindössze arról van szó, hogy valakit tényleg kellett már hoznia a vezetőknek, s ez volt a legolcsóbb megoldás, s Lippi is biztosan így akarta. Én speciel a sokak által lesajnált, nem Juve szintű, alibi, stb. Ledesma leigazolásában reménykedtem egész januárban, aki egyébként egyáltalán nem rossz játékos, sőt. Ráadásul ő rá már inkább rá lehet akasztani az elcsépelt hátravont irányító jelzőt. Persze más kérdés, hogy Ledesma lehet hogy inkább az Inter padjára ül le nagy pénzért, mint sem itt küzdjön velünk a feltámadásért. Persze félreértés ne essék, nincs nekem különösebb bajom ezzel a Candreva sráccal, különösebben nem oszt, nem szoroz a jelenléte, ráadásul csak kölcsönbe jön, így ha nem válik be (amire látatlanban 90% esélyt látok), akkor nyugodt szívvel visszapostázzuk és nem kell szenvedni az eladásával. De persze sok sikert neki a bizonyításra, s ha valóban jó lesz, akkor majd mindenképpen megkövetem.

Szabi 2010.01.20. 20:14:16

Hát Riberyket ne várjon senki... Meg kell találni, és ki kell nevelni az új Zidanet, Del Pierot, Nedvedet... Remélem egy leendő klasszist igazoltunk! Tiagonál biztos, hogy jobb. Amikor a Napoli Lavezzit vagy Hamsikot leigazolta, nem gonolták sokan, hogy ilyen szintű játékosok lesznek rövid időn belül! Már csak jó vezetőket kell találni!

norbi86 2010.01.20. 20:16:39

nem azt mondom hogy felesleges,de viszont,most nem vele kellett volna első számú erősítést véghez vinni,olyannal aki majd csak lesz,valamikor JUVE szintű játékos,Moggi tuti nem vette volna meg,milyen érdekes ő tudta ki kell a Juveba

Ismeretlen_137099 2010.01.20. 20:20:02

mmartin91:Odáig olvastam el az írásod h Melo is hátravont irányítónak számított nyáron.Ha képbe lennél az olasz fociban, tudnád h a Fiorentinában homlok egyenest más poszton játszott, a focihoz nagyon értő vezetőink és Ferrara gondolta úgy, hogy biztos jól játszana irányítóként. "Ő egy egyszerű középső középpályás, persze a mai trend alapján "ragasszuk" rá ezt a feltűnően jól hangzó "hátravont irányító" elnevezést, amit mint tudjuk, ráakasztanak minden olyan középső középpályásra, aki tud 5 méternél távolabbra passzolni" egy ilyen gondolatmenet után azt hiszem fölösleges veled vitatkozni.(üdvözül téged Ancelotti és Prilo:) )A foci ennél egy induri pindurit bonyolultabb játék.Egy középső középpályás játékának annyi féle variációja van amit úgy látom te nem lennél képes a fejedben összerakni:)úgyh nem is pazarolom rád a karaktert:)

Ismeretlen_137099 2010.01.20. 20:23:08

norbi86:Én is inkább a védelmet erősítettem volna meg.De ne felejtsd el h annak idején hasonló formában került hozzánk Camoranesi és mekkora játékos lett belőle, vagy mondjuk most Marchisio aki úgy tűnik a válogatott alapembere elsz hosszú évekig.

Csülök 2010.01.20. 20:25:07

Aki cikiz csak ezt üzenem: Aki fiatalon nem kap lehetőséget bizonyításra valami nagy klubnál,nem igen fog neki össze jönni.. Nem csak azt kell nézni, mit tett le az asztalra,hanem, hogy mit TEHET le az asztalra...

Csülök 2010.01.20. 20:31:04

"Szabi, 2010. január 20., 20:14 Hát Riberyket ne várjon senki... Meg kell találni, és ki kell nevelni az új Zidanet, Del Pierot, Nedvedet... " Szabi tudod az a baj, ha van egy fiatal,még semmit sem mutató játékos,azt mindjárt le hurrogják, hogy nem ide való.. Sajnos ezt a csapatot újra fel kell építeni,de az nem megy a semmiből... Juvét is vegye meg valami Arab köcsög,és lesz 300 millánk átigazolásokra.... akkor lehet ilyen csapat: Buffon Ramos-Terry-Chiello-Evra Messi-Sissoko-Ribery Diego Agüero-Pazzini De sajnos nem akarják meg venni... Bár ebből Pazzini nem lehetetlen igazolás,meg kell próbálni! De előbb új vezetőség...

Ismeretlen_137099 2010.01.20. 20:33:10

Ott a pont Csülök:)

ronny34 2010.01.20. 20:53:56

Azt is megemlíteném, hogy máskor meg sír mindenki, hogy az olasz nagy csapatok csak idős, fásult sztárokat vesznek, a fiatalok nem kapnak lehetőséget, erre tessék, itt egy fiatal, és máris az megy, hogy mért nem egy befutott játékost vettünk. Mert valóban nem olyan fiatalon robbanhat be, mint Messi vagy CR7, de mégis előremutatóbb ez az irány. De emlékszem arra is, mikor 18-19 éves argentin/brazil tehetség került szóba, akkor is az ment, hogy biztos csak túllihegik (ilyen erőből Agüero-t is lehurrogták volna, aztán most tessék, de a Milan is jót húzott Thiago Silva-val). Egy-két embernek igazából senki nem lenne jó.

Saxoo 2010.01.20. 21:02:58

Szabi! Nagyon helyesen említetted a Napolis Lavezzi, Hamsik példát! Valóban nem ismerte őket senki, de valaki észrevette bennük a tehetséget, és leigazolta őket! Ez az ember Pasquale Marino! Aki jelenleg nem dolgozik sehol!!!!!!!!!!!!!!!! Miért a halál fa...ért nem lehet elküldeni Seccot postásnak és idehozni ŐT??????????

Ismeretlen_102246 2010.01.20. 21:05:15

Sosem lesz olyan, hogy egy igazolás mindenkinek jó, pedig elvileg Candreva annak kellene lennie, hiszen olasz, fiatal, tehetséges, válogatott és sok szakember a jövő olasz válogatottjának meghatározó játékosát látja benne... mi az ami hiányzik a kétkedőknek? Persze majd meglátjuk mit fog mutatni, és talán öröm lesz nézni, ahogy sok ember kellemesen csalódik majd benne. Ha meg nem játszik jól, akkor meg nem csalódnak benne...

juve21 2010.01.20. 21:05:48

Szisztok! Semmi más nem kellene ide, csak egy új és JÓ EDZŐ. Bettega tudja mi a dörgés, nem akar egy senkit idehozni, de sajnos neves edző most nincs szabadon. A baj, hogy egy lepusztult társasághoz nem szivesen jönnek jobb edzők, mert az nekik is rizikó. A RÓMA előőttünk van a 18.helyről, Ranipapával. Ezt üzenem a sok véresszájúnak akik tavaly pocskondiázták lépten nyomon. Nagyon nevet most rajtunk az tuti. Na mindegy, bízzunk abban, hogy Hidding egy bátor ember, meg hogy lesz rá pénzünk!

Ács Ricsi 2010.01.20. 21:06:34

Igaz ide egy új csapat kell mert ez egy nagy kakkantás. Én azt sajnálom h Diego meg Melo nem váltak be elején jók voltak de aztán nagyon leeresztettek. Diegonak vissza kéne jönni a jó formájába csatárként egy Del Piero-Iqavinta lenne sztem a jó giovinco szére Sissoko egy masszív kp szerintem aki kell marchisio is középre már csak a védelemmel kéne vmit kezdeni mert sajnos chiellini nem elég ha mondjuk +3 chiellini vagy jobb szintű védőnk lenne akkor már talán lenne vmi esélyünk. Meg nemtudom h a vezetők is mit gondolnak h nem kell igazolni az Inter igazolja a jókat pl: D.Milito vagy a többi a Milan is kezd formába jönni főleg ha a pletykák igazak és Kaká is visszajön akkor a Juvénak keresni valója se lesz főleg hogy a Roma is közeledik nah szval változások kellenek.

Szabi 2010.01.20. 21:08:36

Én nem hurrogom le a fiatalokat... De egy Rossinak több lehetőséget adnék. Örülnék neki ha Candreva mesés karriert futna be a Juvéba, és az elmúlt évek egyik nagy meglepetése lenne... A lehetősége adott! Pasquato pár éve a nyári felkészülés alatt gólokat rúgott többek között a Milannak most meg Empoliból is kölcsönadták ha jól tudom... Az, hogy a tehetségekből nem lesz semmi az nagy részben a Juve ill. a vezetőség hibája, hiszen olyan kluboknak adják kölcsön ahol egy két év alatt eltűnnek.

Ismeretlen_146445 2010.01.20. 21:08:39

naon kellet vki a középpályára!!! igaz sissoko is visszatért! talán az eredmények is visszatárnek!! A Roma ellen el is lehet kezdeni!

juve21 2010.01.20. 21:12:32

Még valami! Nyáron mindenki meg volt elégedve Seccoval. Szerintem is jól végezte a munkáját. Megint egy olyan embert szidnak itt, aki sztem semmiről nem tehet. Amikor a római hadjáratból 6 ponttal tértünk haza mindenki ünnepelte Seccot. Igen ám, de akkor még tartott a játékosok lendülete. Akkor látszik meg ki a jó edző mikor baj van a csapatnál és tud rajta fordítani. Hát ez a mi jelenlegi edzőnknek nem sikerült.

DelPiero86 2010.01.20. 21:14:26

Igen , szerintem is jó húzás! Rövid időn belül a 2. olyan ember, akit a Juve egy utolsó utáni csapattól hoz el,mint K....nagy tehetség!Innen is látszik mekkora a baj, idehozunk ilyen nevenincs játékosokat,ennyiből maradhatott volna Tiago,meg Molinaro is.. vicc,nevetséges, és bántóan szánalmas a vezetőség..pakolhatnak!!!! Ez nem Juvéhoz méltó gondolkodás!

juve21 2010.01.20. 21:18:14

Milan tini felfedezettjei mostanában: Kaka, Pato, Tiago Silva! Bari : Koman!!!!! Szerintem jó ha vannak fiatalok. Ja és ne felejtsük a 19 éves Alexet! Imádtam! Sajnos ő neki már edzőbának kellene lenni!

Ismeretlen_108746 2010.01.20. 21:23:24

Kölcsönben elhozni végtére is nem egy nagy kockázat, aztán ha nem válik be, mehet isten hírével. Jöjjön, mutasson valamit és akkor talán erősödik a csapat. Alapvetően szimpatikus ha fiatal olasz játékosokat igazolgatunk. Nekem az a problémám az egésszel, hogy vajon egy Ferrara által vezetett, mély gödörben lévő Juventusban kiderülhet-e bárkiről, hogy tud-e focizni... Idehoznák Messit, Ferrara kezei között elfelejtene focizni egy fél szezon alatt.

DelPiero86 2010.01.20. 21:28:01

Itt valaki(k) kurvára hátráltatják a csapatot, olyan nincs hogy ekkora nevekből álló csapat NE TUDJON FOCIZNI!!! És lehet azzal jönni h nem valami erős a védelmünk ..stb.. de egy megfelelő emberrel, sokkal többre vinnénk a csapattal!Milyen játék az, hogy 8ember hátul van, Diego meg a 2 csatár oldja meg a támadást..mert jelenleg ez a felállás...Normális edző kell, meg vezetőségnek lapát,semmi gigamega igazolás nem kell!

Szabi 2010.01.20. 21:31:01

Candreva kölcsönvételével nem veszítünk semmit... Ha bejön OK, ha nem akkor sem buktunk milliókat! Zambrottat annak idején "egy" Bariból igazoltuk, szóval... Amúgy egy Blanctalanítás után olyan csapattal kellene "fiók-szerződést" kötni, amely mind a Juvénak mind a másik félnek megfelel... Akik kinőtték a primaverát egy helyre kerülnének, legalább játszanának és mind a két fél jól jár. Na, meg ha Ferrara ilyen keretek között tapasztalatot szerzett volna, elképzelhető, hogy nem az elmúlt 20 év legnagyobb válságát élnénk?!

blake 2010.01.20. 21:39:59

Hát megint kinevelnek egy tehetséget vagy mi?! Lehet ő lesz az új Marchisio,de hát mit is mondhatnék a jelenlegi Juvé-nál ők a nevek.

Zidane 2010.01.20. 22:54:06

Szabi: Olyan játékosvásárlás mint Zambrotta tizenöt évente egyszer jön be. Kölcsönbe ilyen olyan opciós szerződéssel tilitoliznak itt összevissza tehetségnek kikiáltott középszerű játékosokat...ez nem a JUVE szint. Ha pénzt kell költeni az mindjárt fáj de majd figyeljétek meg Chiellinit úgy adják majd el Manchesterbe hogy csak úgy zörög, na de majd az árából jöhet még 4-5 Candreva szintű, b*ssza meg ennyi erővel hozzuk el a Lokiból a Feczesin Robertát ő is olasz kölcsönjátékos :). Vicc az egész komolyan. Itt most nincs idő "meglátni" hogy beválik-e vagy sem maradjon-e vagy sem megvegyük ne vegyük, mindig csak a f*szverés és mire észbe kapunk a 4. 5. helyért küzdünk!! Ide kell hozni egy elit edzőt aki már letett valamit az asztalra (Blanc Hiddink), és Diego mellé (vagy helyett de ezt le sem merem írni) egy Fabregast vagy Ribery-t vagy hasonló kvalitású játékost.

zoolko 2010.01.20. 22:58:32

Candrave játszik a roma ellen azt majd ver 1 gólt, fiatatal, olasz, remélem beválik...

Ismeretlen_139516 2010.01.20. 23:01:42

Kedves Zidane! Sajnos az érted kapott pénzből se Fabregas se Ribery nem jön ide...:)

Szabi 2010.01.20. 23:27:38

Való igaz Zambrotta 15 évente jön össze... A Juvénak! Mert mások csak úgy találják a tehetségeket! Csak kell egy olyan ember aki meg is látja... Nálunk ilyen ember nincs! Hiába lett 2008. július 1-től Renzo Castagnini a Juventus játékos-megfigyelőinek vezetője, eddig nem szerződtettünk olyan embert akire azt lehet mondani, hogy most 70 millióért vinné pl.: a real. Sajnos ez a helyzet! A sztár- játékosoknak és edzőknek nem a Juve és nem az olasz bajnokság a legvonzóbb. Ráadásul mi még meg sem tudnánk őket fizetni pillanatnyilag.

babo410 2010.01.20. 23:48:24

Én azt mondom, hogy lehet agy játékos lesz egyszer belőle! És lehet jó esz nálunk. Csak itt az a baj, hogy valószínűbb, hogy nem válik be, és mégpedig azon egyszerű oknál fogva, hogy a vezetőség össze vissza igazolgat, és Ferrarat egyáltalán meg se kérdik, hogy kivel tudna együtt dolgozni, ki az aki beférne a taktikai elképzeléseibe. Ezért is volt rossz döntés Melot leigazolni, pláne, hogy Ferrara nyáron kifejtette véleményét, hogy ő D'Agostinot szeretné a csapatban tudni, aki nem teljesen egy szerepkörben van Meloval. És sztem D'Agostino jobban hasznára lett volna a csapatnak, ugyanis Melot is hasonló szerepkörbe próbálja eröltetni Ferrara, mint amit Getano játszik. És itt az a nagy helyzet, hogy amikről nyáron beszélt Ferrara, azok nagyon is jó dolgok lennének, ha ahhoz lett volna igazítva a játékosok mozgása. Aki nem illik a Ferrara által vázot taktikába el kellett volna adni, és helyére olyat venni, aki tehetséges, BL-ben is erőítésnek számítana, és legfontosabb, hogy jól illeszkedik Ferrara taktikai elgondolásába! Csak sajna se Diegoról, se Melorol nem kérték ki a véleményét. És a másik, hogy Ferrara taktikájába Grosso már nem jó, mert nincs szélső kp Cironál, és ahhoz, hogy támadjon is, meg vissza is érjen kontránál, már kevés. Pláne, hogy védekezni nem is tud. Canna meg a másik fele. Gyors kontráknál, amiket az olasz kicsik előszeretettel alkalmaznak, már kevés. És BL-ben is megmutatta, hogy már kevés olyan meccs van, amin jól teljesít. Illetve, ha van egy Chiello aki kisegíti, akkor még tűrhető. És félő, hogy Candreva is úgy jár, mint Melo. Áldozata lesz a vezetőség fejetlen igazolási politikájának.

babo410 2010.01.20. 23:51:34

Ja és kellett volna beadni tudó szélsőket is venni!

Phing-Fei 2010.01.21. 01:35:25

babo: "és Ferrarat egyáltalán meg se kérdik, hogy kivel tudna együtt dolgozni, ki az aki beférne a taktikai elképzeléseibe. Ezért is volt rossz döntés Melot leigazolni, " Ferrara: "A gyémánt alakú középpályát alkalmazzuk majd. Melo olyan játékos, aki tökéletesen alkalmazható Sissoko mellett, Diego pedig kitűnően szolgálhatja ki a csatárokat mögöttük elhelyezkedve, vagy más középpályás posztról." babo: " És a másik, hogy Ferrara taktikájába Grosso már nem jó" Ferrara: "...Ferrara már korábban megerősítette, hogy érdeklődik Grosso iránt, és maga a játékos sem zárta ki az átigazolás lehetőségét...." ... "és Ferrarat egyáltalán meg se kérdik, hogy kivel tudna együtt dolgozni" Ezt meg remélem te se gondoltad komolyan. Nyilván ha nem tudnak neki leigazolni valakit, akkor felvázolnak pár alternatívát, de azért van beleszólás a dolgokba. Nem úgy megy ez, hogy Secco reggel megissza a kávéját és azt mondja: "Hm igazolok még 5 csatárt, legyen bőven ferrarának, aztán majd csinál valami jó taktikát, hogy mindegyik játszani tudjon aranyapám!"

Phing-Fei 2010.01.21. 01:39:57

Zidane:"Ide kell hozni egy elit edzőt aki már letett valamit az asztalra (Blanc Hiddink), és Diego mellé (vagy helyett de ezt le sem merem írni) egy Fabregast vagy Ribery-t vagy hasonló kvalitású játékost." Na ezen most jót nevettem.:D Edzőkről: Blancot szerintem még annyira se érdekli a juve, mint hiddinket.:D Játékosok: Ne nevettes már légyszíves.:D Fabregas és ribery nem hülyék. Elmennek a barcelonába és madridba 5x ennyi pénzért és nem a bl indulohelyekért fognak harcolni egy lefele ívelő bajnokságban.:) Persze ettől függetlenül Fifában továbbra is jól működik, amiket leírtál.

babo410 2010.01.21. 01:57:04

Ezt Ferrara akko mondta, mikor már Melo jött. Mondta volna azt, hogy én nem őt akartam, de ez van, ezt kell szeretni? És Sissoko mellett tényleg jó is lenne, mint másik vkp, csak Sissoko idén nem is sokat játsztt, meg Diegoról kiderült, hogy túl hamar semlegesítik, mivel egyedül van, ha lenne kihez passzolni, többen támadnának, talán lekötnék a csatárok figyelmét, és kevesebbszer rúgnák fel. És Melora olyan feladatokat bíz Ferrara amiket sztem D'Agostinora akart! És vele tényleg jobban jártunk volna, mert ebben a taktikába ő jobban beleíllik! Grossot meg Lippi rágta Ferrara szájába, véleményem, hogy Lippi a VB-re is vinni óhajtja, pedig már nem kéne! És Grosso nem jó ebbe a csapatba. És olyan érzésem van, hogy Grossot Lippi súgta a vezetőségnek! Emlékeztek még arra, hogy tavaly tavaszal találkozott a vezetőség és lippi? Mindenki azt hitte visszajön, pedig csak sztem azt súgta meg kiket szeretne a Juvéban látni, mert Lippi nem tom mér, de szerette volna, ha a válogatott játékosok egy része a Juvénál van. Legalább is ez látszik abból, hogy annyira akartuk Grossot és Cannavarot is , meg D'Agostinot, csak ő nem lett meg. Ja és most meg Candreva? Sztem Lippi súg az igazolásokat illetően.

Zidane 2010.01.21. 08:19:59

Fingfej: Akkor szted mi lenne a megoldás?! Jöjjön egy Candreva és a primavera fiúk aztán majd kineveljük a BL és scudetto győztes csapatot. Vagy majd Ferrara rendet tesz. Oké lehet...sztem meg nem. Érdekes, ha az inter-be kell menni akkor mindjárt nem számít h lefelé ívelő a bajnokság, a Milan képes olyan pozitív tranzakciókra hogy egy mondhatni "saját nevelésű játékost" mint Kaka továbbad busás haszonnal egy Realnak, nálunk ez ugy néz ki hogy hozunk vkit a Bariból aztán továbbmegy Udinébe. Pénz meg nincs vagy nem beszélnek róla. Anno Moggi megszerzett mindenkit (amilyen keresztapa a csávó nincsenek illúzióim valószínűleg nem válogatott az eszközökben) de megszerzett bárkit helyezés vagy bajnoki színvonal ide vagy oda. Most ez hiányzik. Az olyan kishitűek miatt mint amilyen te is vagy...á mindegy nem fikázom, a lényeg hogy már le sem mered hinni hogy (össze)hozhatunk egy komoly elit gárdát.

pedronegro 2010.01.21. 09:36:18

Én örülök az új igazolásnak! Ha már Ribery-t nem tudjuk megvenni akkor mindenképpen fiatalokat igazoljunk. Candreva véleményezésével várok azért még egy picit, fiatal játékos bármi lehet még. És szerintem jobban járunk vele mintha Gutit vagy hasonló kiöregedő sztárocskát vettünk volna. Bízom Candrevába hogy meg van benne a bizonyítási vágy. Lehet hogy ez a fiatalítás első lépése??? Én nagyon örülnék neki. A középpályánk mostmár nagyon rendben lesz, feltéve ha mindenki egészséges és mindenki kap lehetőséget a bizonyításra. Csak könyörgöm a védelembe is vegyünk valakit én ezzel a Grooso-val nem vagyok kibékülve! :(

babo410 2010.01.21. 09:40:24

ha lenne kihez passzolni, többen támadnának, talán lekötnék a csatárok figyelmét, és kevesebbszer rúgnák fel." Azaz a védők figyelmét kötnék le! Ahogy láttuk 4-2-3-1-nél is, mikor Giovincoval, meg Camoval a két szélen volt Diego. Az kéne most is! Több támadó kp kéne! Én Poulsent eladnám, és helyére olyan támadó kp-st hoznék, aki Como helyén tudna játszani, Melot meg egyszerű vkp-nak raknám. Akkorjok lennénk!

babo410 2010.01.21. 09:49:39

Ja és nyáron meg kell szerezni ribéryt! Tavaly nyáron is volt 50 Millánk, amit nem is egyszerre kell kifizetnünk! Idén, meg mivel kiderült, hogy nem is olyan acélos a keret, én védelmet teljesen kicserélném, az megoldható kb. 30 millából, meg kell venni egy jó részletfizetéssel Ribéryt kb. 40 milla az ára, aztán Amaurit, Poulsent, Zebinát, Grygerat Grossot Tiagot, Molinarot végleg eladni, helyüket fiatal és jó játékosokkal (nem sztárokkal, mert drágák, hanem olyanokkal, akik jó játékosok, de még nem sztárok, de már megmutatták, hogy mit tudnak) Én azt mondom, hogy idén nyáron rá kell áldozni 100 millát a csapat újjáépítésére, mert sajna ez a keret megmutatta, hogy ha sok a sérült, akkor mit tud! És Melot egyszerű vkp-nek kell alkalmazni!

4Evorg 2010.01.21. 10:20:48

Bakker,néha olyanokat röhögök itt egyesek hozzászólásán,hogy nem igaz?Látszik FIFA-n meg Football Manager-en nevelkedtek,miért nem lehet felfogni,hogy NINCS PÉNZ????????? "Pénz meg nincs vagy nem beszélnek róla." Saját magad válaszolod meg az általad felvetett problémát.Nem értem mit nem értessz,az nem úgy megy,hogy fogom Ribery-t oszt beteszem a bevásárlókocsiba,a pénztárnál meg Uli Hoeness megkérdi,hogy készpénzel,vagy kártyával fizet,esetleg részletben? -Igen két részletben szeretném -50milla 25-25 bontásban megfelel? -Nem lehetne úgy,hogy még adjuk érte Zebinat,Poulsent,Molinarot,Almiront stb.? -Dehogynem,ezek mind nagyszerű játékosok. -Akkor 25 M. és az említett játékosok. -Én nem szeretnék a Ju.... -Te kussolsz Ribery!! -OK -Deal? -Deal!

fmsteve 2010.01.21. 10:34:56

:D Ez jó volt. Szerintem sincs igazán pénz. A korábbi játékosok részleteit is kell fizetni, Cácerest is ki kell fizetni ha meg akarjuk tartani. A BL kiesés miatt is kevesebb a cash. Akiket meg el tudnánk adni az bagóért mennének el, úgyhogy abból se lenne nagy bevétel.

Ismeretlen_117673 2010.01.21. 10:52:00

Szerintem azzal,hogy nevesincs játékosokat igazolunk semmi baj nincs. Anno Davids,Zambrotta , Zidane vagy a mostaniak közül Chiellini stb aprópénzért kerültek a csapathoz és itt váltak igazi klasszissá. Del Piero is anno egy kis senkiként kezdte,és lám mi lett belőle. Úgyhogy működőképes lehetne ez a kis pénz nagy foci dolog, az más kérdés,hogy Secco és bandája Molinaroban véli felfedezni az új Zambrottat,vagy éppen Almironban az új Zidanet. Úgyhogy Forza Candreva!

babo410 2010.01.21. 11:22:36

Mikor feljutottunk is mindenki azon kesergett, hogy nincs pénz igazolni! Azt tessék, már 250 milla let elherdálva, és most nagyobb szarban vagyunk, mint amikor feljutottunk. Rosszabb kerettel 3-ok lettünk. És mikor feljutottunk állítólag adtak 60 millát igazolni! Igaz annak a felét se költötték el. De én biztos vagyok benne, hogy lenne pénze a csapatnak normális játékosokat igazolni! Védelemre legalább 25 millát kéne költeni, hogy Chiellini mellé megfelelő védők kerüljenek. Játékos eladásból is egy 20 milla simán lenne, pláne ha nem mindenkit 2 milláért adnak el. Én úgy vagyok vele, hogy idén nyáron, ha sikerülne BL-be jutni, akkor nagyon mélyen a zsebünkbe kell nyúlni, hogy ne fordulhasson elő megint az a szégyen ami az idei szezonban megesett velünk. Mert egyértelműen látszik, hogy Cannavaro ideje lejárt, már nem kellett volna viszahozni, Legro még kiegészítőnek jó, de kérdés ő is meddig marad? És a védelem jobb oldala? Grygera meg Zebina? Legalább egyiknek mennie kéne, pláne, ha Caceres megvételre kerül! És kp-n nagy hiányosságok vannak, oda mindenképp kell egy nagyon jó kvalitású játékos, mert az, hogy egy Chievo beszorit minket a saját térfelünkre, az azt mutatja, hogy a középpályán valami nem müködik. Én is a 4-4-2-t alkalmaznám, oda meg jó szélsők kellenek! Vagy legalább is szintén jó szélsőkkel 4-2-3-1. De akkor Diego mellé nagyon jó játékososk kellenek! És megint két kiválló szélső. Na most ott a probléma, hogy Giot nem hajlandó játszatni Ferrara, de tegyük fel ez változik. Akkor is még ott van Camoranesi, aki túl sokat sérült. De ki van helyette? ALex? Na ő megmutatta, hogy nem igazán az ő posztja, de lehet csak keveset játszott, aztán belejön. És Gio helyett? Marchisio? Ő is inkább középen jó, és én vele is inkább védekező kp-ként számolnék. Ranieri alatt mikor azt játszott, nagyon jó volt. Néha jött előre is, de a védekező feladatokat is jól ellátta. Kp-ről el kéne adni Poulsent, mert 4 vkp sztem nem kell, Salihami bárhol jól játszik, meg már el is járt az idő felette, vele már nem nagyon gondolkozok. Akkor marad hat kp. Ebből 3 nálam védekező, tehát marad három. Marchisio, Sissoko, Melo, ők a vkp. Camoranesi, Diego, Gio, a három tkp. Na ez rögtön kevés is. Pláne, ha lesérül Camoranesi! Meg ugye Gio nem is játszik Ferraranal. Én hoznék még egy tkp-t, habár ott van Candreva, ha bevállik, meg Iago, ha ő is bevállik. Mondjuk, ha mind a kettő bevállik, mint tkp, akkor lehet nem is kell Ribéry, de ha megbuknak, akkor én mindenképp megszerezném. Ő lehetne egy amolyan Nedved utód is a csapatnál. De hangsúlyozom Ribéry csak akkor kell, ha a két fiatal nem vállik be. Mert az, hogy jövőre megint kisérletezgessünk a fiatalokkal, már nem lenne túl jó húzás. oké, jöjjenek a fiatalok, de ha Candreva és Iago is bukta, akkor tényleg vki olyan kell, aki nem lutri. Mellette esélyt kaphatnak a fiatalok is, sőt esélyt kell nekik is adni, de na az legyen, hogy miattuk még egy bukott szezon, mert nem válnak be! Én azt mondom ha Candreva bevállik akkor nagyon jó, de én elöbb Giot játszatnám, mert ő már bevállt. És ha még se vállik be Candreava és Iago, akkor mindenképp Ribéry lenna a megoldás a kp-n!

babo410 2010.01.21. 11:42:59

A védelem bal oldala égetőbb, azt nem tettem hozzá, mert Grosso már nem megoldás, Molinaroról meg kiderült, hogy küzdeni, futni tud, de ennyi! Amit nyújt, az itt kevés. Én bízom benne, hogy ahol van beválik és megveszik, mert én birom őt, jó játékos! Tehát a védelem bal oldalára kell két ember is! És nem ilyen ingyenes, hanem igen is minőséget kell venni! Meg Chiello mellé is kell a minőség! És sajna sztem a vezetőség elszúrta Criscitot, már nem hiszem, hogy szívesen jönne vissza, ezért két bal szélsőt kell vegyünk, legalább egy középső védőt, meg sztem nyáron Ariaudo visszahozzuk, és a középső védő poszt oké, jobbra meg Cacerest kell megvenni! És a védelem kész is. És bízzunk abban, hogy Candreva és Iago bevállnak, mert akkor kp-ről csak el kell adni Tiagot és Poulsent, meg kell egy jó csatár, mert Amauri nem jó, ketten meg Trez és Iaquinta nem elég, de ide lehet még venni Alexet. Ja és ott van tényleg Paolucci, meg rem nyáron visszajön Immobile, és akkor jók is vagyunk. Csak a sok sérülés okát kéne kideríteni, és tenni ellene. Tehát nyáron, mert bízom abban, hogy a télen igazolt játékosok beválnak, csak védelembe kell igazolni, de oda mindenképp! És minimum az a 25 milla, amit oda el kellene költeni, de akár egy 35-40 se lenne kevés, hogy minőséget vegyünk. Ennek egy részét játékoseladásból fedezni tudjuk. Esetleg Amauri 10-15 milláért mehet, Grygera vagy Zebina 5-10 milla között, Tiago meg Molinaro eladásából is egy olyan 10-15 milla bejöhet, meg 5-10 közötti áron mehet Poulsen is. Ez kb. 25 milla! Nem is rossz! Bár a vezetőség is így gondolkozna!

mmartin91 2010.01.21. 12:16:25

Hungarikum2: Ha valakiről, akkor Felipe Meloról azt tartották, hogy ha őt berakjuk oda a Diego mögé, akkor aztán olyan labdákat fog osztogatni, hogy ihaj, gyakorlatilag háromszor olyan jó lesz, mint Xabi Alonso valaha is volt. Senkit nem érdekelt, hogy a Fiorentinában mit játszott, Ferrara fogta, aztán berakta HÁTRAVONT IRÁNYÍTÓnak, amihez semmi köze, s ezt maga Melo is megerősítette. Szóval nem értem miről vitázunk, miközben ugyanarról beszélünk... Az Ancelotti-s, Pirlo-s szöveged valahogy nekem nem jött át, nem értem hova akarsz kilyukadni. Pirlo egy tipikus hátravont irányító, nem értem hogy jön ide, bár kétségkívül példának jó, de nem értem mi ennek a jelentősége. Azt írod, hogy a hasonszőrű középpályásoknak több féle variációja van. Miért, van hátravont irányító1, hátravont irányító2, hátravont irányító3, vagy mi? Valahogy ez se jött át... Most vagy az van, hogy te egy ilyen igen okos ember vagy, vagy csak annak képzeled magad, vagy esetleg a szakmai tudásod már-már Ferguson, Capello, Mourinho szintjét súrólja, s ezt a feltűnően magas szakmai tudást te már nem is vagy hajlandó használni, mert nem pazarlod a karaktert a pórnépre...

Ismeretlen_53881 2010.01.21. 12:26:21

Pirlo Ancelotti előtt teljesen mást játszott, Ancelotti tette azzá, ami most. Hungarikum erre célzott.

Zidane 2010.01.21. 12:39:30

4Evorg: a válaszom: "NYILVÁN NEM" babo410 tökéletesen vágja mit akarok mondani, hogy nincs lóvé de valahogy a végén mégis elmegy egy országadósságnyi' a játék meg a béka segge alatt...

Ismeretlen_96517 2010.01.21. 16:06:43

Én örülök neki, remélem beválik. Nyáron Rossi vissza akar jönni olaszországba. Őt is érdemes lenne majd megvenni. Asszem ő is csak 22 éves. Nekem tattszik az a csapat, ami kialakulóban van. Gio, marchisio sisokko chiellini, caceres, candreva, diego, melo. Ha nyáron elhoznánk rossit,és Cadreva beválik, akkor már csak 2-3 védőt kell venni :)

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1890) bajnokság (3507) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (967) elemzés (40) előzetes (886) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1699) játékosokról (10238) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2500) meccsek (4304) mercato (4276) nyilatkozat (7652) Olasz Kupa (331) összefoglaló (431) pletyka (4292) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (301) video (222) Címkefelhő
süti beállítások módosítása