Moggi: "Visszatérek!"

Az eltiltott, korábbi Juventus igazgató Luciano Moggi hangot adott azon tervének, miszerint 2011-ben visszatér a futballhoz.

Moggi, Capello, Giraudo

Moggi jelenleg öt éves eltiltását tölti, melyet a 2006-os bundabotrányban való részvételéért kapott, és melynek eredményeképpen a Juventust visszasorolták a másodosztályba.

A Studio Stadionak adott nyilatkozatából idézve:

"2011 nyarán lejár a felfüggesztésem és visszatérek a futballba. Ez sokakat már most zavarba hoz."

Arra a kérdésre, hogy visszatér -e a Juvéhoz, az alábbi választ adta:

"Sosem tennék olyat mint Bettega, nem csatlakozom a jelenlegi vezetéshez amely megalázott és minden lehetséges módon megpróbált elítélni minket. Semmi dolgom velük."

"Azonban, ha Andrea Agnelli lenne a vezetői székben, az első adandó alkalommal visszatérnék, már csak azért is, hogy visszafizethessem a Juventus szurkolóktól kapott szeretetet, amiben sosem szenvedtem hiányt az elmúlt évek során."

Moggi ezután kitért a Juventus jelenlegi mélyrepülésére a Serie A pontvadászatában. A Juventus lecsúszott a Bajnokok Ligáját jelentő helyekről, miután a hétvégén kikapott a Chievo otthonában.

"Ferrarának mostanra már mennie kellett volna, hiszen nyilvánvalóan nem tudja megoldani feladatát az öltözőben, és ha a Roma ellen is kikap a csapat a válság visszafordíthatatlanná válhat."

"Nem tudom megmondani, ki helyettesíthetné Ferrarát a kispadon, Maifredi biztos nem, pedig néhány rádiós interjúban megpróbálta magát előtérbe helyezni. A személy, aki leginkább felelős a fennálló helyzetért, Blanc, aki totális inkompetenciát mutat fel a futball iránt a klub vezetőjeként."

"Vegyük eredménynek, hogy Paolucci visszaszerzése érdekében személyesen telefonált Franzo Grande Stevensnek, a Siena elnökének? Paolucci... mintha csak Ibrahimovicot mondott volna."

"Blanc-t azonnal ki kéne rúgni! Három év alatt elherdált 250 millió eurót. Mi 12 év alatt egy penny-t nem költöttünk feleslegesen a tulajdonosok pénzéből."

Végül Moggi kommentálta az olasz bajnoki versenyfutást is:

"A Juventus 2006-os lerombolásával a teljes hatalom Milánóba került. A milánói csapatok még sok éven keresztül uralni fogják a Serie A-t, közülük is legfőképp az Inter, amely előnyt kovácsolt a Calciopoliból. Ebben az idényben Ibrahimovic nélkül nem szereznek annyi gólt, de még mindig ők a legerősebb csapat ebben a középszerű bajnokságban." - összegzett Moggi.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr714651819

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

momo 2010.01.18. 11:14:12

imádom ezt az embert:) és tényleg annyira megmondja hogy mi a tuti! én az ő nézőpontjával értek egyet...szóval főképp vezetőséggel és méghozzá blancal van probléma! bárcsak vmi jó magaviseletért vagy akármiért hamarabb visszatérhetne a focihoz XD :D

Zsocaeight 2010.01.18. 11:15:23

Picit nyers, meg beképzelt, szókimondó de rohadtul igaza van. ez kellene most a Juvéba... :/

Luigino 2010.01.18. 11:15:41

Ez az ember egy ász! Vissza a Juvéba

Milo 2010.01.18. 11:16:32

Megoldás a válságra: az a 3 úriember ott a képen :):) Bundabotrány óta nem komálom Moggit, de ő tudná mit kell csinálni az biztos, szóval nem bánnám ha visszatérne.

Doki 2010.01.18. 11:17:43

Hát emberek bunda ide vagy oda, ez rendet rakna a portán !

Alex 2010.01.18. 11:19:21

na igen! Moggi megmondja a frankót minden esetben. Tudom h nem a legerősebb bajnokság de azzal nem értek egyet h középszerű. Blanc egy ló.asz nem pedig vezető. Már akkor nem értettem mikor kinevezték hogy miért pont őt kell... Az igazolásokról meg annyit: h csak megkell nézni a 2005-2006 os keretet, mert az magáért beszél! Én örülnék neki ha Moggi visszatérne mert ez a helyzet teljesen elszomorít:S SZEBB JÖVŐT JUVENTINÓK! FORZA JUVE!!!

Risard 2010.01.18. 11:23:55

Kicsit vegyes érzéseim vannak vele kapcsolatban!Teljes mértékben igaza van de szeretett klubbomat miatta tették tönkre ha visszajönne legalább tegye tönkre azt aki ezt tette velünk!Amúgy az ő idelyében nagyon-nagy Juvénk volt!A játékoskeret most is megvan hozzá de sajnos nem a megfelelő emberek ülnek ott ahol ülnek!Kövezzetek meg de én már rég elkezdtem volna egy fiatalítást a csapatnál!sajnos szeretett öreg sztárjaink már nem azok akik tudják hozni a meccseket,s ezt be kellene látni!ide fiatal erő kell!Tegnap este a nápoly meccsen egy forrongó robbanékony 0-0 át láttam mi meg egy siralmas 1-0 ás vereségre vagyunk képesek!S a fiataloké a jövő,megköszönni a példaképeknek a csodálatos munkájukat kitartásukat s fiatalokkal feltölteni a keretet!

ronny34 2010.01.18. 11:27:43

Bevallom, kezdetben elítéltem, hogy milyen helyzetbe sodorta a klubot, de ahogy egyre többet olvasok a calciopoli-ról, egyre inkább kirajzolódik, hogy nem úgy történtek a dolgok, ahogy hivatalosan állítják, és Moratti vastagon benne van a dologban, nagyon érdekes kapcsolódási pontokra lehet lelni, ha valaki utána olvas. Ahogy olvasom a neten ezt nem csak juventino-k, de az Inter szurkolói kivételével mindenki így gondolja. Úgyhogy én is várom mostmár vissza, és irányítsa vissza a Juve-t oda, ahova való.

Ismeretlen_146600 2010.01.18. 11:28:56

Vissza is jönne de nem fog mert itt vannak ezek a majmok.

Ismeretlen_53881 2010.01.18. 11:33:35

Ennyit arról, hogy Blanc Moggi mellett tanulta a mesterséget...

Ismeretlen_122894 2010.01.18. 11:34:48

azért érdekes, hogy azt nyilatkozta, hogy a juvénak 5 év kell, hogy visszataláljon a régi önmagára. 2006+5év=2011. hmmm :) de mogginak legálabb van elképzelése, határozott, karakán ember. persze bármit mondhat, semmi felelősség nincs rajta. azt pedig azért ne felejtsük el, hogy a mi nagy juvénk hátterében ott voltak a csalások, átigazolási trükkök, bíró bezárások, epozás, stb. kiváncsi lennék, hogy ezek nélkül mi lett volna...

babo410 2010.01.18. 11:39:39

Én visszahoznám most már! Én azért megfigyelés alá helyezném, hogy tehesse amit tett anno, de elég durva feltételek mellett visszajöhetne. És az, hogy 250 millát dobot ki Blanc az ablakon az nem durva? Abból meg lehetett volna venni tavaly Xabit, Még Messit is megvehetnénk annyi pénzért!!!Így még durvább, hogy Xabi helyett csak Poulsennel szúrták ki a szemünket! 250 milla euróban! Atya ég! Már tavaly Scudettot kellett vona nyerni ennyi pénzből! Debrecen ennyiből BL-t nyerne! És még mennyit fog ez a b**i kidobni az ablakon? Meg ha Moggi csak 2011-ben jöhet vissza akkor az már nem lenne késő? A zinter jól elintézte. Tudták jól, hogy hac ő nincs, akkor vége a klubnak. És mire jöhetne már késő. A zinter nagyon ügyes volt. Bárcsak kiderülhetne az igazság. De látszik, hogy ez nem egy mese, ahol győz a jó a végén, mert itt a rossz nyert sajna!!!!

Bobek 2010.01.18. 11:40:27

Én örülnék ha visszatérne! Benne meg van aza kurázsi amire szüksége van a csapatnak az a fajta mentalitás ami a győzelemhez kell. Amúgy a goal.com-on fenn van hogy ledesma sem jön hozzánk hanem az interhez írhat alá. Ezt is buktuk még ha nem is biztos hogy veszteség de ebben is a sinter nyert. Azért jó lenne lépni az átigazolási piacon. Valenciából csak el lehetne hozni vkit, pl: Mata, Silva.

Cseko 2010.01.18. 11:58:52

passerby: Az Secco volt,nem Blanc :) Én speciel örülnék ha Moggi visszajönne,bár szvsz erre rohadt kicsi az esély...

Ismeretlen_53881 2010.01.18. 12:02:02

Igaz, elírtam. Mondjuk én egy kalap alá veszem mindet, szóval mehet mindegyik amerre lát.

Tony 2010.01.18. 12:36:22

Moggi szerette a Juventust ,nem magáért csinálta amit csinált! Ez az Andrea Agnelli-s - Moggi-s változat nekem nagyon tetszene,ha jól tudom a szurkolók is a hölgyet látnák szívesen elnökként... Én a calciopoli után is azt mondtam,h nem a kizárás,vagy a Bl-indulás elvesztése+a játékosok volt a legnagyobb probléma,mert a régi vezetés azóta már rendbe is hozta vna amit elrontott és mt nem itt tartanánk. Summa: Vissza Moggival! Teljes szívemből támogatom.

Ismeretlen_102246 2010.01.18. 12:45:03

Ha ez megvalósulna (Moggi visszatérése), akkor semmi akadálya nem lenne annak sem, hogy Deschamps visszajöjjön és onnan folytassa, ahol abbahagyta a Serie B-t megnyerve és beépítve a csapatba Palladinot és Marchisio-t...

gab_bianconero 2010.01.18. 12:46:39

Tony Andrea Agnelli Umberto Agnelli fia...xD milyen hölgy??

Del Piero 70 2010.01.18. 12:51:17

Teljesen igaza van bár csak 2011 nyara lenne!

Ismeretlen_128760 2010.01.18. 13:02:27

A válságokat a történelem során sokan kihasználták a hatalomra jutáshoz... :) Elég sok ferdítés van a nyilatkozatában, de egy valamiben biztosan igaza van, a jelenlegi vezetőség alkalmatlan a feladatra!

pedronegro 2010.01.18. 13:12:11

Most mindenki Moggit várja vissza, bezzeg mikor száműztek minket a másodosztályba akkor mindenki őt szídta! Elég súlyos vádakkal illették a csapatot, konkrétan csalásokkal, megvesztegetésekkel! Ebből én nem tudom megmondani hogy mennyi az igaz de ha a fele is az is túl sok! Ha csak csalva tudunk nyerni én arra nem vagyok kiváncsi. Moggi csak akkor jöjjön vissza ha betudja bizonyítani hogy nem csalt vagy ha csalt akkor valljon szint! Moggi-nak meg egyébként könnyen nagy a szája nem neki kell megoldania a problémákat!

Ismeretlen_128290 2010.01.18. 13:15:12

Tony, nem okoskodni akarok, de az olaszban az andrea férfinév, a női megfelelője andreita, ettől függetlenül az andrea agnelli- moggi kombó tetszene nekem is, általános igazgatónak meg jöhetne lippi:) álom, álom, édes álom...

ronny34 2010.01.18. 13:21:07

Az mondjuk nekem is gyanús, hogy most jött elő ezzel, mikor nagy a krízis, és a szurkolók vevők a hasonló nyilatkozatokra.

Tony 2010.01.18. 13:23:30

Bocs iagazatok van!

Ismeretlen_127033 2010.01.18. 13:43:34

BLANC,SECCO mehet,és jöhet vissza MOGGI,mert ő tényleg ért a dolgához!

tataboy 2010.01.18. 13:54:47

Arra még nem gondoltatok hogy lehet tudatos a Juventus leépítése?!

tataboy 2010.01.18. 13:55:16

Arra még nem gondoltatok hogy lehet tudatos a Juventus leépítése?!

Ismeretlen_108746 2010.01.18. 13:55:30

Lényeglátó és igencsak karakán nyilatkozat. Többnyire teljesen igaza van, viszont emlékeim szerint néhány hete még ő is védte Ferrara-t, s azt mondta, hogy Ferrara-ból akarnak bűnbakot csinálni, most meg mintha kicsit mást mondana... Sebaj, a lényeg, hogy rakják már ki Ferrara-t és a vezetőségi bohócokat végre.

pedronegro 2010.01.18. 14:03:17

Ez az egész csak olaj a tűzre! Most tényleg erre van szükségünk???

blake 2010.01.18. 14:59:03

Kit érdekel kinek milyen érzése van vele kapcsolatban,ami történt megtörtént. Ferraraval meg a többi ásszal gondolom mindenkinek jók voltak az érzéseik. Ha ő lenne most már rég nem itt tartanánk-ebbe nem is érdemes belekötni.

buub 2010.01.18. 15:48:29

Gyűlölöm ezt a rohadt csalót és őszintén remélem, hogy soha többé nem teszi a lábát szeretett klubom területére, meg szerintem a részvényeseknek ettől messze több eszük van.

bandyta 2010.01.18. 16:14:20

Csalt vagy nem, szerintem senki nem tudja meg mi történt. Az olasz foci korrupt még mezei szinten is, akinek ehhez a calciopoli kellett, az nem ezen a földön él. Olaszoknál minden a maffia kezében van, amiből pénzt lehet kihozni. Senki nem fogja soha megtudni a teljes igazságot, biztos hogy voltak, akik elkövettek már régen mindent, hogy ez így legyen. Moggi jókor nyiltakozik? És, legalább ehhez ért, Blanc és Secco mihez ért? Semmihez ... igazoltunk 50 milliórt a nyáron és nincs pénz? Ideje elgondolkozni ...

Alessandro 2010.01.18. 16:44:09

Meglepődve olvasom a hozzászólásokat. Egy olyan ember jöjjön vissza a klub élére, aki miatt visszasorolták a csapatot és megbüntették? Örökre el kellene tiltani az ilyeneket a focitól, nem 5 évre. Az oké hogy nem rossz mint szakember, de nehogy már egy ilyen emberre bízzuk újra a csapatot. Tény hogy Blanc semmit nem csinál csak ül az elnöki székben és a legjobb helyről nézi a meccseinket, de neki legalább még "tiszta" a neve, bár ő is az egyik legfőbb felelős hogy megy egyre lejjebb a csapat, de Moggit nem szabad visszahozni. Nyilatkozhat nyugodtan bármit, részben igazat is adok neki, de ne felejtsük el ha ő nem csinálja a balhét 2006-ban, akkor ugye Blanc se lenne valószínűleg ott ahol van és lenne egy minden téren a végső győzelemre esélyes csapatunk.

Tony 2010.01.18. 16:48:02

Lehet,de ha még visszább megyünk akkor a minden téren a végső győzelemre esélyes csapatot ki építette fel?

Ismeretlen_99954 2010.01.18. 17:39:21

aki itt csalozik, meg hasonlok, az ne a blikkbol tajekozodjon, azt ajanlom, a calciopoli egy jo dolog lehetett volna, de igazabol vicc volt az egesz, arra ment ki a dolog, hogy a milanoi klubbok, foleg az inter megszedje magat, es kicsinaljak a juventust, a botrany kirobbanasa elott volt mogginak egy olyan telefonbeszelgetese, amiben elhangzott egy olyasmi, hogy valakik valakik ki akarjak csinalni az egesz juventus-t, persze erre senki nem ugrott a calciopoli eljarasa mocskosabb volt, mint maga a bunda tenye, de csak egy dolgon gondolkozzatok el: 89-tol a juve folyton bajnok, vilagvero csapat, az inter osszeigazolja a fel vilagot eredmenytelenul, erre bundabotrany, hopp, ki jott ki gyoztesen? veletlen lenne? biztos... amugy ha annyira komoly manipulacio lett volna, az szerintem hamarabb feltunt volna mindenkinek, illetve ha tobb eredmeny "mazlis" lett volna tulzottan, es a birok segitettek volna minket, azert nem lehetett volna nem eszrevenni, persze megerdemli moggi, amit kapott, de nem fair, amit a Juventus-al muveltek

buub 2010.01.18. 19:35:43

madcows: Ettől még ő bűnös, akit bíróság elítél az bűnös. Leszarom, hogyha az Inter csinálta vagy akárki, ettől még Moggi nem lesz tiszta ember. És egy csaló meg takarodjon a klub környékéről.

Ismeretlen_99954 2010.01.18. 20:57:11

buub: ezt irtam en is: "ersze megerdemli moggi, amit kapott", es itt nem is ezzel van a baj, hanem az egyenlosegrol, itt nem az olasz futbal megtisztitasa folyt, hanem a juventus megbuktatasa, es a ketto kozt oriasi kulonbseg van, es ennek koszonheto, hogy az olasz bajnoksag ennyire lagymatag lett, es kevesebb az igazan nagy sztar...

Ismeretlen_137958 2010.01.18. 21:07:13

Remélem 2011-re Agnelli lesz a vezető és visszatér Moggi.Bundabotrány ide vagy oda, akkor olyan keret és játék jellemezte a Juventust, amit ez a csapat valójában megérdemel.Eredményei és mutatott játéka alapján a világ egyik legjobb klubbja volt.Most? sajnos csak a múlt van, egy szomorú jelen, viszont remény egy szép jövőre ami megilleti a csapatot.Valaminek lennie kell, mert ami most van az nem elfogadható és szerintem bár nem is akkora a sumákolás mint a calciopoli, de most sem tiszta minden.Bettega újra itt, Secco megy a levesbe, Moggi a kanyarba, mi ez, ha nem szebb jövő? FORZA JUVE PER SEMPRE

Huszy 2010.01.19. 00:37:22

Most gondoljatok bele! Azt nyilatkozta, h a mostani vezetőséghez nem jönne vissza, de mégis vissza akar térni a focihoz. Akkor melyik csapathoz menne? Melyik csapat lenne az, aki a soraiba engedné Moggit, ha nem a Juventus?

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1890) bajnokság (3507) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (967) elemzés (40) előzetes (886) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1699) játékosokról (10238) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2500) meccsek (4304) mercato (4276) nyilatkozat (7652) Olasz Kupa (331) összefoglaló (431) pletyka (4292) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (301) video (222) Címkefelhő
süti beállítások módosítása