Ledesma és Candreva sem jön?

Friss hírek szerint valószínűleg egyik labdarúgó sem lesz a Juventus játékosa.

Ellentmondásos információk látnak napvilágot a Juventus tervezett átigazolásaival kapcsolatban. Úgy tűnik, a vezetőség is megosztott a kérdést illetően, hiszen merőben mást jelentenek ki egyik nyilatkozatukban, mint a másikban.

Ennek ellenére természetesen az újságok hasábjain tovább folyik a Juventusról szóló pletykaáradat. A Corriere dello Sport most arról számolt be, hogy az Inter nyerte a Cristian Ledesma aláírásáért folyó harcot.

Ledesma - aki a Lazio vezetőivel összeveszett, így ott lehetőséget nem kap -, korábban szóba került a Juventus csapatánál is. A lap információi szerint azonban a játékost meggyőzte korábbi társa, Goran Pandev, hogy inkább az Intert válassza a Juventus helyett.

Az Il Tempo is a Juventus kudarcáról számol be az átigazolással kapcsolatban. Az újság szerint a Bianconeri tegnap egy friss, 4,5 millió eurós ajánlatot tett a Lazio vezetőinek Ledesmával kapcsolatban, ám ezt a római csapat elutasította.

Eddig sikertelen volt Antonio Candreva, a Livorno játékosának Torinóba csábítása is, de a Juventus tovább próbálkozik a középpályás megszerzésével. A Tuttosport szerint Candreva a Bianconeri első számú célpontja, ám Aldi Spinelli, a Livorno elnöke nem szeretné megfelelő helyettes hiányában elengedni a labdarúgót.

Ez kapóra jön a Genoa együttesének, ők ugyanis készek a spanyol Alberto Zapatert felajánlani, vagyis őt küldenék Candreva helyére. Az olasz válogatott játékos a pletykák szerint a szezon végéig, kölcsönbe érkezhet a Genoa egyesületéhez. Persze Spinelli sem volt rest, és rögtön megnevezte, kit szeretne játékosáért kapni a Juventus csapatától.

"Ha olyasvalakit adnának, mint Giovinco, vagy akár De Ceglie, vagy akárkit, aki megkönnyíti az edzőm dolgát, nos, abban az esetben én is elősegíthetem, hogy Candreva egy nagy klubhoz szerződjön."

"Giovinco az, akit akarunk, de Zalayeta is jól jönne, hiszen a Juventus birtokolja játékjogának felét."

A Tuttosport természetesen újra előállt egy hihetetlen ötlettel, eszerint a torinói csapat vezetői készek lennének Momo Sissokót beáldozni, őt felkínálva az olaszért cserébe. A híresztelést valószínűleg a Juventus vezetőségének frusztráltsága is okozza, ugyanis a mali válogatott játékosa folyamatosan sérült, és nem tudja csapatát segíteni.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr624651821

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_53881 2010.01.18. 17:41:04

Egy De Ceglie-Candreva cserén fél percet sem gondolkodnék...

DP88 2010.01.18. 17:52:57

én se, de ez a sissokos cucc a végén ez nagy vicc...

Fradifan 2010.01.18. 17:58:57

Hát mit mondhatnék!! Lassan egy vicc a JUVE!! Én szégyenlem magam!

bmwm3csl 2010.01.18. 18:08:16

holnap arról fognak szólni a hírek,hogy eladtak mindenk játékost, és secco-blanc-battega-ferrara meg elment nyaralni hawaii-ra a lóvéból... nyilatkozatnak kiadják,hogy: mi hárman egységesek vagyunk, nincs ok az aggodalomra, folytatjuk tovább a csapat építését azon az úton amit elkezdtünk, csak előtte pihenünk egyet, mert belefáradtunk a sok munkába... feltöltődünk és folytatjuk tovább az elkezdett munkát... :)

bfeco 2010.01.18. 18:09:26

Hát vmit jó lenne alkotni. De nehogy már egy livorno játékos legyen a megoldás. A zinterbe meg már annyian vannak hogy még egy csapatott kiállíthatnának. Mi meg 1 normálisat se tudunk. Ó Istenem! HELP! HELP! Forza Juve!

mmartin91 2010.01.18. 18:10:05

Most komolyan, ki a faszom ez a Candreva? a Livorno cserejátékosa... Teljesen mindegy hogy jön vagy nem, tényleges erősítést nem jelent. Nagyon komoly problémák vannak, ha már egy ilyen nevenincs senkit sem tudunk leigazolni ill. ha egy ilyen játékostól megváltást várunk. Ledesma mondjuk jól jönne, bár kétlem hogy ehhez a szarkupachoz akarna csatlakozni, akkor már inkább jó pénzért leül az Inter padjára.

Ismeretlen_53881 2010.01.18. 18:13:20

Nagyon én sem ismerem, de 22 éves, és Lippi a Livornóból is viszi a válogatottba, szóval 'annyira' rossz nem lehet. Persze az nyilvánvaló, hogy világot nem váltana.

Ismeretlen_146600 2010.01.18. 18:14:10

Sissoko-ra elcserélni? Ez vicc. Végülis amilyen hülyék ezek oda adják érte Sissoko-t meg Giovinco-t

Szabi 2010.01.18. 18:24:01

Lippivel meg a f.szom kivan! Érzelgős lett! Ragaszkodik a saját embereihez! Annak idején kellett mögé Moggi, Ő megmondta ezeket a játékosokat kapod, ebből kell csapatot építeni...

Csülök 2010.01.18. 18:26:10

De ha ez a Ledesmas dolog igaz, a Lazio elnökei is épp oly hülyék,mint a mieink! Ha Ledesma fel akarja bontani a szerződését, akkor ingyen távozik, így legalább majdnem 5 misit kapnának érte... Ledesma pedig azt nyilatkozta, hogy előnyben a Juve...bár,Pandev lehet meg győzte tényleg... De ez van, már senki sem akar a hozzánk szerződni...

Ismeretlen_108746 2010.01.18. 18:28:28

Egyetértek mmartin91-el, Candreva pillanatnyilag a nem túl acélos Livorno cserejátékosa, nem hiszem, hogy ő lesz az aki radikális javulást varázsolna a Juve játékába. Amíg Marchionni is lehet olasz válogatott, addig nem hiszem, hogy bármit jelentene hogy valakit beválogatnak. Elképesztően komoly problémák vannak a Juventus körül, hihetetlen, hogy gyakorlatilag a B csapattól kölcsönadott játékosok visszahívásán túl nem futja többre. Döbbenetes ami történik...

Ismeretlen_128149 2010.01.18. 18:49:51

Valami nagyon nem stimmel olaszországba! Akik igazán nagy edzők Capello,Anchelotti,Mancini, menekülnek, és angliából szidják a Serie A-t...1-2Diego idetéved pár évre, mert azt hiszi mekkora arc, h h majd ő lesz Zidane, azt ha már a kispadot koptatja elmegy vmelyik buzi spanyol csapatba... Candreva meg csak akkor éri meg, ha DC-re elcserélik...DC soha se lesz nagy játékos Candreva még lehet... Am páran írták, h Lippi is idióta, ezzel tökéletesen egyetértek, bár most nincs könnyű helyzetben, h kiket vigyen a VB-re, mert akik 2006ban nyertek, már öregek vagy bizonytalanok, akik meg az utánpótlás azok meg túl fiatalok...

Csülök 2010.01.18. 19:11:55

Marchisio: Azért van pár jó, nevezhető rutinos játékos is: Montolivo,Cassano,Rossi,Chiello,De Rossi,Aquillani,D'Agostino,Buffon(még 4 év múlva is) Marchisio Mind vannak olyan jók, hogy egy jó darabig mehessenek vele az Olaszok...

Szabi 2010.01.18. 19:12:36

Sissokot Candrevaért?! Én csak DC-t cserélném el, senki mást... Amúgy Mali kiesett! Talán Sissoko játszhat hétvégén?!

Tony 2010.01.18. 19:19:34

Igazából bekaphatjuk mindannyian! Itt szarozunk ilyen pletykákkal 3.osztályú játékosokról miközben Jan 18.van. Szépen lecseng az átigazolási időszak. -játékos sehol -edző sehol Nem jön ide már senki,gazdálkodhatunk azzal ami megmaradt.FORZA VEZÉRKAR !!!

Ismeretlen_137099 2010.01.18. 19:46:19

Aki nem látta játszani Candrevat nem értem miért alkot róla véleményt, és ugat fölöslegesen. Ha olasz válogatott lehet, és akarja az Inter-Juve-Milan hármas valószínű nem egy töketlen hül.egyerek. Kisebb sérülése volt ezért volt most csak csere, amúgy az osztályzatok alapján a SeriaA egyik legjobb középpályása, és állandó kezdő.

ronny34 2010.01.18. 20:07:37

Lám hányszor olvastam ezen a blogon is, hogy Pandev és Ledesma nehogy ide jöjjön, mert nem "Juventus-szintű". Érdekes módon a listavezető Inter igényt tart rájuk, és Pandev már be is jött nekik, milyen jól jönne nekünk is a csatárínségre... Candreva-val szerintem ugyanez a helyzet, azt írjátok, hogy nem ide való, pedig ő is érdekli az Inter-t, majd megy oda vagy a Milan-ba, és ők jól járnak vele. A probléma mostmár az, hogy nem is akarnak idejönni...

Ismeretlen_128149 2010.01.18. 20:14:29

Csülök: ezt én is tudom, de Aquillanit nem fogja vinni, mert semmit nem játszik a Poolba...Csatárposztra meg max 4embert fog vinni, Alex,Toni,Totti,Cassano,Gilardino,Pazzini,Di Natale, Iaquinta közül 4et, elég nehéz választani...ha nem lene elég Inzaghi és Boriello is lehetőség...

Ismeretlen_117673 2010.01.18. 20:19:55

1444 percet volt pályán idén a bajnokságban , 19 alkalommal lépett pályára. Viszonyításképp nálunk Diego 18 alkalommal lépett pályára , és megközelítőleg 1480 percet játszott. Úgyhogy hülyeségeket ne beszéljünk már megint. Candreva a Livorno alapembere és egyben az idény egyik nagy felfedezettje és ABSZOULÚT ALAPEMBERE A CSAPATÁNAK. Tök jó ,hogy mikor fogalmunk nincs valamiről akkor egyszerűen beírjuk a nevét a googliba ami kidobja az utolsó meccsét ,ahol csereként lépett pályára ,és ebből tévesen azt a következtetést vonjuk le ,hogy akkor ő biztosan csak egy kétballábas játékos ,aki még a Livornoba sem fér be. Akkor most engedelmetekkel jelezném: sérült volt srácok és ezért nem kezdett mostanában! ;) Szerintem erre is rá lehet találni a googliban ... Úgyhogy ha valamivel kapcsolatban nem vagyunk képben ,arról nem kell véleményt nyílvánítani !

Ismeretlen_117673 2010.01.18. 20:20:57

Tisztelettel.

babo410 2010.01.18. 22:36:58

Én nem mondok Candreváról semmit mert nem ismerem, de ha kell Mourinhonak, olyan rossz nem lehet. Én csak azt sajnálom, hogy úgyse fog jönni, mert most ha választhat, hogy jön egy olyan csapatba akik mindent elbuknak, és a legutolsó is porig alázza, vagy egy olyanba, aki egy angol csapat ellen játszik BL meccset, és akár bajnok is lehet, akkor egyértelmű hova megy! BL-be! Mindenki oda vágyik! És ez a baj! Mi már kiestünk, tehát egy nagy vonzerőt elvesztettünk. És most a játékosokért az interrel nem tudjuk felvenni a versenyt. Sajna nem vagyunk vonzóak. Meg a vezetőség nem is akar senki hozni! Sissoko is úgy jött, hogy senki nem jö, ezt mondták, de őt Ranieri kérte, de most sajna Ferrara is abban bízik, hogy a sérültek majd visszatérnek, és huss! Csak sajna láttuk már, hogy a sérültekkel se vagyunk sokkal előrébb!!!! Talán ideig óráig!

Victor90 2010.01.18. 22:40:56

DonMatteo,teljesen igazad van!Candreva 1 nagyon jó kis focista,és érdemes lenne leigazolni!Gio+DC+Paolucci összevetve nincs olyan mint Candreva!Az a legnagyobb vicc,hogy a Juve-t szóba hozzák olyan játékosokkal mint Mbokani stb,na ez tényleg nagy vicc,de Candreva korántsem az!Dc-t sztem nagyon jó lenne odaadni érte,de azért Sissoko-t nem!

Ismeretlen_102246 2010.01.18. 22:59:19

First of all: Candreva jelenleg a Serie A legjobb hátravont irányítója... ha csere, ha nem. Néhányszor láttam játszani és igazán nagyon király a srác. Jól járnánk vele, de nem Giovincoért, sissokoért, vagy De Ceglieért cserébe... Zalayeta másik fel lehet az övék és még kapnak pénzt érte pár millát. Annyit megénre a srác.

babo410 2010.01.19. 10:45:47

Olasz lapok szerint Candreva a miénk!!! Ami azt támasztaná alá, hogy a vezetőség azért mondja, hogy nem jön senki, mert tudják, hogy nagyon bénák, és nem bizti, hogy bárkit ide tudnak hozni! Meg ki akar egy ilyen gyenge klubhoz jönni? Remélem bevállik tényleg a srác, és nem jut Gio sorsára, mert eddig Ferrara nem nagyon szerette a fiatalokat játszatni! Ja és Amaurit el kéne adni legalább 18 milláért! Palermo szívesen vinné! Adjuk vissza nekik!

Victor90 2010.01.19. 11:26:41

Én is úgy olvasom,hogy megegyeztünk mindenbe!És még jól is jártunk,mert Zalayeta,vagy Ekdal megy a Livorno-ba!Viszont azt is olvastam,hogy lehet Palladino is visszajönne,hát erről inkább nem fogalmaznék semmit!1 új edzővel,lehet lemosnánk a pályáról a Roma-t,de így nagyon nem tudom mire számíthatunk!Egyébként nyáron ha jól teljesít Candreva,megvehetjük 8millió eu-ért,addig bejátssza magát a válogatottba is,ott lesz a Vb-n is,és lesz 1 jó kis fiatal játékosunk,ellentétbe (jobb vagyok messinél)aki nem is játszik,válogatott közelébe sincs!Forza Juve!

babo410 2010.01.19. 12:28:30

Candreva játszik, meg tudja magát mutatni, hogy mirev képes! Így künnyű válogatottba kerülni! De Gio meg kap néha 10 perc lehetőséget? Na kerüljetek be a válogatottba 10 percekkel! Ha sikerül nem fogok egy szót se szólni! Sztem ha Gio is végigtolna 4-5 meccset egymás után talán válogatott lehetne, sőt kijuthatna a VB-re is, de így!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1890) bajnokság (3507) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (967) elemzés (40) előzetes (886) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1699) játékosokról (10238) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2500) meccsek (4304) mercato (4276) nyilatkozat (7652) Olasz Kupa (331) összefoglaló (431) pletyka (4292) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (301) video (222) Címkefelhő
süti beállítások módosítása