Két meccs - két gól: ez Hasan Salihamidžić mérlege. A bosnyák játékos szívét-lelkét beleadta a pályán, és ez két gólban testesült meg a Catania és a Parma ellen.
"A Catania ellen nem játszottunk jól. Kötelező lett volna győznünk, túlságosan akartunk. A héten azt mondtuk magunknak, hogy minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk. Örülök a gólomnak, de az a legfontosabb, hogy nyertünk. Szerintem a játék is egész jól ment. Van még min bőven javítani, de a győzelem megvan, és ennek nagyon örülök. Nem ez volt életünk meccse, de jó évkezdet volt, és így kell tovább folytatnunk. A következő meccsünk nehéz lesz, de ott is nyernünk kell."
Ahogyan Salihamidžić is említette, sok dolgon kell még javítani, de legalább a 2010-es év jól kezdődött:
"Túl sokszor nem vállaljuk el a lövéseket. Magabiztosabbnak, és veszélyesebbnek kell lennünk."
Brazzo egyre jobb formába lendül súlyos sérülése után.
"Egész jól érzem magam. Mindent megteszünk az orvosi stábbal. Nincs könnyű dolgunk, mert elég makacs a sérülésem, de most már mérkőzésről mérkőzésre egyre jobban vagyok. A Milan ellen nehéz összecsapás vár ránk, de hazai pályán leszünk. Jobban kell majd játszanunk, mint ma délután, de egy ugyanilyen arányú győzelemmel elégedett lennék."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.