Hogy kiről is van szó? Természetesen Marcello Lippiről. Ezzel a jelzővel illette kollégáját Sir Alex Ferguson. A két edzőfenomén mindig is jó kapcsolatban volt egymással, annak ellenére, hogy egymás nyelvét nem igazán beszélték jól, és csapataik kiélezett harcot vívtak a Bajnokok Ligájában.

Lippi már távozott a Juventus éléről, de nevét örökre beírta a Bianconeri történelemkönyvébe. Lássuk hát, hogy mi, Juventinók mit is köszönhetünk neki:

A toszkán Viareggióban született 1948. április 11-én, ahol az utcákat elárasztják a turisták, télen a karneválok, nyáron a tengerpart és a zenei fesztiválok miatt.

Az erősen baloldali beállítottságú cukrász fiának gyerekkora így nem is szólhatott másról, mint a zenéről, tengerről, fociról. Amatőr festőként kedvenc témája a tenger volt, focizni pedig annyira szeretett, hogy előfordult még az is, hogy elfelejtett iskolába menni.

Nem is lehetett kérdés, hogy Lippi nem cukrász, hanem focista akar lenni. A '60-as évek elején Genovába költözött, és a Sampdoria játékosa lett, de ekkor még az ifiben játszott. 1969-ben kölcsönadták a Serie C-ben szereplő Sevonának, ahol egy évet töltött.

1970. szeptember 14-én bemutatkozott a Sampdoria felnőtt csapatában. Tíz évet töltött a városban, majd 1980-ban a Pistoiese csapatához igazolt, ahol '82-ben befejezte a labdarúgó karrierjét.

Edzői pályafutását a Samp ifi csapatánál kezdte meg 1984-ben. Itt egy évet töltött, majd a C osztályban szereplő Pontedera kispadját foglalta el. Ezután egy-egy évig volt a Siena, a Pistoia, és a Carrarese edzője.

1989-ben egy osztállyal feljebb, a Serie B-ben szereplő Cesena irányítását vette át. Itt már kicsivel több időt töltőt, pontosan kettő évet, majd '92-ben a Lucchese csapata lett a következő állomás.

1992/93-ban az Atalantát irányította, immáron az első osztályban, és későbbi játékosai közöl Tacchinardi, Porrini és Montero is a kezei alatt dolgoztak. A Juventus előtt még egy ugródeszka állt előtte, mégpedig a Napoli, az 1993/94-es szezonban, ahol Fonsecával és Ferrarával dolgozott együtt.

1994 nyarán pedig eljött a sikerekben ekkor még nem dúskáló edző nagy lehetősége, és igent mondott az Öreg Hölgy csábításának. Ez nem volt egyszerű lépés édesapja miatt:

"Apám szemében a Juventus a gazdag Agnelli-család, a FIAT-birodalom, a hatalom csapata volt. A szerződés aláírása előtt kimentem a sírjához, kértem, bocsásson meg, amiért az ő elveinek ellentmondva, a gazdag torinói birodalomhoz csatlakozom. Azt mondtam neki, biztos vagyok benne, hogy egyszer büszke lesz rám. Megígértem, nem hozok szégyent a nevére."

Hogy kiről is van szó? Természetesen Marcello Lippiről. Ezzel a jelzővel illette kollégáját Sir Alex Ferguson. A két edzőfenomén mindig is jó kapcsolatban voltak egymással, annak ellenére, hogy egymás nyelvét nem igazán beszélték jól, és csapataik kiélezett harcot vívtak a Bajnokok Ligájában.

Lippi már távozott a Juventus éléről, de nevét örökre beírta a Bianconeri történelemkönyvébe. Lássuk hát, hogy mi, Juventinók mit is köszönhetünk neki:

A toszkán Viareggióban született 1948. április 11-én, ahol az utcákat elárasztják a turisták, télen a karneválok, nyáron a tengerpart és a zenei fesztiválok miatt.

Az erősen baloldali beállítottságú cukrász fiának gyerekkora így nem is szólhatott másról, mint a zenéről, tengerről, fociról. Amatőr festőként kedvenc témája a tenger volt, focizni pedig annyira szeretett, hogy előfordult még az is, hogy elfelejtett iskolába menni.

Nem is lehetett kérdés, hogy Lippi nem cukrász, hanem focista akar lenni. A '60-as évek elején Genovába költözött, és a Sampdoria játékosa lett, de ekkor még az ifiben játszott. 1969-ben kölcsönadták a Serie C-ben szereplő Sevonának, ahol egy évet töltött.

1970. szeptember 14-én bemutatkozott a Sampdoria felnőtt csapatában. Tíz évet töltött a városban, majd 1980-ban a Pistoiese csapatához igazolt, ahol '82-ben befejezte a labdarúgó karrierjét.

Edzői pályafutását a Samp ifi csapatánál kezdte meg 1984-ben. Itt egy évet töltött, majd a C osztályban szereplő Pontedera kispadját foglalta el. Ezután egy-egy évig volta a Siena, a Pistoia, és a Carrarese edzője.

1989-ben egy osztállyal feljebb, a Serie B-ben szereplő Cesena irányítását vette át. Itt már kicsivel több időt töltőt, pontosan kettő évet, majd '92-ben a Lucchese csapata lett a következő állomás.

1992/93-ban az Atalantát irányította, immáron az első osztályban, és későbbi játékosai közöl Tacchinardi, Porrini és Montero is a kezei alatt dolgoztak. A Juventus előtt még egy ugródeszka állt előtte, mégpedig a Napoli, az 1993/94-es szezonban, ahol Fonsecával és Ferrarával dolgozott együtt.

1994 nyarán pedig eljött a sikerekben ekkor még nem dúskáló edző nagy lehetősége, és igent mondott az Öreg Hölgy csábításának. Ez nem volt egyszerű lépés édesapja miatt:

"Apám szemében a Juventus a gazdag Agnelli-család, a FIAT-birodalom, a hatalom csapata volt. A szerződés aláírása előtt kimentem a sírjához, kértem, bocsásson meg, amiért az ő elveinek ellentmondva, a gazdag torinói birodalomhoz csatlakozom. Azt mondtam neki, biztos vagyok benne, hogy egyszer büszke lesz rám. Megígértem, nem hozok szégyent a nevére."

A papa pedig büszke lehet rá, mert néhány éven belül a fiacskája lett a Juve történetének második legsikeresebb edzője Trapattoni után.

Torinói bemutatkozása nem sikerült valami fényesre, mert az Olasz Kupában 0-0-ás döntetlent játszottak a Chievóval, majd a bajnokságban 1-1-es döntetlent értek el a Brescia ellen.

A nemzetközi kupában pedig hazai pályán 3-2-re kikaptak a CSKA Szófiától, de az UEFA később az egyik bolgár játékos jogosulatlan szereplése miatt a Juventus javára (3-0) módosította a mérkőzést.

Ha a bemutatkozás nem is, de a folytatás már jól sikerült, hiszen a Parmával való háromfrontos harcból kettőben a Bianconeri jött ki győztesen. A bajnokságot és az Olasz Kupát a torinóiak, míg az UEFA Kupát a Parma nyerte.

Igaz, utóbbiban nem sokon múlt a pármai csapat sikere, mert az első mérkőzésen 1-0-ra nyertek hazai pályán, míg a visszavágó Torinóban 1-1-es döntetlennel zárult.

Az 1995/96-os szezon Roberto Baggio távozásával kezdődött, mert megromlott közte és Lippi között a kapcsolat. Évekkel később azt nyilatkozta az ősz hajú mester, hogy ő nem egy emberre akarta építeni a csapatát, és valószínűleg copfocskának ez nem tetszhetett.

Így hát Baggio nélkül vágtak neki a szezonnak, és nem is szerepeltek rosszul Lippi tanítványai, mert megnyerték a klub történetének második BEK (BL) serlegét, de a bajnokságban csak a második helyre sikerült beérni a Milan mögött.

A következő szezon ismét a csapatépítéssel kezdődött az Olaszországban Paul Newman-nek becézett edző számára. Távozott Vialli, Ravanelli, Paulo Sousa, de helyettük érkezett Vieri, Bokšić, Iuliano, és Zidane.

Megnyerték a Világkupát Tokióban a River Plate ellen 1-0-ra, majd az európai Szuperkupát is. Párizsban győzték le a PSG-t 6-1-re, majd a visszavágón Palermóban 3-1-es Juve győzelem született. A bajnokságot is az élen zárták a Parma előtt, és a BL döntőbe ismét sikerült bejutni. Ott viszont senki nem tudja megmagyarázni, mi történt, hiszen a világ legjobb csapata simán kikapott az esélytelen Borussia Dortmundtól 3-1-re.

Az 1997/98-as bajnokság ismét a Zebrák elsőségét hozta. Lippi tanítványai az Intert előzték meg öt ponttal a táblázat élén. A kötelező BL döntő is meglett, de megint nem sikerült nyerni, mert a Real Madrid 1-0-ra jobbnak bizonyult az amszterdami fináléban.

A nyár a VB jegyében telt, de a mindig naprakész olasz újságírók tudni vélték, hogy Lippi 1999 nyarán távozik Torinóból. A pletyka nem volt alaptalan, 1998 őszén az ősz hajú mester bejelentette, hogy távozik a szezon végén.

A csapaton belül eluralkodott a káosz, a zűrzavar, a szurkolókban pedig egy világ dőlt össze. A bajnokságban nem mentek jól a dolgok, és a BL csoportkörből is csak szerencsével sikerült továbbjutni.

Mígnem 1999. február 7-én, a hazai pályán elszenvedett 4-2-es vereség a Parmától Lippi vesztét hozta. Ekkor már a közvélemény ellene fordult, és mindenki az új edzőt, és egyben az új korszakot várta. Marcello csalódottan, de emelt fővel távozott:

"Ha a Juventusnak jobb lesz így, akkor elmegyek."

Így már a szezon befejezése előtt leülhetett a kispadra Carlo Ancelotti. Érdekesség, hogy már ekkor megemlítették Lucano Spalletti nevét a lehetséges edző jelöltek között.

Hogy ezután mi következett, arra nem szívesen emlékszünk vissza, mert az Inter edzője lett, ahol nem tudta megismételni azt, amit a Juvéval elért, és 2000 októberében menesztették a csapat gyenge szereplése miatt.

2001-ben visszatért Torinóba. Ez a lépés nem egyedüli példa a futball történelmében, hiszen rajta kívül Helenio Herrera (Inter), Nils Liedholm (Milan, Róma), Arrigo Sacchi (Milan), Fabio Capello (Milan), Giovanni Trapattoni (Juventus) is kétszer tértek vissza sikereik színhelyére, de ekkor már nem tudtak maradandót alkotni.

Lippi ismét új csapatot kezdett építeni, és sikerült is négy év után a bajnokság csúcsára emelnie a Juventust, viszont a BL-ben a várakozásokat alulmúlva a második csoportkörből nem sikerült továbblépni.

A 2002/03-as szezonban ismét Scudettót nyert, és ekkor már a BL-döntőbe is sikerült visszavezetnie a Zebrákat. Az 1997/98-as idényhez hasonlóan nem sikerült nyerni, de ezúttal tizenegyesekkel vesztettek a Milannal szemben.

A 2003/04-es szezonban a Bajnokok Ligájában csak a negyeddöntőig sikerült eljutni, itt a Deportivo állt a Juve útjába. A bajnokság is kudarcba fulladt, mert a Milan és a Roma mögött csak a harmadik helyet sikerült megkaparintani.

A nyáron Lippi távozott, és átvette a Squadra Azzurra irányítását, majd 2006-ban VB győzelemre vezette az olaszokat. Ezután két év pihenő következett.

2008-ban ismét visszatért az olasz válogatott élére, hogy 2010-ben megismételje a négy évvel ezelőtti teljesítményt.

Mikor egy újságíró megkérdezte tőle, hogy mi a titka a csapatainak, így felelt:

"Én mindig arra törekszem, hogy kialakítsam a játékosokban a győztes mentalitást. Ez a győzelemből fakad, ehhez pedig munka szükségeltetik és bizalom. Ha egy csapattal sikerül 5-6 meccset nyerni zsinórban, akkor a futballisták elhiszik, hogy tudnak nyerni. Együtt az edzővel, egy hullámhosszon gondolkodik a játékos, és meggyőződik arról, hogy amit az edző csináltat vele, és ahogyan, az jó, és sikerhez vezet. Így kialakult a bizalom, mert a játékos megbízik az edzőben, és mindent úgy végez el, ahogyan azt a tréner akarja, mert tudja, hogy ha azt teszi, akkor nyerni fog."

Marcello Lippi játékosként nem ért el nagy sikereket, mert bár technikás játékos volt, de egy kicsit lassú. Viszont edzőként a legnagyobbak között követelt magának helyet. Mindent megnyert, amit edző megnyerhet, és nála is bebizonyosodott, hogy nem feltétlenül kell jó játékosnak lenni ahhoz, hogy az ember sikeres edző legyen.