Ferrara: "Dühösek vagyunk, és ez jó jel"

A csütörtöki, Genoa elleni mérkőzés után a Juventus készen áll az újabb kihívásra: holnap a Bologna lesz az ellenfél. A csütörtöki összecsapás végeredménye, és egyes pillanatai nagy mértékben befolyásolhatják a holnapi találkozó végkimenetelét is.

Ciro Ferrara

Ferrara és a játékosok számára is igen nehéz volt lenyelni a végeredményt, hiszen végig nagyon jól játszott a csapat.

"A srácok nagyon dühösek voltak a mérkőzés után, és szerintem ez jó jel. A hibáktól eltekintve mindannyian tudtuk, hogy győzhettünk is volna. Az eredmény miatti dühöt pozitív energiává kell alakítanunk holnapra. Genovában az idény legjobb játékát mutattuk be, de a célunk, hogy minden mérkőzésen megismételjük ezt a teljesítményt."

Kevesebb, mint 3 nap telt el, és itt az újabb megmérettetés. A menetrend nem enged pihenést, és a helyzet egészen Karácsonyig nem is fog változni.

Éppen emiatt Ferrarának néhány változtatást kell eszközölnie, akárcsak majd a szerdai, Bayern München elleni Bajnokok Ligája mérkőzésen. Del Piero és Diego visszatérése ezért is nagyon jó hír.

"Tudom, hogy milyen fontos mérkőzés lesz a Bayern elleni, ezért 11 olyan játékossal szeretnék felállni, akik a legjobb eredményre képesek. Már kigondoltam a holnapi formációt, de a játékosokról még nem döntöttem. A mérkőzés kezdetéig újra, meg újra átgondolom még a dolgokat, és csak azután döntök, hogy beszéltem a srácokkal, főleg Del Pieróval és Diegóval. Egyértelmű, hogy lesznek változások a csütörtöki mérkőzéshez képest, de azért nagy különbségekre nem kell számítani. Grosso holnap biztosan pihenni fog, hiszen folyamatosan játszott, mióta csatlakozott hozzánk."

A Bologna a Livorno legyőzése után optimista hangulatban van, és a játékosok ünnepelni érkeznek Torinóba, hiszen pont most 100 éves a klub. Ferrara tisztában van a Bologna elleni mérkőzés veszélyeivel, hiszen két egykori csapattársa is az ellenfél támadósorát erősíti.

"Egy nagyon nehéz mérkőzés vár ránk. A Bologna védekező felfogásban érkezik majd hozzánk. A lehető legtöbb teret le akarják majd zárni, és Di Vaio, valamint Zalayeta révén veszélyes ellentámadásokat vezetni. Ők ketten nagyon veszélyesek, jól érzik egymást, és én is jól ismerem őket. Fontos, hogy a védelmünk hibátlan teljesítményt nyújtson. Győzni akarunk, mert ez lenne a legjobb felkészülés a szerdai Bajnokok Ligája mérkőzés előtt. Ha azonban már most a Bayern Münchennel foglalkozunk, nagyon komoly hibát követünk el."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr734650054

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

keshudioo 2009.09.26. 23:37:44

őszintén remélem, hogy Grosso helyett Molinaro fog játszani és nem De Ceglie

babo410 2009.09.27. 09:21:12

És most jó lenne 5 gólt rúgni a Bolognanak. És mindenféleképpen nyerni kell, mert akkor 3 pontra lennén a zintertől. De ha a Genoa ellen megadják a gólt, akkor most 5 pontra léphetnénk, ami azért kicsit megnyugtatóbb távolság lenne. De én a három pontnak is fogok örülni. Tavaly még anak is örültünk volna, ha uannyi pontunk lett volna, mint a zinternek. É remélem idén sokáig megőrizzük a veretlenséget! Meg jó lenne, ha minden meccs legalább fele olyan hajtós, erős lenne, mint a csütörtöki, mert akkor nagyon szép meccsek lennének a Serie A-ban, és talán töben néznék. Meg jobban rá lehetne ilyen hajtós meccsekkel hangolódni a BL-re is, ahol esetlegesen összekerülünk a Chelseavel, vagy a Barca-val, ott is min. akkora hajtás lesz, mint a Genoa ellen.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3383) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (914) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9914) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4156) mercato (4140) nyilatkozat (7439) Olasz Kupa (326) összefoglaló (410) pletyka (4170) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása