A várakozások szerint Felipe Melo ma írhatja alá szerződését a Bianconerivel, és a brazil középpályás arról beszélt, miért a Juventust választotta.
"Mindent megnyerhetünk, még a Bajnokok Ligáját is."
A Fiorentina középpályása állítólag közel állt ahhoz, hogy az Arsenal játékosa legyen, ám végül a torinóiakat választotta.
"Nagyon izgatott vagyok, hogy a Juventus játékosa leszek, és a szurkolók lelkesedése nagy erőt ad. Azon kell dolgoznunk, hogy újra a csúcsra vezessük a csapatot. Ha nem jönnek a győzelmek, dühös leszek. Megnyerhetjük a Scudettót és a Bajnokok Ligáját is, de addig még rengeteg munka áll előttünk. Szeretném mindenkinek megköszönni a klubnál, aki azt akarta, hogy ide igazoljak. Alig várom már, hogy pályára léphessek."
Felipe Melo kivásárlási ára a Konföderációs Kupán nyújtott teljesítménye után ugrásszerűen megnőtt, bár egy évvel ezelőtt, amikor a Serie A-ba igazolt, még igen távolt állt attól, hogy bekerüljön a brazil válogatottba.
"Sokan kinevettek, amikor arról beszéltem, hogy majd szeretnék a válogatottban játszani, de én mindig is elszánt voltam. Carlos Dunga bízott bennem, így sikerült az egyik álmom."
A középpályás tehát búcsút vesz a Fiorentinától, és búcsúzóul szeretne egy nyílt levélben elköszönni a szurkolóktól, a klub igazgatójától, Pantaleo Corvinotól és trénerétől, Cesare Prandellitől.
"Szeretném megköszönni a szurkolóknak mindazt, amit tőlük kaptam, mindig lesz hely a szívemben nekik. Sajnálom, hogy elhagyom a klubot, és megértem, hogy sokan mérgesek lesznek rám, de ezt kellett tennem, ez volt a helyes választás. Az eladásom jó a Fiorentinának is, mivel rengeteg pénzt kaptak értem, amit most befektethetnek. Nélkülem is jók lesznek, mindig is azok voltak. Corvino fedezett fel, és ezért sokkal tartozom neki, Prandelli pedig a nemzetközi karrierig repített. Nagyon boldog vagyok. Van egy feleségem, három gyermekem, és a Juventus játékosa vagyok."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.