Felipe Melo is egy lehetőség

A Juventus elnöke, Giovanni Cobolli Gigli ugyan még mindig reménykedik Gaetano D’Agostino szerződtetésében, ám ezzel együtt a Bianconeri rajta tartja a szemét más játékosokon is.

"Hamarosan újra találkozunk D’Agostino ügyében. A tárgyalások folytatódnak, bizakodóak vagyunk." - mondta Cobolli Gigli.

Felipe Melo

Amennyiben mégse sikerülne a Juventusnak megegyeznie az Udinesével, úgy a híresztelések szerint D’Agostino alternatívája a Fiorentina középpályása, Felipe Melo lehet.

A brazilt 20 millió euró körüli összegért lehetne megszerezni, ami nem mondható alacsony összegnek, de ez az ár még így is kevesebb, mint amennyit az udineiek kérnének az olaszért.

A Zebrákon kívül még az Arsenal, a Real Madrid, és az Inter is élénk érdeklődést mutat a Dunga válogatottjában egyre fontosabb láncszemnek számító 25 éves játékos iránt.

A firenzeieket, akik tavaly még mindössze 8 millió euróért igazolták le Melót az Almeria csapatától, hivatalosan még senki nem kereste meg. A Felipe Melo távozásával kapcsolatosan felreppent pletykákat a futballista ügynöke természetesen nem erősítette meg.

"Felipe és családja remekül érzi magát Firenzében, szívesen maradnának is ott." - nyilatkozta Emilio Froldi a Calciomercato.it-nek.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr294649776

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_53881 2009.06.25. 20:40:17

Neki jobban örülnék, mint D'Agostino-nak, mondhatni sokkal jobban. Ugyanakkor ha az olaszért is alig akarjuk kifizetni a pénzt, akkor kétlem, hogy Melo-ért a 20-at olyan könnyen kicsengetnénk. Vagy nagyon nincs pénzünk, vagy a vezetők csak szarakodnak. Pedig egy Marchisio-Sissoko-Melo hármas Diego mögött azért már jól hangzik.

Alessandro 2009.06.25. 20:40:34

Az nem lehet véletlen ha valaki a brazil válogatott kezdőjében meghatározó. Elférne nálunk az nem kérdéses, dehát ilyen lassú és körülményes vezetőknél mint Seccóék, elég valószínűtlen hogy megvegyük, pláne 20 millióért. Majd talán 10 év múlva ha ingyen igazolható lesz...

babo410 2009.06.25. 21:25:03

Jöjjön! Nagyon jó lenne! D'Agostinoért 25 milla sok volt, egyértelmű, ezért nem akartak ennyit adni! És a másik, hogy nem akarták a két legjobb fiatalt odaadni. És azt is remélem még két védő jön minimum. Egy balra, egy középre. Mind a ketztő gyors, és fiatal legyen.

Ismeretlen_108746 2009.06.25. 21:34:46

D'Agostino nyilván nem ér 25 milliót, de érthető szándék, hogy az Udinese minél több pénzt próbál kicsikarni az üzletből. Úgy 15 millió magasságában fog megköttetni az üzlet, s szerintem D'Agostino nagyon jó játékos, így komoly erősítést jelenthet. Melo szintén remek játékos, de ő 20 millió fölötti összegért lesz csak mozdítható.

mmartin91 2009.06.25. 22:38:56

Felipe Melo sztem elképesztően jó játékos, akit én nagyon szívesen látnék a Juventusban, viszont ahogy Apuleius írta, ő csak 20 millió feletti összegért lesz mozdítható, mi pedig ennyit nem fogunk rá áldozni. A 4-3-1-2-be úgy hiszem D'Agostino nagyon jól fog passzolni, Melo sokkal inkább egy 4-2-3-1-ben lenne ütőképes. Persze, tudom h jelenleg a brazilok pont az előbbi felállásban játszanak, de Melonak nem az az igazi posztja ahol a válogatottban játszik.

gaborwolf 2009.06.26. 00:57:20

Az én véleményem is az, hogy inkább 100x inkább Melo, mint sem D'Agostino.....De a védelemről sem kéne elfeledkezni!!!

Ismeretlen_119096 2009.06.26. 07:56:18

eddig tuloknak tartottam,most kicsit nőtt a szemembe.de 20 milláért???ne vicceljenek már velünk.sok játékos tul van értékelve ezen a nyáron(köszi Rejál).Ha Fiorentina,akkor inkább Montolivo.jobb mint D'Agostino.nem hiába ő a válogatott...

Shyr Kahn 2009.06.26. 10:07:51

Montolivo jó játékos, de a posztján már van három emberünk (Diego, Gio, Camo), így teljesen felesleges lenne leigazolni. Nekünk egy hátravont irányító kell (a rombusz aljára) és ezért jön a képbe Melo és D'Agostino.

mmartin91 2009.06.26. 11:04:49

Isten őrizzen Montolivotól. Az az ember egy túlsztárolt, semmirevaló játékos. Persze, a Fiorentinában szépen eljátszik a Reggina meg a Bologna ellen, dehát kész vicc amit csinál a válogatottban. Az semmit nem jelent h ő a válogatott és nem D'Agostino, mivel a válogatott felét ki kellene rúgni. Lippi szarul válogatott, ezt be kell látni. Felipe Melo meg teljesen más kategória, mint Montolivo. Melo a posztján egy óriási játékos, Montolivo meg egy futottak még kategória. Ha vkit nem akarok látni a Juventusban, ameddig a pályafutása tart, az Montolivo. Szánalom egy játékos...

babo410 2009.06.26. 11:30:10

Csak nehogy a két szék között a földre elv érvényesüljön! Nem hozzuk D'Agostinot, mert drága, és a két tehetséget nem akarjuk elszórni, aztán Meloért meg sajnáljuk kifizetni amennyit ér. Azt vmelyik nagycsapat elhalássza előlünk. Mert Real, meg ilyenek szeretnék vinni. Én mondjuk őt jobban szeretném, mint D'Agostinot. Ha nem hozunk kp-ra olaszt nem baj, mert Van egy halom olasz így is a kerteben. Pontosan 15. És 10 nem olasz, amibe Amaurit is beleszámoltam. Mellberget meg nem, mert már eladtuk. Tehát sok az olasz játékosunk, és ebből legalább 6 pályára is léphet. Mert elképzelhető, hogy egyszerre legyen pályán Buffon, Chiellini, Legro (remélem ő, és nem Canna, mert Legro jobb nála), Molinaro (de bal oldalon egyenlőre úgy néz ki csak olasz védők lesznek) Camoranesi, Marchisio, Del Piero, vagy Iaquinta, esetleg mindketten egyszerre. Ez akkor 7 vagy 8 olasz, és a többség ráadásul válogatottban is játszik. Szép nem? Akkor mris a Juve a legolaszabb olasz csapat. Nekem tetszik!

momo 2009.06.26. 12:01:10

hát Melo 1000x jobb mint a Monotlivo az a játékos tényleg egy szerencsétlen túlszátrolt kis senki! és szerintem 20-30millió a reális értéke melonak! nem azért arról volt szó h a nyáron van pénz vásárolni! asszem 60M+ Nedved utodja ami 30M..na hol az a pénz?...Diego-Melo-Santacroce kijönne 60ból na de mind1 kicsit idegesít ez a vezetőség...

Ismeretlen_127033 2009.06.26. 12:06:09

Hét felipe melo 20-25 millioért szerintem megszerezhető,santacroce pedig 8 millio körül van

Matee 2009.06.26. 13:23:07

Hát Meloért adhatnák 16-18 milliót + Marchionnit + Almiront

mnorba 2009.06.26. 14:55:48

A vezetőségről annyit,hogy amikor megnyílt az átigazolási szezon,már le is igazolták Cannavarot,és Diegohoz sem kellett sok idő,úgyhogy azt hiszem nem lehet rájuk panasz.D'Agostinot az Udinese miatt nem sikerült még megszerezni,mert az a Giovinco+Marchisio+pénz kicsit meredek volt,de valószínű hamarosan ő is meglesz. Melo lehet jobb választás lenne,valamivel olcsóbb is,és ahogy Matee is írta,be lehetne vonni az üzletbe Marchionnit és Almiront. D'Agostino és Melo is minőségi játékos,úgyhogy én mindkettőnek örülnék.Külön-külön is.

süci 2009.06.26. 15:18:29

Le a kalappal a vezetőség előtt? Eddig pont azon a poszton nem erősítettek, ahol a legnagyobb szükség lenne rá. Még pletyka szinten sincs sok valamire való játékos, akikkel szóba hoznának minket. :/

Ismeretlen_108746 2009.06.26. 16:18:53

Diego leigazolásának az ügye gyakorlatilag egy éve húzódik, kb. ugyanezt csinálták Amaurival, most megy D'Agostinoval. Cannavaro egy nagy kalap szar, szóval nem látom mitől lehetnénk elégedettek. Egyelőre egyetlen játékossal erősödtünk (Diego), s egy poszton gyengültünk (Mellberg cseréje Cannavarora), ez kurvára kevés lesz, még komoly igazolások szükségeltetnek.

babo410 2009.06.27. 00:15:55

De az tuti, hogy erősíteni kell a keretet, mert a Fior is erősödik, valszeg a MIlan is fog, meg a zinter is csupa nagyra hajt. Mi meg eddig Diegoval erősödtünk, meg Ferraraval. Ez nem elég. Ki kéne a gyenge láncszemeket cserélni, hogy elérjünk vmit, mert idén erősödnek a csapatok, de rendesen. Jövőre Remélem egy friss csapatunk lesz, ahol Poulsen, Tigo, esetleg Marchionni, habár ő cserének jó, nem esznek jelen. Helyettük jól jönne egy balbek, aki nem Grosso vagy Dossena, és még legalább egy kp. Aki legyen Melo, vagy egy erős játékos. Akár D'Agostino is jöhetne. És akkor meg is van a jó csapat. De akkor tényleg még kell három, de akár 4 játékos is. Megnézhetjük, hogy egy-két ellenfelünk milyen erős lesz. Napoli, Fior, esetleg zinter, ha befutnak azok a nevek, akikre hajtanak, meg a Milan is a Kakaért kapott pénzből. Meg sztem a Roma is erősödik valamelyest, csak nekik nem sok a lóvéjuk, és nem olyan ügyesek, mint a Napoli, hogy olcsón szerezzenek jó játékosokat. De ők is erősödnek. Csak nekünk nem kéne tökölni!

Ismeretlen_127033 2009.06.27. 00:28:33

Azért Cannavarot igy nem kéne leírni:hogy "egy kalap szar",ez azért sok,cannavaro igen is egy jó játékos aki mindent meg fog tenni ismét a juventus-ért,egy aranylabdás játékosra ne mondja senki hogy egy kalap szar,még ha nincs is jo formában,azért álljon már meg a menet.egyébként még tényleg szükségünk van legalább 3 tehetséges játékosra:a védelembe santacroce meg még valaki bal oldalra esetleg,meg még valaki,a középpályára D’Agostino vagy felipe melo(szerintem inkább felipe,csak ő drágább)

Ismeretlen_108746 2009.06.27. 15:38:49

pancsika06: Engedelmeddel azt mondok amit gondolok, s külön megkérnélek, hogy ne próbáld megmondani, hogy mit szabad és mit nem. Ha nem tetszik, írd le az érveidet, s legalább annyira tarts tiszteletben az én véleményemet (még ha radikálisan el is tér a Tiédtől), ahogy én tiszteletben tartom a Te véleményedet. Ez egyáltalán nem "sok", én ennél még rosszabb véleménnyel vagyok róla, csak állati finom voltam. Ne hivatkozzunk már egy 3 évvel ezelőtti aranylabdára! Remélem nem gondolod, hogy csak ezért össze kellene szarnom magam tőle, bármit is nyújt a pályán. Személyes vélemény, de én nem adtam volna neki aranylabdát már akkor sem, annak ellenére, hogy akkoriban tényleg jó volt. Azt, hogy valaha jó volt egyetlen szóval nem vitattam, az viszont tény, hogy kritikán aluli amit mostanság nyújt. Nem a nevet kellene nézni, hanem a teljesítményét. Sok meccsen láttam a Realban, láthatuk a Konföderációs Kupán, s ezek alapján bizony Cannavaro egy kalap szar, s nagyon rossz lépésnek tartom a visszaigazolását.

Ismeretlen_127033 2009.06.27. 18:47:51

Ha nem lett volna ott a realban akkor a reál még idáig se jutott volna el!!!És ezt hogy kalap szar ezt miböl vontad le?? a konföderácios kupából?Hát az olaszoknál ki nem volt szar???chiellini sem azt mutatta ott amit az elmult idényben,ennyi erővel az olasz válogatott minden játékosa egy kalap szar

Ismeretlen_108746 2009.06.27. 19:15:14

Nem tudom hány Real meccset láttál a szezonban. Én speciel követem a spanyol bajnokságot, s olyan meccset nem láttam, melyen Cannavaro jól játszott volna. Ebből vonom le, hogy egy kalap szar. Ez némileg erősebb érv egy 3 évvel ezelőtti aranylabdánál. Senki nem vitatta, hogy valaha jó volt, de ilyen erővel leigazolhatnánk Platinit is. A Konföderációs Kupán Cannavaro-n kívül valóban szar volt a többi olasz játékos is, viszont szerintem ebből logikailag nem következik, hogy akkor Cannavaro jó lenne.

Ismeretlen_117673 2009.06.27. 19:27:16

azért azt sok Real fan is elismerte,hogy Cannavaro a védelem vezére illetve oszlopa volt a Blancoknál eltöltött két év alatt. kiemelkedő meccse kevés volt,de mikor nem volt ott a csapatban azt megérezték a Galaktikusok. szerintem egy igazi Vezérrel lettünk gazdagabbak , Chiellinivel párban félelmetesek lehetnek együtt. Melo-s hírhez: D'Ago és a brazil marhára nem egy poszt :D szóval nem értem ,hogy hogy függ össze a kettő. míg az olasz inkább Pirlora hajaz,addig Felipe inkább Sissoko-típusú játékos. ha 4-3-1-2-t veszem alapul,akkor abba egy D'Ago típusú játékos szerintem jobban illene,és egyébként is van már két brazilunk ,és mivel a csapat neve tudtommal Juventus ,így 3 brazil már sok lenne a csapatban.elég egy Inter is a SerieA-ban ;)

Quieors Mantaes 2009.06.27. 19:33:21

@babo410: tény, hogy balfaszkodunk, de azért nem kell túlmisztifikálni a történetet. Az Inter külön kategória, azt adom, de a többi? Nem látom, hogy olyannyira erősödnének a körülöttünk lévők. A Milan egy nulltapasztalattal bíró edzővel vág neki az idénynek, Kaka arrébb ment, szerencsétlenek izzadnak, hogy megszerezzenek egy Dzeko-t vagy Ade-t. A Fiorentina pedig nemcsak Melo-t veszítheti el. Két ember leigazolásához állnak közel: az egyik a hótbuta Pienaar, aki most szem előtt van a Konf.kupán, amúgy hulladék (aki látta már az Evertonban, az tudja), s a túlértékelt Drenthe, aki kb. Odil Ahmedov-val azonos szint.

Ismeretlen_108746 2009.06.27. 19:50:20

Hát ha olyan félelmetesek lesznek párban, mint a konföderációs kupán, akkor nagy bajban leszünk... Cannavaro jelenlegi formájában semmivel nem jobb Mellbergnél, sőt... További erősítés kell a védelembe, mert ez így kevés lesz.

süci 2009.06.27. 19:58:46

Egyetértek, a hátsó alakzatunk semmit sem erősödött, sőt! Jó lenne ha arra koncentrálnának végre.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (916) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9917) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4142) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4172) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása