Ciro Ferrara jövőre is?

A RAI Sport információi szerint Ciro Ferrara egy évre szóló szerződést írt alá a Bianconerivel, így jövőre is ő irányíthatja majd a csapatot.

Ciro Ferrara

Bár a Juventus hivatalos honlapján egyelőre nincs hivatalos megerősítés, a RAI Sport szerint megszületett a megállapodás, és a klub egykori védője kapta a megbízást a következő idényre is.

Ferrara a május 18-án menesztett Claudio Ranieritől vette át az utolsó két mérkőzésre a csapat irányítását, és bár többször is elmondta, hogy szívesen folytatná a munkát jövőre is, a klub vezetői nem döntöttek azonnal, de úgy tűnt, Ferarra, Spalletti, vagy Conte lehet majd a befutó.

Antonio Conte a hét elején meghosszabbította szerződését a Bari csapatával, így ő kiszállt a versenyből, míg Luciano Spalletti a mai napon találkozott a Roma elnökével, Rosella Sensivel, és utána elmondta, hogy a fővárosiak szeretnék őt megtartani.

Marcello Lippi tegnap azt nyilatkozta, hogy ha a Juventus végül Ferrarát választja edzőjének, elengedi őt a válogatottól, így összeférhetetlenség sem merülhet majd fel.

A Juventus hivatalos honlapján jelenleg egyébként Giovanni Cobolli Gigli nyilatkozata olvasható kiemelt helyen, és a klub elnöke a következőket mondja:

"Még nem született döntés az új edző személyéről. Ferrara az esélyesek között van, de vannak más jelöltjeink is, Blanc várhatóan néhány napon belül dönt majd. Spalletti? Ő a Roma edzője, és úgy tűnik, hogy a klubja szeretné őt megtartani. Mi pedig tiszteletben tartjuk Dr. Sensi döntését."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr304649708

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_53881 2009.06.04. 20:05:27

Ez így jó döntésnek tűnik.

momo 2009.06.04. 20:26:16

hát nálam első 1. conte 2. spalletti 3. lett volna csak Ferrera! de nem bánkódok ha marad mert sokkal jobb mint Ranieri

mmartin91 2009.06.04. 20:36:24

Szerencsétlen Ferrarának kiszúrják a szemét egy egy éves kontraktussal...ebből látszik mennyire bíznak benne. Egyébként remélem Gigliék nem ilyen nyilatkozatokkal állnak majd elő hogy: "Mindigis tudtuk h Ferrara a legmegfelelőbb erre a posztra, egy percig nem gondolkodtunk más edzőben, mi is és a játékosok is őt akartuk". Sajnálom h Spalletti-t nem engedi el a Roma, vele lehetett volna majdnem teljes az átigazolási szezonunk, egy Diegoval és egy ilyen komoly edzővel nagyon sokat erősödött volna a csapat. Persze, megértem a Romát is, nyilvánvaló h Spallettitől jobb edzőt nem tudtak volna hozni, ráadásul sztem nem igen akarták elengedni azért sem, mert tudták h hozzánk jött volna és ezáltal egy riválist erősítettek volna. Nem mondom azt h Ferrara nem fog beválni, én speciel többet látok benne mint láttam volna Contéban, nekem emberként is szimpatikusabb, mint Conte. Remélem sikeres lesz és tudunk majd nyerni valamilyen trófeát. Persze, hozzá lehetne tenni azt is h Diego itt van, szóval tökmindegy h ki az edző, de azért egy Spallettinek én jobban örültem volna, persze sejtem h ezzel egyedül lehetek.

Ismeretlen_22017 2009.06.04. 20:47:16

Én még mindig azt gondolom, hogy bárki is jött volna most, egy évre szerződtetik, mert a VB után Lippi visszajön. Ferrara a válogatottnál Lippi másodedzője, így még kézenfekvőbb a dolog.

Szabi 2009.06.04. 20:57:15

Vagy csak ezt szeretnénk látni a dolgokban... Bár 100%-ig egyetértek veled Lassus!

Alessandro 2009.06.04. 20:59:16

mmartin91: teljesen egyetértek veled, Spalletti az egyetlen jelölt akinek már van kellő rutinja és eredményei, olasz kupa győzelmek és bajnoki 2. helyezés, hogy idén rossz volt a Rómával, az meg benne van, becsúszik néhány gyengébb teljesítmény illetve ők kevésbé tudták feldolgozni a sok sérülést, ami náluk volt. Bár az érzelmeket az ő arcáról sem lehet leolvasni, de ezzel nincs semmi gond, ha tudja kezelni Tottit és De Rossit, akkor nálunk se lenne problémája, tudja kezelni a konfliktusokat, bízom benne hogy nem tud megegyezni a Rómával, vagy esetleg az edzőért is harcba kéne szállni és egy nagyon jó szerződést elé rakni amit a Róma nem fog túllicitálni. Ferrara nagyon kérdőjeles, még ha a csapattársak felnéznek rá és tisztelik akkor is, hosszú távon ez kevés lehet, bőven elegendő az egy éves szerződés, láttuk Ranieriből bőven sok volt, majd ha nyerünk valamit jövőre, akkor lehet hosszabítani, ha meg nem akkor jöhet legalább vissza Lippi 1 év múlva

Ismeretlen_111021 2009.06.04. 21:01:09

nem kicsit lenne szerintem jó :P és így felsőbb irányítást is kaphatnánk akár Lippitől... :P huu de jo lenne...:) FORZA JUVE

Ismeretlen_53881 2009.06.04. 21:09:55

Számomra azért Lippi támogatása valamilyen szinten biztosíték, hogy nem lesz rossz kezekben a csapat. Akárkit ugye egy világbajnok tréner sem vesz maga mellé.

RICh 2009.06.04. 21:15:40

Én örülnék Ferraranak is

Unimuck 2009.06.04. 21:23:16

Lassus! Én azt olvastam, h Lippi felhívta Ferrara figyelmét, h amennyiben a Juve edzője marad, nem tart igényt a szolgálatára a válogatottnál...

tomsz 2009.06.04. 21:27:36

Tudom nem ide tartozik, de a konföderációs kupára 6 Juve-játékos lett invitálva:Buffon, Cannavaro, Chiellini,Legrottaglie, Iaquinta és Camoranesi.Semelyik olasz klub nem ad ennyi játékost az olasz válogatottnak

Ismeretlen_108746 2009.06.04. 21:40:52

Nem tudom ez volt-e a lehető legjobb döntés, de sok sikert Ferrarának. Én nem hiszek benne, hogy Lippi visszatér a VB után. Az 1 éves szerződés nem feltétlenül ennek szól.

krisi 2009.06.04. 21:47:00

reméljük előjön a Guardiola effektus :D

Bambi 2009.06.04. 21:52:57

Unimuck, máshogy fogalmazzunk. Lippi azt mondta, hogy ha a Juve edzője lesz, akkor elengedi a válogatott-tól. Így nem lesznek összeférhetetlenségi problémák.

Roli921 2009.06.04. 22:05:20

Blanc Conte Ferrara ez volt az én sorrendem, de nem vagyok csalódott. Örülök hogy nem Spalletti jött, mert vele mi lennénk olaszo. legszebben játszó eredménytelen csapata. Ferrarával szerintem garantált hogy a védelmünk erős lesz. Gindolom Lippi súgni fog neki taktikában. Szerintem rangadókat többet fogunk bukni mint idén mert Ferrara azért még rutintalan, viszont a kiscsapatokatbiztosan fogjuk végigverni és szerintem ezért leszünk nagyon erősek. Egyébként ha D'Agostino tényleg jön egyértelmű bajnokesélyesek leszünk. Már csak egy jobbhátvéd kell. A D'Agostino Sissoko Marchisio középpálya kegyetlen erős elöttük pedig Diego vagy Gio irányít meg a csatársorunk is kemény. Mondjuk ha el tudnánk adni 1-2 embert még egy jó középhátvédnak (Kjear Agger Ivanovics) még örülnék.

Ismeretlen_125768 2009.06.04. 22:07:00

jaja krisi,én is pont erre gondoltam!

Szabi 2009.06.04. 22:14:48

Tájékozottabb kollégáktól kérdezem, hogy Marottát most szerződtettük vagy "kacsa" a dolog?!

Ismeretlen_110022 2009.06.04. 22:17:12

Én személy szerint (ha igaz a hír) nagyon örülök neki! Hogy mi lesz a vb-után azt nem tudom,csak azt hogy Lippi a kedvenc edzőm.Mindenesetre Ferrara biztos tud hatni a "legénységre" ráadásul a testében is öt liter Juventus folyik,csak ott piros színű :) Scudettot ide!!!!!!

Ismeretlen_22017 2009.06.04. 22:47:16

Szabi: ezt az infót honnan vetted? Sehol nem találok Marottára semmi utalást. Pedig nagyon örülnék neki!

Szabi 2009.06.04. 23:07:05

Tuttosporton olavastam a dolgot, így a valóságalapja erősen kérdéses... Mivel az olasz tudásom meg elég gyenge, így csak következtettem, hogy Marotta leigazolásáról lehet szó... (Ezért is kérdeztem...)

Shyr Kahn 2009.06.04. 23:39:19

Lippi néhány hete/egy hónapja lenyilatkozta, hogy már nem akar a válogatott után klubcsapatot irányítani... így legfeljebb technikai igazgatónak térhet vissza, vagy esetleg valami más posztot töltene be. Ferrara egyszerűen rutintalan és ezért "szúrták" ki a szemét egy éves szerződéssel. Egyébként nagyon örülnék neki, ha igaz lenne ez a hír, hiszen én eleve Conte, vagy Ferrara érkezésének örültem volna a legjobban. Ferrara megérdemli a további lehetőséget. Nagyon kellett Ő, hogy felrázza a csapatot és ha a későbbiekben is ilyen jól tud bánni a játékosokkal, akkor nagyon jó edző lehet belőle (a rutin hiányát remélhetőleg ellensúlyozza az, hogy alapvetően tehetséges edző, ahogyan Thuram mondotta volt).

babo410 2009.06.05. 08:06:53

Igen! Én örülök neki, hiszen őt szerettem volna látni jövőre is! Sztem be fog válni! A hivatalos honlapon viszont az is fenn van, hogy Pandevet is szeretnék megszerezni! Kell ő nekünk! Nem! Nála 100x jobb csatáraink vannak! És Trez remélhetőleg marad, és újra szárnyal majd Ferrara kezei alatt!

carlos44 2009.06.05. 09:28:09

shyr kahn: 1et értünk :)

Ismeretlen_108746 2009.06.05. 09:52:48

Shyr Kahn: Maximálisan egyetértek a Lippivel kapcsolatos gondolatoddal. Szerintem sem jön már vissza edzőként a Juventushoz.

agi905 2009.06.05. 11:24:09

Forza Ciro!

babo410 2009.06.05. 12:00:44

Sőt az olasz lapok, már tényként kezelik, hogy Ferrara marad, sőt a Tuttosport már azt is tudni véli, hogy Marotta lesz a sportigi. Bár lenne. A mostani vezetés amúgy is elég gyenge! Habár idén jobbnak tűnnek, határozottan! De emlékeztek, hogy szilveszterkor volt egy hír az oldalon miszerint Gigli szerződése a nyáron lejár és John venné át a helyét? Az oltári lenne! Ferrara, Marotta, John Elkan! Az új Triumviratus!

babo410 2009.06.05. 12:40:47

Tuttosport szerint Dentinho a Juvéról álmodik. Vki vmit róla? Amúgy a további igazolásokkal meg kéne várni Ferrarat. Remélem igaz a hír! Remélem benyújt egy kivilistát! És az milyen lenne, amit Legro álmodott meg, azaz 3 védő? Ferrara szerintetek bevállalna egy 3-4-1-2-es felállást? LEgro ugyanis ilyet szeretne. Én kicsit veszélyesnek érzem, de lehet jó is! Csak én mondjuk Amauri helyén Trezt alkalmaznám! ill. cserélődnének forma szerint a csatárok! De jó is lehetne a három védős játék. Ferrara be merné vállalni?

billy Spleen 2009.06.05. 16:15:07

behát:D Tökös gyerek ő.:) 5 középpáláys amúgyis isteni lenne mert elférne gio, diego, dagostino, momo, marchisio :).

Roli921 2009.06.05. 16:40:51

Max ha két szélen 2 védekezőbb játékos játszik. DE Ceglie és Marchionni úgy esetleg a belső 3 kp-ból pedig egy Sissoko meg két mondjuk Diego és Camo. De nem hiszem hogy Ferrara támadóbb szellemű csapatot csinálna.

Roli921 2009.06.05. 16:41:58

Max ha két szélen 2 védekezőbb játékos játszik. DE Ceglie és Marchionni úgy esetleg a belső 3 kp-ból pedig egy Sissoko meg két mondjuk Diego és Camo. De nem hiszem hogy Ferrara támadóbb szellemű csapatot csinálna.

babo410 2009.06.05. 20:35:23

És IGEN!!!! Ferrara még két évig! Boldog vagyok. És Lippi is elengedte a válogatottól, és örül a kinevezésének. Sztem jó edző lesz! És sok taktikát tud! Nem mint Ranieri, 4-4-2, meg ívelés, és erősen védekezés. Na ez nem lesz. Tuti támadó lesz a felállás!

krisi 2009.06.05. 20:45:00

az a lényeg h lelkes a srác és benne van a lendület!!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (915) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9916) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4141) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4171) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása