Ciro Ferrara nagyszerűen debütált a Juventus kispadján, mivel a Juventus a megtáltosodott Del Piero két, és Claudio Marchisio egy góljával 3-0 arányban legyőzte a házigazda Sienát.
Claudio Ranieri 40 év után az első tréner lett, akit a Juventusnál idény közben menesztettek. Helyét a Bianconerinél legendai státuszba emelkedett Ciro Ferrara vette át.
A csapat nem volt könnyű helyzetben, mivel a Fiorentina egy pontra megközelítette a Juventust, így az automatikus Bajnokok Ligája kvalifikációt érő hely is veszélybe került.
A Juventus 7 mérkőzésen át képtelen volt győzelmet szerezni, és az egész éven át a csapatot hátráltató rengeteg sérült közül még most sem volt egészséges Sissoko, Grygera, Molinaro, Ekdal és Knežević sem.
Jó hír volt viszont a mérkőzés előtt, hogy Del Piero és De Ceglie teljesen felépült, így mindketten bekerülhettek a kezdőbe.
A Juventus mindent összevetve optimistán várhatta a találkozót, hiszen az edzőváltás után felpezsdült az élet a csapatnál, a játékosok mindenre elszántak voltak, míg a Siena számára semmi tétje nem volt a találkozónak.
SIENA - JUVENTUS: 0-3
Összegzés:
Gólok: Del Piero 17' és 89', Marchisio 38'
Sárga lap: De Ceglie 13', Zanetti 21', Vergassola 24', Coppola 68'
SIENA: Curci; Ficagna, Portanova, Rossettini, Rossi (Del Prete 71'); Coppola, Maccarone (Ghezzal 63'), Vergassola, Galoppa (Zito 50'); Jarolim, Calaiò
Fel nem használt cserék: Manitta, Bradao, Packer, Codrea
Edző: Giampaolo
JUVENTUS: Buffon; Zebina, Legrottaglie, Chiellini, De Ceglie (Mellberg 81'); Camoranesi, Zanetti (Poulsen 70'), Marchisio, Nedved; Del Piero, Iaquinta (Trezeguet 82')
Fel nem használt cserék: Manninger, Giovinco, Marchionni, Amauri
Edző: Ferrara
Bíró: Damato
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.