A Juventus némi szerencsével is 1-0-ás győzelmet aratott Marchisio góljával a Napoli ellen, de újabb rossz hír, hogy Nicola Legrottaglie sérülést szenvedett. A mérkőzés utolsó perceiben a vendégeknek sikerült az egyenlítés, de a játékvezető les címén érvénytelenítette azt.
A győzelem tökéletes születésnapi ajándék volt Christian Poulsennek, aki a mai napon töltötte be 29. életévét. Ezúton is nagyon boldog születésnapot neki!
A Juventus a Chelsea ellen szerdán elveszített Bajnokok Ligája mérkőzés után mindenképp győzelemmel szerette volna kárpótolni szurkolóit. A Napoli ideális ellenfélnek tűnt, mivel az utóbbi időben nem játszottak valami csúcsformában, és január 11. óta nem sikerült győzelmet szerezniük.
A kissé felforgatott Juventusban az ebben a szezonban kevés lehetőséget kapó Christian Poulsen, Sebastian Giovinco és David Trezeguet is a kezdőbe került. A belső középpályán újra játszhatott Claudio Marchisio, és a megsérült Camoranesit megint Marchionni helyettesítette.
Az első félidőben nagyon harcosan kezdett a Bianconeri, és az első 15 percben teljesen kapujához szorította a Napolit. Aztán a szorítás kezdett engedni, de így is a Juve uralta a játékot. Az első játékrész vége előtt nem sokkal megérkezett a vezető gól is: Marchisio lőtt kapura, ám lövése megpattant, és a tehetetlen Navarro mellett a hálóba került.
A második félidőben aztán szép lassan teljesen megváltozott a játék képe. Előbb Ranieri lehozta a támadásokat segítő Giovincót, és Salihamidžić-et küldte helyette pályára, majd a csapat kezdett szinte csak a védekezéssel törődni. A félidő közepétől kezdve a Napoli teljesen átvette a mérkőzés irányítását, a Juve pedig foggal - körömmel védekezett, és kontrákra épített, de igazi helyzetet nem tudtak kialakítani a vendégek.
A mérkőzés lefújása előtt pár perccel aztán egyenlített a Napoli, de a játékvezető - helyesen - les miatt már a gól előtt lefújta a helyzetet, így a vendégeknek csak a reklamálás maradt.
JUVENTUS - NAPOLI: 1-0
Összegzés:
Gólok: Marchisio 44'
Sárga lap: Legrottaglie 32', Chiellini 94'
JUVENTUS: Buffon; Grygera, Legrottaglie (Mellberg 72'), Chiellini, Molinaro; Marchionni, Poulsen, Marchisio, Giovinco (Salihamidžić 62'); Del Piero (Amauri 67'), Trezeguet
Fel nem használt cserék: Manninger, Tiago, Sissoko, Iaquinta
Edző: Ranieri
NAPOLI: Navarro; Santacroce, Cannavaro, Contini; Pazienza (Russotto 77'), Blasi, Montervino (Datolo 46'), Hamšík, Vitale (Aronica 77'); Lavezzi, Denis
Fel nem használt cserék: Bucci, Rinaudo, Maggio, Bogliacino
Edző: Reja
Bíró: Ayroldi
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.