A Chelsea elleni Bajnokok Ligája összecsapás előtt Jean-Claude Blanc, a Juventus igazgatója egy kicsit a múltba is visszatekintett, amikor a csapatról beszélt.
"Tudják miért vagyok roppant büszke? Mert míg mi két évvel ezelőtt a Crotone ellen játszottunk, addig a Chelsea a Bajnokok Ligája elődöntőjében volt. Aztán mi éppen csak visszajutottunk az első osztályba, és a BL selejtezőiért küzdöttünk, a Chelsea pedig a BL döntőjébe jutott, és csak büntetőkkel kapott ki. Most azonban félelem nélkül léphetünk pályára a Stamford Bridge-en, azzal a tudattal, hogy az ellenfél tisztelni fog minket. Nagyon izgatott és büszke vagyok, de fontos, hogy alázatosak maradjunk, mert ez lehet a mérkőzés kulcsa."
A Juventus bajnoki esélyei már majdnem szertefoszlottak, mivel a listavezető Inter 9 pontos előnnyel vezeti a Serie A-t.
"Nem foglalkozom azzal, hogy az Inter mennyivel vezet előttünk. Csak előre tekintek. Nincsenek határai az ambícióinknak, de most pontosan ott tartunk, ahol a hosszú távú terveinkben szerepel. Legfőbb célunk, hogy a lehető legtovább állva maradjunk minden fronton, és nem szándékozzuk feladni a bajnokságban sem."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.