David Trezeguet nemrég tért vissza térdműtétje után, de már készen áll, hogy mindent megtegyen a csapatért. Az elmúlt hetek eredményei miatt a Juventusnak egyre kevesebb esélye van a bajnoki címre, ezért Trezeguet tisztában van azzal, hogy a nyáron új igazolásokra lesz szükség.
"Nagy hátrányban vagyunk az Interrel szemben. Idén is megmutatták, hogy erősebbek riválisaiknál. A Juventus azonban nem engedheti meg magának, hogy feladja. Ezért mondom azt, hogy még több világklasszis játékosra van szükségünk, és bízom benne, hogy nyáron ilyenek érkeznek majd. Csökkentenünk kell az Interrel szembeni hátrányunkat. Mindenki ezt akarja: a klub, a játékosok, és a szurkolók." - mondta Trezeguet a 'Tuttosportnak'.
A Juventus egyik meghatározó játékosa, a cseh Pavel Nedved az idény végén nagy valószínűséggel visszavonul. A Bianconeri egyik legfőbb feladata tehát az lesz a nyáron, hogy megtalálja a veterán középpályás utódját. Ennek megfelelően a sajtó már rengeteg játékossal kapcsolatba hozta a torinóiakat, és az egyik folyamatosan visszatérő név Franck Ribéry-é.
"Először is én azt szeretném, ha Pavel még folytatná egy ideig. Ennek ellenére találnunk kell valakit, aki megfelelően helyettesítheti. Én Ribéry leigazolását támogatom, nemcsak azért, mert honfitársam, hanem azért is, mert tehetsége megkérdőjelezhetetlen. Több poszton is bevethető, klubjában szélső középpályásként számítanak rá, a válogatottban viszont a csatárok mögött szokott játszani. Szerintem a Juventusnak rá van szüksége."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.