Lecsapott az influenza

Komoly válság alakult ki a Juventusnál, miután Gigi Buffon influenzája átterjedt Chimentire és Manningerre is, valamint Tiago, és Mellberg is elkapta a vírust.

Buffon hivatalos visszatérésére a hétvégi, Lazio elleni mérkőzésen számítottak, ám a világbajnok influenza miatt végül kikerült a keretből.

Gianluigi Buffon

Sajnos azonban az influenza több játékosra is átterjedt, így Ranieri meglehetősen korlátozott számú játékosra számíthat a hétvégi, Fiorentina elleni összecsapáson.

Talán az egyik legrosszabb hír, hogy Alex Manninger teljesen lebetegedett, és Antonio Chimenti is az influenza kezdeti jeleit mutatja, így nagy valószínűséggel egyik kapus sem léphet pályára hétvégén.

Könnyen elképzelhető tehát, hogy a mindössze 18 éves Timothy Nocchi, a Primavera csapat hálóőre áll majd a kapuba élete első Serie A-s mérkőzésén.

Persze a védelemben sem rózsás a helyzet, mivel Olof Mellberg is kidőlt a betegség miatt, és rajta kívül Giorgio Chiellini, Dario Knezević, és Jonathan Zebina sem bevethető. Rajtuk kívül Vincenzo Iaquinta, David Trezeguet, és Mauro Camoranesi is hiányozni fog, mivel még nem épültek fel sérüléseikből.

Itt azonban még nem ért véget a felsorolás, mivel Cristian Molinaro és Mohamed Sissoko eltiltását tölti majd, így Ranieri igen nehéz helyzetben készülhet a Fiorentina elleni találkozóra.


Frissítve: a legújabb hírek szerint Mellberg és Manninger is teljesen felépült, és Buffonnak sem kell feküdnie, bár ő még nincs teljesen jól. Az egyetlen játékos, akinek még feküdnie kell, az Tiago. Ő még a klasszikus tüneteket produkálja magas lázzal, ágyban fekve.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr584649164

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_111112 2009.01.21. 19:17:46

Ajjajjj,itt a baj már nem kicsi. :( Nembaj,megoldjuk. :)

Ismeretlen_111021 2009.01.21. 19:19:46

asztaaa mindenit....hát ez egy érdekes meccs lesz :P de azért persze továbbra is FORZA JUVE

mnorba 2009.01.21. 19:53:41

Szerintem Buffon vállalni fogja a meccset!(legalábbis remélem)Ha múlt hétvégén lett beteg,szombatra már elég erős lehet ahhoz,hogy őrizze a kaput. Egyébként meg nagyon elgondolkodtató a tény,hogy idén igen sérülékeny a csapat,leszámítva egy-két játékost.Még olyanok is kiesnek hosszú időre,akik alig játszanak,inkább kiegészítő emberek,gondolok itt Iaquintara,Poulsenre stb.Úgy tűnik,mintha nem végezné mindenki rendesen a munkáját!Nem a játékosokat hibáztatom,hanem az erőnléti edzőt,orvosi stábot,meg azokat akiknek az a feladata,hogy ügyeljenek arra,hogy mindenki fitt és bevethető legyen.Hozzáteszem már tavaly is elég sok volt a sérülés.Nem tudom,ez csak nekem furcsa?!

SpaNgyor 2009.01.21. 20:56:42

Már régebben olvastam ezt.DE IEN AZ ORVOSI STÁBUNK? lehet ink ott kellene változtatni, mert igy az ifi fog játszani!

Ismeretlen_110022 2009.01.22. 00:20:02

Nem kicsit ránk jár a rúd :( És így is 2. helyen vagyunk. Többek között ezért is szeretem a JUVE-t.Védelem miatt meg nem kell aggódni sztem:Mellberg(ha tényleg felépült),Grygera,De Ceglie,Legro.

asveed 2009.01.22. 08:57:11

Majd jól elbízza magát a Fio,mi meg hengerelünk!!!!:D

Ismeretlen_108746 2009.01.22. 11:29:51

Tényleg elég furcsa ez a feltűnően sok sérülés, s ebben ludas lehet az erőnléti stáb. Tartok ettől a meccstől, s nagyon remélem, hogy többen felépülnek addig a bizonytalanok közül. Nincs mese, le kell nyomni a Fiorentinát, mert meg kell előzni az Intert!

asveed 2009.01.22. 12:16:28

Csak egy pici adalék a hétvégével kapcsolatban, Ibrahimovic nem játszik a sárgalapjai miatt,és ha a SAmp kicsit összekapná magát,és persze mi is Vernénk akár csak egy nyamvadt góllal a Fio-t, akkor meglehetne a fennt említett előzés!!! Mindenesetre én már kiraktam az "indexet"!!:))))

Ismeretlen_108746 2009.01.22. 12:27:02

Remélem pontosan így lesz, s ha egy kis szerencse is mellnék szegődik (egy szép Samp diadallal), s lenyomjuk a Fiorentinát, már be is érjük az Intert!

tomsz 2009.01.22. 17:33:16

a próféta szóljon belőletek kedves barátaim! Buffonnak kötelező lenne védenie, a védelemben nincs tul nagy probléma, a gondot a középpálya jelenti. De megoldják és a JUVENTUS lesz a Serie A bajnoka!!!!!

suci2k 2009.01.22. 19:12:52

Hehehe, ezen már csak mosolyogni tudok. Az összes létező betegség végig megy a játékosainkon? legközelebb azért lesz csak fél keret, mert mindenkinek szorulása lesz. Pfff. És senki nem tesz semmit, senki nem furcsáll semmit. Mert ez teljesen megszokott, hogy egy egész szezont a tartalékokkal kell lejátszani.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1890) bajnokság (3507) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (967) elemzés (40) előzetes (886) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1699) játékosokról (10238) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2500) meccsek (4304) mercato (4276) nyilatkozat (7652) Olasz Kupa (331) összefoglaló (431) pletyka (4292) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (301) video (222) Címkefelhő
süti beállítások módosítása