Az idény végén, amikor az elszámolásra kerül sor, mindenki csak köszönetet mondhat Alexander Manningernek. Az augusztusban érkezett osztrák kapus a Siena ellen ismét a mérkőzés egyik legjobbja volt.
Buffon sérülése miatt az osztrák gyorsan a figyelem központjába került, maximálisan kivette a részét a munkából, és nagyban hozzájárult a csapat győztes meneteléséhez.
Most, hogy Gigi felépült, Manninger valószínűleg kiszorul a kezdőből, de a hálóőr bármikor készen áll a bevetésre.
"A pályán nem gondoltam arra, hogy egykori csapatom ellen kell játszanom. A Siena nagyszerűen játszott, és megnehezítette a dolgunkat. Elégedett vagyok ezzel a győzelemmel, és az idény alatt nyújtott teljesítményemmel. 2008 igazán fantasztikus év volt számomra. Még a Siena játékosaként remek évet zártunk, és elkerültük a kiesést. Azután a Juventushoz igazoltam, és megkaptam a lehetőséget, hogy néhány igazán fontos mérkőzésen is pályára lépjek, mint pl. a Real Madrid ellen. Sokkal több lehetőséget kaptam, mint amire számítottam, de az idény még nagyon hosszú, szóval biztosan nem ez volt az utolsó."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.