Giorgio Chiellini nagyszerű teljesítményét góllal koronázta meg. A védő most már nem először volt a csapat egyik vezére, és ez a Reggina ellen is látszott.
"Boldog és elégedett vagyok. Nem volt könnyű dolgunk - ahogy látszott is -, sőt, a mérkőzés elején kicsit szenvedtünk is, de aztán sikerült megtörni őket."
A mérkőzés esőben kezdődött, majd hóban folytatódott.
"Elég nehéz volt ilyen körülmények között játszani, de aztán belelendültünk, és okosan tettük, hogy kevés lehetőséget adtunk nekik. Az első két gól után már nem volt nehéz dolgunk. A gólom? Nos, ha meglátom a labdát, megpróbálok gólt szerezni."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.