A Juventus két év kihagyás után tér vissza a Bajnokok Ligájába, és a klubnál, valamint a szurkolók körében is mindenki optimista.
Amauri, a Juve brazil támadója úgy véli, a csapat a bajnokságban és a Bajnokok Ligájában is képes a kitűnő teljesítményre.
Már most figyelmeztette az ellenfeleket, hogy a Juve senkitől sem fél:
"A Zenit jó csapat, de mi a Juventus vagyunk, és se a bajnokságban, se a Bajnokok Ligájában nem félünk senkitől. Főleg hazai pályán nem. Mindenünk megvan, hogy gond nélkül továbbjussunk a csoportunkból."
Amauri pozitív gondolatait Mauro Camoranesi is osztja:
"Szerintem jól fogunk szerepelni a Bajnokok Ligájában, és Amauri is biztosan meggyőző lesz. Capellóval egyszer sem sikerült túljutnunk a negyeddöntőkön, pedig elvileg nagyon erős keretünk volt. Persze ez most is megtörténhet, de most nagyon ég bennünk a bizonyítási vágy. Az olyan játékosok, mint én, vagy Pavel Nedved, akiknek egy évet le kellett húzni a Serie B-ben, nagyon fel vannak most tüzelve."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.