Pavel Nedved nem játszott az Emirates Kupa második mérkőzésén, mégis nagyon rosszul érezte magát a tegnapi események miatt.
"Egészen tegnapig minden jól ment. Aztán jött a Hamburg elleni vereség, Knezević és Molinaro sérülése, a dolgok pedig elromlottak. Tényleg nagy kár, mert így Ranieri nem tud annyi kombinációt kipróbálni, mint amennyit szeretett volna."
A cseh játékos tudja, milyen fontos lenne, hogy a felkészülés ezen szakaszában minden játékos Ranieri rendelkezésére álljon, főleg, hogy hamarosan itt a Bajnokok Ligája selejtezője. A Juventus szerencsére elkerülte a nehezebb ellenfeleket.
"Szerencsénk volt, mert nem kell az Atlético Madrid, vagy a Galatasaray ellen játszanunk. Annak is örülök, hogy elkerültük volt csapatomat, a Sparta Prahát is. Persze nem lesz könnyű dolgunk, de az Artmedia verhető."
A selejtező előtt azonban még egy tekintélyes mérkőzés vár a Bianconerire: a barátságos találkozó a Manchester United ellen.
"Nagyon izgalmas lesz az Old Traffordon pályára lépni, főleg számomra, mert öt évvel ezelőtt csak a lelátóról nézhettem az AC Milan elleni Bajnokok Ligája döntőnket. Lehet, hogy most játszom itt utoljára, de azért bízom benne, hogy nem is olyan soká még visszatérünk ide..."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.