Tegnap megtörtént a Serie A 2008/09-es párosításainak sorsolása. A bajnokság az augusztus 30/31-i hétvégével kezdődik. A Juventus jól belehúzott: az első napon a Fiorentina vendége lesz; ha jól emlékszem a sorsolás lebonyolítására, nehezebb ellenfelet nem is kaphattunk, hiszen a Roma, az Inter és a Milan velünk együtt kiemelt, így az első pár fordulóban ezek a csapatok nem játszhatnak egymással.
Tehát az első fordulóban a tavalyi negyedik és harmadik helyezett méri össze erejét, rögtön miután lejátszották BL selejtezőiket. Az első hazai mérkőzést az Udinese ellen játsszák a Zebrák, közvetlenül a világbajnoki selejtezők után.
Az elsős rangadóra, a torinói derbire a 8. napon kerül sor, a 10. napon a Roma lesz az ellenfél, majd a 13. héten a várva várt mérkőzés az Inter ellen. A szezon első felében a Milan elleni rangadó az utolsó, a 16. játéknapon.
A Bajnokság utolsó mérkőzését a Juventus a Lazio ellen játssza, otthon, 2009. május 31-én.
1 Fiorentina-Juventus
2
Juventus-Udinese
3 Cagliari-Juventus
4 Juventus-Catania
5 Sampdoria-Juventus
6 Juventus-Palermo
7 Napoli-Juventus
8 Juventus-Torino
9 Bologna-Juventus
10 Juventus-Roma
11 Chievo-Juventus
12 Juventus-Genoa
13 Inter
Milan-Juventus
14 Juventus-Reggina
15 Lecce-Juventus
16 Juventus-AC Milan
17 Atalanta-Juventus
18 Juventus-Siena
19 Lazio-Juventus
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.