A 'Corriere dello Sport' úgy tudja, hogy a Juventus és a Roma elkezdte a tárgyalásokat Vincenzo Iaquinta átigazolásáról.
A 28 éves világbajnok támadó tavaly nyáron igazolt Torinóba az Udinese csapatától, ám Del Piero és Trezeguet mögött csak csereként számítottak rá, mindössze 9 alkalommal lépett pályára kezdőként. Egyes PLETYKÁK szerint Amauri érkezése és Giovinco visszahívása miatt Iaquinta azt fontolgatja, hogy most nyáron elhagyja a Bianconerit.
A lap szerint a Roma érdeklődik legkomolyabban a támadó iránt, és Luciano Spalletti már az Udinese edzőjeként is dolgozott együtt Iaquintával, így jól tudja, mit várhat tőle.
A tárgyalások előtt a Roma egyértelművé tette, hogy Alberto Aquilanit nem hajlandók semmilyen tranzakcióba bevonni, viszont Amantino Mancini elcseréléséről lehet tárgyalni, hiszen a középpályás nem akar hosszabbítani, és a nyáron távozni szeretne Rómából.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.