Ranieri a csapatról

Claudio Ranieri elmondta, hogy jövőre a Serie A-ban és a Bajnokok ligájában is harcképes csapatot szeretne építeni.

A Bianconeri a másodosztályból visszatérve kitűnő idényt produkált, és két mérkőzéssel a vége előtt már biztos, hogy nem végezhet rosszabb helyen a harmadiknál.

Claudio Ranieri

"Még nem ért véget számunkra az idény. A lehető legjobban akarjuk befejezni. Nagyszerű lenne, ha Trezeguet és Del Piero holtversenyben végezne a góllövőlista élén." - nyilatkozta Ranieri a 'Gazzetta dello Sportnak'.

A tréner beszélt a jövő évről, és a Bajnokok Ligája indulásról is.

"Nemzetközi edzőnek tartom magam, aki készen áll a Bajnokok Ligájára. Nem rejtőzködhetünk el. Amikor a Juventushoz érkeztem, mindenki a maximumot akarta kihozni a csapatból. A bajnoki címet akarták, figyelmen kívül hagyva, hogy egy évet a másodosztályban töltöttünk. Ha a szurkolók idén a Scudettót akarták, jövőre ugyanez lesz a Bajnokok Ligájával is. Mi vagyunk a Juventus, kötelességünk, hogy megpróbáljuk, de nem lesz könnyű. Nagyszerű eredmény lenne, ha a bajnokságban, és a Kupákban is végig harcban maradnánk."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr894642088

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Papp Máté · http://ac-milan.blog.hu 2008.05.11. 10:38:02

Hello! Jövőre biztos, hogy jó idénye lesz a zebráknak! A bajnokságban és a bajnokok ligájában is, de az biztos, hogy olyan eredményeket nem fognak elérni, mint jövőre a Milan ;)

PaLLaDiNhO 2008.05.11. 11:11:52

kedves vagy hogy benéztél! teccik ,mi? Az biztos hogy a rossoneroknak szép blogjuk van, sőt nagyon szép, de a miénk azért sokkal jobb és szebb is:D

Edgár 2008.05.11. 13:19:08

Én a Milannak fogok szurkolni az UEFA kupában! :)

PaLLaDiNhO 2008.05.11. 13:47:59

XD énis :D:D sztem megnyerik a bayern ellen... 1el... :D

Papp Máté · http://ac-milan.blog.hu 2008.05.11. 16:12:41

UEFA kupa? =) Ugyan már! Vicces :D Lehetetlen, hogy a Milan ne a Bajnokok ligájában induljon! Egyenlőre még szebb és tartalmasabb blogjuk van, de már lehet, hogy nem sokáig =)

Juvetto 2008.05.11. 17:39:40

Szóval akkor most mi is a helyzet ezzel az UEFA kupás-kérdéssel...? :D Félre ne érts, nem vagyok Milan-ellenes, sőt, mi több Maldini-t imádom, Pirlo az egyik legnagyobb tanár, Gattuso pedig egy "állat"! :) Csakhát most eléggé rosszul néz ki számotokra a helyzet... FORZA JUVE!!!

Papp Máté · http://ac-milan.blog.hu 2008.05.11. 18:20:31

Igen =( Ez a vereség sajnos most becsúszott, de még mindig van esélyünk a 4. hely megszerzésére és ha ez sikerülne, akkor biztos vagyok benne, hogy jövőre újból a BL győzelem és a bajnokság megnyerése lenne a kitűzött cél...

Vittorio24 2008.05.11. 19:58:00

A milan-nál idén is a BL győzelem és a bajnokság megnyerése volt a cél,és hol vannak attól fénynévnyi távolságra. Úgyhogy itt hanyagoljuk a milan-t!!! A Fiorentina sokkal jobban megérdemelné a BL szereplésre jogosító 4.helyet,mivel egész évben ott álltak,kiegyensúlyozottabb volt a teljesítménye a firenzeiek-nek. Majd jövőre a milan az uefa-ba az ukrán patkánnyal a nagy Sevcsenkoval,meg a brazil bazári majommal Ronaldinnyével(MonkeyMan) a fedélzetén ellavírozhat a búsba.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3374) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4142) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása