A 'Corriere dello Sport' a címlapon közölte annak a 23 játékosnak a névsorát, akik helyet kapnak Roberto Donadoni szövetségi kapitány EB-keretében. Szerepel a kiválasztottak között Del Piero, Aquilani és Toldo is, míg Cassano és Inzaghi kimaradt.
Kapus poszton rögtön váratlant húzott a szövetségi kapitány, hiszen Buffon és Amelia mögé az utóbbi években csak az Inter kispadját koptató, de egykori EB-hős Francesco Toldót jelölte harmadik számú hálóőrnek.
A védelemben nem találkozhatunk nagy meglepetéssel, hacsak az nem számít annak, hogy helyet kapott a felnőtt válogatottnál eddig jobbára mellőzött Chiellini, és a Milanban Bonera által kiszorított Oddo is. Alessandro Nesta korábban lemondta a válogatottságot, így az ő klasszisát nélkülözni kénytelen a Squadra Azzurra.
A középpályát a Milan és a Roma játékosai uralják, mindkét együttesből 3-3 játékos kapott meghívót, rajtuk kívül pedig a Juventus honosítottja, Mauro Camoranesi vethető harcba ebben a csapatrészben. Az újság információi szerint egyébként, Alberto Aquilani a fiorentinás Montolivót előzte meg a kapitány rangsorában.
Az igazi nagy kérdés a csatársor összeállítása volt, és végül 5 játékost választott erről a posztról Donadoni. A népakaratnak megfelelően bekerült a Juventus sokadik virágzását élő zsenije, Alessandro Del Piero, és az olasz góllövő-listát vezető Marco Borriello. Luca Toni és Antonio Di Natale helye megkérdőjelezhetetlen volt, míg a fennmaradó helyre utóbbi udinei csatártársát, a nagyszerű képességekkel rendelkező Fabio Quagliarellát nevezte a kapitány.
Az Európa Bajnokságra utazó olasz keret:
Kapusok: Buffon (Juventus), Amelia (Livorno), Toldo (Inter)
Hátvédek: Zambrotta (Barcelona), Oddo (Milan), Grosso (Lyon), Chiellini (Juventus), Materazzi (Inter), Cannavaro (Real Madrid), Barzagli (Palermo), Panucci (Roma)
Középpályások: Gattuso (Milan), Ambrosini (Milan), Pirlo (Milan), Perrotta (Roma), De Rossi (Roma), Aquilani (Roma), Camoranesi (Juventus)
Csatárok: Del Piero (Juventus), Toni (Bayern München), Di Natale (Udinese), Quagliarella (Udinese), Borriello (Genoa)
Forrás: calcio.hu
A cikket RICh találta, és küldte el, köszönet neki!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.