A hétközi forduló befejezése után minden csapat a hétvégére koncentrál már. Mivel a Juventus egy nappal előbb játszott, mint a többiek, így valamennyivel több ideje maradt a felkészülésre.
Claudio Ranieri sajnos olyan híreket kapott, amikre igazából már számított: a Fiorentina ellen nem számíthat az eltiltott Chiellinire, Nedvedre és Zanettire sem. A védő és Zanetti csak egy mérkőzést, míg Nedved két mérkőzést hagy majd ki (tehát nem lehet ott a Genoa ellen sem).
A három fontos játékos hiányát talán kompenzálja egy kicsit David Trezeguet visszatérése. A csatár teljesen felépült arcüreggyulladásából, és tegnap óta a csapattal együtt végzi a felkészülést, bár a mai napon csak egyedül edzett. Trezeguet a reggeli tréning alól felmentést kért, és csak délután dolgozott a vinovói központban.
A csapat többi része a nyirkos, hideg idő ellenére együtt edzett. Egy sor bemelegítő gyakorlat után Ranieri a 8-8 játékos egymás elleni játékára koncentrált. Iaquinta ebben nem vett részt, mert még mindig problémái vannak a hátával. A következő napokban folyamatosan vizsgálják majd az állapotát, de a vasárnapi mérkőzésre biztosan rendben lesz.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.