Pavel Nedved két mérkőzésre szóló eltiltást kapott, miután a Torino elleni mérkőzésen kiállították, de ezen kívül belső fegyelmi eljárásra is számíthat. A cseh középpályás a keddi mérkőzés egyik legjobbja volt, ám egész teljesítményét semmissé tette az utolsó percekben, amikor kiállították. Nedved azonnali piros lapot kapott, amiért belemarkolt Gianluca Comotto hajába, így automatikusan ki kell hagynia két mérkőzést, tehát nem lehet ott a Fiorentina ellen sem.
Giovanni Cobolli Gigli, a klub elnöke a hírek szerint nagyon dühös lett Nedvedre, és azonnal 7000 eurós büntetést szabott ki rá. Könnyen lehet azonban, hogy itt nem áll meg az ügy, hiszen Cobolli Gigli és Blanc találkozót hívott össze a klub két tanácsadójával, Paolo Montalival és Riccardo Montanaróval, hogy a fegyelmi eljárásról egyeztessenek.
A 'La Stampa' úgy tudja, hogy Nedved agresszív viselkedésével a Cobolli Gigli által, a bundabotrány után meghatározott új etikai kódex szabályait szegte meg. A játékost korábban már a Genoa elleni találkozón is kiállították, és a hírek szerint Nedved temperantuma vitákat váltott ki a csapaton belül is.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.