Zebina: "Örülök, hogy a Juventusnál maradtam"

Jonathan Zebina elmondta, hogy jól döntött, amikor maradt a Bianconerinél, pedig Angliából is érdeklődtek iránta. A 29 éves francia védő 2004-be igazolt a Romától a Juventushoz, de sohasem tudta igazán elnyerni a szurkolók szimpátiáját. Ennek ellenére szombaton, egykori csapata ellen  karrierje egyik legjobb teljesítményét nyújtotta, és a mérkőzés egyik legjobbja volt.

Jonathan Zebina

"Nagyszerű este volt." - mondta Zebina a 'Tuttosportnak' - "Fontos győzelem volt a morál és a tabella szempontjából is. A Roma nagyszerű csapat, szóval sokat jelent, hogy legyőztük őket."

Zebina torinói jövője igen kétségessé vált, miután a második fordulóban, a Cagliari elleni meccsen megütött egy operatőrt, emiatt eltiltották, majd Ranieri büntetésből mellőzni kezdte. A francia védő végül mégis visszatért, és elszántságával egyértelműen jelezte, hogy az első csapat játékosa kíván maradni.

"A kapcsolatunk eleinte komplikált volt, és talán akadtak félreértések is. A dolgok azonban mostanra megváltoztak, és én a csapat tagja szeretnék maradni. Úgy érzem, képes lennék a folyamatos jó játékra, és igazából ez az a dolog, ami boldoggá tenne."

Zebina beszélt arról is, hogy jól döntött, amikor maradt a Juventusnál, pedig Angliából is érdeklődtek iránta - többek között az Arsenal és a Liverpool is.

"A két bajnoki címünk megtanította, hogy sose adjam fel. Többen is vittek volna, de inkább maradtam."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr184641632

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

asvééd 2008.02.19. 07:54:56

Ez így mind szép de mintha még mindíg sokat reklamálna és "agyas" volna!!!Sztem nem tanult a multkoriból amikor kiállították. Ez most még belefért csak később nehogy meccs menjen el rajta!!!

tdnero 2008.02.19. 13:14:31

A Chelsea angol sztárja: Valóban légiós leszek a nyártól! Az angol Chelsea angol válogatott középpályása, Frank Lampard elismerte, hogy a híreszteléseket megerősítve külföldön folytatja a nyártól a pályafutását. Már az elmúlt időszakban is hallani lehetett arról, hogy a Juventusba vagy a Barcelonába igazol, azonban egyik üzletből sem lett semmi. Azonban most a játékos nyilatkozott a médiának a jövőbeni terveiről! - Itt Angliában ugyanaz van, mint külföldön: a máshonnan jövők sokkal több pénzt kapnak, mint az itt lévő játékosok! Angliában mi angolok egysíkúak vagyunk. Mielőtt a Chelsea-be igazoltam én is az átlaghoz tartoztam, de most sem vagyok jobb! Azonban ki akarok tőrni ebből a közekből! Nyelveket akarok tanulni, új ételeket enni és új kultúrával akarok megismerkedni! Sajnos mi angolok nem vagyunk itt jó helyzetben. Ezért elhatároztam, hogy nyáron légiósnak állok! A lehetőségeim megvannak, most már csak a megállapodáson múlik minden! NA itt a lehetőség,SZEREZZÜK MEG!!!

Shyr Kahn 2008.02.19. 16:09:39

Szerezze meg a halál... annyi pénzt egy játékosért sem adnék, mint Lampard. Inkább Diego fele összegért, vagy VdV harmad annyi összegért. Egyébként hír erősen hápog szerencsére. Zebina pedig nagyon jól felfejlődött, néha képes volt dúvad lenni, de szerintem minden ember képes a változásra. Azt hiszem ő sem a "régi" már, sem játéktudásban, sem agresszivitásban. Szerintem jó, hogy megtartottuk.

juvem 2008.02.19. 16:44:08

shyr kahn nem akarlak megbántani de lampard nem kerül 2szer többe mint diego, és ha jól tom sokkal olcsóbb mint diego.

asvééd 2008.02.19. 17:32:25

Hát érdekes lenne az biztos....... Lampard a Juvéban,nem tudom,volna benne ráció???? Most olvasom hogy ez a Clichy/Arsnal/ gyerek is kell Seccoéknak,Igaz ez Lassus??????

Shyr Kahn 2008.02.19. 17:40:50

Nem bántottál meg. A sokba kerül, nem a leigazolásái pénzt jelenti. 3 év alatt annyi pénzt kérne szolgálataiért, amennyit az utóbbi 3 évben Alex és Buffon együtt kaphatott. Ti kiadnátok ennyit érte? Én semmiképpen sem. Diego kb 3 milla körül kapna/év, míg VdV 2 milla körül /év. Azt hiszem így már érthető a hasonlat.

Daccc 2008.02.19. 17:48:29

VdV visszautasitotta a Hamburgnal az evi 4 millas fizetest, ha megszerezzuk nemhinnem h nalunk ennek a felet kerne!

Shyr Kahn 2008.02.20. 09:46:40

Jelenleg 2,5 millát kap, ha jól tudom és azt hiszem még az 5 millát sem fogadná el egy olyan klubbtól, ami megszegve korábbi ígéretét nem engedte el egy nagyobb klubbhoz. A lényeg, hogy Lampard 6-6,5 millájához képest még a 4 milla is kevés lenne...

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (915) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9916) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4141) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4171) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása