Ranieri: "Készen állunk"
Ranieri: "Készen állunk"

Claudio Ranieri elmondta, hogy csapatának nincs szüksége további erősítésekre a Bajnokok Ligáját érő helyek egyikének megszerzéséhez. Olaszországban elfogadott tényként kezelik, hogy idén a Bianconeri az első négyben képes végezni, kiharcolva ezzel az európai porondon való…

Négy gól a Biellese ellen
Négy gól a Biellese ellen

A magyar - olasz mérkőzésen kívül volt ugye egy másik találkozó is tegnap, ám ezt érthetően nem övezte akkora figyelem, mint a válogatottak találkozóját. A Juventus - Biellese mérkőzésről van szó, mely során a Bianconeri utolsó alkalommal lépett pályára a hétvégi…

Magyarország - Olaszország
Magyarország - Olaszország

A tegnapi magyar - olasz mérkőzésen kint dolgozott a barátnőm, és a meccs után volt szerencséje fotókat készíteni, és autogrammot kérni néhány olasz játékostól, többek között a Juventus sztárjaitól is. Akit érdekel, ITT megnézheti a képeket. Nem a legjobb…

Huntelaar még mindig a jelöltek között
Huntelaar még mindig a jelöltek között

A pletykák vonalán maradva: a Juventus állítólag egy igazán nagy durranással kívánja lezárni az igazolási piacot. A német '4-4-2.com' szerint a Bianconeri újra megpróbálja leigazolni az Ajax támadóját, Klaas Jan Huntelaart, aki a holland bajnokság első fordulójában…

Da Costa a Juventus kiszemeltje...?
Da Costa a Juventus kiszemeltje...?

Egyes pletykák szerint a Juventus a PSV Eindhoven védőjét, Manuele Da Costát akarja megszerezni. A 'Diario de Noticias' információi szerint a torinói klub ajánlatot kíván tenni a 21 éven aluli portugál válogatott játékosért, aki közép-, és szélső védőként is…

Chiellini jövője még mindig bizonytalan
Chiellini jövője még mindig bizonytalan

Giorgio Chiellini jövője napokkal az idény kezdete előtt még mindig nem dőlt el, és a Juventus állítólag a megfelelő ajánlatra vár. A 23 éves védő egyre inkább távolodni látszik a torinói gárdától, miután a nyáron összetűzésbe keveredett Claudio…

Az új hivatalos mezek
Az új hivatalos mezek

A Biellese elleni barátságos mérkőzés előtt Villar Perosában bemutatták a 2007/08-as idény hivatalos mezeit. A hazai mez hagyományosan fekete-fehér csíkos, a nyaknál, az ujjaknál, legalul és a Nike logónál piros díszítéssel. Az idegenbeli mez kék lett, melyet Torinó város…

Zalayeta és Blasi hivatalosan is távozott...
Zalayeta és Blasi hivatalosan is távozott...

És tényleg megtörtént... A Napoli elnöke, Aurelio De Laurentiis elégedettségét fejezte ki, miután klubja leigazolta a Juventustól Manuele Blasit és Marcelo Zalayetát. A két játékost az elmúlt napokban komolyan kapcsolatba hozták a nápolyi alakulattal, és az átigazolás hírét…

A Napoli két új szerzeménye...
A Napoli két új szerzeménye...

Egyes pletykák szerint a Napoli két Juventus játékos - Manuele Blasi és Marcelo Zalayeta - tulajdonjogának felét is megszerezte. A nápolyi gárda az elmúlt hetekben tovább akarta erősíteni a már eddig is négy érkezővel gyarapodott keretét, hogy megfelelő erővel vághasson neki…

Cobolli Gigli: "Még nem reális cél a Scudetto"
Cobolli Gigli: "Még nem reális cél a Scudetto"

Giovanni Cobolli Gigli elmondta, hogy idén még elég kevés az esélye, hogy a Juventus nyeri a Scudettót. Olaszországban megoszlanak a vélemények azt tekintve, hogy a Bianconeri milyen erőt képvisel jelenleg. A csapat vezetői és játékosai azonban egyöntetűen azt hangoztatják, hogy a…

Gilberto Silva és a Juventus?
Gilberto Silva és a Juventus?

Gilberto Silvának a Bianconerit ajánlják - legalábbis a brazil válogatott szövetségi kapitánya, Carlos Dunga. A védekező középpályás szerepel Claudio Ranieri kívánságlistáján, és mivel nagyon megromlott a viszonya az Ágyúsokkal, elképzelhető, hogy végül Torinóban köt…

Ranieri: "A Juventus még fejlődik"
Ranieri: "A Juventus még fejlődik"

Egy héttel a bajnokság kezdete előtt Claudio Ranieri elismerte, hogy csapata még nem állt össze. A Juventus péntek este 2-0-ás vereséget szenvedett a Milan ellen a Trofeo Berlusconi keretében. "Az első fél órában nagyon jók voltunk, aztán Inzaghi gólja visszavetett minket.…

Nedved: "Jók leszünk"
Nedved: "Jók leszünk"

"Szerintem jó móka lesz a bajnokság, várom már a városi rangadót, valamint az Inter és a Milan elleni összecsapásokat. A Juve egyre jobb lesz, csak egy kis időre van még szükségünk." A Trofeo Berlusconi során ő volt az egyik legjobb játékos, 3-4 óriási…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3383) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (914) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9914) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4156) mercato (4140) nyilatkozat (7439) Olasz Kupa (326) összefoglaló (410) pletyka (4170) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása