A Juventus kitűnően kezdte a szezont, és a téli szünetet a tabella harmadik helyezettjeként kezdhette meg. Ennek ellenére szinte mindenki egybehangzóan állítja, hogy a torinóiaknak két-három elsőrangú játékos igazolására van szüksége, ha újra az olasz, és európai labdarúgás trónjára akarnak ülni.
"Most minden más lesz, mint tavaly nyáron." - mondta Ranieri, amikor az átigazolásokról kérdezték - "Olyan kivételes tehetséget akarunk találni, aki igazi minőségbeli javulást adhat a csapatnak. Ennél a döntésnél nem hibázhatunk."
A Chelsea középpályását, Frank Lampardot az utóbbi időben nagyon komolyan szóbahozták a Bianconerivel, sőt az olasz sajtó több képviselője úgy véli, a szerződés aláírása már csak formaság a felek részéről.
"Lampard egy kivételes tehetség. Ő azonban a Chelsea játékosa, és nem hiszem, hogy Roman Abramovics elengedné hozzánk. Az olasz klubok pénzügyi szempontból jelentős hátrányban vannak a spanyol és angol klubokhoz képest. Spanyolországban például első szerződés esetében 25 %-kal kevesebb adót kell fizetni. Ezzel pedig nehéz versenyezni."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.