Tiago Mendes a nyáron érkezett a Lyon együttesétől, 13 millió euró körüli összegért, de ezidáig nem tudott beilleszkedni a csapatba. A portugál játékos azért érkezett, hogy irányítsa a középpályát, ám mindössze hét alkalommal kapott éehetőséget, kezdőként pedig csak kétszer. Az utóbbi időben többször is felmerült, hogy a portugál játékos januárban elhagyja a Bianconerit, Claudio Ranieri mostani nyilatkozata pedig csak olaj a tűzre.
"Tiago azért állt be az Atalanta ellen, hogy tartsa a labdát, és ezt jól csinálta. A nyáron azért őt igazoltuk le, mert a Liverpool csak 32 millió euróért akart megválni Sissokótól. Igaz, hogy Almiron és Tiago megszerzését is én javasoltam, mást nem lehet ezért hibáztatni. Zanetti és Nocerino viszont sokkal jobb, és én annak adok esélyt, aki leginkább megérdemli, és akivel leginkább esélyünk van a győzelemre."
Ranieri nyilatkozata finoman szólva is érdekes, vajon Tiago hogyan reagál majd rá? Mindenesetre több lap úgy véli, hogy a középpályás legkésőbb nyáron elhagyja a Bianconerit. Több klub is leigazolná a játékost, legutóbb például a Paris Saint-Germain neve merült fel vele kapcsolatban.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.