A középpályás - az egykori Inter játékos - a nagy meccsről beszélt:
"Különleges mérkőzés lesz, mögöttük állunk, és fel akarunk melléjük zárkózni."
Annyi kék-fekete színekben lejátszott Juventus - Inter összecsapás után itt az idő Cristiano Zanetti számára, hogy egykori klubja ellen lépjen pályára. A játékos már másfél éve várja ezt a mérkőzést. Különleges lesz számára, de nem érzelmi okokból, vagy a két klub közötti rivalizálás miatt.
"Különleges lesz, mert ők a címvédők, és mert az első helyen állnak. Négy ponttal vagyunk lemaradva tőlük, és fel akarunk zárkózni. Bosszút szeretnék-e állni rajtuk? Nem, én akartam eligazolni onnan."
Zanetti nagyon elszántan beszél, ugyanúgy, ahogyan a középpályán játszik, vagy ahogyan az ellenfelekkel küzd. Gondolatai tökéletesen összhangban vannak a többiek érzéseivel.
"Félünk-e az Intertől? Egyáltalán nem; tiszteljük őket, de szerintem ők is minket. Olyan csapat ellen kell pályára lépnünk, akik minden poszton erősebbek nálunk. Elszántság tekintetében azonban mi vagyunk a jobbak. Nálunk mindenki a maximumot nyújtja, ezzel tudjuk kiegyenlíteni a különbségeket. Ha erőnlétileg rendben vagyunk, bárkit le tudunk győzni. Az ilyen nagy rangadókat pedig többnyire egy-egy momentum dönti el."
Az Inter és a négy pontnyi előnyük. Függetlenül az elmúlt hónapok történéseitől, ez a mérkőzés többről szól, mint a tabella állása. A Bianconeri esélyt kap, hogy felzárkózzon nagy riválisa mögé, és jelezze nekik, velük is számolni kell a bajnokságban. Azonban még nagyon a szezon elején járunk, korán lenne döntő fontosságú találkozóról beszélni.
"Még csak november van, a szezon elején járunk, nem mondhatjuk, hogy címmérkőzés lenne. Majd az idény második felében, amikor már letisztulnak a dolgok, akkor majd igen. De most még korai lenne erről beszélni."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.