A Juventus sajnos csak egy ponttal tért vissza Firenzéből. Iaquinta gólja után a Bianconeri végig uralta a mérkőzést, ám az utolsó percekben Mutu büntetőből egyenlített. Most bajnoki szünet következik a válogatott mérkőzések miatt. A következő fordulóban (két hét múlva) a Genoa látogat Torinóba.
Egy utolsó percekben megítélt tizenegyes miatt (Legrottaglie kezezett; Mutu értékesítette) a Juventus nem tudta begyűjteni mindhárom pontot. Ranieri csapata az egész mérkőzésen uralta a játékot. Az első félidőben Iaquinta szerezte meg a vezetést, a második félidőben pedig Szalihamidzsics és Trezeguet is növelhette volna az előnyt, ám mégis a Fiorentina egyenlített. A végeredmény 1-1 lett, mely az Internek kedvez leginkább.
A mérkőzésen tapintani lehetett a feszültséget, és a Belügyminisztérium döntése értelmében nem lehettek Juventus drukkerek a stadionban. Ranieri - aki 4 évet töltött el Firenzében - mindenkit meglepett, hogy nem három csatárral küldte pályára csapatát. Del Piero a kispadon kapott helyet, a 4-4-2 formáció csatárduóját Iaquinta és Trezeguet alkotta. A védelemben a torinói derbin alkalmazott négyes kapott helyet: Buffon előtt Grygera, Legrottaglie, Chiellini és Molinaro játszott, míg Zanetti eltiltása miatt a középpályát Szalihamidzsics, Nocerino, Almiron és Nedved alkotta. A vendégeknél két ex-Juventus játékos - Mutu és Balzaretti - kapott lehetőséget, Vieri pedig a kispadon ült.
Összegzés:
Gólok: Iaquinta 23', Mutu 88'
Sárga lapok: Nocerino 18', Kuzmanovics 43', Legrottaglie 82', Chiellini 93', Vieri 93'
FIORENTINA: Frey; Ujfalusi,
Gamberini, Dainelli, Balzaretti; Kuzmanovics (Vieri 46'), Donadel,
Montolivo; Semioli (Vanden Borre 67'), Pazzini (Gobbi 67'), Mutu
Fel nem használt cserék: Lupatelli, Pazienza, Pasqual, Liverani
Edző: Prandelli
JUVENTUS: Buffon; Grygera,
Legrottaglie, Chiellini, Molinaro; Szalihamidzsics, Nocerino, Almiron,
Nedved (Palladino 71'); Iaquinta (Del Piero 77'), Trezeguet
Fel nem használt cserék: Belardi, Birindelli, Zebina, Criscito, Tiago
Edző: Ranieri
Bíró: Rizzoli
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.