Iaquinta nagy pillanata

A csatár a lehető legjobban kezdte az idényt, ráadásul Donadonitól újra meghívót kapott a válogatottba az Ukrajna elleni selejtezőre. Vasárnap pedig az Udinese ellen lép pályára.

A játékosnak két hónap alatt sikerült a megújult Juventus egyik sztárjává válnia. Már az első felkészülési mérkőzéseken megbízható teljesítményt nyújtott, majd a Livorno elleni első bajnokin kétszer is betalált. A nagyszerű szezonkezdés megkoronázásaként pedig a sérült Toni helyett újra pályára léphet a válogatottban is.

Vincenzo Iaquinta

 
"Még azelőtt beszéltem Donadonival, mielőtt kihirdette a keretet, és már akkor szólt nekem. Azután problémáim adódtak, melyek miatt a Cagliari ellen sem léphettem pályára, így a válogatottban sem szerepelhettem. Szerencsére most már rendben vagyok: a Zaragoza elleni mérkőzés hasznos volt, hogy újra formába lendüljek. A gólom? Hát, a gólszerzés mindig jót tesz a hangulatnak."

Vincenzo a vártnál egy héttel hamarabb szerepelhet az olasz válogatottban. A Kijevben megrendezésre kerülő mérkőzés alapvető fontosságú, főleg a Franciaország elleni döntetlen fényében. Ki tudja? Talán Vincenzo kezdőként kap lehetőséget?

"Szombat este, a Franciaország elleni mérkőzés előtt hallottam, hogy meghívtak a keretbe. Nagyon elégedett voltam, úgy érzem, megérdemlem a meghívást. A franciáknál sokkal jobbak voltunk, megérdemeltük volna a győzelmet. Most pedig itt az Ukrajna elleni mérkőzés, ahol a helyi szurkolók nagyon lelkesen fogják támogatni saját csapatukat. Félelem nélkül kell pályára lépnünk, és megszerezni a három pontot."

Iaquinta számára ez a mérkőzés csak a kezdete egy különleges hétnek. Vasárnap, amikor a bajnokság tovább folytatódik, az Udinese látogat Torinóba, az a csapat, mely a futball elitjébe repítette.

"Furcsa érzés lesz a klub ellen játszani, ahol életem hét évét töltöttem. Ennél csak az lesz furcsább, amikor majd mi érkezünk a Friuli Stadionba vendégként"

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr174641055

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (916) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9917) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4142) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4172) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása