Claudio Ranieri nem aggódik annak ellenére, hogy csapata 2-0-ás vereséget szenvedett a vasárnapi, Newcastle elleni barátságos mérkőzésen. A Bianconeri egy hónap múlva kezdi meg az új idényt, és keményen dolgoznak, hogy formába lendüljenek az augusztus 26-i kezdés előtt. Jó úton haladnak, mutatta ezt a rengeteg helyzet is, amit sikerült kialakítaniuk a mérkőzésen.
"Nem szabad elfelejtenünk, hogy hat új játékos volt a pályán, ebből hárman a védelemben. Ebben a fázisban kell összeszoknunk, ez teljesen normális. Ezért játsszuk a nyári barátságos mérkőzéseket. Nehéz ellenfelekkel kell szembeszállnunk, hogy javuljon a kondíciónk."
Szerda este a Juventus a Hamburg ellen lép pályára, és Ranieri egy teljesen más csapatot alkalmaz majd, mint amit vasárnap látni lehetett.
"11 olyan játékos lép majd pályára, akik nem kaptak főszerepet a Newcastle ellen. A lehető legtöbb kombinációt ki szeretném próbálni, és olyan kondícióba akarok hozni mindenkit, hogy képesek legyenek 90 percet végigjátszani. Del Piero kezdőként lép majd pályára."
Ranieri biztos abban, hogy a Juventus képes lesz felvenni a versenyt a Serie A nagy klubjaival, és már nagyon várja a Trofeo Moratti mérkőzéseit a Napoli és az Inter ellen, augusztus 8-án.
"Ebben az évben nagy összecsapások lesznek az Inter, a Roma, és a Milan ellen. A Juventus újra a nagy csapatok közé tartozik majd. Az idei bajnokság nagyon harcos lesz, több olyan nagymúltú csapattal, akik kénytelenek voltak néhány évet kihagyni a legjobbak között, gondolok itt a Genoa és a Napoli együttesére." - fejezte be Ranieri.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.