Giovanni Cobolli Gigli, a Juventus elnöke nyilatkozatával újra feltüzelte az ellenségeskedést klubja és az Inter között.
"Jövőre le kell győznünk az Intert."
A két klub soha nem ápolt jó kapcsolatot, és az ellentétek még élesebbek lettek a tavaly nyári bundabotrány után. Nemcsak azért, mert a torinóiakat a másodosztályba száműzték, hanem mert legutóbbi bajnoki címüket az Internek adták, akik ezt 'Tiszta Győzelemnek' nevezték.
"Nagyon fontos számunkra, hogy a következő szezonban legyőzzük őket. Lesz rá esélyünk, hogy a nyári barátságos tornákon szembeszálljunk velünk, mielőtt a bajnokságban is találkozunk. Ők azok, akikre igazán várunk. Massimo Moratti? Nem probléma, hogy beszéljek vele, de a meccs napján erős indulatok lesznek. Az lenne a legjobb, ha távol maradnánk egymástól." - nyilatkozta az elnök a 'Tuttosport"-nak.
A bundabotrány negatív pénzügyi hatásai miatt tavaly nyáron a Bianconeri kénytelen volt eladni Zlatan Ibrahimovicsot és Patrick Vieirát legnagyobb riválisának.
"Ez idén már nem történhetne meg, egyszerűen nem hagynám. Addig nem üzletelünk az Interrel, amíg újabb Scudettót nem nyerünk."
Ez a kijelentés mindenesetre érdekes, hiszen eléggé közismert, hogy a Juventus szeretné leigazolni az Inter védőjét, Nicolas Burdissót...
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.