Gianluigi Buffon, a Juventus hálóőre szerint nem szabad kihagyni a számításokból csapatát sem a Scudettóért folytatott harcban.
Amióta a Bianconeri kiharcolta a visszajutást, mindent megtesznek azért, hogy olyan csapatot állítsanak össze, mely esélyes lehet a bajnoki aranyra is. Annak ellenére, hogy tekintélyes mennyiségű pénzösszeg áll a rendelkezésükre, és már eddig is több nagynevű játékost sikerült igazolni - illetve megtartani -, sokan úgy vélik, egy idényre még szükségük lesz, hogy a bajnoki címért harcolhassanak. Buffon azonban máshogyan vélekedik.
"Célunk a Bajnokok Ligáját érő helyek egyikének megszerzése, de azért mindenki dolgát meg fogjuk nehezíteni. A nyári latolgatások, hogy ki esélyes a Scudettóra, gyakran tévesnek bizonyulnak. Már csak egy középső védőre van szükségünk - teljesen mindegy, hogy Milito, Cannavaro, vagy akárki -, és mi is ott lehetünk a végső elszámolásnál." - jelentette ki a kapus.
A legtöbb fogadóirodánál az Inter és a Milan mögött a Juventus a hármas számú jelölt a bajnoki címre.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.