Arrigo Sacchi szerint a Juventus esélyes lehet a Scudettóra a 2007/08-as idényben. A Serie B-ben eltöltött egy év után a Bianconeri óvatosan tesz ígéreteket a szurkolóknak, de Sacchinak nincsenek ilyen aggályai.
"Az a tény, hogy nem kell hétközi, európai mérkőzéseket játszaniuk, értékes energiákat spórolhat meg Ranieri csapatának, akik így jóval több pontos gyűjthetnek az idény végére."
A Milan, a Parma és az olasz válogatott egykori mestere múlt héten élesen bírálta Fabio Capello munkáját, ám a Juventus esélyeit jónak látja.
"Minden edző, aki ilyen helyzetben van, tudja, hogy nyugodtan megszervezheti a hétközi edzéseket, anélkül, hogy mérkőzést kellene játszania a csapatnak."
A Genoa és a Napoli visszatérése is jelentősen megváltoztathatja a Serie A esélyeit.
"Olaszországban a futball sokkal inkább az érzelmekről szól. Jövőre sokkal technikásabbak lesznek a csapatok, de amíg a televíziós közvetítések jogai nem lesznek kiszélesítve, nem láthatunk majd igazi küzdelmeket."
Hosszú éveken keresztül káosz, és a kisebb csapatok panaszkodásai jellemezték a televíziós közvetítéseket, de a Lega Calcio idény nyáron megoldja ezt a problémát, és a pénzt egyenlően szétosztja a csapatok között.
Sacchi szánt néhány szót egykori csapatára, a Parmára is, akik egy végső nagy menetelésnek köszönhetően kerülték el a kiesést.
"Örülök, hogy bent maradtak, mivel ez a csapat ragyogó csillaga egy olyan városnak, mely a kultúra, a kedvesség és a civilizáció szimbóluma. Tiszta szívemből reméltem, hogy a Parma a Serie A-ban marad, egyrészt a csapat, másrészt az egész olasz futball miatt. A klub új elnöke, Tommaso Ghirardi egy igazi profi, aki szereti a sportot és elég bátor is. Ha pedig megvan a bátorságod, akkor jó nyomon jársz."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.