A Juventus cáfol Deschamps-pal kapcsolatban

A Juventus nem érti Didier Deschamps ügynökének nyilatkozatát. A francia edző pozíciója néhány hete ingott meg, annak ellenére, hogy a Serie A-s visszatérés egyre közelebb kerül.

Didier Deschamps

Az csak olaj volt a tűzre, hogy Deschamps ügynöke kedden azt nyilatkozta, hogy a Juventus nem adja meg ügyfelének a kellő tiszteletet.

"Olvastam, amit állítólag az ügynöke nyilatkozott, és el kell mondanom, nem értem az egészet." - mondta Giovanni Cobolli Gigli tegnap délután.

"A klub mindig is nagyra becsülte a munkáját, és azt szeretnénk, ha jövőre is velünk maradna. 2008-ig most is érvényes szerződése van, és biztosak vagyunk benne, hogy hamarosan a klub általános igazgatója, Jean-Claude Blanc, és ő megbeszélik ezeket a pletykákat, melyek valószínűleg nem is tőle, hanem az ügynökétől származnak."

Az elnök újra megerősítette, hogy a klub a keret megerősítését tervezi, és reméli, hogy a csapat a Serie A-ban is harcképes lesz.

"Közel állunk a feljutáshoz. Nagyon nehéz idény volt, rengeteg akadállyal, de mégis mi voltunk a hősei. Meg tudjuk-e nyerni a Scudettót? Nem tudom, mit mondjak. Ha azt mondom: nem, akkor az lesz, hogy nem vagyunk elég ambíciózusak. Ha azonban azt válaszolom: igen, akkor pedig azt mondják majd, őrültek vagyunk. Éppen ezért csak annyit mondok, a Juventus harcképes lesz, a végsőkig harcolni fog, és fontos eredményeket szeretne elérni."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr574640611

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (915) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9916) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4141) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4171) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása