Gilberto Silva elmondta, hogy nyáron szívesen a Juventushoz igazolna. A brazil játékost nemrég hírbe hozták a Bianconerivel, ahol a középpálya meghatározó alakja lehetne.
"Szeretem a Juventust. Ők egy igazi nagy csapat, akik győzelemre születtek. Nekik a legjobbak között van a helyük. Továbbá ott játszott Emerson, és Olaszországban rengeteg brazil játékos szerepel."
A 30 éves játékos azonban azt is elmondta, hogy a jövője jelenlegi klubja kezében van, Arsene Wenger pedig nemrég tagadta, hogy Gilberto Silva bárhova is eligazolna.
"Az Arsenal játékosa vagyok, 2009-ig szerződtem velük. A végső szót jelenlegi klubom fogja kimondani." - tette hozzá a brazil középpályás.
Az új FIFA szabályok értelmében Gilberto Silvát 1.7 millió fontért lehetne kivásárolni szerződéséből a nyár folyamán. A játékos ügynöke szerint azonban a brazil középpályás már elkötelezte magát az Arsenal mellett, de azért nem zárta ki, hogy a játékos végül Olaszországban köt ki.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.