A Juventus kapusa azt mondja, a Világbajnokság megnyerése kárpótolja az Aranylabda elvesztése miatt. Gianluigi Buffon is bekerült a tekintélyes díj 50 jelöltje közé, ahol több olasz válogatott társa is szerepelt. A korai hírek arról szóltak, hogy Lev Yashin 1963-as elsősége óta ő lesz az első kapus, akit megkapja a díjat. Végül válogatott társa, Fabio Cannavaro került ki győztesen, aki hétfő este veheti át a díjat Párizsban.
"Nem olyan nagy probléma." - mondta Buffon a Sky Italianak. - "Ha valaha is megnyerném ezt a díjat, az azért lenne, mert az egész csapat jól teljesít. Beismerem, azt hittem, hogy én nyerek, mert számos újság biztosra vette a győzelmemet. Azután mikor már nem jöttek a hírek, megértettem, hogy nem én nyertem, de ettől nem változik meg az életem. Már a VB-győzelem is egy álom megvalósulását jelentette, most már másoknak is hagynom kell valamit."
Buffon megtagad bárminemű választ azzal kapcsolatban, hogy marad-e nyár után jelenlegi klubjánál, a Juventusnál.
"A lesorolás utáni első periódus nem volt könnyű, úgy tűnt, mindenki minket akar megbüntetni. Ez mára megváltozott, és én új lelkesedést találtam a másodosztályban, de nem akarok a jövővel foglalkozni. Sokáig szeretnék itt maradni, de ehhez igazán ütőképes csapatra van szükségem, és attól is függ, kik maradnak Torinóban a mostani keretből. Ez igazán befolyásolná a maradásomat, de soha nem lehet tudni, mi fog történni." - foglalta össze Buffon, akit kapcsolatba hoztak a Chelsea, a Manchester United, az Inter és a Milan csapatával is.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.