A Real Madrid elleni keret

bajnokok_ligaja_logo.jpgA Juventus szinte lehetetlennek tűnő feladat előtt áll, hiszen a torinói első mérkőzés megalázó vereségét követően, a Bernabéuban kellene ledolgoznia hátrányát, s ehhez legalább három gólt kell szereznie a házigazda Real Madrid ellen.

A zebramezesek továbbjutásához csodára volna szükség, azonban az AS Roma tegnap este bebizonyította, hogy nem lehetnek kifogások, veszítenivaló és teher nélkül, az utolsó pillanatig kell küzdeni, s ilyenkor néha világrengető csodák következhetnek be. 

A Juventus keretéből továbbra is hiányzik majd a sérüléssel bajlódó Andrea Barzagli és Federico Bernardeschi, míg az első mérkőzésen a kiállítás sorsára jutó Paulo Dybala és a sárga lapos eltiltását töltő Rodrigo Bentancur sem áll majd Massimiliano Allegri rendelkezésére.

A Juventus legutóbb a Bajnokok Ligája 2014-15-ös kiírásának elődöntőjében, a torinói első mérkőzés 2:1-es győzelmével a zsebében vendégszerepelt a Bernabéuban. A Real Madrid akkor ugyan Cristiano Ronaldo büntetője révén gyorsan ledolgozta hátrányát, a második félidőben Álvaro Morata bevette egykori csapata kapuját, s így a zebramezesek továbbléphettek a berlini fináléba.

A mérkőzés játékvezetője az angol Michael Oliver lesz.

A Juventus 19 fős kerete a következő:

Kapusok: Buffon, Pinsoglio, Szczęsny

Védők: De Sciglio, Chiellini, Benatia, Alex Sandro, Rugani, Lichtsteiner

Középpályások: Pjanić, Khedira, Marchisio, Matuidi, Asamoah, Sturaro

Támadók: Cuadrado, Higuaín, Douglas Costa, Mandžukić

A 20:45-kor kezdődő mérkőzést az M4 Sport élőben közvetíti.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr3613825402

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Patricco 2018.04.11. 18:15:36

Oriasi csoda lenne de nagyon keves az esely a tovabbjutasra..de ha sikerulne akkor mienk lenne vegre a BL serlege!

Lisandro 2018.04.11. 18:22:17

Megcsináljuk!!!!
Forza Juve!!!

JuventusFanatikus 2018.04.11. 18:29:42

Ma minden apait - anyait bele kell adni. Egytől- egyig példát vehet az összes játékos a rómaiktól. Soha nem szabad feladni! Mindenkitől elvárom, hogy minden tőle telhetőt letegyen az asztalra és, hogy úgy játszanak mint amit ezek a gyönyörű színek érdemelnek! Tisztes helytállás... ezt várom a fiúktól. Lepjük meg a madridiakat!
FORZA JUVE!!!!

KINGovHELL 2018.04.11. 18:41:51

2 hétig nem iszok, ha továbbjutunk.

Mahiro 2018.04.11. 18:45:27

@KINGovHELL: Én két hétig iszok, ha tovább megyünk :D

TYUKI 2018.04.11. 18:45:43

@Lisandro: Meg lehet csinálni! Bízok a fiúkba!

KINGovHELL 2018.04.11. 18:49:14

@Mahiro: Az győzelem nélkül is megy, ebben így van kihívás. Viszont jó ötlet az is. :D

Mahiro 2018.04.11. 19:15:25

@KINGovHELL: Jogos, ha nyerünk úgy is kötelező az ivás :D :D, csak jussunk tovább. Bár igazából már akkor is elégedett leszek, ha azt látom, hogy a srácok vért izzadnak a 90 perc alatt és emelt fővel távozhatunk. FORZA JUVE!

Juventino86 2018.04.11. 19:24:17

Én csak annyit várok el, hogy küzdjenek a fiúk szívvel-lélekkel!!!!!! Mint tegnap a Róma. Még akkor is, ha ez most valóban lehetetlen küldetésnek tűnik. Ha ez megvan, akkor én már elégedett leszek. Ha továbbjutunk, akkor pedig bérletet váltok a detoxikálóba. :D

2018.04.11. 19:30:09

Induljunk ki abból hogy a védelem sebezhető Ramos nélkül és hogy hasonló szenvedélyt és akarást látunk majd mint tegnap a Roma esetében. Ha nem feltartott kézzel jövünk ki, akkor lehetnek izgalmas szakaszai a meccsnek.

Tényleg csoda lenne, de adjunk egy esélyt

2018.04.11. 19:40:27

Juventus XI: Buffon; De Sciglio, Benatia, Chiellini, Alex Sandro; Khedira, Pjanic, Matuidi; D. Costa, Higuain, Mandzukic

Apuleius 2018.04.11. 19:46:08

Juventus XI: Buffon; De Sciglio, Benatia, Chiellini, Alex Sandro; Khedira, Pjanic, Matuidi; D. Costa, Higuain, Mandzukic

Subs: Szczesny, Lichtsteiner, Rugani, Asamoah, Marchisio, Sturaro, Cuadrado

Leram7 2018.04.11. 19:51:43

Jó a kezdő talán Cuad - Mandzu lehetne másképp, a tegnapi roma siker óta van bennem még egy 10-20% esélyremény. Hajrá!

2018.04.11. 19:55:46

A védelem Ramosszal is sebezhető lett volna,ha nem azt a lagymatag szart játszuk,amit az egész szezonban. A focihoz sebesség kell és dinamika,ha ez párosul egy ellentmondást nem tűrő kőkemény védekezéssel,na az a kombó viszi a prímet. Ezt megmutattuk tavaly a Barca ellen,megmutatta a Real ellenünk tavaly és idén is és a Roma is megmutatta tegnap. Szart se ér az ellenfél sebezhető védelme,ha egyszer nem tudjuk nyomás alá helyezni őket,plusz a te elméleted kizárja annak a lehetőségét,hogy a mi védelmünk hibázzon,ami azért elég vicces feltételezés a szezonunkat elnézve.

2018.04.11. 19:56:54

@fzoli990: Az előző hsz-emet a tiédre reagáltam,csak lemaradt a megjelölés!

The king of alibis 2018.04.11. 19:58:27

Mit akar Mandzukiccsal Max?

m.martin91 2018.04.11. 20:00:51

Vicces lenne, ha jobbak lennénk Dybala nélkül, mint Dybalával. Kíváncsi leszek a mutatott játékra.

Sztovicska 2018.04.11. 20:02:44

@The king of alibis: én is ezt léptem volna. Cuad tud új lendületet adni a csapatnak csereként. Ha cuad és costa kezd mandzukic nem igen tudott volna pluszt hozzá tenni ha pl vezetünk neadjisten két góllal.

Bbenj 2018.04.11. 20:03:40

Sajnos èn kevès esèlyt làtok arra,hogy tovàbbjutàs legyen,de a tegnapi Roma meccs utàn hàtha,a remèny hal meg utoljàra.Èn màr azzal is elègedett lennèk ha egy jó meccset jàtszanànak,küzdenènek vègig.Adjanak bele mindent aztàn lesz ami lesz!Forza Juve!

Ui: azèrt titkon remèlek egy Khedira mesterhàrmast :D

Patricco 2018.04.11. 20:07:13

@The king of alibis: hogy mit? Egy olyan ollot mint Cardiffban!

Edy77 2018.04.11. 20:18:34

Ds-Lichti, és Khedira-Marci cserével korekt lenne. Bár talán Lichti és Cuad tud sebességet behozni a padról.

James Zabiela 2018.04.11. 20:27:30

Sajnos a tovàbbjutàs Torinoban elment,el kell engedni,egy tisztes helytàllàs kell, hogy emelt fővel tudjunk búcsúzni!Ez a realitás sajnos! Kívánom hogy càfoljanak ràm!

Juventino86 2018.04.11. 20:30:55

Szerintem egyértelmű Allegri célja. Ramos ugye nincs. Ebből adódóan főleg a levegőben meggyengült a Real amúgy sem túl acélos védelme. Szerintem mindkét oldalról megpróbáljuk majd belőni a labdákat, és ehhez kell Mandzukic. Elég sablonos lesz a támadójátékunk, de nem baj, mást nem nagyon tudunk kihozni Dybala hiányában. Costa az, aki húzhat váratlant, illetve Pjanicnak a labdái nagyon kellenek. Szerintem a továbbjutás már elment, de ha csinálunk egy jó meccset és hajtunk, akkor azért valamivel kevésbé leszek szomorú. Forza Juve!!!!!

pott70 2018.04.11. 20:31:45

A legtöbb egy tisztes helytállás,amit mára el tudok képzelni,de szurkolni azért kell!
Hajrá Juventus!!!!!!!

Magyar Közöny 2018.04.11. 20:38:52

Az első idei Bl meccsünk,ami előtt nem izgulok.
Sajnos szerintem a realitás legjobb esetben max döntetlen. De benne van egy madridi gála is.
Desijjó, Benatia, Khedira pár éve még a padra is kevesek lettek volna, Sandro, Matuidi teljesen formán kívül.
Cserepadot is hagyjuk inkább.

Alexdp 2018.04.11. 20:40:48

Mindennek az alapja a matek.
Real = Barca
Juve >= Roma
Tehát mi vagyunk az egyértelmű esélyesek

tdnero 2018.04.11. 20:45:40

Sziasztok. Jó ez a kezdő. ha az első 20-25 percben rúgunk gólt akkor bármi lehet!

danimester1 2018.04.11. 20:46:50

FORZA JUVE!!!!!MINT A ROMA !!!!

tdnero 2018.04.11. 20:46:52

OTTTVAAAN BAZDMEG XDXD

Bbenj 2018.04.11. 20:47:15

Ott van b+!!!gyerünk,tovàbb!!!

Rikoo 2018.04.11. 20:47:28

Gooooooool
Khedira+Mandzu.:DD

Juventino86 2018.04.11. 20:47:38

Igeeeeeeeeeeeeen, ez mondtam, ez lehet az egyetlen esélyünk

tdnero 2018.04.11. 20:48:05

TESSÉK MAX EZTAKARTA MANDZUKICCAL!!!

Apuleius 2018.04.11. 20:49:18

Gyerünk a qrvaéletbe!!!!!!!

2018.04.11. 20:49:57

Bazz... :DD ne éljük bele magunkat semmibe, de nemrossz kezdés.

Csak focizzunk tovább könyörgöm nincs vesztenivalónk

Rikoo 2018.04.11. 20:50:10

Hát De Sciglio nem Florenzi.:D

tdnero 2018.04.11. 20:52:32

EZ a reál védelem ma vicc lesz :DD

Rikoo 2018.04.11. 20:53:32

Higu b+, mi a f@sz van már?
Most kéne bizonyítani Gonzalo. Presztizs..

Gyori_Juventino 2018.04.11. 20:53:48

@The king of alibis: Gólt akar lönni, ami megtörtént okoska

The king of alibis 2018.04.11. 20:54:26

Gyerünk fiúk, meg lehet csinálni

Shankin 2018.04.11. 20:54:45

Higany na :( Sandro is kocogott a kitett labda után.

mrdel 2018.04.11. 20:55:15

Forza Juve! Kell a msáodik. Costa Rica!

Magyar Közöny 2018.04.11. 20:55:44

Hát igen, egy 100 milkós játékosnak egy ilyen meccsen ilyet be kell rúgni

Magyar Közöny 2018.04.11. 20:56:55

Sandro bántó,amit művel..
Másik: miért nem lehetett egy hete így játszani?

babo0410 2018.04.11. 20:57:18

És az milyen, hogy 60% ide a labdabírtoklás? Csak maradjon is így. Remélem még a az 1. félidőben lövünk minimum még egy gól. Akkor tovább lehet menni.

Shankin 2018.04.11. 21:00:58

basszus mennyi helyzet

patrik1112 2018.04.11. 21:02:16

Nekem nem tunt serultnek

Rikoo 2018.04.11. 21:02:28

De Scigliot gyors lekapta.:D

Sztovicska 2018.04.11. 21:02:40

Nem vagyok biztos benne hogy megsérült

danimester1 2018.04.11. 21:02:50

Míért jött le DS!?Szerintem nem sérült le mert ő sem értette.

MVPP 2018.04.11. 21:02:53

Szerintem nem feltétlenül sérülés miatt történt a csere..

Shankin 2018.04.11. 21:03:25

Ez nem semmi Maxtól. De tetszik, hogy behozta a svájcit, előre jobb, mint DS.

m.martin91 2018.04.11. 21:03:40

Ezt a hulladék szar semmirekellő De Scigliót haza se kéne hozni Torinóba. Egy szégyen ez az ember.

epaska 2018.04.11. 21:04:14

@Rikoo: A mester is kezd ráérezni. Egy ilyen meccsen a svájci harcos többet ér 3 DS-nél is!

Rikoo 2018.04.11. 21:05:06

Benatia és Matuidi helyett is jöhet valaki.
Chiello eddig nem annyira rossz.

Apuleius 2018.04.11. 21:06:03

Azt eddig is tudtuk, hogy De Sciglio egy kalap szar, ezért kár volt eltapsolni egy cserét.

epaska 2018.04.11. 21:07:04

@Apuleius: Most mondd már meg! Mi a fasznak nevezte akkor a kezdőbe?

Dybala2379 2018.04.11. 21:08:37

Tudom nem vagyok edző és eddig ül a taktika, de milyen jó lenne Cuadrado, hogy két gyors szélsőnk legyen.

venember83 2018.04.11. 21:09:12

De Sciglio hogyan tudta 16 perc alatt annyira felhúzni Maxit, hogy lekapja? :D

Magyar Közöny 2018.04.11. 21:09:16

Ha Higu higgadtabb játékos, már 2.
Persze ilyen játékkal ki lehet esni, de a múltkori óriási blama volt

danimester1 2018.04.11. 21:09:27

Mi a bánatosért nem így játszottunk egy hete??

Magyar Közöny 2018.04.11. 21:09:51

@venember83: mondjuk Sandrót ise lehetne kapni, egy jó megmozdulása sincs

Magyar Közöny 2018.04.11. 21:10:37

@danimester1: egész szezonban nem játszottak így

BigP86 2018.04.11. 21:12:04

Nagyon jol jatszunk, van SPIRITO JUVE!!!! Sandrot legszivesebben tarkon baxnam, verlazito amit csinal!!

Apuleius 2018.04.11. 21:12:21

@epaska: Elképzelni nem tudom...

babo0410 2018.04.11. 21:12:36

@m.martin91: Pontosabban a te kommented az. Lehet előre játékban nem olyan jó DS, de védekezésben ezerszer biztosabb, mint Lichti!

.Bulldeo 2018.04.11. 21:12:48

Sandro rettenetes eddig.

Magyar Közöny 2018.04.11. 21:13:59

Sandrót nem értem, hogy eshet vissza valakinek a teljesítménye kb a tizedére, kb Peluso szintjén játszik

2018.04.11. 21:14:06

Ma is lesz kiállítás ugy erzem

Rikoo 2018.04.11. 21:14:34

@babo0410: Akkor miért cserélte le Allegri 15 perc után?

mrdel 2018.04.11. 21:16:20

Rinyáldóhoz hozzá sem értek, már ment a hiszti. Tahó nem fogott Lichtivel kezet.

.Bulldeo 2018.04.11. 21:16:54

@Magyar Közöny: Zsoldos brazil. Douglas is csak ideig-óráig ilyen lelkes. El kell ezeket kerülni.

mrdel 2018.04.11. 21:17:09

Kooos fejbe rúgtad Khedirát te köcög

2018.04.11. 21:17:18

Chiellotol megint egy szivbajos megoldás

giorgio007 2018.04.11. 21:17:30

B#zmeg... agyf#sz kapok ettől a Chiellinitől. Képtelen emberhez passzolni.

patrik1112 2018.04.11. 21:17:47

Kezd sok lenni Chiellinitol az eladott labda..mindig baj van belole

mrdel 2018.04.11. 21:18:15

több párhayrcot kellene nyerni és jobban pörögni-

James Zabiela 2018.04.11. 21:18:24

Kezdünk kissé elfogyni!

2018.04.11. 21:20:15

Váltott a Real. Tiszta BL döntő második félidő.

Forza Juve *o* 2018.04.11. 21:20:15

valaki linket tud dobni?

Zed1983 2018.04.11. 21:20:39

10 percig bírtunk futni, azóta csiga lassú a tempó a Realhoz képest :)

mrdel 2018.04.11. 21:21:10

Rinyáldó színész tagozat- hisztike

patrik1112 2018.04.11. 21:21:15

Vicc hogy mennyire eszi Cr rinyalasat ez a vak angol..

patrik1112 2018.04.11. 21:22:15

MARIOOOOOOO GYERUNK BAZDMEG

mrdel 2018.04.11. 21:22:19

2-0 Jéááájjjjjjjjj

Gyori_Juventino 2018.04.11. 21:22:32

Büdös tajparaszt Horvát :D :D :D :D :D

tdnero 2018.04.11. 21:22:50

Szar ez a Mandzukic nem ? XDXDXDXD

The king of alibis 2018.04.11. 21:22:55

Lichti gólpassz
Allegri döntései nagyon ülnek

Bbenj 2018.04.11. 21:23:08

Mandzuuu!!!Lichtit màr megèrte behozni!

Rikoo 2018.04.11. 21:23:13

Carvajal mekkora flop idén. Rákellene játszani arra, hogy kiállítsák.

m.martin91 2018.04.11. 21:23:32

A másfél méteres indián bohócra mindig lehet számítani.

a Zamboni nem egy tészta 2018.04.11. 21:23:38

besírok, egész életében nem volt 10 beadása

venember83 2018.04.11. 21:23:42

Mekkora jövendőmondó ez a Maxi gyerek, tudta, hogy De Sciglio nem képes ilyen beadással szolgálni, ezért felküldte Lichtit. :D

Bbenj 2018.04.11. 21:24:17

@Rikoo: nehogy Lichit àllitsàk ki...

James Zabiela 2018.04.11. 21:24:25

Félídőt bírjuk ki kapott gól nélkül

Apuleius 2018.04.11. 21:25:10

Gyerüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüünk!!!!!!!

m.martin91 2018.04.11. 21:25:13

Attól tartok lesz kiállítás ma is. A svájci esélyes.

danimester1 2018.04.11. 21:25:36

MINDENKI MONNYON LEE!!!!ALLEGRI TAKARODJ!!!!YES YES JUVEEEE!!!!!

mrdel 2018.04.11. 21:26:25

Roncinak már kijárna a sárag- színészekdésért

babo0410 2018.04.11. 21:26:32

Már 2 ide! Csak így tovább! Ha a Roma továbbment, akkor mi is menjünk! Legyen már két olasz csapat a 4 között!
Azt mondtam a továbbjutáshoz legalább 2 gól kéne az első felesben, az eddig megvan. Szép lenne még kettő a 2-ban.

Gyori_Juventino 2018.04.11. 21:27:12

@m.martin91: Nem ám az van kiemelve, hogy milyen jó beadás volt és fejes. Nem az , hogy a Real kapusa milyen balfék.
Imádom , mikor elöjön a magyaros negatív depressziós hozzállás. :D :D :D

Rikoo 2018.04.11. 21:28:54

Matuidi egész jól összekapta magát, jól játszik!

The king of alibis 2018.04.11. 21:29:27

Mikor ad sárgát Hisztiánónak?

Bbenj 2018.04.11. 21:29:58

@The king of alibis: lassan egy Oscar díj is jàrna neki.

Juvetto 2018.04.11. 21:31:07

Mekkora egy szardarab ez a fake Ronaldo!!!!! Mondjuk mit vár az ember egy olyantól, akinek nárcisz volt a jele az oviban...

Alex Sandro pedig egy szemét ember.

FORZA!

Apuleius 2018.04.11. 21:32:34

@Forza Juve *o*: Nincs mit. Jó szurkolást! Forza Juve!

Rikoo 2018.04.11. 21:33:24

Az első meccsen a Real Madridnak volt szerencséje, ezen eddig a Juventusnak.

Shankin 2018.04.11. 21:34:01

Pofozza már fel valaki Sandrot, hogy baszná meg, hogy szarik bele a meccsbe.

Juventino86 2018.04.11. 21:34:30

Hatalmas. Ahogy írtam is még a meccs előtt, Allegri ráérzett az egyetlen esélyre. Ramos hiányában a spanyol védelem botrányos. Szerencsénk is volt, de ez eddig nagyon szép. Akármi lesz a vége, büszke vagyok a csapatra. Így kell hajtani!!! Kár az első meccsért. :(
Dybala nélkül sokkal több sebesség van a csapatban, Costa pedig ismét nagyon jól keverget.

Magyar Közöny 2018.04.11. 21:34:39

Alex Sandrót tavaly 80 misiért sem adtam volna el,idén egy zsák szotyiért is.
Na,most kell még több vért inni (még ha tudom is, hogy a realitás még mindig madridi továbbjutás)

JuventusFanatikus 2018.04.11. 21:35:03

Íhx tovább srácok! Tovább kell mennünk ! FORZAAAAAAAA JUUUUUUUUUVEEEE!!!

m.martin91 2018.04.11. 21:35:05

Ha valahogy el tudnánk menni 0-3-ra, az azért lenne érdekes, mert ha utána kapnánk egy gólt, akkor még mindig csak egyre volna a továbbjutás. Kíváncsi leszek, a második félidő olyan lesz-e mint a cardiffi.

juve28adam 2018.04.11. 21:35:35

Remélem egy másik Alex Sandro jön ki a 2. félidőre.

KINGovHELL 2018.04.11. 21:35:41

@Rikoo: Nem azért nyertek, mert a világ legjobb csapata, a világ legjobb játékosával?

danimester1 2018.04.11. 21:35:50

FORZA JUVEEEE!!Még egy félidő amit 2:1-re nyerünk!!!Meg csináljuk meg akarjuk csinálni és megfogjuk csinálni van SPIRITO ÉS MEGCSINÁLJUK!!!!FINO ALE FINE!!!!!

m.martin91 2018.04.11. 21:36:29

@Juventino86: Douglas Costa az egyetlen modern játékosunk. Hihetetlen mekkora fejlődésen ment keresztül.

.Bulldeo 2018.04.11. 21:36:47

Szívünk van, csak sajnos láthatóan fáradunk.
Szerencsére Cuadra majd padról tud hozni egy kis plusz erőt.
Forza Juve!

2018.04.11. 21:38:18

Sandro szarjon a Beneventora de legalább egy ilyen meccsen motiválja már valami

epaska 2018.04.11. 21:38:33

Az a helyzet, hogy Dybalának komoly szinten nincs helye a csapatban 4-3-3-ban. El kell adni vagy a 4-2-3-1-et kell felturbózni.

Bbenj 2018.04.11. 21:38:49

Ha Allegri lecserèlte DS-t elèg hamar,akkor a fèlidőben nyugodtan lehetne egy Sandro-Asa csere.bosszantó Sandro,tènyleg olyan mint aki szarik az egèszre.

KINGovHELL 2018.04.11. 21:39:04

@Rikoo: Nem, továbbra sem. Ráadásul a meccs sem ezt mutatja.

Joker61 2018.04.11. 21:39:04

ezért sem szabad a Pulit behozni, jelenleg nem képes arra mint Costa
viszont ha ennyire nem is, de egy sandro nagy hiánycikk, még egy jó formában lévő asa is képes lenne bontogatni, de mindkettő hulladék, szóval ez van

ne jöjjön be a puli!

Rikoo 2018.04.11. 21:39:36

Amúgy Cuadradoval lehetne valami váratlant húzni.
Nem jobbra behozni, hanem Higuaín mellé vagy akár helyett is.
Vagy balra és Higany mellé menne Mandzu.

Magyar Közöny 2018.04.11. 21:39:50

2. félidőre jöhet a másik ,,Conte-szélső'' Asa Sandro helyére.

.Bulldeo 2018.04.11. 21:40:36

@epaska:a 3 középpályás hiánya volt a baj az odavágón. Higu helyet Dybalával most is sokkal jobban játszanánk.

Rikoo 2018.04.11. 21:41:09

@KINGovHELL: Akkor miért ők nyerik mindig a BL-t és Ronaldo a gólkirályi címeket, rekordokat dönt és aranylabdákat kap?

KINGovHELL 2018.04.11. 21:43:39

@Rikoo: Mit jelent az, hogy mindig? Messsinek is annyi labdája van, mint Ronaldonak. Csak ő nem hagy ki egy fél szezont, hogy a másikfelére legyen formában.

Gyori_Juventino 2018.04.11. 21:44:26

Asa-Cuad kettőst kell behozni , majd ezzel fenntartani a dinamikus futójátékot.

peti78 2018.04.11. 21:45:01

@Rikoo: cuadrado a 90 csillios semmi helyere es tovabbmegyunk

Apuleius 2018.04.11. 21:46:46

@peti78: Várjuk ki a végét, mi lesz, ha a 90 csilliós semmi lő majd minket az elődöntőbe?

Szili072 2018.04.11. 21:47:06

Bármi lesz a végeredmény bebizonyítottuk , hogy számolni kell velünk Európában is. Évek óta a legjobb nyolc között vagyunk. Ha nem kapunk gólt a harmadik percben és nem ollóz CR kiütjük a reált. Allegri egyértelműen top edző remélem sokáig marad.(akkor is tartom ezt ha kikaptunk 3-2 te)

Juventino86 2018.04.11. 21:47:08

@m.martin91: Így van. Costa nagyon kell a csapatba. A mai futball nagyrészt a gyors szélsőkről szól. Dybala nélkül van sebesség a csapatban. Dybala és Sandro mehetnek el rekordösszegért cserébe.

Rikoo 2018.04.11. 21:47:24

@KINGovHELL: Az elmúlt 4 év 3 BL győzelem.
Összesítésben 12.
Ronaldo mikor hagyott ki fél szezont?

peti78 2018.04.11. 21:47:44

@Apuleius: a profeta szoljon belolled kulonben direkt ezert ekezem

Rikoo 2018.04.11. 21:47:55

Zidane lehozta Casemirot.

Juvetto 2018.04.11. 21:48:10

@Rikoo: Mandzut most tilos elvinni Carvajal mellől!

FINO ALLA FINE!!!

2018.04.11. 21:48:15

Ez a kettős csere nemtetszik. Bale maradhatott volna

KINGovHELL 2018.04.11. 21:50:43

@Rikoo: Az elmúlt 4 év valóban lefedi a mindiget? Ennek a szezonnak az első felét végig alibizte, amikor játszott. Több luftot rugott mint gólt.

Juvetto 2018.04.11. 21:50:53

@Apuleius: Node, it's been a hard day's night?! :)

giorgio007 2018.04.11. 21:50:58

Chiellini passzolt már ma emberhez?

Gyori_Juventino 2018.04.11. 21:51:00

A két behozott spanyol nem a védekezésről híres :D :D :D
Amint lehet előre Cuadot be kell hozni :D

Edy77 2018.04.11. 21:52:32

basszus csak nekem tűnik fel, hogy Khedira oda teszi magát?

2018.04.11. 21:52:37

Costa húzni akart egy Beneventosat

Juvetto 2018.04.11. 21:53:09

Mintha egy kovács műhely költözött volna a testembe, úgy kalapál a pici szívem!!!

Rikoo 2018.04.11. 21:55:00

@KINGovHELL: Az elmúlt 4 év a közelmúlt.
38 gólja van eddig a szezonban.
A válogatottban 9 meccsen 15 gólt lőtt a selejtezőkön és a barátságos meccseken még kettőt.
Ezeken a számokon nincs mit magyarázni..

KINGovHELL 2018.04.11. 21:56:24

@Rikoo: Rendben, ahogy gondolod.

Rikoo 2018.04.11. 21:56:47

@KINGovHELL: De beszéljünk inkább a meccsről, ne egyértelmű dolgokról.

Edy77 2018.04.11. 21:59:59

De sok ez a 3 gól basszus. Legalább Marcelo kihagyta volna Torinóban..... ÁÁÁÁhhhhhh de ideges vagyok!!!!!!!!!!!

The king of alibis 2018.04.11. 22:03:57

Muahahahahahahhahahahahbaba

Apuleius 2018.04.11. 22:04:02

Aztakurvaaaaaaaaaaaaaaaaaaa!!!!

Rikoo 2018.04.11. 22:04:07

Goooooooool b+ goooooooooooool

Bbenj 2018.04.11. 22:04:11

Bazz el se hiszem!!!köszi Navas!!!

Rivendell 2018.04.11. 22:04:18

Bazdmeg...csak ne bekkeljunk

patrik1112 2018.04.11. 22:04:21

Hat ez hihetetlen. Gyerunk gyerekek!!!

danimester1 2018.04.11. 22:04:23

Higu ha nem ideges akkor már 4 is lehetne!!!!KÖZBE OTT VAN A 333333

m.martin91 2018.04.11. 22:04:34

Indián cigánygyerek!!!!:DDDDDDDDDDDD

tdnero 2018.04.11. 22:04:45

<3 IMÁDOM A CSAPATOT !!!!!!!!!!!

James Zabiela 2018.04.11. 22:05:05

Nem hiszem el amit làtok!gyerünk gyerünk

Juvetto 2018.04.11. 22:05:24

"Üzenetedben olyan kifejezést vagy linket használtál, ami tiltott. Fogalmazd át és küldd el újra!"

Rendben: SPERMICID!!!

babo0410 2018.04.11. 22:05:35

Ott a hosszabbítás!!!!! Na még egyet és továbbmentünk. És akkor az olasz foci megmutatta, hogy ne írjuk le! :D

Rivendell 2018.04.11. 22:05:45

Meg egy kell és megcsinálhatjuk....meg van 3 csere...kell majd a frissítés

juve28adam 2018.04.11. 22:05:57

Akármekkora sz*rt hozunk össze ,egy olasz csapatot sose szabad temetni!!

Watakuki 2018.04.11. 22:06:01

Nem akarok felébredni ebből az álomból... nem akarok!!!

Leram7 2018.04.11. 22:06:08

Kell a 4. gól!

Jó lenne még, ha a Sevilla is nyerne münchenben és akkor mi lennénk az esélyesek a BL-ben? Na de ez még picit gyors...

Jussunk valahogyan tovább!

Nathas 2018.04.11. 22:06:36

Csak ne álljunk be teljesen, mert akkor baj lesz!

Apuleius 2018.04.11. 22:07:55

Kell még egyet lőni, s akkor onnan szinte megvan a továbbjutás!

MdewC 2018.04.11. 22:08:17

Összeszartam magam.

MdewC 2018.04.11. 22:08:17

Összeszartam magam.

2018.04.11. 22:09:26

Egy Real gól lelektanilag is atalakitana a meccset, mindenkepp kell egy 4. Gólt lőnünk

tdnero 2018.04.11. 22:09:52

@Nathas: Szerintem is most szét lehetne őket futni!

Gyori_Juventino 2018.04.11. 22:10:23

Pjanic-Mandzsu kettősön nagyon látszk a fáradtság és cserélni kéne már!!!!!

Rivendell 2018.04.11. 22:11:06

@Rivendell: 11 nem lehet,azt mindig bukjuk

Gyori_Juventino 2018.04.11. 22:11:40

Lassan nem lesz olyan játékosunk , ki nem kapott sárgát...

BigP86 2018.04.11. 22:11:41

Sandro te fasssz!!!

Sztovicska 2018.04.11. 22:11:42

Csúnya dolgot mondok de nagyon nem hiányzik dybala innen

Rikoo 2018.04.11. 22:13:39

Allegri nem mer senkit becserélni a padról.

Csakylee82 2018.04.11. 22:14:04

Mester, cserélj már!

Bbenj 2018.04.11. 22:14:39

Komolyan rosszul vagyok,nem birom èn ezt :D

Csakylee82 2018.04.11. 22:14:47

@BigP86: Hozzá sem ért ahhoz a faxhoz!

Joker61 2018.04.11. 22:15:25

gondoltam hogy visszaveszünk kicsit, de akkor kellett volna őket kivételesen megnyomni

venember83 2018.04.11. 22:16:00

@Rikoo: most küldje vissza De Scigliót, hogy stabilizálja a védekezést? :D

lordjamal 2018.04.11. 22:16:04

Kezdunk kifingani, lassutani a jatekot es huzzuk az idot. Nem kene... annyira gyonyoru ez eddig!!!

4D 2018.04.11. 22:16:34

Van még aki nem kapott sárgát?

Gyori_Juventino 2018.04.11. 22:16:47

@Bbenj: Alkohol....bartátom...alkohol.. :D :D :D

Apuleius 2018.04.11. 22:17:47

Szinte nézni sem merem a meccset... Csak iszom a söröket.

BigP86 2018.04.11. 22:17:50

Ne álljunk be könyörgöm!!! Kell még egy gól!!! TÁMADNI KELL MERT SEBEZHETŐEK!!! ALLEGRI PLEASEEEE NE JATSZUK A BEFOSI JATÉKOT!!!

MdewC 2018.04.11. 22:18:11

@Juvetto: egyszer szolidarítottam a kislányommal, bevallom férfiasan. xD

0-3 óta izgulok, mintha vb döntőt néznék.

lordjamal 2018.04.11. 22:18:16

Dybalanak melto buntetes, hogy egy ilyen meccsen nem lehet a palyan. De azert nem bannam, ha most be lehetne kuldeni a kispadrol.

danimester1 2018.04.11. 22:18:42

CSERE CSERE MAXI CSERÉLJ!!!!

babo0410 2018.04.11. 22:19:00

Egyébként ugyanaz van most, mint volt Torinóban. Most a Realt fogta meg a gyorsan bekapott gól. Most ők nem képesek eltalálni a kaput. Mi eddig 10/6x, ők meg 13/4x. Fordult a kocka. Remélem nem lesz hosszabbítás, és sima 4-0 lesz ide.

Rikoo 2018.04.11. 22:20:04

Pjanic szegény nagyon elfáradt.

börb 2018.04.11. 22:20:09

Nem voltam felkeszulve ra h ma meg a kormomet fogom ragni :S

danimester1 2018.04.11. 22:20:47

FORZA FORZA CSINÁLJUK MEG!!!!!

Rikoo 2018.04.11. 22:20:55

De az egész csapat nagyon kész van már sajnos. Higuaín totálisan kifingott.

venember83 2018.04.11. 22:21:03

@börb: levágtad a reggel, s már a húsnál tartasz így köröm híján?

Apuleius 2018.04.11. 22:21:22

Iszonyatosan kellene, hogy rúgjunk nekik egy gólt.

börb 2018.04.11. 22:22:17

@venember83: halistennek nem vagtam le :)

Buffon is akarja azt a kovetkezo meccset :D

Il Principino 2018.04.11. 22:23:22

Mi az Isten folyik itt???Erre kell hazaérnem??

venember83 2018.04.11. 22:23:50

Elfogyott a kraft, és már a sárga lap is sok. Nem lesz ennek jó vége.

Juvetto 2018.04.11. 22:24:09

@MdewC: :D

Max, Te tudod, de benne van, hogy perceken belül bevernek nekünk egyet, aztán meg már cseszheted a két cserét!!! De Te tudod. Csak cserélj már!!!

James Zabiela 2018.04.11. 22:24:43

Lassan cserélni kéne Maxi!

Apuleius 2018.04.11. 22:24:48

Sturarót hozzuk majd be????

Leram7 2018.04.11. 22:25:12

És érkezik Stefano Sturaro...

venember83 2018.04.11. 22:25:12

@Juvetto: jön Sturaro, örülsz? Imádom a kommentjeid, de inkább hallgattál volna most... Bocs. :)

lordjamal 2018.04.11. 22:25:15

Neeeeeee, Sturarot neeeeeeee!!!! Ne bazd el Allegri!!!!

Leram7 2018.04.11. 22:26:11

Allegri azt akarja, hogy nálunk is legyen ollózós gól!

2018.04.11. 22:26:20

Kinek a vkijét baszogatja Sturaro h ő az elsődleges opció?

Apuleius 2018.04.11. 22:27:36

@hellan: Hát nem tudom, Sturaróból én még egy rendes baszogatást sem nézek ki.

lordjamal 2018.04.11. 22:28:06

Kar lenne a hosszabbitasra jatszani, mert eronletileg nagyon kivagyunk mar.

Apuleius 2018.04.11. 22:28:08

Pjanic beveri, s nem kell tovább izgulni.

2018.04.11. 22:28:15

@Apuleius: A minimum a részéről h Khedirának gólpasszt ad. :D

Bbenj 2018.04.11. 22:29:53

Valahogy be kène rugni/fejelni/pöckölni a negyedik gólt!!!

James Zabiela 2018.04.11. 22:30:48

Miért nem cserélünk????

venember83 2018.04.11. 22:32:11

Matuidi az egyetlen, aki bírja a tempót.

Apuleius 2018.04.11. 22:32:57

Mindjárt átállok a töményre...

James Zabiela 2018.04.11. 22:33:08

Nagyon beszorúltunk!nem lesz ez így jó

Rikoo 2018.04.11. 22:34:36

@venember83: És a két középhátvéd.

Nathas 2018.04.11. 22:36:23

@Apuleius: én a lányos citromos sör közé már beiktattam a hazait :-)

Idióta Benatia, egy ilyen mindegy szituban!

Cuad

Apuleius 2018.04.11. 22:36:24

Mocskos csalóóóók!!!

The king of alibis 2018.04.11. 22:37:00

Fejeljétek le azt a férget

Apuleius 2018.04.11. 22:37:27

Buffont állítja ki???? Mi a fasz????

Kukszi 2018.04.11. 22:38:29

Alex Sandro ezt is jól elbasztad!!! grat

The king of alibis 2018.04.11. 22:38:44

Mi volt ezen tizi, valaki magyarázza már el

Bbenj 2018.04.11. 22:38:57

Haljak meg ezèrt 11es???vagy èn vagyok elfogult???

tdnero 2018.04.11. 22:40:02

@Bbenj: ilyenért ilyen helyzetben nem szokás tizit adni, nyomni kell a b.zi reált...

Apuleius 2018.04.11. 22:41:09

MOCSKOS, TETVES, SZARHÁZI CSALÓK!!!!!!!

Bbenj 2018.04.11. 22:41:15

Sirni tudnèk,ez hihetetlen..vicc..

Nathas 2018.04.11. 22:41:16

Kurva öreg anyádat!

venember83 2018.04.11. 22:41:17

Máskor talán komolyabban kell venni az első meccset.

KennethJames 2018.04.11. 22:41:21

Kamutizi volt de azért csúnya volt amit Buffon csinált!

m.martin91 2018.04.11. 22:41:35

GOLYÓT AZ OLIVERNEK AZ OLASZOKTÓL LÓFEJET NEKI!!!

Gyori_Juventino 2018.04.11. 22:41:37

Nem úgy van , hogy csapatkapitány többet dumálhat bíróhoz?
De ez az UEFA nem eshet ki a két spanyol sztáregyüttes....
Kellett a végére kis segitség nekik :)
Csapat elött megemelem a kalapomat és a vezetőedző elött is . :)

Magyar Közöny 2018.04.11. 22:41:58

Ha nem megy,fújj egy tizit, a qrva anyádat

Bbenj 2018.04.11. 22:43:07

LE A KALAPPAL A CSAPAT ELÖTT!!a real meg sorvadjon el..

Apuleius 2018.04.11. 22:43:13

Egészen gyalázatos, vérlázító, az UEFA-t fel kell oszlatni.

Drughi Di Bianconeri 2018.04.11. 22:43:39

A qrrrrvvvva anyádat benatia !!!!!!!!
Már amikor középpályán,full semleges területen lehentelt 2 embert, sejtettem h csinál vmi faszságot.....

Szegény Capitano utolsó BL meccsén kiállítatja magát ;(
Fájdalmas....

De le a kalappal a Csapat előtt, ez férfimunka volt, a Real, a bíró, és benatia meg menjen a rákba !

Forza JUVE PER SEMPRE !!!!

m.martin91 2018.04.11. 22:43:47

Hányszor mondtam már: NINCS ÉRTELME UEFA RENDEZVÉNYNEK!!!!!CEFERIN A KURVAANYÁD TE ROHADT FÉREG!!!

tdnero 2018.04.11. 22:43:53

LEGYÜNK BÜSZKÉK A CSAPATRA!!! <3

2018.04.11. 22:44:00

Legalább küzdöttek ilyet régen nem láttunk, rendesen akarták

Magyar Közöny 2018.04.11. 22:44:03

Ha nincs Uefalona, legyen Madrifa, szégyen

2018.04.11. 22:44:38

De ettől függetlenül változtani kell a csapaton

The king of alibis 2018.04.11. 22:44:51

A Buefa nem hagyhatta, hogy ne legyen spanyol csapat a legjobb 4 között
Csaló férgek

m.martin91 2018.04.11. 22:45:20

OLIVERT ÖLJÉK MÁR MEG AZ OLASZOK BAZMEG!!!

a Zamboni nem egy tészta 2018.04.11. 22:45:20

Szép volt.

A tizi meg tizi volt, Benatia elkurta.

börb 2018.04.11. 22:45:21

Sajna ezzel szamolni kell ha ronaldo felek ellen jatszunk.
Megsem hagyhatta jutalmazas nelkul az egesz meccsen at tarto hisztijet.

Leram7 2018.04.11. 22:45:42

Én szerintem a real 11-ese jogos, mert lökte és mellberúgta Benatia. De az is lehet, hogy dobta magát, de megadható volt. Viszont előtte már lehetett érezni, hogy a real veszélyesebb.

Sajnos az első meccsen Dybala piros lapja és a 3. gól nem kellett volna a reál részéről.

A mostani meccsen le a kalappal a csapat előtt, de elfáradtunk és végén lehetett érezni, hogy a real jobban bírja az iramot.

Azt gondolom alakulhatott volna másképpen is, kár, nagy kár.

tom85 2018.04.11. 22:45:44

@KennethJames: remélem senki nem reagál érdemben a hozzàszolàsodra;)

Il Principino 2018.04.11. 22:46:08

Szépen csak a Juve hal meg...de mindig???Bl serleg el van átkozva..Büszke vok rájuk!!!

danimester1 2018.04.11. 22:46:14

FORZA JUVE SZÉP VOLT FIÚK!

James Zabiela 2018.04.11. 22:46:25

Így bele nyúlni a végén,szànalmas

m.martin91 2018.04.11. 22:46:34

Milyen tizi volt tizi? Egész meccsen erre játszottak. Ronaldo, Lucas faszomgyenge Vazquez végig ezt csinálták. UNDORÍTÓ SZAR!!!!ROHADT UEFA.ROHADT CEFERIN

babo0410 2018.04.11. 22:46:39

Annyira volt ez tizi, hogy hasonló esetben nekünk tuti nem adták volna meg. Mocskos csalók. Legyenek büszkék erre a sz.rra!

BigP86 2018.04.11. 22:47:36

BÜSZKE VAGYOK HOGY JUVENTINO LEHETEK!!!! NEKEM TI VAGYTOK A GYŐZTESEK!!!! FORZA JUVEEEE

adi88 2018.04.11. 22:47:48

Mennyire nem hiányzott Dybala sírós feje és alibi játéka! Remélem elhuz a fenébe nyáron.
kár a végéért.

Watakuki 2018.04.11. 22:48:05

Nem tudunk sose kiesni dráma nélkül... München, Madrid... szívem szakad a csapatért. Ismét.

Joker61 2018.04.11. 22:48:07

Nem tudom ha cserél allegri más lesz e, de nem húzom rá ezt.

Oh te retkes köcsög ronci ezért utálnak szinte a világon mindenhol, mert egy paraszt vagy!

Allegri vs. ramos ott mi történt? egyszerűen nem bírtam nézni..

Csak Csucsu 2018.04.11. 22:48:24

Spanyol foci beárazva! Szép volt fiúk! A sírból hozták vissza sajnos ha a szerencse velünk van akkor a bíró nincsen..
Buffon még egy évet maradj!!!!!!!!
FORZA JUVE PER SEMPRE
Fino alla fine!!!!!!!!!!!! !

The king of alibis 2018.04.11. 22:48:35

Vazquez ropiembert egy szellő is elfújná
Ilyenért tizit adni, ráadásul a 93.percben

MaRcika 2018.04.11. 22:48:57

Ronaldo
4műesés= 4sárga Dybala alapon
Mezkevétel=1sárga

====5db sárga!!!
De 2minimum aká hogy is nézzük

Nathas 2018.04.11. 22:49:03

Egyvalamit szögezzünk le: ha nem az Allegri-féle, beszari, nézhetetlen bunkert nyomjuk, akkor még kicsit tartalékosan sem olyan szar ez a csapat!

Aki szerint csak arra a fos játékra alkalmas ez a keret, az remélem most átértékeli a véleményét!

lordjamal 2018.04.11. 22:49:06

A tizi elotti visszafejelt labdanal a fasszopo ronaldo 2 kezzel tamaszkodott, azt miert nem vette eszre ez a kocsog????? Mar ott szabad kifele!!!

Rikoo 2018.04.11. 22:49:17

Ennek az egész sorozatnak így nincs értelme.
Évről évre ez a csalás megy. Korrupt szar, hulladék az egész.
Ettől függetlenül a Juventus játékosok piszok büszkék lehetnek magukra. Khedira is, Benatia is. Mindenki aki a pályára lépett. Nem ezt érdemelték, de mindenki tudja és látja, hogy mi történt és történik anikor spanyol csapatok játszanak a BL-ben.
Gigit nagyon sajnálom.

MaRcika 2018.04.11. 22:49:26

@The king of alibis: az a vicces h oldalrol kapta az ütést és előre esett...

fzoli990 (törölt) 2018.04.11. 22:49:37

Chiellonal mindig a szivroham kerülgetett, Benatia meg egy agyatlan barom csak idő kerdese volt a kiállítás/hiba. De hogy pont így.. A 93. Percben??? És erre tizi? Buffonnak piros? Jó velemennyel voltam a bíróról, de a K*RVA ANYJÁT....

Komolyan nemtudom melyik fájóbb a Bayern elleni kiesesunk vagy ez

2018.04.11. 22:49:50

Szar hitvány Benatia bazmeg...tudatlan buta majom!
Csalás max az első meccsen lehetett,ez a tizi jogos,hát majdnem lerúgta a fejét egy Lucasnak...Lucasnak! Akurvaanyádatteszar!

MdewC 2018.04.11. 22:50:31

Ez szemétség volt. Siralmas.

SZÉP VOLT GIGI!!!

AZ UTOLSÓ VÉREDET IS ODA TETTED A CSAPATÉRT!

FELÁLDOZTA AZ UTOLSÓ MECCSÉT ÉS MEGÍTÉLÉSÉT A RENOMÉNKÉRT!

A sok barom csak a pirosat fogja hangoztatni, bolondok, mert nem látják az áldozatot

Aki Zidane párhuzamot von, az takarodjon és szégyelje magát!

GIGI TE VAGY MINDEN!

2018.04.11. 22:50:34

Pontosan ennyit kértem a srácoktól tegnap, hajtottunk, de legalább tiszta gólt szereztek volna a patkányok. Rohadt görény anyját az összesnek. Dugja fel magénak Vászkez amit gondolok és jól forgsassa meg, remélem élvezni fogja, mocskos tetvek.

Függetlenül szép volt a srácoktól, megyek aludni inkább.

m.martin91 2018.04.11. 22:51:11

Dybala felőlem is elmehet a büdös picsába a testvérével együtt.

Kukszi 2018.04.11. 22:51:21

Szép volt srácok! 1 Real gól benne volt nagyon a meccsbe, de nem ilyen módon :S
A bíró össze fosta magát és befújta...
De az első meccset nagyon elszúrtuk és abba Allegri taktikája is benne volt rendesen.
Ellenben most megemelem a kalapom elötte is meg a srácok elött is!
Forza Juve!

mrdel 2018.04.11. 22:51:25

Mindkét meccsen ment a csalamizsna. Első meccsen amiért leküldték Dybalát- olyanért ronaldot sose. Fordított esetben ilyet mikor fújnának be a JUvénak a Real ellen????????
Tiszta száanlom. Én kiszálltam. Jöhet a sok divatreállos.

Gyori_Juventino 2018.04.11. 22:51:31

Első félidőben is volt hasonló szituáció Benatia-val....Ott miért nem adta meg?
Mi ovltunk nyerésre....hosszabtás elött + 2 csere és lélektani elöny...

2018.04.11. 22:51:46

Azért szépen küzdöttek a srácok, kár érte, bár a végén már nagyon ment a bekk :) Forza Juve!

fzoli990 (törölt) 2018.04.11. 22:52:29

@Rikoo: abszolút egyetértek... Megölik a szurkolás örömét, a tisztességes versenyt... A majmokat tolják előre másról nem szól az egész

m.martin91 2018.04.11. 22:52:43

Remélem Zidane is ünnepel valahol Ronaldóval, meg az undorító gnóm kapusnak csúfolt fasszal, a zsaroló Benzemával együtt, Lucas barmot is hozzácsaphatják.

Leram7 2018.04.11. 22:52:58

@Joker61: Ez bevallom bennem is felvetődött, hogy nem cseréltünk és a végén már elég fáradtak voltunk. Azért Marchisio, Asa, Cuadrado személyében volt cserénk is.

Már mind1, de fájó, mert sajnos remény és esély volt, talán több is, mint amit vártunk.

:(((

Drughi Di Bianconeri 2018.04.11. 22:53:11

Tudom mindenki sík ideg srácok...
De ha ezt fordított esetben nem fújja be, akkor lenne értelme gondolkodni az uefa feloszlatásáról.
Full egyértelmű tizi volt, gyak. Hátulról mellbe rúgta benatia azt a kotshogot,DE egy ilyen meccsen igazan merlegelgettek volna a bírók.....

Gyori_Juventino 2018.04.11. 22:53:33

@m.martin91: Jogtalan volt a kiállítása első meccsen a második sárgánál aztse tudta van ott játékos..
Szánalmasan vicces volt, utána jött 3 ik gól.... ha az nincs ma továbbmegyünk...

alexGicamo 2018.04.11. 22:53:46

Nincs igazság a földön ! Egyszer az életben játszunk jól , győztünk is és még így se jutunk tovább ! Hihetetlen ! Ráadásul az én drága GIGIMET is kiállítják ... áh ! Rég izgultam és szurkoltam már végig így egy meccset , de semmi sem elég ! Szét tudnék kapni egy kéglit mérgemben !
Akkor is mi vagyunk a legjobbak és egyszer meg fogjuk nyerni azt a kurva nagyfülűt !
FORZA JUVE PER SEMPRE !!!
FINO ALLA FINE !!!

Andris Farkas 2018.04.11. 22:53:55

Én most el vagyok keseredve. De szerintem már jó régóta láttuk ezt a Juventust. Én elképesztően büszke vagyok most a csapatra. Szegény GIGI): Ettöl függetlenül nem változik a véleményem, sőt büszkén kijelentem hogy FORZA JUVE!

m.martin91 2018.04.11. 22:54:21

Remélem szétszedik a stadiont a szurkolók a játékosokkal együtt, lesz még itt eltiltás a végén, kíváncsi leszek a fejleményekre. A bírót meg kell ölni, és nem viccelek, ezt halál komolyan mondom.

Nathas 2018.04.11. 22:54:30

Büszke vagyok a fiúkra!
Forza Juve per sempre!

Zombijuve 2018.04.11. 22:54:55

Bevallom férfiasan elbőgtem magam.Forza Juve per sempre!

peti78 2018.04.11. 22:55:09

Higanyon ment el az egesz 2 meccsen egy nagy nulla volt

Watakuki 2018.04.11. 22:55:48

Nekem csak egy kérdésem van... MINEK NEM LEHET CSERÉLNI??? Ott ül Cuadrado a padon bazmeg, de még egy friss Sturaro is többet ért volna... megrúgjuk a 4. gólt akkor nem kell számolni...

MaRcika 2018.04.11. 22:55:48

@Zombijuve: nem vagy egyedül...
Forza Juve

Apuleius 2018.04.11. 22:56:20

Ha ez büntető volt, akkor meccsenként 3-4 büntetőt kellene ítélni minden csapatnak, Vicc az egész.

Rikoo 2018.04.11. 22:56:23

@Drughi Di Bianconeri: Nem is akart gólt lőni a tag. Nálam ez tizedjére sem büntető, akárhogy nézem. Utolsó percben ilyet befújni...
50 kilós gyerek dobta magát, vicc.

m.martin91 2018.04.11. 22:57:02

Most őszintén, itt, ezen a blogon, ki a faszom gondolja úgy, hogy fordított esetben a Juventus megkapta volna ezt a tizenegyest?

Joker61 2018.04.11. 22:57:35

remélem a sporit eltiltják a gec*mbe, ilyet még ha adható is, 93.percben befújni?!elképesztő

sajnálom, de megmutattuk hogy baszható a margit, összetudnak omlani, mit volna ha még padunk si van

2018.04.11. 22:57:36

@Rikoo: Semmi kontakt nem volt, felesleges ezen vitatkozni, de ha tizi Benatia miért nem kapott pirosat?

pott70 2018.04.11. 22:57:41

Jó,így lehet.Bármi is lett a végén,a világ azt látja,hogy a Juventus,az egy futballcsapat.A jobbik fajtából.
Büszkék lehetünk a csapatunkra.Ma itt a real reggelig se rúgott volna gólt.
Egy ilyen párharc 185.percében pedig nincs ilyen tizenegyes.Mocskos dolog.Patkány g.ci bíró...

Sztovicska 2018.04.11. 22:57:41

Egy előre lezsirozott sztárokat hypeoló fos ez az egész uefa. Cörö meg messzi az megy és tolják őket ilyen manipulált meccsekkel ahol ilyen szarért tizenegyest adnak. Elszomoritó. Ma bebizonyitották hogy mire képesek. Brutál jók voltunk. Ezzel bárkit megverünk. Dybalát meg el kell adni. Ez a csxapat igy erős. A buzeráns divatmajmok meg örüljenek a madrid mákos megnemérdemelt tovább jutásának

epaska 2018.04.11. 22:58:36

Ilyen esetben nem szabadott volna 11est fújnia a gyökérnek. Ha lendületből nekiszalad hátulról és meglöki fejjel kellett volna földet érnie a kisgyereknek. Nem szoktam birózni de ezt ő döntötte el. Szégyen az egész UEFA... ezt a hosszabbításra kellett volna hagyni....

2018.04.11. 22:59:59

Ha Benatia a labdát így elrúgja Vazquez elől,az semmi...de közelbe nem volt a labda és agyonrúgta,abszolút jogos tizi volt. Más kérdés,hogy Torinóban nekünk is járt volna egy tizenegyes...az egyenlőség egyértelműen borult,de nem a mai meccsen.

Fabio83 2018.04.11. 23:00:06

Gratulálok a csapatnak. A bíró nem minket segített.

preczol 2018.04.11. 23:00:16

Ha csak az egyik meccsen van egy normális bíró, akkor most mi mennénk tovább.
Szánalmas, hogy folyamatosan nyomják a Madridot.
Továbbjutást érdemeltünk! Legalább a lesajnált olasz csapatok agyonverték a spanyol színészeket. Undorító volt a mai produkciójuk is. Mikor lesz már itt is var?
Most nagyon szomorú, de nagyon büszke Juventino vagyok!

Drughi Di Bianconeri 2018.04.11. 23:00:29

@Rikoo:
És egy büntető befujasanak mennyire feltétele az, hogy "a támadójátékosnak gólt kell akarnia lőni " !?

Full jogos volt a tizi, de egy nagy volumenű bíró nem fúj be ilyet egy ekkora tettel bíró meccsen a 92.percben, hadd döntsék el a csapatok a hosszabbításban.
Könnyű síppal fújta be, de jogos volt - szerintem.

De a lényeg, h lefociztuk a realt a bernabeuban, a csapatunk 1 hét alatt óriási karakter fejlődésen ment át, férfimunka volt, s le a kalappal, én büszke vagyok a Csapatra !
Buffonért meg megszakad a szívem :(

Type-R 2018.04.11. 23:00:41

Ezért utálom a majom Realt. Úgy tolják őket, hogy az már vérlázító.

m.martin91 2018.04.11. 23:00:49

Buffon helyében megcsaptam volna a bírót, de baszott keményen. Úgy lett volna igazi a piros. Egyébként Szczesny kurva nagy arc volt, ahogy halál nyugodtan gyökkettővel besétált a pályára. Ronaldo is be volt szarva, gyakorlatilag alig emeli meg a tiziket normál esetben.

epaska 2018.04.11. 23:00:53

Egyébként holnap büszkén fogok "Juventusban" díszelegni!

Rikoo 2018.04.11. 23:01:45

Az a baj, hogy még csak dühös sem vagyok, annyira megszoktam már, hogy ez a normális a BL-ben.
Borzasztó ez a korrupt világ.:(

epaska 2018.04.11. 23:02:18

Hogy tudjak így aludni a kurva isten bassza meg!

MdewC 2018.04.11. 23:02:35

Ennyire csak velünk lehet kibaszni a “nagy” csapatok közül.

Baromi jók voltunk pedig.

lordjamal 2018.04.11. 23:02:58

Giginek piros reklamalasert bazmeg??? Annak a Giginek aki a dijatadora -olyan jo olaszosan- ugy kell bemagoljon 5 angol mondatot?

peti78 2018.04.11. 23:03:00

Dybala higany sandro nyaron eladni kemeny valutáert nem kell egyik sem takarodjanak

2018.04.11. 23:03:08

Akárhányszor nézem ezt a buta Benatiát,ez akkor is tizenegyes volt...az oké,hogy a futball kontakt sport,de akkor se mma,hogy random rugdossák egymást nyugodtan mellbe az emberek...

Apuleius 2018.04.11. 23:03:13

@Drughi Di Bianconeri: Abszolúte nem volt jogos a büntető, lófax volt ez. Egészen elképesztő, hogy így le vannak zsírozva a párosítások.

giorgio007 2018.04.11. 23:03:38

A hiba inkább az volt, h nem mentünk a 4. gólért, mert félt Allegri, h kapunk egyet. Pedig bőven belefért volna egy kapott gól, ha betoljuk a negyedilet. Ennyi kockázatot kellett volna vállalni.

Szili072 2018.04.11. 23:04:18

Ezt befújni a 92. Percben szégyen. Ronaldo meg az uefához menjen el fújatásra.

Leram7 2018.04.11. 23:05:18

@lordjamal: Nem tudni mit mondott... Ilyenért sárga szokott lenni, lehet elküldte az anyjába a sporit.

danimester1 2018.04.11. 23:05:53

Ja egy kis hiba hol van/volt a lap crnek a mez ledobásért!???A feldobálásért!??Sima piros és ki kellene hagynia a következő meccset!!!Ja nem! Ő reál játékos....Grat sporinak!!

Juventino86 2018.04.11. 23:06:07

Szándékosan nem írtam eddig, mert nem lettem volna szalonképes. A továbbjutás az első meccsen ment el. Sajnos ez a tizi most jogos volt. Elsősorban Alex Sandro hibázott a gólnál, mert simán elfejelték mellőle. Benatia sem helyezkedett jól. Alex Sandro sajnos nagyon kilógott a sorból ezen a meccsen is.
Ha feltétlenül valakinek a nyakába kellene varrni a kiesést, akkor az Alex Sandro és Dybala lenne. A többiek hősiesen küzdöttek.
A csapat minden dicséretet megérdemel. Ez a meccs most nagyon fájdalmas, főleg Gigi miatt. De hatalmasat küzdöttünk és büszke lehet most minden Juve-drukker.

Az meg szerintem teljesen világos, hogy nálunk ezt nem fújták volna be tizinek...

Juventino86 2018.04.11. 23:06:59

Ja, és mennünk kellett volna a harmadik gól után is előre. Akkor meg lehetett volna fogni a meccset, nekünk a 4-1 is jó lett volna.

KINGovHELL 2018.04.11. 23:07:09

@Rikoo: Nos a világ legjobb csapata ismét erős hátszéllel jutott tovább. :)

2018.04.11. 23:07:17

Egyébként ismét bebizonyítottuk,hogy tudunk mi focizni is,nem értem a szezonban miért csak egyszer-kétszer tudunk normálisan focizni. Nem azt mondom,hogy minden meccsen így kell nyomulni,ezt tényleg csodálatos volt látni,arra gondolok,hogy játékban is mások voltunk,mint akár egy héttel ezelőtt,és nem Dybala miatt,amikor a csapat ennyire megy,bizonyította tavaly a Barca ellen,hogy kijön belőle a világklasszis! Szép volt fiúk,Buffonnal kapcsolatban nem tudok mit írni,mert a sírás győz,ha arra gondolok,hogy így búcsúzik...nemtom mit mondjak...

Rocky80 2018.04.11. 23:07:20

Szerintem a cserékkel a hosszabbításra készült Allegri, hogy ott frissíthessünk.

Rá kellett volna menni a negyedikre, az lett volna a tuti.

Az első meccsen nem kellett volna a 0-3. De ott is belenyúlt a bíró.

Drughi Di Bianconeri 2018.04.11. 23:08:02

@Apuleius:
Szóval hátulról, mellkason rúgni (vagy azzal a szándékkal megmozdulni) a támadót,úgy,hogy a labdahoz köze sincs,teljesen szabályos megmozdulás, értem.

Ezt úgy hívják, hogy veszélyes játék, mezőnyben is fault és sárgalap jár érte.

Tény, ezt - ha a másik oldalon történik-, akkor 100% h nem fújják be...

Magyar Közöny 2018.04.11. 23:08:06

@m.martin91: nem csak a blogon,hanem a neten is mindenki arról ír,hogy fordított esetben mehet tovább kirúgással.
Utsó percben ilyet nem szoktak befújni.
Tavaly a Bayernt fújta ki a bíró.
Le a kalappal a fiúk előtt, ráadásul a mai formát tekintve ebből még a döntő is meglehetett volna.

Juvetto 2018.04.11. 23:08:12

@m.martin91: Aki retardia, az!!

Hát itt elemezgetnek egyesek hideg fejjel, meg kvázi "sebajoznak", meg Benatiáznak?!?! Meg BUFFONOZNAK???????!!!! Ki a geczik ezek?! Hogy a faszba nem 200 a pulzusuk, hogy a faszba nem forrong az egész udegrendszerük, hogy a faszba nem lüktet az összes ér a nyamvadt testükben, amikor erre az undorító, szavak nincsenek is rá, mire gondolnak???!!! Vak ratyik, tornából felmentett, magolós, spiritusz mentes, életképtelen egysejtűek!!! Jó, nem. De, hogy nincs benne a Spirito Juve a kibaxott génjeikben, az is 100! Nem én vagyok az alap, ez is tény, számomra viszont ilyen egy Juventino. A tisztelt kivétel ne figyeljen most ide, de elmentek ti a faszomba, oda!

molnart3 2018.04.11. 23:09:52

A Real ellen ezt nem fújták volna be! Mert ugye spanyolok nélkül nincs bl... FASSZOPÓ UEFA!!! ÉS IGAZAM VAN!!!

lordjamal 2018.04.11. 23:10:02

@Leram7: igen, de az 1000 szazalek hogy ilyen allapotban olaszul fogod elkuldeni.. erre merget vennek.

Drughi Di Bianconeri 2018.04.11. 23:10:20

Ja és egy szubjektív vélemény :
4-3-3 >>>> karácsonyfa/4231 Dybalaval

Nathas 2018.04.11. 23:10:29

Nem tudok másra következtetni, Allegri már fék.
Nagyon kellett volna cserélni, nem azzal a fazék ramossal kötekedni.
A srácok kitettek magukért, le a kalappal!
A ma látott csapatot igazán lehet szeretni!

Kukszi 2018.04.11. 23:11:23

@m.martin91: Én se viseltem volna jobban Buffon helyében az biztos, és jól is védett ma!
Szczesny hatalmas volt igen :D :D

Rikoo 2018.04.11. 23:12:14

@Nathas: Ez a meccs után Allegri a fék?
Ezt teljesen komolyan gondolod?

Apuleius 2018.04.11. 23:12:30

@Drughi Di Bianconeri: Jaj, hagyjuk már ezt a hülyeséget, ha ez büntető, akkor meccsenként 5 büntetőt kellene adni. Kurvára kíváncsi vagyok, hogy ezt befújta volna ez a szarkupac a másik oldalon.

epaska 2018.04.11. 23:13:14

A 3. gól után hozni kellett volna Cuadradot és Asamoaht is.

MdewC 2018.04.11. 23:13:47

@Juvetto: sajnos se nem üvölthettem, törni se lehetett semmit, annyi fért bele, hogy idegből leköptem a tv-t...

Rá se tudok gyújtani.

Bemennék a bírókhoz köszönni, majd átmennék a mieinkhez vállat veregetni.

:-///

Juve!!!

Drughi Di Bianconeri 2018.04.11. 23:14:12

@Apuleius:
Igen! Akkor meccsenkent 5 büntetőt kellene adni, minden egyes ILYEN megmozdulásra !!!!!

Ennek semmi köze a focihoz, benatianak már pár perccel korábban elgurulta gyógyszer, mikor lehentelt 2 embert, full veszélytelen területen.

2018.04.11. 23:14:59

@Drughi Di Bianconeri: Veszélyes játékról abszolút nem beszélhetünk. Sem mellkasba, sem fejbe nem rúgta a kis taknyot. Semmi olyan perdöntő kamera állás nincs, ahonnan látszik h elsodorta vagy agyonrúgta volna őt Benatia, még kontakt sem volt.

Apuleius 2018.04.11. 23:15:12

@Drughi Di Bianconeri: Egyébként a "vagy azzal a szándékkal megmozdulni"-ra nem jár büntető. Ez egy vicc. Gondolom Benatiát lekapcsolta a gondolatrendőrség.

m.martin91 2018.04.11. 23:15:31

Arra leszek még kíváncsi, hogy megéljük-e, hogy a világ legkorruptabb, legmocskosabb sorozatában valaha bevezetik-e a videóbírót.

Drughi Di Bianconeri 2018.04.11. 23:15:32

@MdewC:
Én hozzá vágtam egy papír dobozos üdítőt a tvhez ,"f@sszopo benatia, kocsog real" felkialtasok közepette xd

molnart3 2018.04.11. 23:15:45

Azért a biztonság kedvéért Buffont ki kellett állítani, mert még véletlenül megfogta volna a tizit!!!
Ahogy a riporter korábban mondta, a Real mindig úgy jut tovább hogy a Juvéból kiállítanak valakit...
Szép volt Madrid, hogy a varr verje körbe a száját az összesnek!!

preczol 2018.04.11. 23:15:48

Remélem ez a meccs akkora erőt ad, hogy sétagalopp lesz a szezon végéig. Ma volt CSAPATUNK!!! Mindenki jó volt, és a két meccs alapján megérdemeltük volna a továbbjutást!

epaska 2018.04.11. 23:16:00

@Rikoo: Nem vagyok benne biztos, hogy a tegnapi meccs nem befolyásolta a mai mérkőzésünket...Egyébként annyi hibája volt ma Allegrinek, hogy nem cserélt a a 3. gól után.

Szabolcs Borbély 2018.04.11. 23:16:19

@Drughi Di Bianconeri: Itt az az igazi kérdés, hogy ezt vajon a másik oldalon i megadta e volna ... gyanítok egy dolgot..

Apuleius 2018.04.11. 23:16:20

@Drughi Di Bianconeri: Majd, ha meccsenként erre 5 büntetőt adnak, akkor jogosan előjöhetsz ezzel a szöveggel. Addig ez egy süket bullshit.

Magyar Közöny 2018.04.11. 23:16:35

A legnagyobb szalagcím a player.hu oldalán tényleg mindent lefed: "Madridban állt fel 0-3-ról a Juventus,aztán úgy estek ki, ahogy szokás Madridban''
Nem is kell hozzáfűzni semmit

Type-R 2018.04.11. 23:16:51

De rohadt mérges vagyok. Írtam is Realos havernak, hogy lassan jön a piros, de nem hittem volna, hogy a 90. percig kell erre várni. Biztos rászóltak a b@lfasz bíró fülére, hogy hol marad a lap. Adom mmartin véleményét, Giginek meg kellett volna ütnie a rohadékot, hogy legyen akkor jogos a piros.

tom85 2018.04.11. 23:16:57

@Apuleius: alig várta,hogy valamit végre befujhasson,kiallitani Buffont miután befújta a kamutizit,ami egy legenda BL karrierjének végét jelenti??? Lenne olyan ország,ahol ezért halálra itélnék,persze egy Juve fórumon még egyet is értenek vele, atyám, a Föld megérett a pusztulásra.

Watakuki 2018.04.11. 23:17:48

@Rikoo: miért nem tudott cserélni? Mi volt az indok? Mandzukic amióta itt van, a legjobb meccsét játszotta, de a 60-70. perctől kezdve végig sétált... helyette egy Cuadrado kellett volna.

DelPiero2 2018.04.11. 23:18:49

@molnart3: Ez mindig is így volt. Az sem véletlen, hogy nekünk kiosztogatta egyből a sárgákat, hogy visszafogja a lelkesedést első szabálytalankodásra. A hazai meccsen is. Nyilván sok szubjektív döntés van, lehet hogy kevés Real meccset nézek, de látványosan Madrid ellen tévedni nem láttam bírót. Nagyon sok évvel ezelőtt, olyan botrányok voltak, hogy Madridban befüttyentett a néző, és megállta az ellenfél védelme, úgy lőttek gólt, vagy még az Intert úgy verték ki, hogy biliárdgolyóval fejbedobták az egyik védőjüket (talán Bergomit) és le kellett cserélni, aztán pár ezer svájci frank büntetést kaptak csak. Látványos volt, hogy hiába kapott ki idegenben a Madrid 4 góllal, otthon egyből 5-öt rúgtak botrányos körülmények között. Csodálom hogy 3-0 lehetett a javunkra, és abba nem könyökölt bele a bíró jobban. Nekem gyanús volt a tavalyi BL döntőn is, hogy rögtön az elején Dybala kapta a sárgát, nem Ramos, aki össze-vissza rugdosta Őt.

danimester1 2018.04.11. 23:19:08

Puhl is azt mondta tovább,mert nem volt akkora kontakt és92.perc, és döntsön a hosszabbítás.Pedig a sport1 spanyol fun...Ennyit erről!MOCSKOS CSALÓK!!!!!

epaska 2018.04.11. 23:19:11

Holnap megbeszélünk mindent srácok! Szebb jövőt!

Drughi Di Bianconeri 2018.04.11. 23:19:27

@hellan: @Apuleius:
Nincs erőm se kedvem szabályokról vitázni, olvassatok el a FIFA szabálykönyv vonatkozó részét, ez a veszélyes játék tankönyvi példája, nem kell ahhoz kontakt h annak lehessen minősíteni, mezőnyben ilyet fixen lefujnak - sárgalappal.
A bírók ezzel védik a játékosokat, a támadót a védőtől, a védőt a saját maga agr4sszivitásától.

De akkor vezessék be a kedvetekért azt, h lehessrn páros lábbal közlekedni, mindenféle szankció nélkül...szar már ez a foci, vezessék be újra a "firenzei calciot'.

Rikoo 2018.04.11. 23:19:37

Chiellinire valószínűleg eltiltás vár majd a lefizetős gesztusai miatt.

Drughi Di Bianconeri 2018.04.11. 23:19:52

@Drughi Di Bianconeri: *páros lábbal csúszkálva közlekedni

babo0410 2018.04.11. 23:20:19

Elég egyértelműnek tűnt nekem, hogy Allegri az utolsó cserét a hosszabbításra tarogatta, mivel látta ő is, hogy hiába akarunk előre menni, a 4. gólt belőni, nem igazán tudunk. Tudta jól, hogy max. hosszabbítás lehet, és szerintem Cuadot ott akarta beküldeni.
Viszont az első meccset én nem értem miért kritizáljátok? Ott is hasonlóan játszottunk, csak egyértelműen megfogott minket a korai gól. Az első meccsen az volt a gond, hogy a korai góltól szétestünk. Sajnos. Pedig ha fejben rendben lettünk volna, akkor legalább egy gólt otthon is tudtunk volna lőni, és most lenne hosszabbítás.
Most viszont egyértelműen a Real esett szét. Kár a büntetőért. Nagyon szomorú, hogy mindig megtalálják a módját, hogyan vigyék tovább a spanyolokat. Tavaly a Barca-nak csaltak ordasat, most a Realt nyomták meg. Szánalom.

peti78 2018.04.11. 23:20:23

@Watakuki: mert higany mit csinalt a labdat nem tudja ugy atvenni hogy ne 5 meterre pattanjon tole

Juventino86 2018.04.11. 23:20:27

A tizi nem volt kamu, itt annál sokkal nagyobb probléma van. A gond az, hogy a Madridot MINDIG így tolják a bírók. Ez már rendszeres és szándékos. Tavaly a Bayernt csalták ki, most ellenünk ítéltek egy olyan tizit, amit a másik oldalon biztosan nem fújnak be. A végén mehetett volna egy kis bunyó a lefújás után, akkor már úgyis mindegy lett volna.

Nathas 2018.04.11. 23:20:34

@Rikoo: igen, k.rvára. Mi volt az a nagy okosság, amit Maxnak köszönhetünk? Az volt a nagy taktika, hogy majd a 105. percben frissítünk, amikor többen a seggükön veszik a levegőt, plusz Sami is a pályán van? Menni kellett előre, nem volt más választás, így sikerült is lecumiztatni otthon a Realt. Vannak hiányosságai a csapatnak, de a legnagyobb az az Allegri-féle beszariság.

2018.04.11. 23:21:49

@Drughi Di Bianconeri: Óóó értem, akkor Sturaro pár szezonnal ezelőtti mentése James fejesénél mikor közel volt a fejéhez, miért nem tizi? Most mikor mellkasa sem volt veszélybe az meg tizi? Na hagyjuk.

2018.04.11. 23:22:26

@Juvetto: Igen bazmeg,azóta is megállás nélkül sírok,és meg is lincselném ezt az idióta kretén Benatiát...más kérdés,hogy pont az idegállapotom miatt kb a világ bármelyik köcsög bíróját vagy Madrid szurkolóját is...

DelPiero2 2018.04.11. 23:22:29

@molnart3: látványos volt Cardiff is: Ha az uefa tisztességes, akkor visszanézi Cuad "szabálytalanságát" ramos esését, és eltiltotta volna. Persze ez szokás szerint nem történik meg. Dybala lapjait is joggal lehet kifogásolni. Madridnak ritkán adnak a meccs elején első szabálytalanságra lapot, nálunk rögtön megteszik.

preczol 2018.04.11. 23:22:40

Kik jutottak be a 4-be? Mindet szívből gyűlölöm! Melyik a legkevésbé rossz? Nehéz lesz választani, mind a 4 csapat egy Juventino számára egy féreg csapat.

m.martin91 2018.04.11. 23:22:46

@Rikoo: Mindenkit eltiltanak, aki beszól a bírónak, mert az szent és sérthetetlen. Komolyan, az igazi olasz maffia legyilkolná a játékvezetőt. Nem tudom, van-e még ilyen.

Juventino86 2018.04.11. 23:22:55

@Nathas: Igazat kell, hogy adjak neked. Allegri a meccsre nagyon jó taktikát agyalt ki, de 3-0-nál menni kellett volna tovább.

Apuleius 2018.04.11. 23:23:05

@Drughi Di Bianconeri: Hagyjuk ezt a picsogást, ha lehet kérni. Majd ha mezőnyben ezt öt esetből ötször lefújják, s a másik oldalon is befújják büntetőnek, akkor beszélgessünk erről. Benatia talán hozzáért, ez a nyomorult meg teátrálisan elesett, mint akit váratlanul leszart egy brontosaurus. Ha a Te lelki békédhez az kell, hogy jogosnak látod, hát lelked rajta.

Drughi Di Bianconeri 2018.04.11. 23:23:19

@hellan:
Szerintem is hagyjuk, FIFA szabálykönyv ;)

JuventusFanatikus 2018.04.11. 23:23:36

Mérhetetlenül büszke vagyok a Csapatra! És nagyon csalódott is egyben. Kurvára nem ezt érdemeltük...
FORZA JUVE!!!

Juventino86 2018.04.11. 23:23:39

@m.martin91: Van, de az igazi olasz maffiózók a kukásoknak szurkolnak.

2018.04.11. 23:23:48

Ha mi mezei szurkolók,tudjuk,hogy mennyire tolják a spanyolokat,akkor kurvára nem rúgok mellkason senkit a seggbekúrt utolsó percbe...

Rikoo 2018.04.11. 23:24:00

@Nathas: Szerintem gondold át újra. Óriási dolog volt amit ma a csapat játszott és biztos Allegri a nagy szar, ezért volt 0-3 a meccs állása Madridban.

Kukszi 2018.04.11. 23:24:05

Ilyenért Argentínában fényes nappal lelövik a bírót! Kívánom neki hogy oda helyezzék át a következő évre...

Il Principino 2018.04.11. 23:24:23

Erre tizit...te jó éééééééég!És a piros is egy vicc...Barca-PsG meccs tizijei jutottak eszembe hirtelen...

Rikoo 2018.04.11. 23:24:28

Ronaldo added: "A game that must serve as a lesson to learn that no one gives you anything.
Van képe ilyet nyilatkozni meccs után.:D

MdewC 2018.04.11. 23:24:29

@Drughi Di Bianconeri: az is vmi. :))

Borzalmasan csalódott vagyok...

Hátba szúrtak minket és a kapitányunkat.

m.martin91 2018.04.11. 23:24:57

@Juventino86: Elég nagy baj. Azt gondolom, hogy ezért halál jár.

tom85 2018.04.11. 23:25:25

@Drughi Di Bianconeri: vannak már videók a jelentrol,barhol visszanezhetok,persze,mindenki úgy ertelmezi,ahogy akarja,sztem a többség azt mondaná, no penalty all day long.

Drughi Di Bianconeri 2018.04.11. 23:26:08

@Apuleius:
Te meg hagyd a szemelyeskedest ha kérhetem,admin "úr", picsogni ....
Braffo, így kell egy adminnak beszélni egy (törzs)kommentelovel, akivel nézet eltérésük akad...

Nekem többé kevésbé békés a lelkem, most pet pill nektek kéne pár szem frontin vagy xanax, vagy egy spangli ;)

Fifa szabálykönyv, és viszlát!

epaska 2018.04.11. 23:26:26

Vagy Allegrinek kell nagyot változnia vagy egy másik (Sarri) edző kell!

Joker61 2018.04.11. 23:27:02

most visszanéztem a benatia megmozdulását, nem volt indokolt a hogy közbe lépjen

nála inkább az volt már, hogy akart de piszkos fáradt lehetett, és tompa lett a végére

ez a cserélés is...kiben bízik allegri a bl ben?! puli meg hát láthattuk ki készülgetett, stuani.sajnos marciban nem lát szinte semmit, bentacur kurvára hiányzott, én a 3.gól után azonnal feldobtam volna őt, nagyon jó passzban van mostanában, azonnal átjátszotta volna ezt hulla fáradt margitot, de nem volt:D

fzoli990 (törölt) 2018.04.11. 23:27:11

Azt én is sajnalom h nem mentünk a 4. golert. A hosszabbitast amugy se birtuk volna hiába jön be Cuadrado. A rendes játékidőbe kellett volna bevágni és még egy kapott gol is belefért volna.

Az erzeseimre meg nincsenek szavak... Talán tul szep lett volna az elso meccs után, de mar epp kezdtem elhinni hogy megcsinaljuk es abszolut megerdemelt is lett volna az összképet nézve.

Vissza kell vhogy hozni Moggit, nélküle sosem nyerünk BL-t.

peti78 2018.04.11. 23:28:02

@babo0410: az elso meccsen kellett. Volna ennek 90 mill semminek a rengeteg ordito helyzetbol legalabb egyet berugni a mostani meccsen meg uber nulla teljesitmenye volt kell a francnak el kell adni kinaba a nyaron takarodjon marottaval dybalaval es sandroval egyutt lelketlen analfabeta mocskok

Rikoo 2018.04.11. 23:28:40

@epaska: Sarri jól meghúzta a váratlant a BL-ben.

2018.04.11. 23:28:53

@Drughi Di Bianconeri: Egyébként ma folyamatosan csalóztam a Realos kollégáim(2 van),de az első meccs miatt. Nyomják a bírók nagyon ezt a Realt,de ekkora butaságot az utolsó percben...nem nehezítette meg a dolgukat ez a suta...

tom85 2018.04.11. 23:29:04

@Drughi Di Bianconeri: Jézusom,te tényleg beteg vagy,ez is szemelyeskedes volt,nem a fifa szabalykonyvbol idéztem

Apuleius 2018.04.11. 23:29:46

@Drughi Di Bianconeri: Bocs, de hülyeséget beszélsz és picsogsz, csak nevén neveztem a dolgokat. Tettem ezt szurkolóként, nem adminként. Engedtessék meg, hogy így fél éjfélkor csak mezei szurkoló legyek a fórumon. The picsogás goes on.

Meg is nézted azt a FIFA szabálykönyvet, amiről beszélsz, vagy ez megint csak egy szép bullshit?

patrik22 2018.04.11. 23:30:52

Srácok legyünk büszkék a csapatra.Az év legjobb teljesítménye volt tőlük. Lefociztuk és agyonvertük a nagyképű,mocskos bl címvédőt. ILYEN BÜNTETŐ NEM ILLIK BEFÚJNI AZ UTOLSÓ MÁSODPERCEKBE,AMI NEM IS VOLT EGYÉRTELMŰ. Rohadjon meg ez a mocskos bíró. Nagyon nehéz lesz feldolgozni ezt a meccset. Ha csak 2 perc hosszabítás lett volna akkor mi jutunk tovább 2x15 perc alatt ezt biztos. Ilyen játékkal bárkit megtudunk verni. FORZA JUVE! SZÉP VOLT FIÚK!

Rikoo 2018.04.11. 23:31:34

Allegri döntései teljesen ültek, fantasztikus meccs volt. Az, hogy a csapat 0-3-ra állt Madridban ez egészen hihetetlen teljesítmény volt.
Allegri egyébként azt nyilatkozta, hogy a hosszabbításra tartogatta a cseréit. Egy középpályást akart lecserélni és behozni 3 Cuadradot a támadók közé.

Matyas Piroth 2018.04.11. 23:32:05

Megkérnék minden olyan fórumozót aki az előző meccs után azt írta, hogy a Madrid alázott Torinóban, most meg hogy jogos, hogy a 93. percben egy ilyen véleményes szituval eldöntse a párharcot a bíró és különben is Allegri a hibás, hogy kapja be a fa...mat és drukkoljon más csapatnak! Tudom, hogy úgysem teszitek meg, de tényleg nevetséges mindenki aki így gondolkodik!

preczol 2018.04.11. 23:32:09

Hogy lehet, hogy egy ekkora győzelem és egyben csalás mellett is a saját játékosainkat és edzőnket szidják egyesek!? Ma a Juventus felmosta a padlót a Madriddal. Furcsa, hogy egyetlenegy sárgát sem adott a bíró műesésért, pedig volt rendesen.

Nathas 2018.04.11. 23:32:21

@Rikoo: ha jól játszunk, az Nálad Allegri érdeme, hiszen hatalmas taktikus, ha hitványul, akkor ennyi van a keretben. Én nem így látom.
Nem volt semmi őrületes okosság, focizni kellet és az derült ki, hogy többször is érdemes lenne megpróbálni.
Mindegy, nem akarok vitázni, mert büszke vagyok erre a mai meccsre!

DelPiero2 2018.04.11. 23:32:47

@hellan: mert annyira örült a bíró, hogy tizit adhat, és elfelejtette. Ronaldo mezlehúzásért nem kapott sárgát, pedig azt szoktak adni minimum.

Juventino86 2018.04.11. 23:33:00

@preczol: Sajnos évek óta ez van. A Realt nagyon nyomják a bírók....

Juventino86 2018.04.11. 23:34:54

@Apuleius: Ne haragudj, de miért személyeskedsz mással? Korábban velem is eljátszottad. Adminként szerintem inkább példát kéne mutatnod."Bullshit, picsogás, stb...." Ezek szerintem nem kellenek.

Juventino86 2018.04.11. 23:35:34

@Drughi Di Bianconeri: Na ez is gyönyörű volt.... Buffon utolsó Bl-meccse után ez ízléstelen.

2018.04.11. 23:35:40

@Apuleius: Remélem perma ban lett és nem voltál kegyes vele...

Patricco 2018.04.11. 23:35:41

Valaki elarulja nekem mit jelent a Vergogna kifejezes?

Apuleius 2018.04.11. 23:36:11

@Juventino86: A "bullshit" és a "picsogás" valami megengedhetetlen személyeskedés volna? Azért ne legyünk teljesen képmutatóak.

Apuleius 2018.04.11. 23:37:07

@hellan: Nem, nem voltam kegyes hangulatban :-)

Rikoo 2018.04.11. 23:37:24

@patrik1112: Itt már a labda elpattant Vazquez melléről.

Juventino86 2018.04.11. 23:37:28

@Apuleius: Igen, egy admintól pontosan az. Mondjuk a másik fórumozó méginkább átlépte a határt. Értem én, hogy feszültek vagytok, bennem is van már egy xanax, mert máshogy nem bírnám.

JuventusFanatikus 2018.04.11. 23:38:37

@Rikoo: Pjanić ez írta ki valamelyik közösségi oldalára

MdewC 2018.04.11. 23:38:58

@Apuleius: @hellan: @Drughi Di Bianconeri: gyerekek most tényleg ez kell???

szégyelje el magát mind a három... :(((

barátok lehetnétek

Apuleius 2018.04.11. 23:39:40

@Juventino86: Én ilyenkor egy szurkoló vagyok, aki ugyanolyan feszült, mint Ti, s attól, hogy egyébként bejegyzéseket írok, nem is akarok más lenni. Ha valaki hülyeséget ír, akkor vállalja azt, hogy ezzel valaki szembesítheti.

preczol 2018.04.11. 23:39:56

@Apuleius:
Jó most itt mindenki ideges! Nem igazán lehet ezt feldolgozni, egy ilyen csalás után. Holnap majd hideg fejjel megbeszélitek.

GGábr81 2018.04.11. 23:40:01

Az első meccsen ha van egy kis szerencsénk simán benne volt egy 2-2. Nagyobb részt mi voltunk a jobbak. Ezen a meccsen taktikusabbak voltunk. Talán nem is voltunk olyan jók mint az első meccsen, abban a bizonyos 60 percben. Mégis most rúgtunk gólokat. Az első meccsen nem érdemeltünk vereséget, Dybala 2-dik sárgája erős volt. Azt a bírót még jobban anyázom.
A két meccs képe alapján nem érdemelt továbbjutást a cr banda.
Ez a cr hisztis k... mit dobálta magát ( nem csak ő). A végén meg ünnepeltette a kozonseggel, a 3-1 es vereséget. Gusztustalan. Azért megértem azt a reál szurkolót aki nem nagyon tapsikol ennek a produkciónak.
Ha így menne tovább a Juve, persze örülnék, de azért mérges is lennék a csapatra.
Nagy szerencséje volt a Reálnak Torinóban, az messze nem volt 3-0 -ás meccs.
Elhittem, hogy meglesz. Kb a 76 percben, szinte már biztosra vettem.
Mindenesetre BÜSZKÉK lehetünk a csapatra és a szurkolóinkra is.
CSAK A JUVE

Juventino86 2018.04.11. 23:40:17

@patrik1112: Ez alapján a kép alapján nem volt tizi... A kérdés, hogy mielőtt elérte Benatia a labdát, háton találta-e a támadót... A baj az, hogy az ilyen véleményes szitukban mindig a Real javára döntenek...

Rikoo 2018.04.11. 23:40:34

Agnelli és Nedved elvileg borzasztóan kiakadtak. Előbbi letámadta az egész rendszert és, hogy milyen bírói tevékenység történik, ha olasz csapat játszik...
Pierluigi Collina szavait erősítve.

Patricco 2018.04.11. 23:41:24

@JuventusFanatikus: koszonom! Rikko meg megkerdezi mit erdekel.....hat bocsi h nem ertettem amit Pjanic kiposztolt az instajara! Legkozelebb tuzetesebben tajekoztatlak miert erdekel

Beszarok....

2018.04.11. 23:41:30

@MdewC: Annyit kérek h vonatkoztassatok el a nevemnél levő pirostól, továbbra sem vagyok sem moderátor, sem admin itt, csak cikkírás miatt van a piros, de azt sem csináltam huzamosabb ideje. :)

Drughi dobálózott itt tényekkel, de hol maradt egy link vagy szabályzati pont... amit meg Drughi írt inkább jobb ha nem láttátok.

babo0410 2018.04.11. 23:41:54

@peti78: Az első meccsen az egész csapat szétesett fejben. Sajnos ott a korai gól nagyon idegessé tette a srácokat, és pontatlanok voltak az utolsó passzok. Pedig ott is jók voltunk.

Juventino86 2018.04.11. 23:42:02

@Apuleius: De a helyzet az, hogy te sem megfelelő stílusban szembesítetted... Mindegy, most nem ez a legfontosabb, sajnos van nagyobb gond most. Többször megnézve a lassítást meg a képet most már én is azt mondom, hogy ez nem volt tizi. És én pl. könnyebben fel tudnám dolgozni a dolgot, ha nem nyilvánvaló csalással estünk volna ki.

Rikoo 2018.04.11. 23:42:09

Buffon szavai is fantasztikusra sikerültek.:D

Juventino86 2018.04.11. 23:43:05

@hellan: Én láttam mit írt Drughi, és tőle nem is várhattunk mást. :D Nem az első eset, hogy primitív módon kommunikál valakivel.

Rikoo 2018.04.11. 23:43:19

@Patricco: Elnézést, hogy megkérdeztem miért érdekel...

2018.04.11. 23:43:35

Őszintén! Ki számított erre az eredményre? Bárki aláírt volna egy 2-0át is. Nem hogy 3-at. Sőt! Még egy X-et is! Sajnos a b.u.z.i margit 12 emberrel játszott... Én büszke vagyok rá, h visszakapták tőlünk a 3-at a bérnabéuban. Azt a tizit meg hagyjuk! Kár is említeni. Másképp nem jutottak volna tovább. Legalább emelt fővel estünk ki és vak is látja, h nem lehet soha leírni a Juvét!

Forza Juve Per Sempre!!!

Patricco 2018.04.11. 23:45:36

@Rikoo: csak egy szo jelenteserol beszelunk....most komolyan el kellett volna magyaraznom miert erdekel? Vagy mire szamitottal?

m.martin91 2018.04.11. 23:47:28

@Rikoo: Mit mondott Buffon? Mit? Foglald össze!

Rikoo 2018.04.11. 23:48:02

@patrik1112: A bíró szíve helyén egy kuka van. A lelátón kellene chipszet zabálnia, nem meccset vezetni.

Rikoo 2018.04.11. 23:48:25

@Patricco: Igen, mert érdekel mi a jelentősége. Ki mondott és mit stb.

m.martin91 2018.04.11. 23:48:44

@Rikoo: MégMÉGMÉG! Buffon for president! 20 meccses eltiltást fog kapni.

Joker61 2018.04.11. 23:50:03

tudom hogy az én anyámat, én írtam hogy adható, de nem a 93.percben, vagy még is?

funkyimg.com/i/2ECPz.png

funkyimg.com/i/2ECPA.png

telibe látta az esetet, és szarul is nézhetett ki abból a szögből

patrik1112 2018.04.11. 23:50:20

@Rikoo: ahogy olvasom a pirosat pedig a “go take a shit” beszolasert kapta.

tsatsee 2018.04.11. 23:50:20

Tehát akkor fifa szabálykönyv. Műesésért jár a sárga, tehát Ronaldo simán kaphatott volna ma kettőt legalább és akkor piros. Heves reklamálásért, és mutogatásért azonnali piros, egy ilyen felfokozott szituban. Akkor A Realosok miért nem kaptak egyet sem?

Szóval hagyjuk a Fifa szabálykönyvet, mert azt akkor csak ellenünk lehet értelmezni?

Nagyon jól játszottunk, és ha az előző meccsen nem nyúl bele a bíró, akkor is minden másképp lehetett volna.

Allegrit meg szidni aztán a legnagyobb faszság, amit el lehet követni.Valahogy mindig azok szidják Allegrit....akik szerint minden poszton jobb a Reál. Akkor most melyik az igaz? Nem jobb a Reál, és ezért voltunk versenyben az undorító belenyúlásig, vagy jobb a Reál, és Allegrinek működött mi a taktikája? Meg jöttök itt a támadó játékkal. Több gólt rúgtunk mint a nagy támadó Napoli, és kevesebbet kaptunk. Allegri nélkül ez a Juventus nem itt tartana.

Szóval élvezkedjetek, jöhet a ti megmondtátok, és mindenki takarodjon a csapattól. Ma ismét megmutatta a Juventus...hogy CSAPAT.

Jó éjszakát.

Shankin 2018.04.11. 23:50:22

Grat a srácoknak, majdnem összejött a lehetetlen. Sajnos akárhányszor visszanézem az esetet, tisztának tűnik a büntető. Két keze rajta, és még mellbe is rúgja. Agyatlan volt Benatia, és Sandro is elkúrta.

MdewC 2018.04.11. 23:52:11

@hellan: a végét láttam, a lényegről lemaradtam. Tartom amit mondtam, barátok lehetnétek...

Rikoo 2018.04.11. 23:52:31

@m.martin91: 10 percel korábban sokkal durvább szöveg volt olvasható. Megváltoztatják a cikkeket, szépítgetik...

MdewC 2018.04.11. 23:54:39

@Joker61: semmi köze a két képnek egymáshoz.

Barolo4 2018.04.11. 23:56:14

Nagyon nagy meccs volt! Én megadhatónak érzem a tizenegyest, de összességében nem szoktak ilyen szituban a végén megadni, illetve sok véleményes dolog volt az egész meccsen. Allegri szerintem nagyon jól meccselt, bár az érthetetlen, hogy min. 1-et miért nem cserélt, amikor már alig élt a csapat (persze a cserepadfunk, olyan amilyen). Nagyon büszke vagy a csapatra. Forza Juventus!

Joker61 2018.04.11. 23:58:47

@MdewC: miből gondolod, maximum 2-3 frame van a két kép között, ez egy vegytiszta tizi az ő nézetéből:D

Nathas 2018.04.12. 00:00:16

Sokadjára visszanézve, alapvetően akkor is k.rvaanyázzák a bírót, ha fúj, és akkor is, ha nem.
Ha én játékvezető lennék, ebben a szituban nem adtam volna büntetőt - bármelyik csapatról is legyen szó.
Az utóbbi években mindig a Realt nyomják, ezen már nem akadok fenn.

MdewC 2018.04.12. 00:04:06

@Joker61: frame... lófaszt

Plusz volt két segéd paraszt.

Az iróniát persze adom!

Rikoo 2018.04.12. 00:05:09

Játékosok a tavalyi Bayern meccsre utalnak a nyilatkozataikkal. A Real Madrid csak így tud továbbjutni.

Patricco 2018.04.12. 00:06:51

@Rikoo: de hogy a Hiszti Kriszti hogy unnepelte a goljat miutan a Juve kozonsege allva tapsolta....verlazito ez az ember...szegyen gyalazat! Bicskanyitogato.....

Fabio83 2018.04.12. 00:06:57

Ilyen meccseket és hozzáállást szeretnék látni a kedvenc csapatomtól, mint ma. Ma büszkék lehetünk a csapatra.

Patricco 2018.04.12. 00:08:32

@Fabio83: kijelenethetjuk ha a BL dontoben is leraknank egy ilyen teljesitmenyt akkor siman megnyernenk

Rikoo 2018.04.12. 00:10:36

Az összes olasz nyilatkozat szerint az utolsó percben ilyet nem lehet befújni mikor hosszabbításra áll a meccs. Dőljön el a hosszabbításban a játékosok között, de ne így.

GGábr81 2018.04.12. 00:13:04

Talán a Bayert utálom a legkevésbé a 4 között. Nekik fogok szurkolni, hogy állítsák még a Realt

.Bulldeo 2018.04.12. 00:13:33

Sok lett volna a Fifának, ha mindkét kedvenc kiesik.

A büntető szerintem adható volt, de ilyen utolsó pillanatban, ilyen szituációban az 50-50% a Realnak büntetőt ér, nekünk meg lóf@szt ért volna fordított esetben, ez teljesen egyértelmű. Emelt fővel estünk ki, büszkék lehetünk a csapatunkra!
A cserék igazán jöhettek volna, el is telt volna a hosszabbítás vele.
Mindegy, nagyot mentünk!
Forza Juve!

GGábr81 2018.04.12. 00:15:48

@Patricco: hasonlót írtam én is. Vicc volt az ünneplése még a végén is. Vereséget így ünnepelni. Pfff

2018.04.12. 00:19:02

@MdewC: Nekem aztán nincs bajom senkivel, de nagyon csúnya volt a szöveg, amit írt. :)

2018.04.12. 00:19:57

Mondjuk most Buffon nyilatkozatába volt egy ilyen bullshit,ami nyilván igaz is,hogy ami az első meccsen nekünk nyilvánvalóan járt volna,azt akkor itt se fújják be,de egy bíró nem dönthet ez alapján...nem biztos,hogy a videóbíróval ezt felül lehetett volna bírálni,de amit mi nem kaptunk meg otthon,azt egyértelműen.

2018.04.12. 00:24:24

Ronaldo ezzel az ünneplésével 1-3-nál a Bernabeuban,egészen nevetséges látvány,de ez senkit se vigasztal...

MdewC 2018.04.12. 00:27:24

@hellan: egy baráti kézfogással és tollvonással el lehetne törölni, persze lehet egy elnézés kérés is, meg 2 sör. ;)

Juve!

Vergilius1897 2018.04.12. 00:43:06

A 11-es pontosan olyan volt, hogy lehet tovább engedni meg be is lehet fújni, embere válogatja. Igaz ami igaz Vazquez is homorított rendesen.

A két meccs alapján a hazai 0-3 ellenére is tartom, hogy Mi érdemeltük meg a továbbjutást. Sajnos az első meccsen nem kellett volna Chiellonak Buffon elől elrúgnia a labdát meg nem ártott volna 20 méterről eltaláni szabadrúgásból a kaput.

A játékosok fantasztikusak voltak (kivéve Sandro-t) Khedira, Matuidi rengeteget dolgoztt, Gigi is szépeket védett.

A fent maradó két cserével meg (Cuadrado, Sturaro) szerintem el is döntjük a hosszabbításban a meccet. A srácoknak és Allegrinek hatalmas gratula gyönyörű estét szereztek nekünk.

(Ennyit arról, hogy "töketlen olasz középszer az edzőnk"...)

Forza Juve!

Hiribi27 2018.04.12. 01:01:57

@GGábr81: én meg természetesen a Rómának

.Bulldeo 2018.04.12. 01:05:19

@Vergilius1897: az odavágón Buffon jött ki bizonytalanul, inkább az ő szerencsétlenkedése volt benne a gólban, mint Chiellinié.

Azt azért nem hiszem, hogy Sturaro jelenléte nagyon minket erősített volna a mai napon. Egyértelműen látszott, hogy ő készülődik, de azért lehet, hogy 90 perc után meg lehetett volna próbálkozni Marchisióval. Neki lehetett volna még pár hosszú indítása, és ha tizenegyes párbaj a vége, ő simán beveri.

Rikoo 2018.04.12. 01:28:06

A katalán SPORT címlapján ezt írja: Az évszázad lopása.

Gondolom a PSG elleni 6-1 után nem így gondolták..

Rikoo 2018.04.12. 01:36:13

Több tucatnyi interjú van a játékosoktól, Agnellitől, Allegritől.
Óriási a felháborodás és van aki tisztán kimondja, hogy ez csalás, lopás volt.

FeriGjuve 2018.04.12. 02:40:43

Nagyot mentünk ma,visszahozták a srácok a büszkesègünket!
FORZA JUVE PER SEMPRE!!!

west30 2018.04.12. 03:57:06

@Rikoo: Nagyon helyes hogy kimodnjak,ezt nem lehet szo nelkul hagyni.

Egyebkent en sajnos csak hallgatni tudtam a meccset,de igy is egy elmeny volt,elismeresem mindenkinek.

Alex8610 2018.04.12. 06:04:46

Hatalmas gratula a srácoknak csodálatos élmény volt kár hogy elsősorban nem ez fog megmaradni... Értem én hogy a Sevilla Bayern Juventus Róma négyes kevesebb pénzt hoz de ez akkor is felháborító lassan ott tartok hogy inkább nem nézek BLt. Dybalat már az első meccsen kiallitjak gondolom azt gondolták ő a fő lancszem után veghezvisszuk a szinte lehetetlent majd a meccs végén kiallitjak a legendánkat és a real megkapja a szokásos buntetojet csak hogy ronaldo újra a címlapra kerulhessen meg legyen egy spanyol a legjobb 4ben.Rendezzenek akkor egy mini BLt a spanyoloknak aztán játszanak szépen egymással.

Alex8610 2018.04.12. 06:48:25

@Alex8610: Liverpool a negyedik természete sen nem a Sevilla elnézést csak nem nagyon volt alvás este:(

DrinkTeam 2018.04.12. 08:01:17

Kedves Fórumtársak!

Személyes tapasztalataimat írom le a tegnapi meccsel kapcsolatban, és várom majd mindenki más véleményét a témával kapcsolatosan.

Rendkívül dühítő így kiesni. Utolsó percben 11-est kapni. Engem, így hogy aludtam rá egyet, nem pont a 11-es érvényessége érdekel, van ilyen.

Az egészben az egyetlen dühítő dolog, hogy aki így tud futballozni a jelenkor valószínűleg legjobb csapatának otthonában (azaz jobb, mint a legjobb csapatnak vélt Real Madrid) az mi az Istók f.szát csinál otthon kérem???? Ez a csapat hogy kap ki Torinóban bárkitől is 3-0-ra??

Ez a dolog az utóbbi időben rengeteget foglalkoztat engem. Nagyon sokszor azt veszem észre, hogy mindig csak annyit ad ki magából a csapat, amennyi kell. Tehát határokat szab magának, amit ha elért, megáll és leül. Nekem ettől megy el az eszem! Hogy sokkal több van a csapatban, mint amit mutat, csak nem akarnak minden meccsen megdögleni. És fogadjuk el, a Madrid azért ilyen sikeres, mert ők minden meccsen darálnak és nem tudják elképzelni, hogy kikaphatnak. Mindegy, hogy vesztésre állnak 2-0ra vagy 4-1-re vezetnek, mennek, mennek és mennek. Mi miért nem tudjuk ezt megcsinálni? Az éppen elég nem mindig elég!

Senkinek ne legyen illúziója, ha az első meccs 0-0, soha a büdös életben nem vezettünk volna Madridban 3-0-ra. Pedig láthattuk tegnap, hogy képes rá a csapat. Próbáltuk volna kihúzni kapott gól nélkül, hogy elérjük a hosszabbítást. De könyörögve kérdem, de miért nem vezettünk volna?? Miért nem úgy álltunk volna akkor is hozzá, hogy ami kifér a csövön gyerekek, menjünk, csináljuk! És azt is megkockáztatom, hogy ha az első meccs 0-4, tegnap a negyediket is beb.sztuk volna, ebben biztos vagyok! De akkor miért nem? Miért volt elég a 3-0 már megint?

Tipikus hozzáállás, meg van az "elég jó" eredmény, és már játszunk is a hosszabbításra. Nehogy folytassuk a gyönyörű futballt, ne, álljunk vissza úgy jó olaszosan! Mindig érzem ezt a lelki gátat nálunk. Ha kapunk egy pofont, következő meccsen bárkit megverünk, amennyire kell. De miért nem lehet minden egyes meccsen így játszani????

Vagy csak egyedül engem érdekel vagy egyedül engem bánt az, hogy mindig a "majdnem" csapat vagyunk? Hogy van egy lelki gát, amit elérve nem tudunk ugrani? Viszont addig a gátig bárkit meg tudunk verni?

Lefociztuk a Real-t Madridban emberek, nyertünk 3-1-re!!!!!!!
És kezdhetném előlről, hogy ha az első meccs Madridban van, tuti nem nyerünk 3-1-re...
Mi lehet ennek a háttere? Mit kellene másképp csinálni? (pl. álljunk minden meccshez úgy, hogy 0-3 van..., például) Hogy tudjuk elérni azt, hogy ne legyen határ és hogy csak azt az eredményt fogadjuk el, ami minket megillet és amit megérdemlünk (pl. BL trófea)?

pedronegroo 2018.04.12. 08:17:11

@DrinkTeam: Én erről pofázok évek óta! :) Az olaszos mentalitást kell elfelejteni örökre és nem a játékosokat hibáztatni meg a fél csapatot lecserélni! BL-t úgy nem lehet megnyerni hogy nem is akarsz focizni! Szép volt fiúk!

Sztovicska 2018.04.12. 08:18:50

@DrinkTeam: teljes mértékben egyet értek és ez egy nagyon jó és fontos kérdés hogy ha ezt a szintet tudjuk miért nem hozzuk ezt minden meccsen?

2018.04.12. 08:28:03

Gusztustalan ocsmány szar világban élünk. 3 napra két kib.szott nagy csalás is jutott...
Ami még idegesítő a bírón kívül az Alex Sandro. Komolyan ilyen egy lélektelen embert én még nem láttam. Mandzukic, Matuidi, Benatia, Khedira és még sorolhatnánk, hogy kik kapták össze magukat erre a meccsre, kidolgozta mindenki a belét ez a szerencsételen meg végig lötyögi az egészet, legszívesebben páros lábbal rúgdostam volna le a pályáról. Eddig azért izgultam, hogy maradjon nálunk most meg félek, hogy kutyának nem fog kelleni olyan teljesítményt nyújt hónapok óta. Csak vigyék el ezt a szerencsétlen 10 millióért én már annak is örülni fogok.
Egyébként le a kalappal a többiek előtt, tényleg óriásit mentek tegnap.

soltig 2018.04.12. 08:36:52

Mérhetetlen büszkeség de egyben csalódás amit érzek. Én megértettem Buffon és a többiek reakcióját, frusztráltságát...92 percig kontrolláltuk a meccset és nagyon keményen megdolgoztunk azért, hogy nyílt legyen a csata, ezért nem éppen sportszerű dolog egy kétes szituációban hozott döntéssel befolyásolni a meccs kimenetelét, még akkor is ha megadható volt a 11-es. Én úgy gondoltam az angolok úriemberek, ráadásul tisztelik a test test elleni küzdelmet, de nagyot csalódtam. Nem véletlenül nem lesz kinn a vb-n egyetlen angol bíró sem.
Ugyanakkor egyenes gerinccel távoztunk a küzdelemből, a srácok minden dicséretet megérdemelnek, koncentráltan és hittel futballoztak, igaz a végére kicsit elfáradtunk. Lehet, hogy kicsit hamarabb kellett volna frissítenie a mesternek, de az vesse az első követ aki gondolta volna, hogy ennyire meccsben leszünk a végére.
Én nem szeretem az összeesküvés elméleteket, de mindenesetre érdekes, hogy kiélezett szituációkban valahogyan mindig a Madrid jön ki jól a játékvezetői döntésekből (lásd tavaly a Bayern elleni meccset vagy csak azt a tényt, hogy a legutóbbi 5 Juve-Real meccsen mindig volt kiállítás és mondanom sem kell, hogy melyik oldalon.)
Nagyon rossz érzés így kiesni, különösen Buffon-t sajnálom, aki nagyszerűen védett és méltatlanul bántak el vele... de még egyszer büszke vagyok rájuk
Forza Juve

harciretek 2018.04.12. 08:41:52

Nem hiszem el, ami tegnap történt, szerintem kell 1-2 nap míg megemésztem. Hihetetlen, hogy Madridban ezt meg tudtuk csinálni.

Remélem itt a blogon a rendszeresen Allegrit, Mandzukicot, Lichsteinert, Khedirat bírálók magukba szállnak. Azoknak akik bírálják őket kívánom, hogy legalább ennyire legyenek jók, profik és eltökéltek a saját szakmájukban. Nálam ők Chiellinivel, Marchisioval és Barzaglival kiegészülve a közvetlen Buffon alatti réteg, az érinthetetlenek, akiknek súlya van a pályán és amin 1-2 gyengébb meccs, hiba nem változtat. Ők azok, akik már valamit a karrierjük során elértek és ez a tapasztalat a legfontosabb meccseken mindig előjön belőlük.

Túl korai még az élmény, ezért marha nehéz nem elragadtatni magam, de a Real játékosai egyszerűen nem férfiak, nem sportemberek módjára viselkedtek. CR-rel, Carvajallal az élen 190 perc alatt végig a bíró befolyásolásán, sárgák kikényszerítésén dolgoztak. Ez a legvégén a 11-esben csúcsosodott ki. Hihetetlen. Meg lehetett adni, de egy ilyen szituációban nem illik, valamint Benatia is pont annyira ért csak Vazquezhez, amit még simán el lehet nézni. Igazából én nem is a bírót okolom a 11-es miatt, szerintem pont az kellett csak a befújásához, hogy a Realosok végig nyomást gyakoroltak rá. Aztán ahogy az a féreg a végén ünnepeltette magát. Csodálatos játékos, ezt a torinói két gólja is megmutatta, de gusztustalan ember, sehol nincs Buffonhoz képest. Tegnap végig dobálta magát, ha Lichsteiner vagy Benatia kicsit közelebb volt hozzá. Carvajal ugyanezt játszotta Mandzukiccal.

De ami a lényeg, felvesszük a versenyt a legjobbakkal. Rohadtul kiborított és sért még mindig a Hegedűs Henrik megjegyzése a múlt heti torinói meccse előtt, hogy nem vagyunk az az igazi nagy csapat és a PSG-hez mért minket, mert nekünk 100% kell egy ilyen párharc megnyeréséhez, míg a Realnak, Barcelonának, Bayernnek kevesebb is elég. Szerintem meg pont ezért vagyunk nagy csapat, a legnagyobb, mert az ilyen párharcokban 100%-ot tudunk hozni. Az elmúlt 4 évben játszottunk 2 BL döntőt és 2x kiestünk a 8 között, viszont olyan ellenféllel szemben és olyan módon, ahogy ki lehet esni. Közben ejtettünk ki Barcelonát, ejtettünk ki Real Madridot és a kiesésekkor is vezettünk Münchenben és nyertünk Madridban (kis szerencsével mindkét továbbjutás meglehetett volna, ezen a szinten tényleg nüanszok döntenek).

Ez van, az élet nem áll meg. Remélem Allegri sokáig marad, nem fásul bele a torinói munkába, mert azért időnként talán természetes a változás. A keret pedig remélhetőleg tovább erősödik majd, amellett, hogy a mostani csapat nálam már azon a szinten van, hogy bármilyen távozót sajnálnék.

Fino Alla Fine Forza Juventus!

Type-R 2018.04.12. 08:43:03

@DrinkTeam: abszolút jogos dolgokat hozol fel, nagyon jól összefoglaltad. Én pszichológiai oldalról várnék nagyobb felkészülést. Van a csapat egyáltalán sportpszichológusa, elég jó ő? Egy minőségire, felkészültre mindenképp szükség lenne, no nem olyan Csernus -félére.

soltig 2018.04.12. 08:57:23

@DrinkTeam:
Én nem értek egyet az okfejtéssel. Igenis minden párharcnak és meccsnek más a pszichológiája. Aki már valaha is sportolt tudja, hogy nem lehet minden meccsen tökéletesen játszani és ész nélkül "bedarálni" az ellenfelet. Hiába mondta el az edző (mondjuk a meccs előtt Zidane, hogy figyeljetek játékosok, úgy menjetek fel mintha 0-0 lenne, a fejekben úgyis ott lesz, hogy persze akkor is 3 gól fórban vagyunk.)
Ezért tetszett nagyon Maxi tegnap, mert folyamatosan sulykolta a játékosoknak (legalábbis ami átjött a közvetítésből), hogy koncentráljanak, ne dőljenek hátra és ne szálljanak el, maradjanak a földön, higgadtan kell kezelni a dolgokat. Ha 2-0-nál hagyja, hogy a játékosokat elvigye a hév biztosan hamarabb gólt rúg a Real és nem marad esélyünk, de tudta, hogy valahol az ellenfél tudatalattijában már motoszkál a gondolat, hogy még egy gól és meleg lesz a pite. És jött is az érthetetlen hiba Navas-tól, attól az embertől akitől a legkevesebben várták.
Sajnos a játékvezető faktort nagyon nehéz a meccs előtti stratégiába illeszteni én valahogy az egész meccsen úgy éreztem vkit ki akar mindenképp szórni tőlünk, szinte az egész csapatot besárgázta, pedig nem volt durva mérkőzés.
Annyiban lehet, hogy elmarasztalható Allegri, hogy a végén talán cserélnie kellett volna, Mandzukic és Costa teljesen elfáradt... már nem tudtak nyomást gyakorolni az ellenfél felfutó védőire.

DelPiero2 2018.04.12. 08:57:27

@harciretek: A bíróra visszatérve: angol volt, valószínű nyomot hagyott benne a Tottenham kiesése. Na persze az UEFA is a bíróküldésnél, szerintem ez sem volt véletlen. Annak idején Milan-Barcelona BEK döntő (Capello edzette Milan) a Barca igencsak holland érdekeltségű volt, és véletlenül épp holland bírót akartak küldeni. Az olaszok előzetesen telefonon halálosan megfenyegették a bírót, hogy ne vezesse. Vissza is mondta. De az UEFA-nak lett volna pofája holland bírót küldeni. Egyébként mikor történt olyan, hogy tétmeccsen Madrid kárára tévedtek? Nem sok ilyen volt, pláne nem BL-ben, javukra pedig már többször is.

triplat 2018.04.12. 09:00:20

Bocsi. De ez most ki kívánkozik . B@ meg csak így lehet kiesni harcosan nem megalkudva!!!!!!!!!! Nagyon büszke vagyok a srácokra. Odatették magukat. Hát hogy csapatként mi voltunk a jobbak az tuti. (Kár azért az első mérkőzésért.)
Ha nálunk is lenne egy meccset bármikor eldönteni képes játékos ez a Madrid a fasorba sem lett volna tegnap.
Allegri egy fél isten király.
Mondjuk Benatianak szólhatott volna azok után amit a félpályánál művelt, hogy egy picit okosabba. Kár volt azért a tiziért. De így is nagyon nagy őröm volt látni hogy akartak és mentek nem adták fel. Igazi Juve mentalitás!!!

DrinkTeam 2018.04.12. 09:08:24

@soltig: Én azzal egyetértek, hogy minden meccs pszichológiája más. És az is igaz, hogy nem lehet minden meccsen nyerni. És legyen igazad, egy ilyen után nehéz elmenni Empoli-ba és habzó szájjal 6-0-ra nyerni, de a Madrid elleni odavágón igenis kényelmesek voltunk, és azért, mert fejben nem voltunk ott. És ha esik, ha szakad, egy ilyen meccsen pörögni kellene. Mint a visszavágón. Nekem meg ez a véleményem. Nehogy már külön lelkesíteni kelljen bárkit is a Real ellen. Átaludtuk az első meccset.
És az edző meg a stáb dolga, hogy az emberek ott legyenek fejben, lehetőleg minden meccsen. És azzal sem értek egyet, hogy nem lehet minden meccsen darálni. Ugyanis a Madridnak miért megy?? Mert láthatod, hogy nekik meg összejön. Oké, 1-1 vereség becsúszik, de amikor kell, mindig ők nyernek vagy jutnak tovább, nekünk meg marad a "majdnem", meg a "majd jövőre".

DelPiero2 2018.04.12. 09:08:53

@Nathas: Nagy tévedés. Nem csak az utóbbi években nyomják. Mindig is nyomták, olykor még botrányosabb módon. Sok éve pl. mikor a Dózsa játszott első meccset Madridban, 1-0 után leesett az álluk, hogy a Dózsa kiegyenlített, aztán 2-1 lett a Madridnak, és a 96. percig engedte, s ahogy meglett a 3-1 lefújta.
Bíróküldés: nem biztos hogy véletlen hogy ezt angol vezette. Annak idején pl. Rapid-Tatabánya meccsre román bírót küldtek, ahol érdekes dolgok történtek. Az akkor igencsak holland érdekeltségű Barca -Milan BEK döntőre holland bírót akartak küldeni, aki azonban az olasz fenyegetésre lemondta a megbízást.

Joker61 2018.04.12. 09:16:08

Mindig jöttök az olasz mentalitással, de ezt nézzük évről, évre, tudjuk hogy ez fog abban a pillanatban jönni amikor kell. A mértéke a lényeg általában.
Tegnap is visszavettünk, de sztem már csak azért is, mert fizikailag a kifingás határát súroltuk. Mentünk, de nem ehhez vagyunk szokva-->szoktatva!
Nem mondom, hogy ezen nem kellene változtatni, mert kellene, de megint ott lesz az olasz mentalitás gát ként.

Én ezt így elfogadom ahogy van egészében.

Sarri napoli ésatöbbi, mikorra is fogytak el erőnlétileg?Január? Na ez sem egy követetndő példa, hogy egész évben ba*szunk szét mindenkit erőből, lássuk city.

Megint nem volt egy értelmes pad a csapat mögött, Allegri sem hülye, látható volt, hogy 1-2 értelmes cserével...nyerhető lett volna a meccs.

Sandro, sajnálom, de olyan mélyen van a az srác, senki nem fog érte adni nem hogy 60-at még 40-et sem.

Más kicsit:bianconeriblog-on olvasom, hogy akit egyesek a padunkra ültetnének, mutogatott a Juve kispad felé a tizi környékén. Ezt az arrogáns köcösgöt hoznátok ide, Ronaldo nélkül szart sem érne ő sem meg a margit sem.

2018.04.12. 09:34:50

@DrinkTeam: Teljesen igazad van. Az egyik dolog: ahogy a fórumtársak is írták, ez pszichológiai jellegű. Mert Torinóban még nem hittünk magunkban, itt meg 1-2 gól után már abszolút, ezzel együtt a Real meg kezdett elbizonytalanodni. És még az is hozzátett ugye ehhez, hogy nem volt veszítenivalónk. Tehát nem volt olyan a fejekben, hogy "húha, húha, ezt nem próbálom meg, mert visszakontráznak". És a második plusz a Róma meccse volt. Enélkül a 2 plusz nélkül biztosan nem játszottunk volna ilyen meccset.
A másik dolog: Allegri mentalitása. Az ő kizárólagos védekező felfogása is meghatározó. Nagyjából olyan, hogy "ne támadjunk nagy erőkkel, ha nem nagyon muszáj".

2018.04.12. 09:37:23

@Joker61: "Ezt az arrogáns köcösgöt hoznátok ide, Ronaldo nélkül szart sem érne ő sem meg a margit sem." - Már aki. Én eddig is ellene voltam. Amióta nagyjából azt nyilatkozta játékosként, hogy "örülök, hogy egy jobb csapathoz tudtam igazolni, mert BL-t szeretnék nyerni".

2018.04.12. 09:40:03

@Nattorio: "Gusztustalan ocsmány szar világban élünk." - Ez kétségtelen. De a focinál maradva, sajnos szinte mindig csal az aktuális bíró a Real javára, amikor teheti/szükséges. Meg a Barka, Bayern javára is, kivéve, ha a Real ellen játszanak.

Type-R 2018.04.12. 09:40:56

Az megvan, hogy Buffon még SOSEM kapott pirosat a nemzetközi kupákban se klubszinten, se válogatottal? :) Bajnokin is csak hármat kapott összesen. Vicc.

2018.04.12. 09:41:58

@DelPiero2: Egy játékvezetőnek mindentől teljesen függetlenül kell(ene) vezetnie a meccset.

harciretek 2018.04.12. 09:45:06

@DrinkTeam: Értem amit írsz, de abszolút nem értek vele egyet, @soltig kolléga véleményét osztom. Jól hangzik, hogy mindenkinek essünk neki, de ennél tovább kell látni és szerencsére Allegri is tovább lát. Egyrészt az olasz ligában teljesen más típusúak az ellenfelek, állítom, hogy egy Atalanta, Sampdoria, Torino magasabb szinten védekezik, mint pl. egy Real Madrid. Néha át kell adnod a kezdeményezést, hogy neked is területek nyíljanak. Ezért pl. egy gyors és ügyes Douglas Costa sokkal nehezebben villan, mert alig hagynak neki teret, míg egy lassabb de erősebb Higuaínnak, vagy lassabb de kis területen nagyon erős Dybalának ez a pozícionális játék sokkal jobban fekszik. A Serie A megnyeréséhez ilyen játék és ilyen játékosok kellenek.

Ami a BL-t illeti, az egy teljesen más terep. Ott az ellenfelek játékosállományának minősége a miénkhez közeli vagy a miénknél jobb. Amivel ebben a sorozatban mások fölé tudunk nőni az a taktikusságunk, szervezettségünk, hozzáállásunk. Ha egy Barcelonával, Real Madriddal, Bayern Münchennel beleállunk egy nyílt sisakos, adok-kapok küzdelembe, simán kiesünk. Mert nekik ez a játék fekszik, ha támadunk, teret hagyunk a másiknak is a támadásra, és ezek a csapatok ezt kíméletlenül ki tudják használni. Ha a csapat egyfolytában támad, nem zár vissza, akkor a védelem kb. annyit ér, mint a Realé, vagy Barcelonáé. Allegri mindig türelemről beszél és ez nagyon fontos. Ki kell várni a lehetőséget, amikor mi támadhatunk és meccs ezen szakaszait kell kíméletlenül kihasználni. Tegnap is jóval többet birtokolta a labdát a Real, mégis mi vezettünk 3:0-ra. Torinóban 60 percig ugyanezt játszottuk, akkor az 0:1-re volt elég. Amilyen szerencsétlenek voltunk otthon, tegnap olyan szerencsések. Otthon is rúghattunk volna gólokat és tegnap is kaphattunk volna. A továbbjutást végül egy vitatható 11-es döntötte el. Ez az én olvasatom. Ennyi.

Tavaly a döntő megint teljesen másról szólt. Ott 45 percig játszottunk jól és a félidőben valami egyértelműen megtört. Ott nem a szerencse döntött, hanem mi valamit elrontottunk, valami az öltözőben történt, ami miatt a csapat és a játékunk szétesett.

Szerintem butaság vereségeket túlmisztifikálni. Ha folytatni tudjuk az elmúlt évek teljesítményét, akkor pár éven belül, akár már jövőre BL-t fogunk nyerni.

harciretek 2018.04.12. 09:51:29

@DrinkTeam: "mindig ők nyernek vagy jutnak tovább"
Ha jól emlékszem az utolsó 5(?) visszavágós párharcunkból mi jutottunk tovább.

DrinkTeam 2018.04.12. 09:57:00

@harciretek: Én tiszteletben tartom mások véleményét, így a tiédet is.
Lehet nem jól adtam át, amit akartam, mert látom azt gondolod, hogy szerintem mindenkinek neki kellene esni. Nem, nem így értem. Hanem van valami a fejekben, egy gát, van egy lelki tényező, amit nem tudunk átugrani. Én sem szeretnék eszetlen, mindenkinek nekiugró Juventust látni. De nem írok még egy regényt, mindenki úgy érti, ahogy akarja, szerencsére vannak páran, akik az én olvasatomban értelmezik, amit át akartam adni.

Egyszerűen nem akarok egy "majdnem" csapat lenni, és vérzik a szívem, mert látszik, hogy a gárda bármit elérhet, ha igazán akar. És a legfontosabb, hogy a tudás nem hiányzik, ez látszott. El kell hinniük, hogy bárkit meg tudnak verni.
Számomra nincs frusztrálóbb érzés annál, mikor jól tudom, hogy mi is lehetnénk most a Madrid helyében, mégis ők vannak ott. Hogy mi is képesek vagyunk rá. Mégsem leszünk ott. Egy BL győzelem helyrebillentené a Juventus, úgy gondolom.

2018.04.12. 09:59:28

@harciretek: Nem kell nekiesni minden csapatnak, szó sincs róla, de az idei középszerű védelmünkkel miért kellett beállni olyan csapatok ellen, mint a Tott, meg a Real, akik szinte mást sem tudnak, mint támadni? Abból a 2 meccsből jöttünk ki jobban, amelyiken támadólag léptünk fel. Lehet, hogy a tegnapi kicsit irreleváns, mert a Real már leírt minket, de akkor is. Lehet beállni védekezni, de nem a "támadni nagyon, védekezni alig" tudó csapatok ellen. Allegrinek látnia kellett, hogy az idei védelmünk jóval gyengébb, mint a tavalyi.

DrinkTeam 2018.04.12. 10:01:59

@harciretek: Jól van, úgy látom mindenképp bele akarsz kötni abba, amit írok. Én nem konkrétan a Juve-Real párharcokra gondolok, hanem a közelmúltra.
Tavaly is ők jöttek ki jól a Bayern ellen, az Atletico elleni döntőben az utolsó percben egyenlítettek majd nyertek 4-1-re, meg tavaly minket is megvertek a döntőben.

Egyébként ha ennyire kötöd az ebet a karóhoz, hát legyen. De én nem vagyok boldog, ha a csoportban oda-vissza verjük őket vagy ha kiejtjük őket a 8 között, de végül mégis bukunk a döntőben, pláne attól nem vagyok boldog, hogy ha igazán kell, szóval ha döntő van, akkor kikapunk.

De szerintem ne folytassuk az okfejtést, tartsd tiszteletben a véleményem. Látható, hogy igenis vannak lelki gátaink vagy fejben lévő gátaink.
Én is abban tartom a tiédet, úgy gondolod, ahogy akarod.

harciretek 2018.04.12. 10:10:58

@DrinkTeam: Ok, értem, de szerintem nincs ilyen lelki gát. Azonos erősségű csapatoknál is valakinek tovább kell jutni. Két meccs alapján minimum egyenrangú ellenfelek voltunk a Reallal. Ahogy írtam, a legutolsó párharcaink alkalmával általában mi jutottunk tovább, ez tény. Most nem, ez van.

Akit még meg szeretnék védeni az Alex Sandro. OK, nincs csúcsformában, de mi olyat tett tegnap ami miatt ennyi kritikát érdemel? A tizenegyes előtt a világ ilyen helyzetben legjobb támadója túlugrotta, úgy hogy ezekben a szituációkban egy védő eleve hátrányban van. Ezenkívül véleményem szerint simán hozta az elvárhatót.

2018.04.12. 10:14:57

@harciretek: Ha nincs gát, akkor miért bukjuk az összes döntőt 1996-óta? Függetlenül attól, hogy éppen esélyesebbek vagyunk, vagy esélytelenebbek.

2018.04.12. 10:28:21

@mpite: Biztos lesz valami büntetés. Biztosan mélyen fel vannak háborodva, hogy a "ragyogó képességű", "teljesen pártatlan", "tökéletesen feddhetetlen" és "emberileg fantasztikus" bírókat hogy merjük megvádolni csalással?!?

mpite 2018.04.12. 10:47:45

@Dr. Grant: Sosem értettem amúgy, elküldhetsz mindenkit a halál f*szába, soha semmi szankció, csak akkor, ha a rendszer tisztaságát kérdőjelezed meg, vagy mondjuk a bírónak mondasz valamit. Miért tabu téma? Miért fáj nekik, ha valaki kimondja, amit mindenki gondol?

2018.04.12. 11:16:25

@mpite: Mert az konkrétum, ráadásul oéyan, ami komolyan büntethető, ha beigazolódik. Emiatt rögtön ösztönösen visszatámadnak. A sima szidalmakat azért hagyják, mert veszélytelen és a legtöbb esetben inkább azt teszi nevetségessé, akinek a száját elhagyta.

Rocky80 2018.04.12. 11:16:57

@DrinkTeam: én csak arra reagálnék, hogy kaphattunk ki az első meccsen 3-0-ra:

Az első percekben kaptunk egyet, utána Ronaldo rúgott egyet amilyen 10000-ből egy van; majd kiállították jogtalanul Dybalát ami után 10 emberrel nem tudtunk mit csinálni, majd nem adták meg Cuadradoért a büntetőt.

Allegrinek volt igaza, abszolút nem tükrözte a meccs képét az az eredmény.

Tegnap meg láthattuk mi történt. Ezt a párharcot megint a bíró miatt vesztettük el.

2018.04.12. 11:20:44

@Rocky80: A bírók 10-ből legalább 7-szer "belenyúlnak" a Real meccsekbe. Ez borzalmas. De Torinóban akkor is gólt/gólokat kellett volna rúgnunk.

Rocky80 2018.04.12. 11:33:58

@Dr. Grant: rúgtunk helyette itt, nem tökmindegy?

Ennyiszer nem nyúlhatnak egy meccsbe.

soltig 2018.04.12. 11:52:44

@harciretek:
Egyetértek veled. Szerintem is nagyszerű csapatunk van és én igenis látom a tudatosságot mind a keretépítésben, mind a játékospolitikában. Szinte minden játékosunk győztes mentalitású és az egyik legintelligensebb trénert foglalkoztatjuk.
Az tény hogy gazdasági téren még hatalmas a lemaradásunk a "nagyok"-tól, a Juventus nem akkora márkanév mint a Real Madrid, de a szisztematikus építkezés magasra repíthet még minket főleg annak fényében, hogy honnan indultunk a calciopoli óta.

2018.04.12. 12:09:30

@Rocky80: Szerintem nem mindegy. Nekem sem mindegy, hogy Torinóban nyerünk, vagy megalázó 0-3-at játszunk, de ez most mellékes. Én nem voltam most ott Torinóban, de a szurkolókat ki kell szolgálni. Nagy bevétel származik a szurkolókból is. A második mondatoddal egyetértek.

harciretek 2018.04.12. 12:16:38

@Dr. Grant: A '97-es és '98-as csapat nagyrészt ugyanaz volt, aki '96-ban nyert, így eleve értelmetlen bármiféle gátról beszélni. 2003-ban 11-esekkel vesztettünk egy azonos erősségű Milan ellen, úgy hogy a döntőn nem játszhatott Nedved, tisztán a szerencsén múlt. 2015-ben a Barcelona egyszerűen jobb volt nálunk, ugyanakkor kis szerencsével nyerhettünk volna. 2017-ben valami történt félidőben a csapaton belül. Minden vereségnek megvolt az oka, okai.

2018.04.12. 12:57:09

@harciretek: Ez nem bizonyít semmit. Ha ebből indulsz ki, az akkori csapatnál simán kialakulhatott ez a gát a Dortmund - Juventus (3–1) meglepetésvereség alkalmával is, amit még megfejelt a következő évi szintén kicsit meglepetés jellegű vereség. De az már a múlté. Ha külön kezeljük a mostani csapattól, itt meg még szép, hogy lehet ilyen gát. Egy sereg oka lehet: Bírói csalások, klubok elismertsége, fizetésbeli különbségek, kijózanító pofonok a pályán (akár a bíró segítségével is), mindezt úgy, hogy 4-5 éve még török lúzercsapattal ment a harc a továbbjutásért a csoportból.

mrdel 2018.04.12. 13:10:24

mrdel2018-04-11 21:47:33
Még kettő heteró gól kell (ebben Ronaldo nincs benne :D :)

soltig 2018.04.13. 07:38:17

@harciretek: Én úgy látom, hogy a tavalyi döntőn elszenvedett vereség nem azért veszett el, mert az öltözőben megváltozott valami. Szerintem azzal, hogy kiegyenlítettünk és kezdtük átvenni a meccs irányítását a játékosok és az edző is elhitte, hogy itt lélektani fölényben vagyunk és eköré építettük a második félidő stratégiáját, ami mindjárt az elején megdőlt Casemiro megpattant góljával. Ezzel megpattant vmi bennünk is , romba dőlt az egész terv és nem tudtunk reagálni a kialakult helyzetre. Teljesen érthetetlenül ahelyett, hogy átvettük volna az irányítást, a Real magabiztos lett mi pedig megtörtünk. Nem is lehetett más a vége mint csúfos vereség.
Szerdán viszont láttuk, hogy Allegri képes felülkerekedni az elkövetett hibáin és azzal, hogy visszajöttünk szerdán a párharcba bizonyítja, hogy mentálisan nagyon erős a csapat, van tartása. Erre lehet építeni

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9860) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4125) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása