Az FC Barcelona elleni keret

bajnokok_ligaja_logo.jpgA tavalyi döntős Juventus rendkívül nehéznek ígérkező mérkőzéssel, az FC Barcelona vendégeként kezdi a Bajnokok Ligája csoportkörét, ahonnan a zebramezeseknek nem lehet más a célja, mint továbblépni az egyenes kieséses szakaszba.

A Juventus keretéből sérülés miatt hiányzik majd Claudio Marchisio, Sami Khedira, valamint a válogatottól vádlisérüléssel visszatérő Giorgio Chiellini, míg Mario Mandžukić a Chievo elleni bajnoki találkozón kapott rúgást a lábára, s így nem léphet majd pályára a Camp Nou-ban.

A csapat egyetlen eltiltottja Juan Cuadrado lesz, aki még a Real Madrid elleni fináléban került a kiállítás sorsára. A klub az egyelőre még csak lábadozó Marko Pjacát és Stephan Lichtsteinert sem nevezte a Bajnokok Ligája őszi szakaszára, a nyári átigazolási időszak utolsó napjaiban szerződtetett Benedikt Höwedes pedig pillanatnyilag külön edzésmunkát végez.

A két csapat korábban még soha sem találkozott egymással a Bajnokok Ligája csoportkörében. A zebramezesek tavaly két alkalommal vendégszerepeltek Spanyolországban, a csoportkörben győzelemmel térhettek haza Sevillából, míg a negyeddöntőben a 3:0-ás torinói diadalt követően, gól nélküli mérkőzést zártak a Camp Nou-ban. Az FC Barcelona már huszonegy mérkőzés (2013 májusa) óta őrzi hazai veretlenségét a legrangosabb európai kupasorozatban, ezalatt pedig 19 győzelmet aratott, s mindössze két alkalommal végzett döntetlenre.

A Juventus legutóbb a Bajnokok Ligája tavalyi kiírásának negyeddöntőjében került szembe a katalánokkal, s a Torinóban rendezett első mérkőzésen a zebramezesek Paulo Dybala duplájával és Giorgio Chiellini fejesével arattak 3:0-ás diadalt, ezzel hatalmas lépést téve az elődöntő felé.

A mérkőzés játékvezetője a szlovén Damir Skomina lesz.

A Juventus 19 fős kerete a következő:

Kapusok: Buffon, Pinsoglio, Szczęsny

Védők: De Sciglio, Benatia, Alex Sandro, Barzagli, Rugani

Középpályások: Pjanić, Matuidi, Asamoah, Sturaro, Bentancur, Merio, Caligara

Csatárok: Higuaín, Dybala, Douglas Costa, Bernardeschi

A 20:45-kor kezdődő mérkőzést az M4 Sport élőben közvetíti.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr3412821060

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rocky80 2017.09.12. 18:02:53

Jó előérzetem van, aztán majd meglátjuk.

Forza Juve !!! 2017.09.12. 18:08:02

Cuad eltiltása nevetséges az ilyet utólag simán eltörölhetnék vagy legalább tiltották volna el ramost is...
Egy döntetlennel simán kiegyeznék :)
Kiváncsi leszek ki fog Mandzu helyett kezdeni.

Forza Juve !

I love JU 2017.09.12. 18:24:27

kemény h 3-4-5 kezdő játékos nem léphet pályára ma. sokat változik a Juve évről évre... reméljük a legjobbakat. és főleg egy szép meccset. vagy inkább minimum 1 pontot, mondjuk én a 3nak is örülnék :) Forza Juve.

GGábr81 2017.09.12. 18:37:57

Bakker Mandzu védekezésbe nagyon fog hiányozni, a másikon meg a bongyi védekezése fog hiányozni. Ha Costa, Berna lesz a szélen akkor az nagyon támadó és 0 védekezés. A Mister ilyet soha nem fog megkockáztatni attól tartok, hogy a védekezés miatt egyik szélen Sturarót nézhetjük, de akkor bepöccenek. Arról szólt az egész átigazolási időszak, hogy legyen ember előre szélre. Most itt az idő. De fogadok, vagy 433, vagy 4231 csak szélen Sturaróval. Ne így legyen. Bár amit több helyen is olvastam 4321-et azt el tudok képzelni. Bentacur, Bernardesci mélyvízbe.

Rikoo 2017.09.12. 18:46:02

Remélem De Sciglio normális teljesítménnyel rukkol elő, mert Allegri látványosan jegelte erre a meccsre.:D
Bentancurra is kiváncsi vagyok, teher alatt nő a pálma...

gomorra21 2017.09.12. 18:55:57

Ezt a mai meccset felfoghatjuk egy ajándékként: ha Bentancur és Matuidi jól veszi az akadályokat, akkor Khedira már kezdheti is a keresgélést az MLS-ben.
Sorsfordító meccs következik. Én nagyon drukkolok az újoncoknak!

Csak Csucsu 2017.09.12. 19:05:04

Több sebből vérzünk az a helyzet :D jobb hátvédünk amúgy sincsen és marchisio,khedira,mandzukic,cuadrado nincs. Játszanak az újak ha sok gólos meccsen kikapunk benne van de legalább megtudjuk ki használható a szezon elején az újak közül, ha pontot sőt pontokat szereznénk ma az nagy lenne

venember83 2017.09.12. 19:07:00

@Forza Juve !!!: én alapvetően nem bánom, hogy nem játszik Cuadrado, így lehetőséget kap más. Kedvelem a kolumbiait, azonban az elmúlt bő egy évben korántsem úgy játszik, ahogyan érkezésekor, egyáltalán nem húzóembere a csapatnak.

MaRcika 2017.09.12. 19:17:08

Buffon, DS, Rugani, Barzagli, Sandro,
Matuidi, Pjanic , Bentacour,
Costa, Dybala, Pipita
En megkockáztatnék egy ilyet....
De attol tartok sturaro kezdeni fog
De hátha berobban :)
Amúgy sturaroban van vmi amit allegri lát..
Hajrá piciolaszfiú

Forza Juve

2017.09.12. 19:23:58

@MaRcika: "Amúgy sturaroban van vmi amit allegri lát.." Persze. Biztos a zabigyereke... :D

2017.09.12. 19:25:36

Állítólaos kezdőnk: 4-3-2-1
Buffon - De Siglio, Barzagli, Benatia, Alex Sandro, Bentacur, Pjanic, Matuidi, Dybala, D.Costa, Higuain

Drughi Di Bianconeri 2017.09.12. 19:27:40

Tegnap már kitárgyaltuk, de bármit is választ Allegri, kompromisszummal fog járni, mondjuk RB poszton az egész szezon egy kompromisszum lesz,pláne a BLben.
Őszintén meglepne,ha Bentancurral és 4321el kezdenénk, de személy szerint ebben bízok,nem abban,hogy sturaro kezdjen,bárhol is.

Benne van egy nagy vereség is, az RB poszton tátongó lyuk és az ott támadó hazaik miatt.

Jómagam egy Xel elégedett lennék.

Remélem harcos és jó játékkal rukkolnak elő kedvenceink, szeretnék egy nívós, a rangadóhoz méltó meccset látni és szórakozni.

Forza JUVE !

Apuleius 2017.09.12. 19:43:56

A Juventus hivatalos kezdőcsapata: Buffon; De Sciglio, Benatia, Barzagli, Alex Sandro; Bentancur, Pjanic, Matuidi; Douglas Costa, Dybala; Higuain

m.martin91 2017.09.12. 19:44:20

Barcellona (4-3-3): ter Stegen; Semedo, Piqué, Umtiti, Alba; Iniesta, Busquets, Rakitic; Dembélé, Suarez, Messi. Allenatore: Valverde.

Juventus (4-3-2-1): Buffon; De Sciglio, Benatia, Barzagli, Sandro; Bentancur, Pjanic, Matuidi; Douglas Costa, Dybala; Higuain. Allenatore: Allegri.

DE SCIGLIO!!!DE SCIGLIO!!!!!DE SCIGLIO!!!!IGENNIGENIGENIGEN!!!EZAZZZZ!

m.martin91 2017.09.12. 19:45:12

DE SCIGLIO VS DEMBELE!!!!DE SCIGLIO VS DEMBELE!!!!!

Györijuventino 2017.09.12. 19:47:24

Hát vegyes érzéseim vannak a kezdővel kapcsolatban. A legnagyobb csalódás nekem személy szerint Rugani mellőzése. Folyamatosan mélyvizbe kell dobni és játszani , mint anno Bonu-t.
Szerintem abszolute nem kell tartanunk a meccstől. Elég optimistán látom a helyzetünket.

Forza Juve! :)

patrik1112 2017.09.12. 19:49:11

Az a DS-Bentancur oldal erdekes lesz. Elso kezdo meccsen, 20 evesen az uruguay-i 100ezer nezo elott a Barca ellen..nem semmi

Györijuventino 2017.09.12. 19:52:34

@patrik1112: A Boca Staadion-ban is játszott már "pár ezer néző" elött. :)

Magyar Közöny 2017.09.12. 19:52:45

Nyilván nem ez az a meccs, ahol a továbbjutás eldől, de DS és Benatia látványa a kezdőben erősen elkeserítő.

JuventusFanatikus 2017.09.12. 19:53:24

Húha! Kíváncsi vagyok, hogy fog játszani De Sciglio. Tetszik, hogy Bentancurt mélyvízbe dobja Allegri, remélem megszolgálja bizalmat.
FORZA JUVE!

m.martin91 2017.09.12. 19:54:57

Középen a Barzagli-Benatia páros nagyon gyors, De Sciglio képességeivel tisztában vagyunk, Bentancur tapasztalt, a Barcelona pedig tulajdonképpen a legerősebb összeállításában játszik. Érdekes meccs lesz!

venember83 2017.09.12. 19:56:49

@Magyar Közöny: engem talán jobban zavar Barza játszatása. Elismerem a tanár urat, de talán nem pont a Barcelona ellen kellene pályára küldeni. Ezen a (nagyjából tét nélküli) meccsen igazán lehetőséget kellene adni Ruganinak. Ha elbassza, akkor sem történik semmi. Nyer a Barcelona, és akkor mi van? Sokkal többet tanulhatna Daniele a játékból, mint a padozásból.

patrik1112 2017.09.12. 19:58:13

@Györijuventino: jogos, de azert ez megis csak a Barca meg a BL :D mindenesetre megkapja a bizalmat.

Drughi Di Bianconeri 2017.09.12. 19:59:31

@venember83:
Elég sokat elmond Rugani helyzetéről (Allegri szemszögéből),hogy még a 0kmes Bentancur ,meg a -100kmes DS is játszik, azzal szemben,aki saját nevelés,és 3.éve itt van.

venember83 2017.09.12. 20:00:25

@Drughi Di Bianconeri: akkor meg engedjék el a francba. Ennek így semmi értelme.

Glivenko 2017.09.12. 20:02:02

Vajon ha Ruganin kívül nem lenne egészséges védőnk, akkor játszana Rugani fontos meccsen, vagy Sturaro kezdene a helyén?

Leram7 2017.09.12. 20:02:18

Érdekes kezdő, akár még jól is elsülhet, de én biztos Bernat tettem volna be Benta helyére. De Sciglio ma megmutathatja, vagy eláshatja magát.

Ámok 2017.09.12. 20:08:22

@m.martin91: Lesz mire fogni a zakót.....

Juvegaspy 2017.09.12. 20:09:30

Ez sztem 4-3-2-1 lesz kulonben Berna jatszana Bentacur helyen s ez nem is lesz rossz igy szvsz

venember83 2017.09.12. 20:09:53

@Ámok: s kit zavar egy mai zakó? Miben befolyásolja a továbbjutást egy vereség a Camp Nou gyepén?

2017.09.12. 20:11:12

Édes istenem mikor lendületből hozzák majd középen a lasztit a Barza-Benatia duóra, ejj.

m.martin91 2017.09.12. 20:12:22

@venember83: Gondolom, azért nem kikapni megyünk Barcelonába, nem hinném, hogy ez lenne a cél. Ha kikapnánk, az sem mindegy, hogy mennyivel. Ez a felállás olyan, mintha Allegri már most magyarázná a bizonyítványt, eme kezdőcsapat felküldésével.

Alex8610 2017.09.12. 20:15:58

Én nagyon fosok ettől a hatvedsortol egy Genoa Cagliari zavart tudott kelteni és passzolgatni a 16oson belül. Én tartok a zakótol ráadásul ismerjük Suarez színészi képességeit is lesz rá alkalma hogy csillogtassa.Sok múlik Matuidi Bentancur kettoson ráadásul DS is a szuperkupa óta nem játszott.Haaat nem vagyok nyugodt

Ámok 2017.09.12. 20:16:22

@venember83: Csupán a néhány nappal ezelötti beszélgetésre reagáltam, miszerint agyonvertük a Bárcát... Volt néhány igen nagyképű forumozó, aki igen öntelten kommenteltek....

Alex8610 2017.09.12. 20:19:17

@m.martin91: na talán eza legjobb megfogalmazás valahogy enis így érzem látva a hatvedsort meg hogy Bentancur máris kezdő egy ilyen meccsen.Ez jol mutatja kicsit a hianyossagokat.

venember83 2017.09.12. 20:20:15

@m.martin91: mit magyaráz? Ő akarta De Scigliót, és ő játszatja.

Az viszont örömteli, hogy Douglas Costa és Matuidi kezd, hogy ne csak panaszkodjak. Gondolom, hogy Matuidi és Bentancur majd elég sokszor visszahúzódik, hogy a katalánok ne tudják lendületből rávinni a labdát a két középhátvédre.

m.martin91 2017.09.12. 20:22:20

@venember83: Nemcsak De Sciglióra gondoltam, hanem Alex Sandro kivételével az egész védelemre, ill. talán Bentancur-t sem ezen a meccsen kellett volna kezdetni. Egyébként tiszta szívből örülök De Sciglio kezdetésének, erre vártam.

pott70 2017.09.12. 20:23:37

Nagyon várom már.
Sík ideg vagyok!
Mindent bele,Hajrá Juve!!

Hiribi27 2017.09.12. 20:25:58

Ameddig nem láttam a kezdőt, reménykedtem.
Na se most?! Csak nehogy kiüsseenek minket. Nem akarok egy bl-döntő féle megalázást.

MeGmOnDtaM 2017.09.12. 20:34:26

Ha gond lesz, bejön Rugani, meg lesz a 3 hátsó védő és 3-5-2. Nyugalom, Allegri mindig több vasat tart a tűzben a formációk terén. Másként támadunk és másként védekezünk :)

pedronegroo 2017.09.12. 20:36:12

@m.martin91: A hétvégén mikor beállt Dembele a jobb oldalon játszott, így lehet elmarad az annyira várt Dembele vs DS giga-mega összecsapás. És szerintem Allegri is ezért imádkozik és Dembelet a jobbra várja hogy a strómanját megkímélje a teljes leégéstől.

Rikoo 2017.09.12. 20:39:53

@pedronegroo: Mondjuk azért rajta is elég komoly nyomás van.

pedronegroo 2017.09.12. 20:40:14

Bentancur-nak örülök mert kell a középpályára olyan játékos akit nem zavar a labda, Sturaro csak mínusz egy ember lett volna.

Apuleius 2017.09.12. 20:45:38

@pedronegroo: "Sturaro csak mínusz egy ember lett volna."

Van az mínusz kettő is, amikor a pályán van :-)

pedronegroo 2017.09.12. 20:46:07

Úgy látszik mégis összecsap Dembele és DS...

2017.09.12. 20:48:38

@pedronegroo: Mert Messivel sokkal jobban járna De Sciglio :D

Én reménykedem azért a csodában, hátha lehoz egy klasszis teljesítményt DS és már a félidőben tesznek érte egy ajánlatot a katalánok. :)

Apuleius 2017.09.12. 20:50:00

A Sporting már meg is szerezte a vezetést idegenben az Olimpiakosz ellen.

pedronegroo 2017.09.12. 20:50:38

@Nattorio: rosszul írták ki, 4-4-2 a barcánál, hétvégén is így tolták, Sandro-nak jut Dembele, félfogára se elég :)

Mitya10 2017.09.12. 20:52:58

DS titkos fegyvere kijött xD

Gabuero9 2017.09.12. 20:53:21

@Mitya10: belotte vna kinyomtam vna a tvt ugy szenne egek xD

Alex8610 2017.09.12. 20:53:22

DS az elengedte:) bár nem tudom ezen mi nem volt egyértelmű hogy szöglet

Laci059 2017.09.12. 20:54:10

Az M4 nincs a toppon mert a kép késik a hangtól de mind1

Mitya10 2017.09.12. 20:55:04

@Gabuero9: Nekem ígyis sokat változott a vérnyomásom xD

MVPP 2017.09.12. 20:55:49

@Gabuero9: mmartin91 a TV-t égette volna szénné :D

Barolo4 2017.09.12. 20:56:36

Jó ez a kezdő szerintem....Barca helyett mondjuk én is Ruganit raktam volna.... Hövedes hol van? Forza Juventus!

Goku06 2017.09.12. 20:56:53

Ez a Jeep Compass felirat egyszerűen gusztustalan..
Hogy is van pontosan a mez? Mert eddig asszem egyszer játszottunk a Compass-osban, egyszer a sima Jeep-ben amikor a hazai mezben voltunk.. Mi alapján van ez?

Barolo4 2017.09.12. 20:58:16

@Goku06: Szerintem amúgy ez apróságnak tűnik, de k gáz... vesz valaki egy mezt nagyon drágán és utána még sem az a mez lesz a végleges :( Forza Juventus!

pedronegroo 2017.09.12. 20:59:33

@Rikoo: szerintem nem az az izgulós fajta, egyszerű mint Balotelli :)

Gabuero9 2017.09.12. 21:00:20

@Goku06: ossze vissza valtjak mer biztos nagyobb a love mer kijott az ujfajta jeep a compass. Bajnoksagban is mar siman jeep lesz szerintem kovi meccsen mar itt is. Csak ez nagy meccs aokan latjak sztem ezert...

Apuleius 2017.09.12. 21:00:57

Olimpiakosz-Sporting 0:2

venember83 2017.09.12. 21:05:21

@Apuleius: te milyen meccset nézel? Meg a szokásos sör megvan-e? :)

Juve82 2017.09.12. 21:06:08

Még jo h Iniesta egy öreg kiégett csávó akire semmi szükség

Apuleius 2017.09.12. 21:06:19

@venember83: A Juvét nézem, csak a monitoron néha ránézek a többi eredményre is :-) Természetesen itt a sör :-)

BellaDona 2017.09.12. 21:06:46

Akár mi is volt a Barsának fúj az a r-dt biró.

Alex8610 2017.09.12. 21:10:51

Uu mi labda volt Costatol

keshudioo 2017.09.12. 21:13:46

@Apuleius: @venember83: "Meg a szokásos sör megvan-e?"

Sok is volt... :D

Most tudtam csak csatlakozni, Costa labdájánál.

niccolo 2017.09.12. 21:15:41

@danimester1: Sport365.live nálam akad egy picit.

Shankin 2017.09.12. 21:16:49

Azta kurva mi gólt rúgott Zappacosta. A mi meccsünk meg elég langyos.

Juve82 2017.09.12. 21:22:20

Ez a Costa gyerek nem lassú:)

babo0410 2017.09.12. 21:22:49

Unitednél meg lesérült Pogba, és a helyére beálló Fellaini szerzett vezetést. :D

Rikoo 2017.09.12. 21:22:50

Douglas Costa nem gyengén gyors.

Apuleius 2017.09.12. 21:23:49

Nagyon pontatlanul játszunk.

Mitya10 2017.09.12. 21:24:00

Egyszerűen nem bírom nézni amit Higuain bénázik...

venember83 2017.09.12. 21:25:12

Majdnem megvolt a gólpassz.

Rikoo 2017.09.12. 21:25:31

Alex Sandro megmentette De Scigliot...

juve28adam 2017.09.12. 21:25:39

De Sciglio... most megúsztuk.

Mitya10 2017.09.12. 21:26:09

@venember83: Nekem ez ígyis az volt...

2017.09.12. 21:26:41

De sciglio ha jatszik meccseket képes eldönteni. Klasszis

Apuleius 2017.09.12. 21:27:13

De Sciglio-Sturaro csere lesz? Édes istenem...

patrik1112 2017.09.12. 21:27:57

Ez a csere valami vicc?

pedronegroo 2017.09.12. 21:28:42

A Juve az egyetlen csapat aki DS-t tudja pótolni. Szart szarra vagyis Sturarora.

Mitya10 2017.09.12. 21:28:56

Höwedes miért is nincs?

m.martin91 2017.09.12. 21:29:00

LOOOOOOOOOOOOOOOOL :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

venember83 2017.09.12. 21:29:06

Már megijedtem, hogy bedobja a mester a mélyvízbe Ruganit. De szerencsére nem, hiába sérült le De Sciglio.

Sztovicska 2017.09.12. 21:30:57

Mondjon bárki bármit De Sciglio nem játszott rosszul. Nem alibizett hanem oda tette magát. Volt egy hiba de ez benne van. Szerintem jó lesz ez

babo0410 2017.09.12. 21:30:58

Viccesek vagytok. Ma DS-re panasz nem lehetett, de megint fikázzátok. Pedig ma nagyon jól játszott Mattia. Sajnálom, hogy lesérült. Remélem mihamarabb felépül. Szerintem remek lesz. Ahogy remélem Sturaro lehozza jól a védelmet. Védekezésben jó.

MeGmOnDtaM 2017.09.12. 21:31:56

Szegény DS. Nagyon jól tolta, amíg játszott. Remélem Don Pideon méltó utódja lesz Don Styuani, és gond nélkül lehozza a meccset :)

pedronegroo 2017.09.12. 21:32:14

@babo0410: Mire gondolsz? A gólpasszára Dembelének? Vagy hogy öt perc focitól lesérül?

venember83 2017.09.12. 21:32:45

Így kell ezt csinálni. Szép játék volt.

m.martin91 2017.09.12. 21:32:50

De Sciglio nagyon szerencsés ember, hogy a taktikai analfabéta Valverde átrakta jobbra Dembelét, és gyakorlatilag lejátszotta úgy ezt a 40 percét, hogy senkivel nem találta szemben magát.

Apuleius 2017.09.12. 21:33:17

A védőink meg álltak, mint fasz a lakodalomban.

Gabuero9 2017.09.12. 21:33:48

30 mpt ki lehetett volna birni faszom

Rikoo 2017.09.12. 21:34:01

@babo0410: De Sciglio elég f@sza gólpasszt adott, ha nem láttad volna.

Magyar Közöny 2017.09.12. 21:34:08

Benatia, édes istenem, remélem, nem marad itt jövőre.

MeGmOnDtaM 2017.09.12. 21:34:16

Nyugi, nagyon is partyban vagyunk, nem kell befosni. Egy jóféle X megfelelne :)

steven.h 2017.09.12. 21:35:25

Veszélyesebbek voltunk szerintem, csak van egy Messi a másik csapatban... egyébkéb Sanyit sajnos nagyon szopatja Dembele, szerintem egy kezemen meg lehetne számolni hány párharcot nyert meg Sanyi.

DS meg egyébként nem volt rossz, azt a gólpaszt én már a sérülésnek írom, bsr ha belebikázni nem tudott jobb megoldás is lehetett volna...

Sturaro vicc

Shankin 2017.09.12. 21:35:30

Benatia miért nem lépett szembe? nem hiszem el, mintha zsalonok lettek volna a játékosaink.

babo0410 2017.09.12. 21:36:15

@venember83: Volt egy hibája? HUHA! De gólpassz? Bement? Nem. Akkor meg?
És a gól? Barzát miért nem fikázod, vagy Benatiát. Pjanic? Mert ők mind benne voltak abban a gólban. De Buffon is csak szemmel verte a labdát. Akkor őket is tessék piszkálni. Sokkal nagyobb bakit vétettek.

pedronegroo 2017.09.12. 21:36:54

Eddig nem valami nagy meccs, ahogy vártam harmat gyenge ez a Barca de Messi megmenti a seggüket most is.

venember83 2017.09.12. 21:37:03

@Apuleius: lassú védők kontra gyors támadók. Nincs min csodálkozni. Még dolgozni kell a védekezésen.

niccolo 2017.09.12. 21:37:12

nincs DS,mindjárt gólt kaptunk! :-)

GGábr81 2017.09.12. 21:37:33

Mákos törpe ge.i! Sehol nem voltak. Mondjuk DS villant a 38-dik percben. Nyugodtabb vagyok, hogy nincs már pályán. Jók vagyunk, de a Barca bemákolja ezt a meccset. A bíró egy fa.z

udawa 2017.09.12. 21:37:41

Sziasztok!
Kicsit későn eszméltem, hogy beköszönjek!
Jó szurkolást nektek! ;)

Apuleius 2017.09.12. 21:38:48

@udawa: Szia, a döntőben már jobbak leszünk :-)

babo0410 2017.09.12. 21:39:07

Egyébként Barza helyett kezdhetett volna Rugani. Rosszabb biztos nem lenne. Sajnos Barza papa sokat kopott már. Rugani meg hétvégén nagyon jól lehozta a meccset, Tetszett nagyon a játéka. Kár, hogy nem merte bevállalni Allegri.

Apuleius 2017.09.12. 21:39:46

@venember83: "Még dolgozni kell a védekezésen."

A nyári mercatóig már fél lábon is kihúzzuk.

m.martin91 2017.09.12. 21:40:50

@babo0410: A csávónak nem volt embere, amíg a pályán volt. Nincs bal oldala a Barcelonának, Jordi Albát leszámítva. Kijött, éljen, éljen, kezdő, minden fasza, 40 percet tudott játszani. Egy katasztrófa az egész ember, baszki.

babo0410 2017.09.12. 21:42:19

Azért azt is említsük meg, hogy a Roma teljesen partiban van az Atleticoval az első félidő után. Ott akárki megnyerheti a meccset. Ott is egy-egy villanás fog dönteni. Nekünk meg most a 2. félidő elejét jó lenne megnyomni, és gólt/gólokat lőni.
Sporting nagyon belekezdett.

Juventino86 2017.09.12. 21:44:50

Benatia rosszul helyezkedett és nem is lépett ki. Remélem nem sokat kerül majd csapat közelébe.

babo0410 2017.09.12. 21:45:05

@m.martin91: Hagyjuk már ezt a magyarázkodást. Te valakit nem kedvelsz, akkor megmagyarázod, hogy akik jobban értenek hozzá nálad, történetesen Allegri és Marotta miért hülyék, hogy leigazolják, csak igazad lehessen, aztán minden áldott alkalmat megragadsz, hogy kritizálhasd. De még csak véletlen se mondanád azt, hogy igen, ma nem volt rossz.
Nem ő a katasztrófa, hanem a te vergődésed, hogy igazold mindenáron magadat.

Juventino86 2017.09.12. 21:48:02

@babo0410: Tudod h én gyakran védem az álláspontodat, de most nincs igazad. DS csinált egy olyan hibát, ami ezen a szinten nem fér bele. Mentálisan nincs azon a szinten.

GGábr81 2017.09.12. 21:48:41

Átállunk támadóbb játékra, védő helyett kp :)
Az a baj, hogy egészen jól nyomta DS, de minden meccse van egy életveszélyes megmozdulása. Védőként nem nagyon fér bele, de valóban, ha már itt van kapja meg az esélyt, éljen vele. Hajrá neki is szurkolok, kénytelen vagyok. Most még annak is, hogy Dembelét nem hozza át balra Styuani nyakára.

venember83 2017.09.12. 21:48:46

@babo0410: próbáltam kis időt adni magamnak, hátha jobb belátásra térek, de nem. Szóval szerinted egy Barcelona ellen a BL-ben megengedhető egy védőtől egy ilyen hiba? Ez komoly?

Ámok 2017.09.12. 21:50:23

Bonucci vajon kilépett volna Messire.....?

Apuleius 2017.09.12. 21:52:01

Hova lövi Dybala bazzeg?

Tomy81 2017.09.12. 21:52:18

Kikészülök ezektől a hosszú előre rúgott labdáktól.Semedo nagyon gyors.Higuain sebessége vicc.

Rikoo 2017.09.12. 21:53:00

Gyenge színvonalú a meccs.

Apuleius 2017.09.12. 21:53:33

@Tomy81: Higuaín annyira nem csinál semmit, hogy igazából fel sem tűnik, hogy lassú.

Juve82 2017.09.12. 21:55:52

Lassan focizni kéne...

Apuleius 2017.09.12. 21:55:52

MIT CSINÁL A VÉDELMÜNK????

Rikoo 2017.09.12. 21:56:35

@Apuleius: Sturaro beállt és mindenki megzavarodott.:D

Forza Juve !!! 2017.09.12. 21:58:28

Messi sárgáért reklamált hát kapott egyet XD

Juvetto 2017.09.12. 21:58:40

Teljesen mindegy, hogy ma nem volt annyira rossz DS, mint a tőle megszokott átlag, de egyszerűen be kell látnia mindenkinek, hogy egy ügyetlen, esetlen (ámde kétség kívül igen szerencsés) flótás.
Barzagli-Benatia kettős a bekapott gólig rendben volt.
Sandro valami hihetetlen gyenge, DC-vel egyetemben. Valahogy kb. ki is oltják egymást ott a balon.
Bentancur-ra sajnos még nagy a kabát, illetve nem is a legoptimálisabb ez az "amorf" belső hármas kp így. Jobb szélünk csak akkor van, ha Dybala kimozog. Bentancur se középen, se szélen. A Mester kitalálhatna valamit (a körülményekhez képest).
Matuidi se nagyon tudja,milyen rendezvényen van. Másfél sárgája lenne már, ha nem Stevie Wonder vezetné a meccset.
Pjanic sosem volt a kedvencem, de rajta látszik, hogy futballista. Nagyon jó helyen van nála a labda.
Higuain gyors, mint a bármelyik elakadt metrónk.
Dybalához nem tudok, mit írni, de Gigihez sem, max. annyit, hogy mindig, minden körülmények között imádom.
Az pedig, hogy a Bajnokok Ligájában, 2017-ben Mattia De Scigliót Stefano Sturaro váltja a Juventus jobb oldali védőjeként, az valami vérlázító!

Iniesta egyetlen testcsele még mindig többet ér, mint...

(félidőben írtam)

Hajrá!

pedronegroo 2017.09.12. 21:59:35

Ez a Valverde egyébként komoly?? Már több góllal mehetnének ha Dembelet ráküldi DS-re vagy Sturaro-ra...

Juve82 2017.09.12. 22:00:00

Ez gyönyörű baszki....

Gabuero9 2017.09.12. 22:00:17

Vedelem bazdmeg holvan howedes?

Rikoo 2017.09.12. 22:00:39

Sturaro, viszont tényleg adott egy gólpasszt.

Vega88 2017.09.12. 22:00:56

Ez a Benatia egy nbs futballista szint kb....

Tomy81 2017.09.12. 22:01:00

De Sciglio lement, összeomlottunk..

Apuleius 2017.09.12. 22:01:22

Kritikán aluli a védelmünk, egészen gyalázatos ez a teljesítmény.

Forza Juve !!! 2017.09.12. 22:01:24

Na ez eldőlt akkor mostantól lehet szorítani, hogy nem legyen csúnya a vége... :(

venember83 2017.09.12. 22:01:27

Istenem, nem lehetne elfelejteni Sturarót, aki egy labdát nem tud kirúgni a 'csába?

m.martin91 2017.09.12. 22:01:53

Micsoda jobbhátvédeink vannak. Nem hiányzik innen senki, nem kellett volna igazolnunk a nyáron, versenyképes a keret.

Apuleius 2017.09.12. 22:02:28

Az viszont megnyugtató, hogy Sturaro egy az egyben tudja pótolni De Scigliót. Erre azért lehet építeni.

Hiribi27 2017.09.12. 22:02:58

Hát fiúk, ezzel a szedett-vedett csapattal nem lehetett jobbra számítani. Szerintem még kapunk kettőt.
Én mentem nem nézem tovább ezt az alázást. Elég volt a bl-döntő.

steven.h 2017.09.12. 22:03:13

Sajnos a bal oldalunk is nagyon gyenge... lehet hogy most jön ki az hogy mennyit is brusztol Mandzukic a balon?!

Gyurva 2017.09.12. 22:03:39

Nálatok is ugrál az M4 képe?...meg a hang is csúszik

m.martin91 2017.09.12. 22:04:18

@steven.h: Azért gyenge a balunk, mert erős a Barca jobbja. Ha Dembelé a balon kezd, akkor még rosszabb lett volna a helyzetünk.

Gabuero9 2017.09.12. 22:04:37

Jojjon berna costa helyere

Forza Juve !!! 2017.09.12. 22:05:10

Mit fújt ez a szerencsétlen bíró ?

Juve82 2017.09.12. 22:05:13

Szerintem itt ma nem csak a vedelem a gyenge....sehol nem vok egyik poszton sem.

Rikoo 2017.09.12. 22:06:22

Na Berna, most mutasd meg!

keshudioo 2017.09.12. 22:06:23

@venember83: Csak hozza DS szintjét, aki "ma nagyon jól játszott".

Lecseréltük a szart fosra.

Forza Juve !!! 2017.09.12. 22:06:26

@Gyurva:
Én a szlovák digi sport 4-el vagyok így nézhetetlen...

Gabuero9 2017.09.12. 22:06:41

Na itt a berna dybala costa 3as elottuk higany

Apuleius 2017.09.12. 22:07:15

Bernardeschi vág kettőt, s döntetlenre menti ezt a fostengert.

Magyar Közöny 2017.09.12. 22:07:24

Azért azt senki ne felejtse, hogy nem ezt a meccset kell megnyerni. Ráadásul alapból 4 stabil kezdő hiányzik. Persze akkor sincs semmi mentség a Stuani-Benatia-DS tengelyre!

Apuleius 2017.09.12. 22:08:28

Rakitic vajon miért nem kap sárgát?

Drughi Di Bianconeri 2017.09.12. 22:09:01

Világklasszis Dybala is mekkora fos...nem volt még jó megmozdulása

Rikoo 2017.09.12. 22:10:08

Borzasztó a védelem. Még egy ütközés sincs. Semmi.

Magyar Közöny 2017.09.12. 22:10:27

@Apuleius: mert a barca és real játékosokra a kis betűs rész vonatkozik a bírói kézikönyvből

MarekCsont 2017.09.12. 22:10:37

Ez igy nagyon gyenge! Valószínűleg az egész szezon ilyen lesz srácok, és akkor kezdhetünk megbarátkozni a gondolattal, hogy Dybala nyaron eligazol. Semmi szervezettség, nagy csapat ellen Higuain sulytalan Dybalara ra se lehet ismerni es erre rájön az, hovy nincs védelem.

Gabuero9 2017.09.12. 22:12:20

Messi bohocot csinal

Apuleius 2017.09.12. 22:12:27

MI A FASZT CSINÁL A VÉDELEM???!!!

steven.h 2017.09.12. 22:12:39

Benatia takarodj az anyádba, mi a faszt csinál ez az ember védekezés nevén?!

Gabuero9 2017.09.12. 22:12:51

Benatia egyhelyben all

Juve82 2017.09.12. 22:13:12

Vissza kaptuk a hármat amire olyan büszke voltam...

venember83 2017.09.12. 22:13:13

Nem lehetne beküldeni Szczęsnyt, hogy ne Gigit alázzák?

m.martin91 2017.09.12. 22:13:15

Bivalyerősek vagyunk. A keret alkalmas a céljaink eléréséhez.

Hiribi27 2017.09.12. 22:13:15

Bravo Juve! Bravo, Bravo! Pfújjj

Apuleius 2017.09.12. 22:13:17

Sajnos nincs még vége ennek.

2017.09.12. 22:13:25

Benatia végigmozizta ahogy Messi bevágja

Drughi Di Bianconeri 2017.09.12. 22:14:00

Messi az Istenkirály.
Szarrá aláz,de jó ez a védelem,nem hiányzik bonucci.
Dybala az új Messi!

Gabuero9 2017.09.12. 22:14:11

Kispad is miafaszom? Olyan nevek vannak eletemben nem hallottam azokrol.

Rikoo 2017.09.12. 22:14:55

Még szerencse, hogy nem játszik annyira jól a Barca. Lehetne ennél sokkal rosszabb is a helyzet...

babo0410 2017.09.12. 22:14:58

Ez már hihetetlen. A védelem gyenge. Ruganit be kell dobni a mély vízbe, nincs mese.

MdewC 2017.09.12. 22:15:17

Sajnos ez most csúfos egy picit.

Ez van.

Juve!

Magyar Közöny 2017.09.12. 22:15:20

Benatia még kiscsapatok ellen is vállalhatatlan. Remélem,elfelejti Allegri .

2017.09.12. 22:15:33

Riporter még hányszor sz*pja le verbálisan Messit?

Mitya10 2017.09.12. 22:15:39

Bárcsak 1x beszélgethetnék a kancsallal... Ilyen védelmet csinàlni 1 BL döntő után égetjük magunkat. DS Sturaro Barzagli ennyi idősen + Benatia... Rossz nézni mi zajlik :/

keshudioo 2017.09.12. 22:15:44

Lement De Sciglio, és kaptunk 3 gólt baze. :(

4D 2017.09.12. 22:15:47

Van még egy fél üveg viszkim, most rámegyek...

m.martin91 2017.09.12. 22:15:48

Érdekes egyébként, mert a Barcelona tulajdonképpen 10 emberrel játszik, Suarez nem számít teljes értékű embernek, egy leszúrt karó, értelmezhető megmozdulása nem volt. Persze, ilyen alapon nem tudom, mi hányan játsszunk.

babo0410 2017.09.12. 22:16:17

@Drughi Di Bianconeri: Nincs Chiellini, ő jobban hiányzik. Bonut Messi simán megenné. Nem hiányzik. Chiellini annál inkább.

Forza Juve !!! 2017.09.12. 22:16:20

Kb mintha egy szaros espanyol szintjén lennénk... nagyon gyorsan el kell felejteni a Barza - Benattia kezdő párost.

James Zabiela 2017.09.12. 22:16:23

Siralmas a védelem!Benatiàval is csak létszám van meg, arra jó màsra nem nagyon!

gonzales77777 2017.09.12. 22:16:41

Azért a második félidőben a középpályánk sincs a helyzet magaslatán én ettől a Matuiditől sem vagyok elájulva! Ő lesz az "új Davids" nah persze. A középpályán úgy jönnek át rajtunk mint kés a vajon. nahhh basszus közben ott a 3-ik hááá asszem ennyi volt ez a meccs.

Apuleius 2017.09.12. 22:17:04

Az a baj, hogy hiába fikázzuk (jogosan) az egyébként híg fossal egyenértékű de Scigliót, mert Benatia pontosan ugyanolyan vállalhatatlan teljesítményt nyújt, s gyakorlatilag minden gólban benne van.

m.martin91 2017.09.12. 22:17:06

@babo0410: Ne mondd már, hogy nincs minden rendben. Erősek vagyunk, együtt vagyunk. Csak engedd el magad, és élvezd a meccset.

MickyLau 2017.09.12. 22:17:40

Nem történik semmi,csupán jön a papírforma! Ettől még a Juve a mi csapatunk...!

Génmanipuláltházikecske 2017.09.12. 22:17:47

@fzoli990: Sokszor, sokszor.........
@4D: Ne adj kisértést, holnap megyek gyakorlatra.

Gabuero9 2017.09.12. 22:18:12

Meg neymar is itt lenne :D

babo0410 2017.09.12. 22:18:20

@Mitya10: A tavalyi védelem a BL döntőben4 gólt kapott. Akkor miről beszélünk? Az se volt sokkal jobb. Majd Allegri összerakja. Ne abból a meccsből vonjunk le következtetést, ahol nincs se Chiellini, se Höwedes, se Rugani a jobbak közül. Ja és Alex Sandro se védekezik túl jól ma.

James Zabiela 2017.09.12. 22:18:43

Csoportból talàn tovàbb jutunk! legalábbis remélem!

Rikoo 2017.09.12. 22:18:52

Komolyan inkább nyerjük meg az Európa Ligát. Legalább gyarapodna az európai kupagyőzelmek száma.

Ámok 2017.09.12. 22:19:54

Semmikülönös nem történt!!!! Az van amit mondtam nektek hetek óta. Higany nemzetközi szinten egy kalap szarral egyenlő! Dybala még súlytalan és Boucci nagyon hiányzik! Leugattak néhányan akkor... most hol vagytok????????

babo0410 2017.09.12. 22:19:57

@Apuleius: De Scigliot jogosan? Pont ma nem kéne. Mióta nincsen, jobb oldalról is aktívabb a Barca.

keshudioo 2017.09.12. 22:20:51

@babo0410: Rugadni biztos megoldotta volna mindhárom gólhelyzetet.

MeGmOnDtaM 2017.09.12. 22:21:09

Ha csak ezt az egy meccset vesztjük el az idei BL-ben, akkor rendben vagyunk :)

Pitts 2017.09.12. 22:21:37

Vicc az is amit letámadás címszó alatt művelünk, úgy játsszák át ahogy akarják.

Apuleius 2017.09.12. 22:21:43

@babo0410: Tényleg nem tudom, hogy mire gondolsz, De Sciglio hihetetlenül gyenge volt, s semmi sem változott azzal, hogy Sturaro jött a helyére.

Quentin_KR 2017.09.12. 22:21:49

Csak a tisztes helytàllàsban bìztam, de erre sincs semmi esèly. Az yenek miatt nem èrtem a hurrà hangulatot mikor a bajnoksàvot vezetjük.... az egèsz olasz foci a bèka segge alatt. Ki lehet termèszetesen kapni barcelonàban, de nem ìgy.....

steven.h 2017.09.12. 22:22:32

@Apuleius: nincs igazad, Benatia nagyobb hígfos mint DS. Egyébként szerintem azt a hibát leszámítva nem játszott rosszul DS, Benatia mindenhogy hígfos az ő 17 milliója volt a kidobott pénz

Forza Juve !!! 2017.09.12. 22:23:01

Ez már nagyon megalázó :(

Gabuero9 2017.09.12. 22:23:53

Dybala se jo senki se
Vedelem: Barzagli Benatia Sturaro egy bca ellen... vicc geccinagy vicc

NagyonJuve 2017.09.12. 22:24:02

A negatívak nak! Nincs chiello talán höwedes kollégával jobb lesz a védelem! A Juventus mindig a szezon második felében nyújt jó teljesítményt. Fél szezonban rájönnek hogy kell egy jobb védő és minden jó lesz! Addig a csapat is összeáll. Tavaly meddig szerencsétlenkedtünk csak szerencse hogy nem volt a csoportunkban erős ellenfél.

Apuleius 2017.09.12. 22:24:06

@steven.h: Hát, nehéz lenne esztétikai vitát nyitni a fos vs. szar kérdésben, mindenesetre Benatia és De Sciglio árából már vehettünk volna egy épkézláb védőt.

babo0410 2017.09.12. 22:24:10

@Apuleius: Gyenge volt? Nem jó meccset néztél. Ezt komolyan direkt csináljátok. Valakiről eldöntitek, hogy sz@r, aztán akkor is kritizáljátok, ha éppen teljesen korrektül hozza le a meccset. Komolyan nem értelek titeket. Ez mire jó? Ciki elismerni, ha néha tévedtek? Sokszor volt már ilyen.

Juve82 2017.09.12. 22:25:28

Lehet szidni a védelmet...a támadó sor is egy nagy nulla ma!

babo0410 2017.09.12. 22:25:44

@keshudioo: Rugani biztosan jobban, mint Benatia, vagy sajnos Barza. Annál mindenképpen jobban. Nem mondom, hogy biztos profin lehozta volna a meccset, de az biztos, hogy a jelenleginél jobb lett volna.

Génmanipuláltházikecske 2017.09.12. 22:25:59

@babo0410: A blog 80%-a DS-t szídja. Ez a kérdés rád is igaz.

Apuleius 2017.09.12. 22:26:14

@babo0410: Szerintem Te vagy az, aki rossz meccset néz, vagy egy másik játékosról beszél. Ha szerinted De Sciglio teljesen korrekt volt, akkor tényleg nincs miről beszélni. Jó lesz ez, majd belerázódik a srác.

Gabuero9 2017.09.12. 22:26:15

Lichtsteinert nem kell nevezni van eleg vedonk arra a posztra :D sturaro barzagli...

Rikoo 2017.09.12. 22:26:56

@babo0410: Most komolyan, szerinted jól játszott?
Én örülnék, ha jól játszana, de ugyanolyan hullagyenge volt, mint Benatia és Sturaro. Ha Messi kapta volna azt a passzt akkor neki is lenne gólpassza nemcsak Sturaronak.

Type-R 2017.09.12. 22:29:35

@babo0410: marha gyenge, de nem csak ő, ez egyértelmű.
amúgy igazad van, én nem húzom fel magam. jelenleg nekem az a legnagyobb gondom, hogy g*** ronda a mezünk, mással nem is foglalkozom, mert kritikán aluli a teljesítmény.

2017.09.12. 22:30:09

@babo0410: Ha neked 40 perc alatt ez jo teljesitmeny volt DStol, hagyjuk nem is irom le. A palit kicsi valasztotta el egy golpassztol.

Zombijuve 2017.09.12. 22:30:30

A kaput eltaláljuk de nincs bennük erő. Megint a 2.félidőben rogyunk meg.Remélem lesz ez jobb is! Forza Juve ! Ez meg ki?!???????

Mitya10 2017.09.12. 22:30:32

@babo0410: Az a védelem a Barca ellen 2 meccs alatt nem kapott gólt. Most 1 meccsen (eddig) 3-at. Igen jobb volt a védelem. Örülök h újra itt vagy... Rugani és Höwedes nem játszatása tán a mi hibánk? Segítek Allegriè. A Jó Isten se tudja mi a fa..omat lát ebben a selejt Sturaroban vagy DS ben vagy Khedirában. Én DS sérülésénèl Ruganit maximum Adamoaht dobtam volna be. Mind1 csak ne Sturarot. Ne csak nézz láss is végre...

NagyonJuve 2017.09.12. 22:30:59

@babo0410: hát tényleg szar volt ds! Előre felé is és hátul is. Nekem kicsit olyan érzésem van vele kapcsolatban hogy be van tojva! Kicsit a lecserélése is alibinek tűnt! Rögtön a bepasszolt labdája után ismét fájt a lába!

2017.09.12. 22:31:07

Am meg az egesz vedelem egy kalap trutty. Nem egy Chievo az ellenfel es ki is jott.

m.martin91 2017.09.12. 22:31:27

Én már csak azt nem értem, hogy hova fért volna ebbe a csapatba Keita.

keshudioo 2017.09.12. 22:31:28

@Apuleius: @Rikoo: @Type-R: @hellan: Undorító, hogy admin létetekre csak fikázni meg támadni tudtok. :(

Leram7 2017.09.12. 22:31:40

Sajnos ezen a meccsen akaratgyengék és lagyamtagok vagyunk.

Higany - Pályán van?
Dybala - volt kb 5-10 jó perce
Bentancour - Nem a barca ellen kellett volna bedobni, ez Allegri hibája, gyenge volt
De Sciglio - nem volt rossz, de az az eladott labda...
Matuidi - gyenge
Pjanic - ő a legjobbunk
Alex Sandro - önmagához képest gyenge
Douglas Costa - Próbálkozik, de idegen még neki a csapat
A védelem sebezhető

Allegri a Sturaro cserével is megérdemel egy jó nagy fekete pontot, ő ennél inteligenseb edző. Miért nem Rugani jött és Barza ment ki jobbra? Mi volt ez Max?

babo0410 2017.09.12. 22:32:15

@Gémanipuláltházikecske: És kit izgat, hogy a blog kit szid? Itt a szokás, hogy valaki mindig ki van pécézve. Ha meg valakit kikiáltanak sz@rnak, akkor azt minden létező helyzetben kritizálják. DS-nek volt egyetlen hibája, ő a hülye. De, hogy a belsővédő páros mit csinál ma, arról miért nem beszélünk? Mert ők sokkal gyengébbek, mint amilyen DS volt amíg ki nem állt.

Apuleius 2017.09.12. 22:32:31

@m.martin91: A végén ő jöhetett volna Higuaín helyett, s nem Caligara.

Juve82 2017.09.12. 22:32:42

Keant elpasszoljuk erre ilyen lehetetlen fiúcskat behozunk...

Gabuero9 2017.09.12. 22:33:10

Atya fasza DS ( ma jo volt kivetelesen )
Bentancur sturaro vedo caligara + barza benatia barca ellen mi a faszom ez???

Rikoo 2017.09.12. 22:34:00

@babo0410: Benatia sokkal nagyobb savazást kapott, mint De Sciglio. Senki nem érti mit keres ő a Juventusban...

keshudioo 2017.09.12. 22:35:03

@babo0410: Rég mindenki túljutott volna DS-en, ha nem hisztiznél 25 perce.

Apuleius 2017.09.12. 22:35:21

@babo0410: Arra nem gondoltál, hogy esetleg a szóban forgó játékost nem "kipécézik" ezek az állandó elégedetlenkedők és bajkeverők, hanem kevered az okot az okozattal, s előfordulhat, hogy az illető tényleg gyenge? Csak költői kérdés.

Forza Juve !!! 2017.09.12. 22:35:22

Igazából nem csak DS volt gyenge hanem az egész csapat. Védelmet szétszopatták, támadójáték egy nagy 0 volt...
Benatia még egy Cagliari elleni meccset sem tud lehozni nagyobb hiba nélkül.

steven.h 2017.09.12. 22:35:57

Amikor szarul kezdtük a bajnokságot a BL-re akkor is összekaptuk magunkat, most semmi

Goku06 2017.09.12. 22:35:58

Csak Buffont sajnálom hogy idén több gólt fog kapni mint a pályafutása nagyrészében :/
Rég volt olyan hogy a Juve leggyengébb része a védelem volt.

Magyar Közöny 2017.09.12. 22:36:12

Milyen meglepő,hogy Benatia kapta a legkisebb osztályzatot...

Génmanipuláltházikecske 2017.09.12. 22:37:10

@babo0410: Az addig oké, hogy a két belső védőnk szar volt, de ebből a mezőnyböl senki nem emelkedett ki tőlünk oly-annyira , hogy válalható legyen(főleg nem hátul) és ebbe benne van DS is.

2017.09.12. 22:38:11

@keshudioo: Lehet bannolom is magam h erre szamitottam. :(
Egyet tol Messi a labdat es Benatia azt sem tudja hol van, 2 passz es 16-rol lohetnek.
Fel kell ebrednunk, mert a BLben nem lagymatag olasz kis csapatok lesznek az ellenfelek.

Györijuventino 2017.09.12. 22:39:11

Igazából itt a legnagyobb gond az összeszokatlanság. Az volt egész meccsen az érzésem, hogy a mester ezt a meccset ilyen kisérletezésnek szánja.
A mértékadó meccs a következő Barca elleni találkozó lesz számunkra. Nem csüggedek , hisz elöző szezonban is tél környékére került formába a csapat és lendült bele.

-Hát igen még bal oldalon a két brazil nem érzi egymást, néha egymást zavarták. -Berna-nak is be kell illszkedni, hisz nem érzi a többieket.
-Rugani-Chiello kettőst kell középen eröltetni.

gonzales77777 2017.09.12. 22:39:50

Ehhez a Bonucci témához csak annyit fűznék hozzá hogy lehet hogy a Milánban nem lesz képes ugyanazt a teljesítményt hozni mint itt a Juvéban de viszont Bonucci egy fontos láncszeme volt a Juve védelmének ami azért elég faszán működött 4-5 éven keresztül.És azzal hogy távozott el kell ismerni hogy nehéz megoldani a pótlását mindenképp egy nagy érvágás az ő hiánya ennek a Juventusnak. Lehet itt magyarázni mindenfélét de Bonucci alap és meghatározó játékosa volt ennek a csapatnak éveken keresztül még úgy is hogy ehhez kellet hozzá Chiellini és Barzagli. A váratlan kiválása a védelemből mindenképp érezhető a csapaton. Ez most komoly fejtörést okozhat Allegriéknek mivel az olasz foci sem termel ki mostanában Maldiniket, Nestákat, vagy Cannavarokat, így maradnak ilyen Benátiák meg Höwedesek. A feladat nem könnyű kiváncsi leszek mire lesz képes ez a csapat nemzetközi szinten a továbbiakban. Azért sok játékos érkezett lehet közhely de idő kell hogy kialakuljon ez a csapat.

+Sparta 2017.09.12. 22:40:49

@babo0410: Okosabb vagy Te annál,hogy felb@szd Magadat olyanok rinyálásán akik életükben nem Fociztak a grundnál magasabb szinten.

babo0410 2017.09.12. 22:41:11

Egyébként nem kell izgulni, mert a Barca ellen ki lehet kapni, még ha ez nagyon megalázó is volt. De a többi meccset kell hozni, és verni a Sportingot meg az Olympiakoszt. És akkor simán tovább megyünk. És a csoportban az a legfontosabb, hogy a továbbjutás legyen meg. Habár az első hely se lenne hátrány.
A mai vereségből az leszűrhető, hogy Barza ideje lejárt, Benatia meg nagyon pocsék formában van. Amióta eljött a Romából, egyre rosszabb. Szerintem őt akár januárban is, de el kell adni, és a helyére igazolni valakit. Vagy az Atalantával Caldarára elcserélni. :D

Ádám.84 2017.09.12. 22:42:06

@keshudioo: :DDDDD

Pontosan ettől féltem, csúnya ez így. Ez van, ha minden évben szétb@sznak egy csapatrészt, most éppen a védelmet, se Dani Alvest, se Bonuccit nem pótolták, pedig tudták, hogy lelépnek. Az okok a mercatoban keresendőek...

Juventino86 2017.09.12. 22:42:42

Az egész csapat nagyon gyenge volt. TAlán még lehet ezt annak a számlájára írni, hogy rengeteg hiányzónk volt.
A két legnagyobb gáz a következő:
1. Benatia... Egy bajnokin nem kezdetném. Borzalmasan gyengén játszott, mindegyik gólban benne volt.
2. Higuain... Alig kapott lasztit, az igaz, de kapott is, azzal se tudott mit kezdeni. Megpróbálkoznék Mandzuval a kezdőben középcsatárként, de persze akkor ki védekezik a bal oldalon?

Génmanipuláltházikecske 2017.09.12. 22:42:58

@gonzales77777: Bonucci mellé mindenképpen kellett egy biztos pont aki a Chiello volt. Ezen a meccsen ő se tudott volna túl sokat tenni.

m.martin91 2017.09.12. 22:44:10

Érdekes kérdés, hogy merre volt a nagy támadópotenciál. Oké, hogy ez a retek védelem összehozott hármat, de hát a nagy sztárok elöl miért nem rúgtak ugyanennyit?

Tomy81 2017.09.12. 22:45:36

Én nem lepődök meg ezen az eredményen ebben a felállásban.Viszont nagyon biztató.Jó lesz ez szerintem csak még kell egy kis idő.DS is kellemes meglepetés volt összességében.

Ádám.84 2017.09.12. 22:45:57

@Rikoo: Benatiát örökre el kell felejteni.

GGábr81 2017.09.12. 22:46:18

"a Juve akkor is a mi csapatunk"- ez a legfontosabb!
Nagyon az eleje nincs veszve semmi.
Ma jobb volt a Barca, ezen nincs mit magyarázni.
Mindig az a jó játékos aki nem játszik. Padoin nagyon kellett volna.

CsakÚjváros 2017.09.12. 22:46:26

Benatia meg a világ "legjobb balvédője" Sándorunk,csak nézték ahogy a miniegér hülyét csinál belőlük....no comment...

Rikoo 2017.09.12. 22:46:43

@Juventino86: Most nézem én is, hogy Benatia mind a 3 gólban benne volt. Tiszta röhej.

Ádám.84 2017.09.12. 22:47:47

@m.martin91: Allegri még DC-t sem képes a helyén játszatni, a jobb oldalon.

Rikoo 2017.09.12. 22:47:57

@Tomy81: Ebben mi volt bíztató?

2017.09.12. 22:49:01

Erre a meccsre csak annyit tudok mondani, hogy az épületek építését is az alappal kezdik. Pontosabban az alap felépítése előtti dolgokkal. Most a penetráns sz@r mocsaras talaj gereblyézését, piszkálását láthattuk. Hátha egyszer lesz belőle valami épület, amit olyankor még nem gondolna az ember.
@gonzales77777: kutyának nem kell ide bonucci. Minden döntőben szétalázták. Ha már 2010-ben elküldték volna a fenébe, mielőtt a klub védőt farag belőle (amikor a bénázásait néztük), akkor lehet, hogy lett volna helyette valaki, akinek jelent valamit a Juve mez és hálás is tud lenni érte.

venember83 2017.09.12. 22:49:09

@m.martin91: őket is sokkolta a védelem teljesítménye.

babo0410 2017.09.12. 22:49:49

@Leram7: Ha Barza kimegy jobbra, azzal jobban járunk? Túl lassú lett volna, szerintem szanaszét szopatták volna, ahogy sajnos a BL döntőben is tették. Sajnos Barza még középen is lassúnak bizonyult, mi lett volna ha kimegy a szélre. Szerintem Allegri nem akart kétszer lépni ugyanabba a csapdába.

Rikoo 2017.09.12. 22:51:01

Érdekes amit Henrik mond a stúdióban. Douglas Costa nagyon gyorsan körön kívül találhatja magát.

Juventino86 2017.09.12. 22:52:21

@Rikoo: Borzalmasan játszott. Erre nincsenek is szavak. Nálam hosszabb távon egy Chiellini-Höwedes védőkettős kezdene belső posztokon. Höwedest ritkán láttam csak játszani, de azért mégiscsak egy világbajnok védőről van szó.
És sajnos bebizonyosodott az is, hogy bármennyire is öreg szegény Lichti, ma ő is sokkal jobb lett volna mint Ds vagy Sturaro. Tavaszra nevezni kell mindenképpen.
Tényleg, utólag nem lehet nevezni játékost sérülés esetén?

Apuleius 2017.09.12. 22:52:33

@Rikoo: Mert? (nem nézem, nem volt kedvem az elemzéshez)

2017.09.12. 22:53:24

@babo0410: azért arra, hogy DS helyett/mellé nem igazoltunk egy Alex szintű jobb védőt arra sajnos egyenlőre se magyarázat, se mentség.

Juventino86 2017.09.12. 22:53:47

@Rikoo: Mit mondtak róla a stúdióban? Egyébként én nagyon örültem, amikor leigazoltuk Costát, de amit eddig nyújtott, az nagyon kevés. :( Félek, hogy az lesz vele, mint a Bayernnél.

2017.09.12. 22:54:24

@Rikoo: a nagy szakértők. :-DDD

Juve82 2017.09.12. 22:54:34

Mindenki nyugodjon le a p.csaba...jó lesz ez

CsakÚjváros 2017.09.12. 22:56:21

Ettől függetlenül meg lesz a továbbjutás,sőt szerintem a visszavágó is. Forza Juve!!

gonzales77777 2017.09.12. 22:56:52

@Gémanipuláltházikecske:

Így van pontosan ezt mondom én is hogy Bonucci része volt egy védelemnek amiben Chiellini és Barzagli voltak mellette ez által egy jól működő rendszer része volt amiben ő maga remekűl működött éveken keresztül. De azzal hogy kivált a gépezet is akadozik. Az ő hármasuk egyébként nagyon hasonló a Milan legendás védőire Maldini-Baresi-Costacurta és még Panucci-it is ide venném szintén egy bitang erős védelem volt.
Én egyébként Ruganiban bízom mindenképpen bedobnám a mélyvízbe és még valami fiatal olasz védő srácot kéne szerezni. Bár mondom én nem nagyon látom hogy jelenleg az olasz foci képes kitermelni világklasszis védőket mint régen. Az olasz foci keresi régi önmagát és valahogy évek óta nem képes megtalálni. Pirlóék generációja volt az utolsó akik valóban világklasszisokat tudtak kitermelni. Most van sok jó olasz focista de extra klasszisuk sajnos nincs. :(

babo0410 2017.09.12. 22:57:18

Azért én annyira rossznak nem találtam D. Costát, hogy azt lehessen mondani, hogy körön kívülre kerülhet. Neki is szoknia kell még a társakat. Gyors, jól cselez, jók a beadásai. Nem lesz szerintem rossz. Igaz Bernardeschi játéka jobban tetszik. És az nagyon tetszett tőle, hogy mer kísérletezni, és akár távolról is lő.

Rikoo 2017.09.12. 22:57:52

@Apuleius: @Juventino86: A Bayern Münchennél zsoldosnak nevezték és nem volt megfelelő a hozzáállása.
Most mikor Bentancur egy rossz passzt adott neki elkezdtek hisztizni és veszekedni ami egyáltalán nem megszokott egy Juventus játékostól. Ugye itt még zene sincs az öltözőben...
Szóval vagy nagyon gyorsan akklimatizálódik vagy Allegri kirakja a csapatból és ennyi volt neki.

.Bulldeo 2017.09.12. 22:58:11

Tele voltunk újoncokkal - ez most így sikerült. Az újaknak több idő kell, hogy beépüljenek. Benatiát viszont el kellene végre felejteni ezeken a nagy meccseken.

Ennél is aggasztóbb Higuain, akinek a helye megkérdőjelezhetetlen, miközben ehhez a focihoz semmit nem tud hozzátenni ezzel a lajhártempóval.

Tomy81 2017.09.12. 22:58:59

@Rikoo: Az első félidő nagyon az volt.Sőt ebben a felállásban a Barca ellen idegenben minden képzeletemet felülmúlta.
Tudom szar a fantáziám....

epaska 2017.09.12. 22:59:25

Jól kijött ezen a meccsen a teljesen elbaszott terv nélküli mercato. Így kikapni ettől az egyébként fos barcelonatól, nevetséges. Lehet rajtunk röhögni. Bárcsak Lichtsteiner játszana! Gyalázat ami a Juventusnál jobb bekk poszton van.
Higuaíntól hányingerem van. Dybala annyit hozott, amennyit szokott. Semmi extra. DC teljesen stílusidegen ebben a csapatban. Bantancurtól csodát nem vártam. Annyit tud, mint Lemina. Egy kicsivel mondjuk jobban passzol. Matuidi volt a csapat legjobbja. Pjanic szokásos... Alex Sandro formán kívül. Kezdem érteni miért nincs helye a Brazil válogatott padján sem. Benatia továbbra is megbízhatatlan. Barzagli egyedül nem az a Barzagli, ami igaz a BBC minden tagjára... És akkor a zseni máté... aki hozta a semmit. Istenem mi lett volna a csávóval ha mellérakják mondjuk dulifulit? 10 perc után csere mert összegabalyodnak a labai?
Összességében ez egy fos volt és nem látok kiutat.

2017.09.12. 22:59:37

@babo0410: nyilván hogy voltak bíztató jelek, de ezeket nem egy BL csoportkörben kellene látni, hanem 1 hónappal korábban. Itt már azért produkálni kell valamit.

Barolo4 2017.09.12. 23:00:02

Hát nem volt jó ezt nézni....A védelem egyértelműen kuka (de ezen nem voltunk annyira meglepődve)...én sajnálom, hogy D.C. lesérült, mert a nagy rontásán kívül, nem volt beszarva (ami legalább valami). Az, hogy Rugani nem kapott lehetőséget, az nagyon nagy baj, ezek szerint Allegri nem bízik benne. Ami nekem a legnagyobb kérdés, az az előre játékunk.... szerintem Pjanicnak és Matuidinek nem volt rossz meccse (extra jó sem nyilván), ezért sem értem a sokszor töketlen és nem egymásra épülő előre játékot... Bentacur még kevés ehhez (nagyon kellett volna egy jó Marci a helyén, de ennél sajnos még Khedira is jobb lett volna, ettől függetlenül ő legalább kap esélyt). Costának remélem valaki ad egy sallert, mert ez a cirkuszolás nem lesz jó. Most látszott csak igazán mennyire hiányzik a harcos... Higany meg pályán sem volt, mondjuk mentségére legyen mondva, nem is kapott egy darab labdát sem. Ez kevés lesz....de én bízom benne, hogy sokkal jobb is lesz. Forza Juventus!

2017.09.12. 23:01:21

@.Bulldeo: sajnos ez igaz. Ha nem mi uraljuk a játékot (márpedig mostanában nem), akkor csak hátrány.

Juventino86 2017.09.12. 23:01:57

@Rikoo: Kötelező opciónk van amúgy Costára? És ha igen, akkor hány meccs után lép érvénybe?
@.Bulldeo: Ez fogalmazódott meg bennem is. Higu is ülhetne már egyszer végre a padon. Simán mehetne egy két csatáros játék Dybalával és Mandzuval.
Meg egyébként át lehetne állni egy 4-4-2-re. Ott is mehet a két szélsős játék.

gonzales77777 2017.09.12. 23:02:44

@Dr. Grant:

Jogos én is haragszok Bonuccira! :) De attól még szemmel láthatóan megérzi a csapat a hiányát.

Génmanipuláltházikecske 2017.09.12. 23:02:54

@gonzales77777: Én is bízok Ruganiban, de hétről-hétre tanakodom azon, hogy mi lesz vele BL kapcsolatban.Viszont a felsorolt emberek közül legalább 2-3 vezér egyén volt.

Juventino86 2017.09.12. 23:05:08

@Dr. Grant: Akkor jó. Mert azért eddig engem nagyon nem győzött meg. Sokkal többet várok tőle, de reméljük, hogy ez még változik jó irányba.

2017.09.12. 23:05:59

@gonzales77777: meg. Főleg az elején. Gyorsan jött ez az egész. De abban biztos vagyok, hogy bonucci szintű védőt lehet találni. Sokkal jobbakat is láttam már a juventusban az elmúlt 20 évben. Nem is egyet.

gonzales77777 2017.09.12. 23:09:43

@Dr. Grant:

Mindenesetre meglátjuk mi lesz ha Höwedes és Chiellini is bevethető lesz meg talán Rugani is képes lehet felnőni a feledathoz muszáj lesz neki.

Apuleius 2017.09.12. 23:13:01

@Rikoo: Hát nem tudom, én azért még várnék az ilyen jóslatokkal, s nem lihegnék túl egy ilyen jelenetet. Mondjuk egyelőre nagyobb baj, hogy a játéka sem volt annyira meggyőző.

2017.09.12. 23:13:05

@gonzales77777: én tudom nézni a jó oldalát. Ez a barkasz ennél már nem nagyon lesz jobb, talán egy kicsivel. A Juventus meg csak jobb lehet, rosszabb nem. Kérdés, hogy mennyivel lesz jobb? Az idő eldönti.

Juventino86 2017.09.12. 23:14:22

@Dr. Grant: Lehet bizony. Bonuccinál voltak sokkal jobb védőink. Én pl imádtam Montero játékát. Mellette nem nagyon vitték el a labdát, mert senki sem merte megpróbálni. :D Féltek a lábtöréstől. :D Viccen kívül, hatalmas játékos volt.

2017.09.12. 23:15:32

@Apuleius: szerintem is korai ez még. Jó szó rá a túllihegés.

.Bulldeo 2017.09.12. 23:16:12

@Barolo4: azzal azért vitatkoznék, hogy Higuain nem kapott labdát. Kapott, csak nem ziccerben. Ha nem ziccerben kap labdát, nem tud mit kezdeni vele, ziccerbe meg nem tudja hozni magát. Így azért elég nehéz.

2017.09.12. 23:17:57

@Juventino86: az ám. De pl. Thuram se volt kutya. :-)

Génmanipuláltházikecske 2017.09.12. 23:18:02

@.Bulldeo: Ohoooo mennyiszer hozhatták volna ziccerbe.Csak amikor odáig jutt 3-an érnek vissza rá minimum.

2017.09.12. 23:21:39

@Juventino86: :-)
De jó volt BL-győztes Juvét látni. Erre szoktam mondani, hogy minden tiszteletem a 2005 után csatlakozott szurkolóké.

Trieszt120506 2017.09.12. 23:22:07

A védelemtől sajnos sokkal többet nem lehetett várni, a nyugdíjas Barzagli, a középszerű Benatia és a fostalicska DS/Sturaro alkotta hármas ennyire képes. De az agyon Istenített Sandro is formán kívül játszik hetek óta. A középpályán Bentancur szegénykém gyalázat volt, ilyen szinten felesleges bevetni. De a legelkeserítőbb, amit a eddig Douglas Costa Bernardeschi duó mutatott ~0. Higuaín reaktív játékban pedig továbbra is hasznavehetetlen. Sebaj, kellett ez a pofon is - Allegrinek.

Patricco 2017.09.12. 23:23:48

Messi a világklasszis!! Dybala soha nem lesz az....nem tudom mi van vele de ahol igazából kiteljesedhetne ott nem nem mutatja meg mi rejlik benne!

2017.09.12. 23:24:50

@Trieszt120506: mondjuk szerintem a pech mellett (sérülések) kicsit ő is tehet róla. Sandro meg 3 napja még influenzás volt.

Thug6Life 2017.09.12. 23:25:32

Azért annyira elvakultan ne utáljunk már valakit hogy az összes gólt Benatiának adjuk.meg lehet nézni a 3. gólnál messi mikor átvette a labdát még mellette volt Sandro aztán a törpe mikor kapura lőtt már 3méterre volt tőle,pedig még cselt sem csinált csak labdát vezetett..ezzel a csoportelsőség eldőlt.ha továbbjutunk 2. helyen jöhet a bayern psg +az angolok a nyolcaddöntőben és a végállomás.de semmi baj 7végén agyonbasszuk a sassuolót :) attól megy eldobom az agyam hogy utólag mindenki el tudja mondani kinek kellett volna játszani!

2017.09.12. 23:26:38

@Juventino86: az a veselerúgás...pfff. :-DDD Most 3 pirosat kapna érte egyszerre.

Juventino86 2017.09.12. 23:27:16

@Dr. Grant: Hát igen. Én a 90-es évek első felében lettem Juve-drukker, azóta kitartok, és ki is fogok örökké. Átéltem 1996-ot, és 21 éve arra várok, hogy ez az érzés újra eljöjjön. De akik 2005 után csatlakoztak, azoknak tényleg respect. Bocsi, hogy ilyen érzelgősen írok, de kezdek berúgni. Egy ilyen meccs után a pohár után kellett nyúlnom. :(

Patricco 2017.09.12. 23:27:40

@Patricco: tőle nem látok olyanokat hogy kicselezne 1-2-3 embert vagy megindulna, hanem inkabb megtartja a labdat es passzol...eleg impotens volt a kapura! Bernardeschi hagyta ki a legnagyobb helyzetet! En mar nagyon varom Howesese jhv-ban!

pott70 2017.09.12. 23:27:53

@Tomy81: Ugyanezt láttam én is.

2017.09.12. 23:31:21

@Juventino86: semmi gond. Illetve a gond az, hogy nekem már kezd kimenni a pia. Sejtettem ugyanis valamit előre és már a 20. perc körül kezdtem...
Én is átéltem a BL győzelmet és szerintem én sem tágítok már.

2017.09.12. 23:34:06

@Juventino86: és mi a "86" a nicknevedben?

Juventino86 2017.09.12. 23:35:23

@Dr. Grant: Abban tudok reménykedni, hogy egyszer még az én életemben összejön a BL-győzelem. Azt gondoltam, hogy az új igazolások ebben előreviszik majd a csapatot. De egyedül Matuidi játszott még viszonylag jól. Fura érzés jött elő bennem. A második félidőben azt gondoltam, hogy egy Cuadradót szívesen látnék Costa helyett. :D A védelem szerint össze fog állni, nem fog Benatia szerepet kapni komolyabb meccsen szerintem. Lichti pedig kell ebbe a csapatba, mert bármennyire öreg már, sajnos azon a poszton ő a legjobb jelenleg nálunk.

Juventino86 2017.09.12. 23:35:51

@Dr. Grant: Abban az évben születtem.

Rikoo 2017.09.12. 23:36:02

@Tomy81: Végülis mondhatni, hogy a taktika megint megvolt csak a megfelelő játékosok nem voltak meg hozzá.

Juventino86 2017.09.12. 23:37:30

@Rikoo: Amúgy tényleg volt jó taktika. Egészen a 45. percig még működött is a dolog. És akkor Benatia hathatós közreműködésével megkapta a csapat a seggébe a nagy bálnakukit.

Shyr Kahn 2017.09.12. 23:42:50

Erre epulnek a reklamok is sracok, amit itt a tobbseg mutat: rovidtavu memoria + tudatalatti kepek + erzelmek. Elenk bennetek a meccs, ami ertheto, de azert nem erdemes csak ez alapjan temetni a csapatot. A Barca most nagyon akar bizonyitani. Ez latszik rajtuk. A kerdes az, hogy Ok mikor pukkadnak ki? Nalunk meg az, hogy mikorra sikerul a formaidozites es az osszeszokottsag. Jo lenne, ha ezuttal nem a Bl donto elott lennenk csucsformaban egy honappal. Biztosra veszem, hogy innen csak fejlodni lehet es az ilyen pofonok kellenek a csiszolodashoz. A Barca meg csak bizza el magat. Az ev legelejen jarunk konyorgom.

2017.09.12. 23:47:12

@Juventino86: remélhetőleg. Én már a 40-hez kicsit közelebb vagyok, mint a 30-hoz, de szerintem nem ezen fog múlni. A mai meccsre szerintem 1 biztos: tanulságokat felesleges levonni belőle, max Allegrinek. Bocs, a szóviccért. :-P
De Te akkor már 8 évesen Juve drukker voltál? :-)

Juventino86 2017.09.12. 23:54:03

@Dr. Grant: igazából 7 évesen megnéztem, ahogy az uefa-kupa döntőjében szétszedjük a Dortmundot, és akkor lett szimpi a csapat :) utána hosszú évekig csak a raiuno összefoglalói és a bl-közvetítések voltak azok, ahol egyáltalán lehetett látni a csapatot. Annak is megvolt a varázsa.

Juventino86 2017.09.12. 23:55:27

@Dr. Grant: Meg hát egy kisgyerek könnyen elkezd rajongani valamiért, amihez nem nagyon ért, csak tetszik neki. Aztán így maradt a dolog.:)

2017.09.12. 23:56:54

@Juventino86: abszolut. M1-en Knézy. :-)

Gabuero9 2017.09.13. 00:56:09

Ennyit szamit hogy nincs Khedira, Mandzu, es Cuad. Plusz Chiello

2017.09.13. 02:40:29

@Gabuero9: ha nincs Khedira, az önmagában még erősítés lett volna. Ugye őt nem komolyan gondoltad?

The king of alibis 2017.09.13. 05:16:43

Szépen kijött a tegnapi meccsen, hogy totális csődöt hajtott végre a Kancsal t.tű a Mercato alatt...

venember83 2017.09.13. 05:55:30

@Juventino86: nettó emberhátrány nem kell, de tény, hogy mindegyik védő kislány, Chiello az egyetlen, aki odateszi magát. Kapja is érte a lapokat, de olykor nem lehet másképp.

Juveteam 2017.09.13. 06:02:27

Ilyen igazolásokkal többet ne várjunk...

Juventino86 2017.09.13. 08:00:08

@venember83: Hatalmas szükség van rá. És Höwedesnek is belül kéne játszania.

Rikoo 2017.09.13. 11:33:27

@Juventino86: És akkor ki játszik a szélen?
Lichti netto emberhátrány. De Sciglio még rosszabb, esetleg a friss gólpasszos Sturaro?

Juventino86 2017.09.13. 13:25:44

@Rikoo: Te azt írod, hogy Lichti nettó emberhátrány. Akkor mi a megfelelő kifejezés DS és Sturaro játékára? Ők sokkal gyengébbek, ráadásul nemzetközi rutinnal sokkal kevésbé rendelkeznek Lichtihez képest.
Tudom, hogy Lichti gázul játszik már, de ennél még ő is sokkal többre képes, mint amit ez a kettő csinált tegnap.
Amúgy én nem temetném még a csapatot, szeptemberben mindig döcögni szokott a gépezet, ráadásul rengeteg hiányzónk volt.
Az viszont tisztán leszűrhető, hogy Benatia kevés ide. Tényleg mind a három gólnál hibázott. Chiellini a hétvégén játszhat már amúgy?

Rikoo 2017.09.13. 14:02:28

@Juventino86: Lichti tökéletes a Chievo és Cagliari ellen. Mondjuk a Genoa már túl nagy falat volt neki a Lazio féle csapatokról nem is beszélve.
Neymar meg úgy megalázta a nyári haknin, hogy csoda, hogy nem hagyta abba...

A csapatot én sem temetném, lesz ez sokkal jobb is. Bár télen mindenképpen kell egy jobbvédőt igazolni, Benatiát meg kölcsönadni a Beneventonak.

Juventino86 2017.09.13. 14:09:03

@Rikoo: Jobbvédő kell, Benatia mehet, ebben egy véleményen vagyunk. Azt is értem, amit Lichtiről írsz, és igazad van. Én csak azt mondom, hogy DS és Sturaro még nála is gyengébbek.

steven.h 2017.09.13. 14:19:57

@Juventino86: Ezzel én vitatkoznék, de parttalan lenne, mivel itt mindenki eldöntötte hogy DS egy foskupac, függetlenül attól, hogy hogy játszik.

Juventino86 2017.09.13. 14:59:48

@steven.h: Igaz, sajnos van itt pár ember, akik kizárólag negatívan szólnak hozzá, amitől hányingerem van. De ettől függetlenül DS csinált egy olyan hibat, ami ezen a szinten egyáltalán nem fér bele :( addig nem játszott kirívóan rosszul.

steven.h 2017.09.13. 15:10:35

@Juventino86: Igen, csinált egy hibát, de azon kívül nem volt rossz megmozdulása, viszont én rosszul vagyok Lichtitől mostanában, mert egyszerűen mindenhonnan lemarad, majd marad a reklamálás vagy az egymásra mutogatás, nem egyszer kaptunk abból gólt, hogy ő maradt le épp beadásnál vagy egyéb. Nálam az is kirívó hiba egy védőnél, főleg ha olasz kiscsapatok ellen csinálja, mert tavaly se volt ugye nevezve a bl-re.

Juventino86 2017.09.13. 16:26:14

@steven.h: Lichti sem megoldás már arra a posztra, ezt én is így látom. De a rutinja miatt én inkább őt neveztem volna a BL-re. De nem DS a legnagyobb gond. Sajnos a belső védők terén sem állunk jól. Ha Chiellini kidől, akkor itt még lehetnek bajok. Remélem, hogy Höwedes hamar megkapja a bizalmat.

steven.h 2017.09.13. 16:46:18

@Juventino86: Az a baj, hogy ezzel az BL nevezési szabállyal nem vagyok komfortos (17+8), hogy hogyan is jött ki a mi 23-as keretünk, és miért nem lehetett már Lichtit nevezni, mert gyanítom azon ment a gondolkodás, hogy még egy középpályás vagy Lichti és nem azon hogy DS vagy Lichti, ott szerintem biztos jobban tudták, hoyg DS és Lichti nem cserélhető fel a nevezésben csak mondjuk Lichti vagy Höwedes, Lichti vagy Benatia, vagy Lichti vagy Khedira és ez alapján mérlegeltek a kihagyás mellett.

Tegnap a leggyengébb láncszem valóban a védelem közepe volt inkább, bár Sandro is megérne egy misét mert Dembele könnyen átment rajta többször, más kérdés hgoy utána elhagyta a labdát.

Egyébként is azon a véleményen vagyok hogy Benatia 30 éves, Rugani 23, Benatia már jobb nem lesz, amit meg nyújt jelenleg azt Rugani is tudja első csoportmeccsről beszélünk... Bár lehet Allegri ezzel próbálta nem lerombolni az önbizalmát, mert sejtette hogy ez könnyen benne van a pakliban?!

Rikoo 2017.09.13. 17:41:58

@steven.h: Kell 4 saját nevelésű játékost a keretbe rakni. Vagy, ha nincs annyi akkor annyival kevesebb játékost lehet nevezni. Nálunk csak Marci és Pinsoglio van, így 2-vel kevesebbet tudtunk nevezni.

Pepito1982 2017.09.14. 12:27:12

@Juventino86: regen en is a rais osszefoglalot neztem az interes ikertesommal :) mindig letakartuk az eredmenyeket, mert ezek a hulye olaszok mindig kiirtak a vegeredmenyt, es ugy nem tudtunk volna izgulni :)

steven.h 2017.09.14. 13:21:34

@Rikoo: Igen, addig világos, a maradékot nem értem, hogy hogy jön ki úgy a matek, hogy Lichti marad ki pl... Mert Allegri nem azt mondta, hogy DS és Lichti közül kellett választani, hanem egy KP és Lichti között...Valamelyik interjúban volt, ez a homály nekem teljesen

Juventino86 2017.09.14. 14:12:36

@Pepito1982: Ja igen, durva volt. :D :D És ha vasárnap 20:45-kor kezdett a Juve, az sose került be az összefoglalóba, mert ugye az vasárnap este 7 körül kezdődött. Akkor várni kellett a másnap reggel megjelenő újságra, és remélni, hogy a meccs nem lapzárta után ért véget. :D

Ádám.84 2017.09.14. 15:01:56

@Rikoo: na de akkor a Serie A-ban hogyan lehet 25 fős kerete a csapatnak?

.Bulldeo 2017.09.14. 15:19:34

@Ádám.84: ez egy jó kérdés, szerintem a bajnokságban a keret limit az mindig meccsenként értendő, mert amúgy vannak csapatok, amelyeknek a max. létszáma meghaladja a 25-öt, pl. a Lazionak idén 33 fős a kerete, de úgy rémlik, hogy az Udinese is általában nyaldossa a 30at.

Pepito1982 2017.09.15. 21:33:07

@Juventino86: akkor keso este volt osszefoglalo, de az meg nagyobb katyvasz volt. Hol a meccs, hol studio es persze hol eredmenykiiras :) rai, en igy szerettelek xd

Ádám.84 2017.09.16. 16:24:29

@.Bulldeo: köszi, ez valóban egy lehetséges magyarázat! Mindenesetre mostantól figyelni fogom a meccsekre nevezett játékosok névsorát.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása