Allegri: „A pozitívumokra kell koncentrálnunk”

allegri_massimiliano_noir.jpgA Spurs elleni szombat esti vereséget követően Massimiliano Allegri próbált nyugodtnak látszani, azonban azt ő sem tagadta, hogy csapatának jobban kell figyelnie a védekezésre a következő szezonban.

A Premier League tavalyi második helyezettje két góllal nyerte a találkozót Harry Kane és Christian Eriksen találataival, és talán jól mutatja a Juventus problémáit, hogy a csapat nem tudott egyetlen barátságos meccset sem lehozni kapott gólok nélkül.

„Nem aggódok. Keményen dolgoztunk az elmúlt néhány napban.” - értékelt a meccset követően a szakember.

„Voltak jó dolgok is, amiket a csapattól láttam. Az tény, hogy ezek a vereségek nem mutatnak jól, azonban a pozitívumokra kell koncentrálnunk.

Óvatosabbnak kell lennünk a védekezésben, illetve keményen kell dolgoznunk, mert az olasz bajnokságban mindig az a csapat diadalmaskodik, amelyiknek a legjobb a védelme.

A csapat jól van, fizikailag fejlődtek a srácok. Douglas Costa? Ez volt az első meccs, amin kezdett. A cseréig jól játszott, és ugyanaz a mentsége van, mint bárki másnak.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr4812722822

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Grinta 2017.08.06. 09:04:48

Nincs itt semmi gond.Lesz még érkező is,rendben leszünk.

Trieszt120506 2017.08.06. 09:30:32

"A cseréig jól játszott, és ugyanaz a mentsége van, mint bárki másnak."

Az alapozásra gondol vajon? Ez valami Allegri specifikus dolog, hogy széthajtja őket az előszezonban? Mert az ellenfeleinken nem annyira érződött, ellenben Khedira, Costa, Bernardeschi, Mandzukic szerintem 2 km-t nem bírt futni összesen az eddigi játékpercek alatt.

TYUKI 2017.08.06. 09:33:15

Tétmecs a lényeg vagyis jővöhéten kezdődik az igazi mecsek azókat kell nyerni!

Grinta 2017.08.06. 09:36:50

@Trieszt120506: Ebben van igazság,és nyilván nem véletlen!Megvannak terhelve.De ezekből a barátságos eredményekből,játékképekből Én nem vonok le messzemenő következtetéseket,pont ezért.De nem mutatnak jól,ezt elismerem.Bízom benne hogy van oka,és nem az hogy gyengék vagyunk. Forza Juve!

Trieszt120506 2017.08.06. 09:42:56

@Grinta: a "régiek" is látványosan darabosak önmagukhoz képest. Szerintem nagyon ki vannak fingatva, simán lehet, hogy még a "sörmeccsnapokon" is kardióznak délelőttönként.

Minden nyáron hasonló figyelhető meg, szóval én sem kongatnék vészharangokat.

rockitbaby 2017.08.06. 09:55:21

@Trieszt120506: Egy valamiről elegnánsan mindenki megfeledkezik. Angol csapattal mérkőztünk. Náluk jövő hétvégén rajtol a bajnokság. Igen komoly bajban lenne a T'ham, ha még csak ott tartanának az alapozásban, mint mi. Kb egy hónappal előrébb járnak minden tekintetben.

Grinta 2017.08.06. 09:57:24

@Trieszt120506: Én mindenkire értettem.Jó hogy nem kongatsz vészharangokat,néha hajlamos vagy Te is kicsit negatív szemszögből nézni a dolgokat.Most remélem nem kell.Pacsi :)

Ámok 2017.08.06. 10:35:31

Nem lesz nehéz a pozitívumokra koncentrálni.... nincs túl sok!

pedronegroo 2017.08.06. 10:44:16

Jól mondja Allegri, Olaszországban az dominál akinek a legjobb védelme van. A BBC erre jó példa, Ők 6 évig együtt megoldották és jöttek is a scudettok. Most viszont új falat kell összerakni így fel van adva a lecke Allegrinek hogy tud e olyan masszív falat építeni mint a BBC.

delpi0823 2017.08.06. 11:16:37

Csak a szokasos szezon elotti baratsagos meccsek amelyen hiresen szarok szoktunk lenni,ebbol nem is kell sok kovetkeztetest levonni,sot altalaban akik paradeznak az ilyen baratsagos meccseken azoknak szar is szokott lenni a szezonuk,bayern is pofozogep volt a nyaron,aztan tegnap mar mikor tet volt meg is nyertek a szuperkupat.

2017.08.06. 11:40:17

Értem én, hogy keményen dolgoztak a srácok, Tottenham előrébb jár, felkészülési meccs, de azért ez indok, hogy immáron sokadjára késünk el az emberekről és a tizenhatoson belül őrizetlen emberek vannak, Chiellini és Ruganit úgy forgatják h azt sem tudják hol vannak? :D
Ezek most csak felvetések, amit a jövőven érdemes figyelni.

Quentin_KR 2017.08.06. 12:31:52

A védelmen kìvül engem még Dybala foglalkoztat. Ódákat zengünk róla, s én is szeretném azt látni hogy világklasszissá növi ki magát. Ehhez képest a barca elleni 3:0 óta kis nem hogy jó meccse, kis túlzásal értékelhető megmozdulása sem volt. Igaz hogy pogba is túl lett sztárolva, de legalább 3-4 meccsenként megrázta magát. A mi Paolonk meg a barca meccs kivételével 12 egy tucat szintű játékot mutat hónapok óta.... ;(

2017.08.06. 12:58:21

@Quentin_KR: Félek tőle, hogy Dybala meg fog "ragadni" ezen a szinten, ahol jelenleg tart. Bár a 17-20 gólos szezonok nem rosszak, de top játékost nem látom benne.

En7ex 2017.08.06. 14:11:57

@hellan: ha igazak a 120-150 millas ajalatok en bealdoznam 100 plusz rakitic ezutan megtudnank venni siman keitat cancelot manolas es fix is a keret

2017.08.06. 14:21:20

@Quentin_KR: Dybala nem a saját posztján játszik nálunk. Az,hogy világklasszis,szerintem vitathatatlan,de ebben a 4231-ben konkrétan irányítót játszik és jól is mozgatja a csapatot. Alapvetően én se vagyok vele megelégedve,de talán más lesz az ő játéka is most,hogy kapott társakat. Douglas Costa és Bernardeschi minőségi játékosok,nagy támadópotenciállal,velük biztosan jobb lesz együtt játszani,mint mondjuk Cuadradoval vagy Mandzukiccsal. Félreértés ne essék,kedvelem mindkettőt,de összjátékban nagyon gyengék és átlátszóak.

supicool 2017.08.06. 14:26:42

Érdekel kérdés Dybala esete. fire06 írta le a lényeget, mármint, hogy nem a posztján játszik. Ő tipikus secunda punta... Bírom Dybalat, tavaly is függtünk tőle, ha nem volt a pályán, a kreativitás is kb. megszűnt. DE ha az eladása által jönne minőségi CB, RB, CDM és mondjuk Keita, akkor azt mondanám, hogy Ámen. De csak ebben az esetben és a minőségi kiemelt szempont. Viszont, mivel Marotta van itt, ezt nem tudom elképzelni, ezért emiatt meg szeretném, ha maradna...

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása