Az elmúlt napok során egyre erősödtek a pletykák, amelyek szerint a Sampdoria tehetsége, Patrik Schick a Juventusnál folytatja pályafutását, s most megbízható forrásból érkezett megerősítés, hiszen a genovai klub elnöke, Massimo Ferrero szólt a cseh támadó jövőjéről.
A Serie A jelenlegi szezonjának egyik legnagyobb felfedezettje csupán 14 bajnoki mérkőzésen lépett pályára a Sampdoria mezében, de ez is elegendő volt számára ahhoz, hogy 11 találatot termeljen.
Mivel a játékos szerződése 25 millió eurós kivásárlási záradékot tartalmaz, az ügy egyszerűnek mutatkozott, csupán az érte érdeklődő klubokkal kellett versenyre kelni, azonban úgy tűnik, a Juventus végül sikerrel járt.
"A Juventushoz igazol." - mondta játékosáról a Sampdoria elnöke a Pagine Romaniste munkatársának nyilatkozva.
"A Roma is érdeklődött iránta, de nincs elég pénzük hozzá. Mondják meg Palottának, hogy keressen pénzt, mert pénz nélkül nem jut semmire sem."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Milito20 2017.06.01. 16:04:17
2017.06.01. 16:16:32
west30 2017.06.01. 16:45:39
Shyr Kahn 2017.06.01. 17:07:09
west30 2017.06.01. 17:16:12
NagyonJuve 2017.06.01. 17:16:40
Shyr Kahn 2017.06.01. 17:21:28
Hiribi27 2017.06.01. 17:27:13
Drughi Di Bianconeri 2017.06.01. 17:29:04
Nedved akarta nagyon, megérdemli,tett Ő annyit a klubért,hogy igazoljon a klub egy olyan játékost,akit Ő akar elsősorban.
Persze az értelmét nem látom: kezdőbe kevés, ahhoz,hogy fejlődjön játszania kell, Pjaca játékperceinél többet nem fog kapni, az meg pont nem elég arra szvsz.,hogy 1 fiatal tehetség fejlődjön,beérjen.
Sok vizet nem fog zavarni.
Remélem azért nem egy Shick "A" támadóigazolás a következő szezonra...
rockitbaby 2017.06.01. 17:55:30
Olyan jelenleg cserecsatárt fogtunk diszkont áron, aki 2-3 év múlva, mikor Hugi kiöregszik, bőven a helyébe tud lépni, azt kell mondjam nem rossz dolog.
giorgio007 2017.06.01. 18:03:25
En7ex 2017.06.01. 18:12:10
bulldeuz 2017.06.01. 19:08:45
Mandzu szerintem is vagy a balon fog játszani, vagy max. Higu helyett, kezdőként, de azt kevésbé érezném jó ötletnek (ismerve a horvátot), hogy ő padról álljon be Higuain helyére. Amúgy is kell egy gyors csatár, mert kontrafocihoz kicsit lassúak vagyunk.
@west30: Pjaca most valóban nagyon kérdőjeles, és benne van a pakliban, hogy vele ráfaragtunk, de pl. Zazát én egyáltalán nem érzem Marottáéktól így utólag értelmetlen igazolásnak. Korrekt cserecsatár volt, és nem is buktunk rajta semmit. Llorentét sem érzem értelmetlen igazolásnak.
@giorgio007: nekem is kifejezetten ügyesnek tűnik, aki a 16oson kívül is abszolút megél. Nem hiszem, hogy Nedved csak valami vak patriotizmusból tolná a srácot.
Nathas 2017.06.01. 19:46:40
Csak azt nem tudom, hogy ha nem megy kölcsönbe, akkor vajon mennyit fog játszani.