Az, hogy a Juventus élni fog a Bentancurt érintő opciós jogával, Giuseppe Marotta nemrégiben tett nyilatkozata óta eddig sem volt kérdéses, viszont úgy tűnik, ez a szcenárió már a vártnál hamarabb bekövetkezhet.
A Tuttosport információi szerint a zebrák sportigazgatója már a téli átigazolási szezonban pontot fog tenni az üzlet végére, a másik meglepetés pedig az, hogy a torinói lap szerint végül nem is fog kölcsönbe kerülni a játékos, hanem a Juventus csapatánál fogja folytatni a szezont.
A fiatal uruguayi szolgálataira minden bizonnyal azért lesz szükség, mert az Afrikai Nemzetek Kupája miatt Kwadwo Asamoah és Mario Lemina sem lesz elérhető Massimiliano Allegri számára, az pedig tovább is kérdéses, hogy a Zenit el fogja-e engedni Axel Witselt a szezon közepén a szentpétervári csapattól.
A nagy tehetségnek kikiáltott középpályást korábban szóba hozták a Real Madrid és AC Milan együtteseivel is többek között, 32 alkalommal lépett pályára a Boca Juniors felnőttcsapatában.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
The king of alibis 2016.10.12. 16:26:06
Gabuero9 2016.10.12. 16:28:18
Quentin_KR 2016.10.12. 16:55:23
bulldeo 2016.10.12. 17:13:47
@Quentin_KR: Egyrészt Witsel nagyon hasznos tud lenni, szükségünk van egy hasonló kvalitású játékosra, másrészt rajta kívül kevés középpályás van a piacon, aki elérhető, játszhat a BL-ben, és nem kell hozzá bankot robbantani. De kíváncsi vagyok, hogy te kiket hoznál a felsoroltak helyett.
Quentin_KR 2016.10.12. 17:18:23
Quentin_KR 2016.10.12. 17:41:43
The king of alibis 2016.10.12. 17:50:49
Quentin_KR 2016.10.12. 18:04:20
TYUKI 2016.10.12. 18:06:43
west30 2016.10.12. 18:10:33
Santinoo1001 2016.10.12. 18:33:33
epaska 2016.10.12. 18:52:17
delpi0823 2016.10.12. 19:37:17
TYUKI 2016.10.12. 19:45:55
Quentin_KR 2016.10.12. 20:42:17
Tessék:
www.uefa.com/memberassociations/uefarankings/country/index.html
Remélem tudsz olvasni. A kis barátaidat lehülyézheted, de a neten tanulj tiszteletet. Főleg ha a Te kedvenc csapatod egyik szurkolójával beszélsz!!
Juveboy92 2016.10.12. 20:59:12
MdewC 2016.10.12. 21:09:06
Ki fia borja?
Ezt mondja meg vki szakértő. ;)
Tothtihamer 2016.10.12. 21:22:59
Ha már Bl. Egy magát top csapatnak nevező klubnál ilyen Witsel félék csak a padon kaphatnának helyet. Asa, Hernanes kettőst már meg sem említem.
west30 2016.10.12. 22:45:57
bulldeo 2016.10.13. 00:08:43
Ettől függetlenül csodálkoznék, ha Bentancur nem egy Empoli szerű csapathoz kerülne a Juventus előtt.